Bizonytalan ideig zárva lesz az M43-as Szeged felé, ahol a maroslelei csomópont közelében ragacsos szilikon-dioxid folyt az úttestre péntek hajnalban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Az idén 5,143 millió tonna búza termett, 28,2 százalékkal több, mint 2012-ben, és a termés mennyisége 17,4 százalékkal meghaladta az előző öt év átlagát is - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vetésterület alig volt nagyobb a tavalyinál, így a hektáronkénti 4,72 tonnás termésátlag 25,9 százalékkal volt jobb, mint tavaly.
Az 1945 és 1956 között kivégzett politikai elítéltek nemet mondtak a diktatúrára és az életük árán is igent mondtak a nemzet életére - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten.
Megöltek egy idős nőt Budapesten, a XII. kerületben, az elkövetőt anyagi haszonszerzés motiválta - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának munkatársa.
A sertés- és baromfihús, valamint a zöldség-gyümölcs után már a tojástermelők is radikális áfacsökkentésben bíznak. Ha ez nem történik meg, az Orbán-kormány által európai rekordszintre emelt áfa - inkább előbb, mint utóbb - megfojtja a magyar élelmiszeripart és elszabadítja az élelmiszerárakat - olvasható az MSZP közleményében.
Lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az esztergomi önkormányzat négy járművét - tájékoztatta a polgármester pénteken az MTI-t. Tétényi Éva (független) szerint a hivatal mozgásképtelenné vált a lefoglalás miatt, amely a mindennapi munkavégzéshez szükséges három személyautót és egy kistraktort is érint.
Lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az esztergomi önkormányzat négy járművét - tájékoztatta a polgármester pénteken az MTI-t. Tétényi Éva (független) szerint a hivatal mozgásképtelenné vált a lefoglalás miatt, amely a mindennapi munkavégzéshez szükséges három személyautót és egy kistraktort is érint.
Csődközeli helyzet korábban is volt és jelenleg is van a Pető Intézetnél, de a plusz 105 millió forintos támogatásnak köszönhetően egy évig a fizetésképtelenségtől megmenekültünk – ezt Makk Ádám Balázs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az MSZP hazugságnak tartja Orbán Viktor miniszterelnök azon állításait, miszerint kormányzása alatt emelkedett volna a foglalkoztatottak száma, valamint a jövedelmek vásárlóértéke.
Három hónappal meghosszabbította a lőfegyverrel visszaélés miatt meggyanúsított S. Ábel előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság, a kényszerintézkedést azonban már nem az elmemegfigyelőben, hanem büntetés-végrehatási intézetben kell végrehajtani - olvasható a Fővárosi Törvényszék internetes oldalán.
Elhagyta a kórházat Hende Csaba honvédelmi miniszter és tanácsadója, valamint gépkocsivezetője péntek délelőtt az előző nap történt autóbalesetüket követően. A balesetet okozó autó sofőrjét várhatóan még egy hétig megfigyelik a budapesti Honvédkórházban - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Az európai nyugdíjrendszer finanszírozhatóságáról, fenntarthatóságáról és az uniós tagállamok nyugdíjreformjairól tartanak nemzetközi konferenciát Budapesten külföldi és magyar szakemberek részvételével.
Az ellenzéki összefogás bajai jelöltjét minősíthetetlen módon támadja a Fidesz a nőiségében, ezt nem lehetett szó nélkül hagyni – ezt Török Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy összeszólalkozott Zsigó Róberttel.
Viktor Janukovics ukrán elnök felajánlotta országa segítségét a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséhez pénteken a Jaltai Európai Stratégia (YES) nemzetközi fórumon.
Megalakulásának második évfordulóján tüntetést szervez a Szolidaritás Mozgalom - a szervezők szeptember 29-én délután 3-tól a Clark Ádám térre várják párthovatartozástól függetlenül mindazokat, akiknek elegük van Orbán Viktor kormányából. Kónya Péter az ATV Start-ban úgy fogalmazott, a Szolidaritás hagyományainak megfelelően ütős tüntetésre lehet számítani.
"A remény fontosabb a magyar választópolgár számára, mint a tény" - állítja Orbán Viktor, a reménytelenség kormányának vezetője. Akit nem mellesleg a tények se igazolnak, bár ezek után nyilvánvaló a szándék: a még el sem készült választási programban tovább kábítani a választókat - olvasható az MSZP közleményében.
Magyarországra látogat 2016-ban Ferenc pápa, miután pénteki vatikáni találkozójukon elfogadta Áder János köztársasági elnök erre vonatkozó meghívását. A magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt.
Az MSZP szerint ízléstelen és megalázó az, hogy a pedagógusok az életpályamodellhez illeszkedő átsorolásuk aláírásával automatikusan a Nemzeti Pedagógus Kar részévé válnak.
Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában beismerte, hogy a kormánya "elbukott a tények mezején".
Szabó Tímea szerint a csütörtökön bejelentett 105 millió forintos támogatás a Pető Intézetnek valójában nem pluszjuttatás. Azért, hogy megmutassák az ügy fontosságát, vasárnap délutánra Budapestre tüntetést szerveznek - közölte.
Áll a forgalom a Győr-Sopron vasútvonalon, mivel személyvonatnak ütközött egy autó Fertőboznál - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője pénteken az MTI-vel.
Mesterházy Attila ma megbeszélést folytatott a vasutasokat képviselő Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének vezetőivel. A pártelnök aláírta és az MSZP nevében támogatásáról biztosította a szervezet petícióját, amelyben a vasutasok erkölcsi, szakmai és anyagi megbecsülését szolgáló követeléseiket fogalmazták meg.
Vasárnap tesztelhetik az ellenzéki összefogást: Az MSZP, az Együtt és a DK közös jelöltje száll harcba a Fidesz jelöltjével szemben egy megüresedett önkormányzati helyért. A kormány államtitkárral, az ellenzéki pártok elnökeikkel kampányoltak és kampányolnak.
Bélapátfalva után most Szilvásvárad képviselőtestülete döntött úgy, hogy elutasítaná a tömegotthonokat elhagyó fogyatékos állampolgárok beköltözését. A testületi ülésen változatosnál változatosabb ötletek hangzanak el, hogyan lehetne a nem kívánatos fogyatékosokat távol tartani.
Több hétvégi rendezvény miatt péntek éjféltől a teljes Andrássy utat lezárják. Számos forgalomkorlátozás lesz még ezen kívül is, a Fővárosi Autómentes Hétvégéhez, a Nemzeti Vágtához, az MVM Energia Futamhoz és az Operaház szezonnyitójához kapcsolódóan. A részletekről Rosta Mariannt, a BKKinfo vezetőjét kérdeztük.
Nem jogerősen 11 és 6 év fegyházbüntetést szabott ki pénteken a Debreceni Törvényszék egy házaspárra lányuk szexuális zaklatása miatt - közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt a soproni férfit, aki egy motorbaleset után cserbenhagyta utasát - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete pénteken az MTI-vel.