A jelentős uniós és nemzeti támogatások ellenére stagnál a magyar állattenyésztés, egyes szektorai pedig szűkülnek – mondta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) elnökségének küldöttközgyűlésén a szervezet elnöke.
Nem jelent érdemi változást az európai parlamenti erőviszonyok tekintetében az európai radikális pártok megerősödése, hiszen ezek a pártok összességében csak az ötödik helyen végeztek a választáson – erről Balázs Péter volt külügyminiszter beszélt az ATV Start című műsorában.
Tanúmeghallgatással csaknem féléves szünet után kedden folytatódott a sukorói telekcsere ügyében indított büntetőper tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken.
Diego Costának kisebb izomszakadása van a jobb lábában, sérülését 15 nap múlva újra megvizsgálják, és akkor dönthetnek arról, hogy részt vehet-e a június 12-én kezdődő labdarúgó-világbajnokságon.
Tanúmeghallgatással csaknem féléves szünet után kedden folytatódott a sukorói telekcsere ügyében indított büntetőper tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken.
Saját hozzátartozói köveztek halálra kedden a kelet-pakisztáni Lahor központjában, fényes nappal egy három hónapos terhes nőt amiatt, hogy a család által kiválasztott férfi helyett a szerelmével házasodott össze.
A Fidesz és a Hajrá Olaszország az Európai Néppárt stabil tagja, és az is marad - jelentette ki kedden Berlinben Hans-Peter Friedrich, a bajor konzervatív CSU politikusa, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője.
Kedd délutánra négy külképviselet kivételével az európai parlamenti (EP-) választás külképviseleti szavazatait tartalmazó összes urna megérkezett a Nemzeti Választási Irodába (NVI).
Pincéket öntött el a hirtelen lezúdult eső Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kedden - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A vasárnap elhunyt Wojciech Jaruzelski tábornokot péntek 12 órakor helyezik örök nyugalomra a varsói Powazki katonai temetőben - jelentette be kedden a varsói városháza szóvivője. Az elnöki hivatal közölte, hogy a volt államfőnek állami temetése lesz.
Pincéket öntött el a hirtelen lezúdult eső Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kedden - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Az Európai Parlament vezető testülete a frakciók között született korábbi megállapodás értelmében az EP-választásokon győztes néppárti jelöltet, a luxembourgi Jean-Claude Junckert ajánlja a kedd este összeülő állam- és kormányfőknek. Az EP értelmezésében Junckernek kell először esélyt adni, hogy a bizottsági elnöki megválasztásához szükséges 376 szavazatot összegyűjtse - írja az Index.