2013. január 7. hétfő

jan. 7
6:39
Elkezdődik a sukorói telekcsere-per (Infostart)
Ma kezdődik a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken. Az öt vádlott ellen indult, több mint száz tanút felsorakoztató perben januárra 5, márciusban pedig 7 tárgyalási napot tűztek ki. A Szolnoki Törvényszéket az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölte ki az ügy tárgyalására.
jan. 7
6:39
Ombudsman: hiányos a gyülekezési törvény (ATV)
Hiányosságokat talált a gyülekezési jogról szóló törvényben az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté Gyurcsány Ferenc szeptemberi éhségsztrájkja kapcsán vizsgálódott. Szerinte a jogszabály nem tér ki részletesen arra, hogy a rendőrség miként léphet fel azokkal szemben, akik egy rendezvényt megzavarnak. Gulyás Gergely fideszes képviselő ugyanakkor azt mondta: a jogszabály egyértelmű és nem szorul…
jan. 7
6:57
Lezárták az M5-ös autópályát (Metropol)
Egy sertéseket szállító tehergépkocsi az árokba hajtott és felborult Kecskemét közelében.
jan. 7
6:59
Útzár az M6-oson (Metropol)
Nyersolajat szállító tartálykocsi ütközött szalagkorlátnak az M6-os autópályán.
jan. 7
7:15
Változik a közlekedési rend a Ferenciek terén (Alternatív Energia)
Mától újból változik a közlekedési rend a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
jan. 7
7:16
Országos akció indul: ezért nem vesznek részt Orbánék (ATV)
A diákok tiltakozni fognak – és a tiltakozások között lesz utcai demonstráció is – míg nem teljesül az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum és a diákság által támogatott hatpontos követelés. Ma a bölcsészkaron tartanak fórumot – a meghívott kormánytagok közül várhatóan senki sem megy el.
jan. 7
7:17
Olajat szállító tartálykocsi balesete miatt útzár az M6-oson (Alternatív Energia)
Nyersolajat szállító tartálykocsi ütközött szalagkorlátnak az M6-os autópályán, a 24. kilométernél hétfő reggel, a helyszínen teljes útzár van - közölte Spitz Alexandra, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jan. 7
7:18
Hétfőn ismét munkába áll Hillary Cinton (ATV)
Egy hónap betegeskedés után hétfőn ismét munkába áll Hillary Clinton amerikai külügyminiszter - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium helyi idő szerint vasárnap este.
jan. 7
7:20
Ronaldo: nincs semmi, ha nem én nyerem az aranylabdát (ATV)
Lionel Messi negyedszer, Cristiano Ronaldo másodszor vagy Andres Iniesta először. Ez a legnagyobb kérdés a holnapi Aranylabda díjátadó előtt. Sokan az argentin klasszist tartják ismét a legesélyesebbnek, tekintve, hogy a német Gerd Müller 40 éves gólrekordját is megdöntötte. A Real Madrid portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo mindenestre jelezte, nem dől össze a világ, ha nem ő nyeri idén az…
jan. 7
7:22
Csütörtök óta randalíroznak Belfastban: 52 rendőr megsebesült (ATV)
Zavargások törtek ki vasárnap éjjel Belfastban, immár az egymást követő negyedik éjszaka.
jan. 7
7:33
Gulyás a gyülekezési jog helyreállításáról (Alternatív Energia)
A 2010-es kormányváltás után álltak helyre a gyülekezési jog gyakorlásának 2002 előtti alkotmányos keretei, a közbeeső nyolc év ugyanis e szempontból a rendszerváltás alapértékeinek tagadásával egyenlő.
jan. 7
7:33
Balesetet szenvedett egy tartálykocsi: teljes útzár az M6-oson (ATV)
Teljes útzárat rendeltek az M6-os autópályán, miután egy nyersolajat szállító tartálykocsi a szalagkorlátnak ütközött.
jan. 7
7:51
Százezrek szavazhatnak külföldön - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint gondban lehetnek a külképviseletek a következő választásokon, míg a Népszabadság arról ír, hogy csökkenhet a stratégiai gáztárolás költségeire befolyó összeg.
jan. 7
7:51
Kórházban ápolják Martonyi János külügyminisztert (Alternatív Energia)
A miniszter betegsége miatt Németh Zsolt parlamenti államtitkár képviselte a Külügyminisztériumot a Magyar-Olasz Kulturális Évad magyarországi megnyitóján, a Budapesti Olasz Kultúrintézetben 2013. január 6-án adott koncerten - tájékoztat közleményben a külügyi tárca.
jan. 7
7:52
Karácsonyi miséken akartak robbantani: már nem élnek (ATV)
A biztonsági erők lelőttek a Kaukázusban három, feltehetően muszlim szélsőségest, akik merényleteket terveztek hétfőre, az ortodox karácsonyi mise időpontjában több templomban - közölték orosz hivatalos forrásból.
