2013. szeptember 20. péntek

szept. 20
17:24
Bukarestben koncertezik a Muzsikás (ATV)
Bukarestben lép fel kedden a Muzsikás együttes, amely idén ünnepli fennállása negyvenedik évfordulóját.
szept. 20
17:26
Milliós károkat okoztak a netes csalók (Metropol)
Több millió forint kárt okozott csaknem negyven embernek négy internetes csaló.
szept. 20
17:42
Gyurcsány: sokat fog veszíteni Baján a Fidesz (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken Baján arról beszélt, hogy 2010-hez képest sokat fog veszíteni a Fidesz a városban a vasárnapi időközi önkormányzati választáson, amelynek szerinte az az igazi kérdése, hogy miként változott a bajaiak és az ország lakóink véleménye.
szept. 20
17:42
Ilyen időnk lesz szombaton (ATV)
Szombat estig a Kárpát-medence fölé továbbra is északnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú és hőmérsékletű levegő áramlik, időjárásunkban lényeges változás nem várható.
szept. 20
18:00
Tovább vizsgálják Hende balesetének körülményeit (Alternatív Energia)
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító gépkocsi csütörtöki közlekedési balesetének körülményeit. Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárása után adnak - közölte Kovács Zsófia, a főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
szept. 20
18:18
Rendőrségi közlés Hende Csaba balesetéről (Infostart)
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító gépkocsi csütörtöki közlekedési balesetének körülményeit. Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárása után adnak - közölte Kovács Zsófia, a főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
szept. 20
18:18
Rekultiválnak 28 szemétlerakót (Metropol)
Öt térségi és 23 kislerakót alakítanak át, 60 ezer köbméter hulladékot mozgatnak meg és tüntetnek el a szakemberek.
szept. 20
18:18
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a dzsihádot dicsőítő pólót viselő gyerek anyja (ATV)
Felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélt pénteken a dél-franciaországi Nimes fellebbviteli bírósága egy anyát és a nő öccsét, amiért egy hároméves gyermeket olyan pólóban küldtek óvodába, amelyen „Bomba vagyok” és „Dzsihád, született szeptember 11-én” felirat volt olvasható.
szept. 20
18:36
Visszaesett a BUX (ATV)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 223,01 pontos, 1,21 százalékos csökkenéssel, 18 245,91 ponton zárt pénteken.
szept. 20
18:54
MSZP: a kormány családpolitikájának köze sincs a valósághoz (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a családi adókedvezmény kiszélesítése nem reflektál a valóságra, továbbra sem vonatkozik a valóban rászorulókra.
szept. 20
19:12
2008-ban verte át először a Fidesz az országot? (Alternatív Energia)
A kormánypártok kétharmados többsége az Országgyűlésben a 2008-as szociális népszavazás következménye - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter pénteken, a 1943-as szárszói találkozó 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házában.
szept. 20
19:12
Hende balesete: a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket (ATV)
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító gépkocsi csütörtöki közlekedési balesetének körülményeit. Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárása után adnak – közölte Kovács Zsófia, a főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
szept. 20
19:30
Idén nyáron négyen fulladtak a Balatonba (Metropol)
Az esetek közül mindössze egy vezethető vissza emberi felelőtlenségre, a többiben valamilyen korábbi betegség játszott szerepet.
szept. 20
19:30
Államosítják a tankönyvkiadást? (Alternatív Energia)
Szeptember 30-ig kell javaslatot tennie az emberi erőforrás miniszternek a "köznevelés minőségi tankönyvekkel való ellátásának megvalósítása érdekében" - fogalmaz egy mai kormányhatározat, amelyben a miniszterelnök kinyilvánítja, hogy "ki kell alakítani az egységes elveken és követelményeken alapuló, nem piaci elven működő, állami feladatként ellátandó és központi irányítású köznevelési…
szept. 20
19:48
PSZÁF: csökkenő lakossági hitelek, stagnáló biztosítási piac (Infostart)
A lakossági hitelállományok csökkennek, a nem problémamentes hitelek aránya 2013 közepére átlépte az 55 százalékot, a lakosság pénzügyi vagyonának jelentős része a bankbetétekből állampapírokba, illetve befektetési jegyekbe áramlik, a biztosítási piac stagnálása folytatódik - derül ki a PSZÁF idei második fogyasztóvédelmi kockázati jelentéséből.
szept. 20
19:48
Katolikus társadalmi napokat tartanak Magyarországon (Alternatív Energia)
Erdő Péter bíboros és Veres András szombathelyi megyés püspök köszöntőjével nyílt meg péntek délután a három napon át tartó katolikus társadalmi napok programsorozata a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A programot először rendezik meg Magyarországon.
