Az MNB kedden a korábbi 2,7 százalékról újabb történelmi mélypontra, 2,6 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. A csökkentés mértéke egybeesett a jóslatokkal, az elemzők többsége ugyanis szintén 10 bázispontos kamatvágást várt.
Ténymegállapító vizsgálatot indít a Simon-Welsz-ügyben az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Erről egyhangúlag döntött a testület kedden, miután Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök elhagyta az üléstermet.
Törvénytelen volt a takarékbank tőkeemelése, és az adásvételi szerződést is jogellenesen kötötték – mondta a VOSZ főtitkára az ATV Start című műsorában. Dávid Ferenc szerint ráadásul a pályázat is érvénytelen, mert a beadás pillanatában a tulajdonosi kör gyakorlatilag még nem létezett.
Tölgyessy Péter politikai elemző szerint a Fidesznek az üzemszerű működéshez fontos a kétharmados többség megszerzése az országgyűlési választáson. A választási esélyekről nyilatkozik Tölgyessy Péter az InfoRádió az Aréna című műsorában.
Nagy többséggel elfogadta a román szenátus kedden azt a törvénymódosítást, amelynek alapján megfoszthatják állami kitüntetésétől a román alkotmány egyes rendelkezéseit bíráló személyeket.
Az előkészítés alatt álló Jedlik Ányos program lényege, hogy az ország felkészüljön a közlekedés technikai innovációjára, így az elektromobilitásra is - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy új elektromos autó töltőoszlop átadásán kedden Budapesten.
Annak ellenére megtartják a hétvégi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, hogy az ázsiai ország közvéleményét elsősorban a Malaysia Airlines légitársaság több mint két hete eltűnt utasszállítójának tragédiája foglalkoztatja.
Őrizetbe vettek New Yorkban négy bázisugrót, aki leugrott a szeptemberben 2011-es terrortámadásban ledőlt ikertornyok helyén felépített One World Trade Center tetejéről - közölte kedden híroldalán a CNN.
Elégedett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ teljesítményével az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: fokozatosan alakul át a tankönyvrendszer, tankönyvpiacról pedig már nem lehet a régi értelemben beszélni.
A nyomozati anyagok felolvasásával folytatódott Biszku Béla pere kedden. A háborús bűnökkel vádolt 93 éves volt belügyminiszter nehezen hallotta, amit a bíró mondott, ezért az ügyvédje azt kérte, szereljenek be egy hangszórót a terembe, ezt a kérést azonban elutasították.
A magyarországi légiközlekedés, a légi áruszállítás és a turizmus fejlesztésének lehetőségeiről tartottak előadást Rijádban a Budapest Airport (BA) képviselői - közölte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető BA kedden az MTI-vel.
Döntő előrelépés történt a soroksári gyilkosság nyomozásában. A rendőrség egyértelműen kizárta a lehetséges elkövetői körből a múlt év szeptemberében brutális kegyetlenséggel meggyilkolt K. Krisztina férjét – írja a Velvet.
Dessewffy Tibor és Ságvári Bence Mozgó Világ-beli tanulmánya ugyan toxikus vezetőket említ (Dzsingisz kán a parlamentben MV 2014/2-3) – én inkább a fenti szót használom.
A legújabb Republikon-elemzés szerint a szavazók túlnyomó többsége, mintegy hetven százaléka szerint a vitán egy, a demokráciát tiszteletben tartó miniszterelnöknek kötelessége részt venni. Ezt a Fidesz szavazóinak fele szintén így gondolja. Az atv.hu riportere erről a témáról kérdezte az utca emberét.
Egyelőre közel 195 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékén, de a szombat délután beérkezett kérelmek feldolgozása még nem fejeződött be, így várhatóan nőni fog ez a szám - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Jelenleg nincs arra vonatkozó adat, hogy a Simon-üggyel összefüggésbe hozott, múlt csütörtökön meghalt Welsz Tamás vállalkozó dolgozott volna titkosszolgálatoknak.
Vizsgálatot folytatott az ombudsmani hivatal az állam által támogatott diákmunka-programmal kapcsolatban, és kiderült, hogy volt olyan település, ahol a programban szinte kizárólag az önkormányzati képviselők, köztisztviselők hozzátartozóit alkalmazták.
A Nemzeti Választási Iroda azt javasolja azoknak, akik külképviseleten, illetve nem a lakóhelyükön kívánnak szavazni április 6-án, hogy mielőbb adják be erre vonatkozó kérelmüket. Az NVI elnöke erről keddi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
Bár a 4-es metrót a tervek szerint péntek déltől használhatják az utasok a felszíni közlekedés csak másnap, a szombati üzemkezdettől változik meg - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
A Fehér Ház javasolni fogja a héten, hogy törvényben korlátozzák a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) telefonos metaadatgyűjtési gyakorlatát - írta keddi számában kormányzati forrásokra hivatkozva a New York Times című amerikai napilap.
A köztársasági elnök szerint a vallási fanatizmus soha és sehol nem tud választ adni a társadalmak valódi gondjaira, és a nyugodt, békés gyarapodás feltételeit csak egymást tisztelve, egymás tapasztalatait átvéve lehet biztosítani - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményéből.
Biszku Béla egy korábbi interjújában azt állította, nem ismerte a konkrét eseteket, nem szólt bele az egyes ügyekbe, 1956-ról pedig úgy vélekedett, hogy ellenforradalom volt - ismertették a forradalmat követő megtorlásokkal kapcsolatban háborús bűntettel vádolt nyugdíjas pártvezető perének tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken kedden.