jan. 7
7:53
Átadhatják a HÉV-ek üzemeltetését (Infostart)
Ahogy a BKV-s elővárosi buszok üzemeltetését a Volánra, a Budapest határát átlépő HÉV-ek működtetését a MÁV-ra kell bízni - közölte a Magyar Nemzettel Tarlós István főpolgármester, aki még a héten egyeztetést kezdeményez erről az illetékes miniszternél.
jan. 7
8:09
Újabb változások a Ferenciek terén (Infostart)
Újból változik a közlekedési rend a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
jan. 7
8:09
A MÁV működtethetné a HÉV-eket (Metropol)
Tarlós szerint ahogy a BKV-s elővárosi buszok üzemeltetését a Volánra, úgy a HÉV-ekét a MÁV-ra kell bízni.
jan. 7
8:27
Kizáratnák Bayer Zsoltot a Fideszből (Alternatív Energia)
A Facebook közösségi oldalon indult kezdeményezés kizáratná Bayer Zsolt publicistát a Fideszből.
jan. 7
8:27
A Szolnoki Törvényszéken kezdődik a sukorói büntetőper (ATV)
Börtönbüntetés kiszabását indítványozza a Sukoró-büntetőügy öt vádlottja közül négyre az ügyészség vádirata - ennek ismertetésével kezdődik ma az utóbbi évek egyik legnagyobb port kavart büntetőpere a Szolnoki Törvényszéken. A 40 oldalas vádirat szerint a végül meg sem valósult telekcserével mintegy 1,3 milliárd forint kár érhette volna a magyar államot.
jan. 7
8:29
Felborult egy sertéseket szállító tehergépkocsi az M5-ösön (Alternatív Energia)
Több órára lezárták az M5-ös autópálya Szeged felé menő sávjait a 78-as kilométernél, mert egy sertéseket szállító tehergépkocsi az árokba hajtott és felborult hétfő reggel. A forgalmat Kecskeméten keresztül terelik - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
jan. 7
8:45
Áthelyezik a buszmegállókat a Ferencieken (Metropol)
Mától újból változik a közlekedési rend a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése miatt.
jan. 7
9:03
Mától gyűjtik össze a kirakott fenyőket (Metropol)
Tüzelő lesz belőle, fűtési gőzt és villamos áramot biztosít a hulladék.
jan. 7
9:03
Áradás - Győrben lezárták az alsó rakpartot (Alternatív Energia)
A Mosoni-Duna áradása miatt lezárták a győri Móricz Zsigmond rakpart alsó szakaszát, valamint a mellette található parkolót.
jan. 7
9:03
MNB: alig változtak a devizatartalékok decemberben (ATV)
A nemzetközi tartalékok alig 17 millió euróval nőttek tavaly decemberben és 33,881 milliárd eurót tettek ki az év végén - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közölt legfrissebb előzetes adataiból.
jan. 7
9:05
Tegnap kezdődött a pravoszláv karácsony (Metropol)
A szerb ortodox egyház szalmával, tűzgyújtással és mákos gubával ünnepelt.
jan. 7
9:07
Képünk a világban (Metropol)
„Mi, magyarok ugyanis kényesek vagyunk arra, hogy milyen kép él rólunk a nagyvilágban. A rólunk látható képekért a legtöbbször mi magunk felelünk.”
jan. 7
9:21
Csizmadia: Őrült lenne az az ellenzék, amelyik nem akarna koncentrálódni (Infostart)
A kétharmados Fidesz-többség mellett őrült lenne az az ellenzék, amelyik nem akarna koncentrálódni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója. Csizmadia Ervin kiemelte: a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy a kormánypárt ennyivel a választások után is vezessen a közvélemény-kutatásokban.
jan. 7
9:22
MMA: Kaján Tibor is kilépett (ATV)
„Az egész akadémia szellemisége megváltozott” – indokolta döntését a magyarnarancs.hu-nak az egyik legismertebb magyar karikaturista.
jan. 7
9:39
Síntörés miatt késnek a vonatok Szajol és Szolnok között (Alternatív Energia)
Eltört a sín, hétfőn reggel, Szajol és Szolnok között, ezért a Budapest-Szolnok-Záhony, és a Budapest-Szolnok-Lőkösháza vonalon késnek a vonatok - értesült a HavariaPress.
jan. 7
9:57
Eltört a sín Mezőkövesdnél - késések a miskolci vonalon (Alternatív Energia)
Eltört a sín hétfőn reggel, Füzesabony és Mezőkövesd között, ezért a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon késnek a vonatok - értesült a HavariaPress.
jan. 7
9:57
Először sikerült lencsevégre kapni a többméteres szörnyet (ATV)
Japán kutatóknak és tévéseknek első ízben sikerült lefilmezniük természetes élőhelyén, az óceán mélyén a világ legnagyobb gerinctelen állatát, a rejtélyes óriáskalmárt (Architeuthis).
