Volt olyan elemző, aki szerint 1995 nem január elsején kezdődött, hanem a március 12-ei kormányüléssel. Nem volt intézkedés a legutóbbi húsz évben, amely olyan szélsőséges véleményeket váltott volna ki, mint a Bokros-csomag. Most, hogy névadója újra bekapcsolódna a hazai közéletbe, úgy tűnik fel, mintha hajdani csomagja megszépülne az idő multával.
Kiemelkedő napközbeni esemény nem történt a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi képviselők választásán délutánig - mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Nemzeti Választási Bizottság vasárnapi ülésén.
Hétfőn még marad a napos, meleg idő, akár 27 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Azután azonban többször is megerősödhet a szél, lehet zápor, helyenként zivatar is, kissé mérséklődik a felmelegedés, de néhol még a hétvégén is 20 fok körüli meleg lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
Hat kategóriában 63-an versenyeztek a Békés megyei Mezőhegyesen, a fogathajtók országos bajnokságának döntőjében, ahol egyesben Rondzik Gábor, kettesben Lázár Vilmos, négyesben pedig Dobrovitz József nyerte meg az egyéni versenyt.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 17.30 óráig a szavazásra jogosultak 39,82 százaléka (3.253.788 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Négy évvel ezelőtt ez az adat 41,77 százalék volt.
Véget értek a magányos órák az amerikai titkos adatgyűjtési programot leleplező és oroszországi száműzetésbe kényszerült Edward Snowden számára, hiszen barátnője több mint egy év különélés után kiköltözött hozzá Moszkvába.
Erősen ittas választópolgárt kellett a rendőrséggel kivezettetni vasárnap délután Ercsi 6-os számú szavazóköréből, miután többszöri felszólításra sem volt hajlandó távozni - közölte a Fejér megyei város helyi választási irodája a valasztas.hu-n.
Tenken egy "erősen illuminált állapotban" lévő szavazópolgár vasárnap délután felszakította az egyik urnát a boríték behelyezésekor - tájékoztatta Heves megye aljegyzője, a területi választási iroda kommunikációért és médiakapcsolatokért felelős tagja az MTI-t.
A Fidesz frakcióvezetője az ATV Voks című műsorában beszélt a kormányoldal esélyeiről. Százezer aktivistájuknak az adásban köszönte meg a munkát. Lakásügyéről kijelentette: két hónapig vizsgálta az adóhatóság, és mindent rendben talált.
Este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása. A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát. Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.
75 milliót szánnak a sürgős gázai kárenyhítésre és a kezdeti helyreállítási erőfeszítésekre, 100 milliót a Palesztin Hatóság költségvetési igényeire fordítanak.
2010-ben a politikai berendezkedésben egészen új világ kezdődött, új területek váltak aktívabbá, más területek váltak hangsúlyossá. A korábbi kétblokkos rendszer leépült, a baloldal fragmentálódott, a Fidesz monopol helyzetbe került. Ez az új világ a részvételi adatokban is tükröződik - mondta el az InfoRádió választási műsorában Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója. Török…
Átlagos volt a vasárnapi szavazáson való részvétel, amely megfelelt az önkormányzati választásokon szokásosnak - mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a kormánypártok önkormányzati választási eredményváró központjában tartott vasárnap esti sajtótájékoztatóján.
Sem a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB), sem a Nemzeti Választási Irodának (NVI) nem jutott tudomására olyan mértékű szabálytalanság, amely megkérdőjelezné a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás törvényességét és a majdani eredmény hitelességét - közölte Patyi András, az NVB elnöke Budapesten.
Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 92,33 százalékos feldolgozottságnál a következő: 1. Tarlós István (FIDESZ-KDNP) - 49,33 százalék (267.427 szavazat) 2. Dr. Bokros Lajos András (MOMA) - 35,71 százalék (193.572 szavazat).
A budapesti kerületekben a Nemzeti Választási Iroda 20.48 órai adatai alapján, a szavazatok 52,89 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első három helyen az alábbi jelöltek állnak:
Újabb ebolás esetet jelentettek Texas államban, ahol az Ebola-fertőzésben meghalt libériai férfi egyik ápolónőjén elvégzett előzetes vizsgálat lett pozitív a hatóságok vasárnapi tájékoztatása szerint.