Az áprilisi országgyűlési választásra nyilvántartásba vett jelölőszervezetek fele országos listát tudott állítani. Az országgyűlési választáson indulni szándékozó pártoknak és nemzetiségi önkormányzatoknak nyilvántartásba kellett vetetniük magukat a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB). Az első jelölőszervezeteket január 23-án vette nyilvántartásba az NVB, az utolsót pedig február 25-én.
Miközben az izraeli miniszterelnök amerikai útja során a békemegállapodás jótékony hatásairól beszélt, az izraeli hadsereg egy hajónyi illegális iráni rakétát foglalt le, melyek a Gázai-övezet felé tartottak. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szavai szerint készen áll a békére, egy közelmúltban publikált felmérés szerint ebben az izraeli lakosság többsége is támogatja – az izraeliek azonban úgy…
A Népszabadság online a Medián legújabb felmérésére hivatkozva azt írja: gyengült a Fidesz, erősödött viszont a Jobbik támogatottsága. A portfolio.hu összeállításából kiderül: még gyengülget a forint, a következő hónapokban akár 325 forint fölé is kerülhet az euró.
Egy február 28-i esztergomi képviselő-testületi ülésen Meggyes Tamás felszólalásában azt állította: a városi Fidesz-frakció döntései „felsőbb erők” utasításának következményei. Úgy tűnt: „az ellenségem ellensége a szövetségesem” elve alapján a volt és a jelenlegi polgármester között valamilyen Fidesz-ellenes modus vivendi állhat fenn.
A 38 éves Szaadi Kadhafi 2011 szeptemberében menekült Nigerbe, nem sokkal azelőtt, hogy 2011. október 20-án megbukott a Kadhafi-rezsim. Most kiadták Tripolinak.
Világszínvonalú múzeumi negyedet szeretnének létrehozni a Városligetben, ezért írtak ki nemzetközi tervpályázatot - hangsúlyozta a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa az InfoRádió Aréna című műsorában. Baán László Európa legnagyobb múzeumi fejlesztésének nevezte a 75 milliárd forint értékű projektet.
A Medián közvélemény-kutatása szerint a Jobbik erősödését, a Fidesz gyengülését hozta a február, miközben az Összefogásnak nem változott a támogatottsága. A Medián honlapján elérhető felmérés szerint ugyanakkor a Fidesz továbbra is magasan vezeti a pártok népszerűségi listáját.
A Medián közvélemény-kutatása szerint a Jobbik erősödését, a Fidesz gyengülését hozta a február, miközben az Összefogásnak nem változott a támogatottsága. A Medián honlapján elérhető felmérés szerint ugyanakkor a Fidesz továbbra is magasan vezeti a pártok népszerűségi listáját.
Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek támogatási szerződését Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Sitányi László, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője csütörtökön, Pécsett írta alá.
Az az optimális forintárfolyam, amely mellett a magyar gazdaság stabilan növekszik - mondta Varga Mihály hozzátéve, hogy a kormány nem tűzött ki semmilyen árfolyamcélt.
Két vádlott felülvizsgálati indítványát elutasítva fenntartotta a korábbi jogerős ítéletet a három halálos áldozatot követelő West Balkán-ügyben a Kúria csütörtökön.
Április 30-ig kell elkészíteniük a pedagógusoknak a jobb fizetési besorolásukhoz szükséges portfóliót, ez tanáronként 60-100 oldalas dokumentáció összeállítását jelenti. Az új minősítéssel januártól havi bruttó 30 ezer forinttal nőhet a fizetésük.
Egy interneten megtalálható bírósági végzés szerint nem lehet megtartani a március 8-ára tervezett anticionista tüntetést – ezt Hanti Vilmos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorban.
Megtámadták a Pussy Riot orosz punkegyüttes két tagját az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban, ahol a régióban raboskodó nőknek akartak jogi segítséget nyújtani - közölte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.
Az előkészítő munka elvégzésére felkért Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület javaslata alapján hetvenmillió forinttal járul hozzá a kormány a romagyilkosságok áldozatainak megsegítéséhez - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.