jan. 7
10:15
Tűz miatt ki kellett üríteni egy általános iskolát a fővárosban (Alternatív Energia)
Ki kellett üríteni egy általános iskolát hétfő délelőtt a főváros VII. kerületében, mert kigyulladt valami a tornaterem öltözőjében - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
jan. 7
10:33
Tűz miatt ki kellett üríteni egy általános iskolát (Infostart)
Ki kellett üríteni egy általános iskolát hétfő délelőtt a főváros VII. kerületében, mert kigyulladt valami a tornaterem öltözőjében - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
jan. 7
10:33
Tűz miatt kiürítettek egy általános iskolát (Metropol)
A főváros hetedik kerületében lévő iskolát teljesen elárasztotta a füst.
jan. 7
10:33
Több száz embert csapott be egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég (Alternatív Energia)
Vádat emelt az ügyészség M. Csaba és hét társa ellen, akik egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég kecskeméti és miskolci irodájának alkalmazottaiként több száz sértettet csaptak be - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
jan. 7
10:33
Megkezdődött az indiai erőszakolók pere (ATV)
Megkezdődött Újdelhiben annak az öt indiai férfinak a pere, akiket azzal vádolnak, hogy megerőszakoltak egy 23 esztendős orvostanhallgató lányt, aki később belehalt sérüléseibe. Az eset sokkolta Indiát.
jan. 7
10:35
Áradás Győrben (Infostart)
A Mosoni-Duna áradása miatt lezárták a győri Móricz Zsigmond rakpart alsó szakaszát, valamint a mellette található parkolót.
jan. 7
10:51
Agárral vadászott egy férfi Kisteleken (Alternatív Energia)
Két agárral fogatott el egy őzgidát egy férfi Kistelek külterületén a napokban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
jan. 7
10:51
Valaki bepoloskázta az Ekszpresz újságírójának lakását (ATV)
Lehallgató készüléket talált lakásában az Ekszpresz című ukrán lap egyik újságírója - adta hírül hétfőn az ukrán sajtó az érintett lapjának közlése alapján.
jan. 7
10:53
Kigyulladt egy budapesti iskola: evakuálták a diákokat (ATV)
Ki kellett üríteni egy általános iskolát hétfő délelőtt a főváros VII. kerületében, mert kigyulladt valami a tornaterem öltözőjében - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
jan. 7
11:09
Százakat vertek át egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég alkalmazottai (Infostart)
Több száz embert csaptak be egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég alkalmazottai. Az ügyészség vádat emelt az ügyben.
jan. 7
11:09
Két-három nap múlva eldől, elviszik-e a Videoton edzőjét (ATV)
Kérdőjel még Paulo Sousa fehérvári maradása, ugyanannyi az esély a távozására is: a klub még nem egyezett meg vele, szerződése köti az edzőt, de az amerikaiak könnyen kifizetnék a kivásárlási összeget; döntés két-három napon belül - ezt mondta a Videoton tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.
jan. 7
11:11
13. havi fizetés? Ezek a számok - itt akár szavazhat is (ATV)
A 2011-es 14 százalékról 12 százalékra csökkent tavaly azon magyar munkavállalók aránya, akik 13. havi bért kaptak munkaadójuktól - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
jan. 7
11:45
Ingyen utazhatnak a dunakesziek a helyi buszjáraton (Alternatív Energia)
Nem kell jegyet váltaniuk januártól a dunakeszi helyi buszjáraton utazó városlakóknak, miután a körjáratot üzemeltető kft. költségeit az önkormányzat átvállalta - tájékoztatta a városüzemeltetési és beruházási osztály vezetője hétfőn az MTI-t.
jan. 7
11:45
Ritka eset: újságírósztrájk és szimpátiatüntetések törtek ki Kínában (ATV)
Kínában igencsak ritkaságszámba menő újságírósztrájkba és szimpátiatüntetésekbe fordult a múlt hét végén kipattant újságíróbotrány, amelyet egy - az állami cenzúrát megelégelő - dél-kínai újság munkatársainak elégedetlensége indított el.
jan. 7
12:03
Több száz embert csaptak be (Metropol)
Fogyasztói csoportokat szerveztek. Nyolc ember ellen emeltek vádat, mert pénzt ígértek, de nem adtak.
jan. 7
12:03
Ingyenes lett a tömegközlekedés Dunakeszin (ATV)
Nem kell jegyet váltaniuk januártól a dunakeszi helyi buszjáraton utazó városlakóknak, miután a körjáratot üzemeltető kft. költségeit az önkormányzat átvállalta - tájékoztatta a városüzemeltetési és beruházási osztály vezetője hétfőn az MTI-t.
jan. 7
12:21
Szigorította a gyülekezési szabályokat Oroszország (ATV)
A londoni Hyde Park mintájára szabad véleménynyilvánítást biztosító helyek létesíthetőek ezentúl az orosz főváros parkjaiban egy hétfőn életbe lépett orosz jogszabály alapján.
jan. 7
12:39
Ismét drágább lesz a benzin (Infostart)
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

Keresés