szept. 20
20:06
Emmi: januárban várható a következő nyugdíjemelés (Infostart)
A következő nyugdíjemelés januárban várható - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken.
szept. 20
20:06
Rogán: a parlament megtiltaná a profitot a közműcégeknek (Metropol)
A jogszabály értelmében csak olyan árat szabadna felszámítani, amely magában foglalja a szolgáltatás előállításának költségét.
szept. 20
20:24
Varga: a műszaki értelmiségnek kiemelt szerepe lesz az erős Magyarország megteremtésében (Infostart)
A nemzetgazdasági miniszter szerint kiemelt szerepe lesz a magyar műszaki értelmiségnek a gazdaságilag növekvő, erős és sikeres Magyarország megteremtésében.
szept. 20
20:24
Biztonságosak a hazai nukleáris létesítmények (Metropol)
A paksi atomerőmű 2012-ben a hazai villamosenergia-termelés 45,9 százalékát adta.
szept. 20
20:24
Sztrájkot készít elő a PDSZ (Alternatív Energia)
Sztrájk előkészítéséről döntött, és tárgyalóasztalhoz hívja az emberi erőforrások miniszterét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a pedagógus-életpályamodell bevezetésének "égisze alatt folyó" (...) "óriási felfordulás" miatt.
szept. 20
20:24
2015-ben Magyarországé lesz a térség leglassabb növekedési üteme (ATV)
Javultak a közép- és kelet-európai gazdaságok növekedési kilátásai az elmúlt hónapokban, és a térség legtöbb országában várhatóan gyorsul a növekedés a következő negyedévekben, a változatlanul megoldatlan euróövezeti adósságválság azonban továbbra is növekedési kockázatot jelent a régióra – jósolták pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
szept. 20
20:42
Sztrájkot készít elő a PDSZ a pedagógusok növekvő munkaterhei miatt (Infostart)
Sztrájk előkészítéséről döntött, és tárgyalóasztalhoz hívja az emberi erőforrások miniszterét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a pedagógus-életpályamodell bevezetésének "égisze alatt folyó" (...) "óriási felfordulás" miatt.
szept. 20
20:42
Visszavásárolja az állam az Álom-szigetet (Metropol)
Az állam nettó 3 milliárd 999,1 millió forintért visszavásárolja a budapesti, harmadik kerületi Hajógyári-szigeten lévő hét ingatlant.
szept. 20
20:42
Nyomoz a rendőrség a jászladányi lépfene-ügyben (Alternatív Energia)
Nyomozást indított a rendőrség a jászladányi fertőzött állatok elhullása ügyében, az eljárást a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt rendelték el - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
szept. 20
21:00
Lépfenefertőzés: nyomozást indítottak (Metropol)
Az eljárást a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt rendelték el.
szept. 20
21:00
Birkózó világbajnokság: Módos Péter bronzérmes (ATV)
Módos Péter megnyerte bronzmérkőzését, így harmadikként zárt a kötöttfogásúak 55 kg-os súlycsoportjában a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság pénteki napján.
szept. 20
21:18
Újabb hírek Hende Csaba balesetéről (Infostart)
A Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító gépkocsi csütörtöki közlekedési balesetének Balassagyarmaton ápolt sérültje térdkalács- és lábszártörést szenvedett. Erről Szabó Géza, a Dr. Kenessey Albert Kórház igazgatója tájékoztatta pénteken az MTI-t, hozzátéve, hogy a férfi állapota jó, megfelelően ellátták őt.
szept. 20
21:36
A cégeknek nem tetszik a felsőoktatás átalakítási terve (Infostart)
A gazdaság szereplői nem támogatják a felsőoktatás átalakításának hét hónapnyi vitában megszületett tervét. A rektorok, a hallgatók és a dolgozók képviselői azonban kiállnak mellette - derült ki a Felsőoktatási Kerekasztal ülésén.
szept. 20
21:38
A befagyasztott 11 közül 3 operatív program uniós finanszírozása indult újra - a nap hírei (Infostart)
Korábban privatizált közműcégek visszavásárlásáról tárgyal a kormány- mondta a miniszterelnök. Magyarországra látogat 2016-ban Ferenc pápa.
szept. 20
22:12
Élesnek hitt gránát miatt kiürítettek egy tízemeletes lakóházat Pécsen (Infostart)
Egy élesnek hitt gyakorlógránát miatt kiürítettek egy tízemeletes lakóházat Pécsen péntek este.

Keresés