Bemutatta új államtitkárait Varga Mihály és Fazekas Sándor. A nemzetgazdasági és a földművelésügyi tárcához is érkeznek új arcok. Fazekas Sándor csapatában Budai Gyula az új ciklusra már nem kapott helyet, ide igazolt viszont Zsigó Róbert, a Fidesz korábbi szóvivője. Részletek a videóban.
A gépkocsivezető megsérült, amikor autójával egy motorvonattal ütközött egy földúton lévő vasúti átjáróban csütörtök reggel Kecskemét határában - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Az Egyesült Államok kész katonai segítséget nyújtani Iraknak az országot elfoglalni akaró iszlamisták ellen, Bagdad pedig egy meg nem nevezett nyugati tisztségviselő szerint félhivatalosan közölte szerdán, hogy elfogad légi támogatást Amerikától.
Robbanás történt egy családi házban csütörtök reggel Táborfalván, egy férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A járműgyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok termelése mellett az élelmiszeripari eladások is hozzájárultak ahhoz, hogy az ipari termelés áprilisban 10,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit és az előző hónappal összevetve 2,4 százalékkal nőtt - jelentette a második becslés alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Fél órán belül két rablást követett el Tatán egy maszkot viselő férfi csütörtökre virradó éjjel - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
Trócsányi László igazságügyi miniszter megvizsgálja, változtathatnak-e azon a törvényi szabályozáson, amely alapján jelenleg nem kerülhetnek az Alkotmánybíróság elé a költségvetéssel kapcsolatos jogszabályok.
Gyanúsítottként hallgatta ki Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik volt országgyűlési képviselőjét a Központi Nyomozó Főügyészség. Rágalmazás miatt indítottak ellene büntetőeljárást.
A reklámtörvény atyja kicsinyes felvetésnek tartja, hogy azért született meg a reklámadó, mert Orbán Viktor összeveszett volna Simicska Lajossal. Berki Krisztián herevasalásának élő közvetítésén pedig nem múlhat a médiapluralizmus. Interjú L. Simon László államtitkárral.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a reklámadó elvi alapon is védhető, mivel a kereskedelmi tévék sok műsorukkal rombolják a társadalom értékítéletét. Simicska Lajos elleni fideszes támadásról viszont nem tud.
Több mint 10 ezer öngyilkosságot okozott a gazdasági válság Európában és Észak-Amerikában 2008 és 2011 között egy új, átfogó brit elemzés adatai alapján.
Trócsányi László igazságügyi miniszter megvizsgálja, változtathatnak-e azon a törvényi szabályozáson, amely alapján jelenleg nem kerülhetnek az Alkotmánybíróság elé a költségvetéssel kapcsolatos jogszabályok.
A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint ugyan közjogi változtatások nélkül, de mintha egyfajta elnöki rendszer irányába mozdulna el a magyar közjogi berendezkedés. A Nézőpont Intézet vezetője pedig azt mondta az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy erős politikusok állnak a minisztériumok élén.
Már keresik a Földművelésügyi Minisztérium helyét Debrecenben. A tárcavezető örülne, ha az agráregyetem fogadná be a minisztériumot. A polgármester azt mondta, hogy minisztérium minden részét a városba költöztetik, és már egyeztet a miniszterrel, hogy milyen épületre lenne szükségük. A város alpolgármestere már elkezdte a költözés előkészítését. A DK azt sem zárja ki, hogy az egész költözés csak…
A miskolci nyomortelepek felszámolásáért támogató aláírásgyűjtő kampányt indít a városi önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciója - közölte a frakció szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón.
A kormányzati döntések minél közérthetőbb közlését nevezte fő feladatának a múlt héten hivatalba lépett új kormányszóvivő az MTI-nek csütörtökön adott nyilatkozatában. Kurucz Éva beszélt arról is, hogy elődei közül Borókai Gábort, Nagy Annát és Giró-Szász Andrást is példaképének tekinti. Közölte továbbá: a kormányzati kommunikációs struktúrában a kormányszóvivő ezután is a belföldi kommunikációért…
A Fidesz ősszel nem indítja újra Kapus Krisztiánt Kiskunfélegyháza polgármesteri tisztségéért. A botrányairól elhíresült politikust a helyi alapszervezet szavazta le a szerda esti közgyűlésen – helyette egy független jelöltet támogatott a többség.
Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök egy budapesti férfit a XI. kerületben - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.