Továbbra is bizonytalanság és feszültség jellemzi Egyiptomot, ahol a héten újabb halálos áldozatokkal járó összecsapásokra került sor a biztonsági erők és a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi hívei között. Közben megalakult az ideiglenes egyiptomi kormány, amelyben a Murszi eltávolítását végrehajtó Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornok is szerephez jutott. Az egyiptomi fejlemények pedig a térségbeli…
Eljárás indult egy menetjegy nélkül utazó román állampolgár ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta az őt leszállásra felszólító kalauzt a Wiener Walzer nemzetközi gyorsvonaton, közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kormány tudatosan ápolja a magyar kultúrában mélyen gyökerező lovak iránti szeretetet - jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombaton Szilvásváradon, Horváth László megyei kormánymegbízottal közösen tartott sajtótájékoztatóján.
„Jelentem, nem értem. Ez egy komoly, névtelen feljelentés volt, géppel írva” – hüledezett a Pelikán József feketevágása kapcsán intézkedő rendőr a Tanú című kultuszfilmben. Bár a jelenet az ötvenes évek abszurd és gyanakvó légkörét volt hivatott bemutatni, a magyar néplélek, úgy tűnik, nem sokat változott e téren. A Hetek cikke.
Elfogták azt az isaszegi férfit, aki egy húszéves nőt több mint két héten át fogva tartott, bántalmazott és prostitúcióra kényszerített Nyíregyházán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Hangszerek és fellépőruhák nélkül érkezett meg a debreceni Campus Fesztiválra a nemzetközi slágerlistákat az elmúlt években meghódító fiatal dán énekesnő-dalszerző, Nabiha Bensouda és zenekara, csomagjaik eltűntek a repülőút során – tájékoztatta Bakó Csaba, a fesztivál sajtfőnöke szombaton az MTI-t.
Az európai parlamenti (EP-) választásig hátralévő egy évben az embereknek fontos kérdésekkel kell foglalkozni az EU-ban, az intézményi reformok most nem időszerűek - mondta Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
A kormányfő szerint gazdaságilag is megéri majd a 2021-es vizes világbajnokság budapesti megrendezése. Katasztrófavédelmi kitüntetést kapott a dunai árvízi védekezés több résztvevője. Robbanás történt a pekingi nemzetközi repülőtéren, csak a támadó sérült meg
Öt embert végrehajtandó halálbüntetésre ítéltek a kelet-kínai Santung tartományban, mert lemészárolták egy hajó legénységének tizenhat tagját még 2011-ben – jelentette a kínai média szombaton.
A szervező Erdélyi Magyar Néppárt közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombat este a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett. A sepsiszentgyörgyi tüntetők határrevíziós jelszót skandáltak.
A negyvenöt éves Anastaciának tíz éve már kemoterápián kellett keresztülmennie, idén pedig másodszor kerekedett felül a gyilkos kóron. Év eleji turnéját le kellett mondania, most azonban stúdióba vonult.
Meghalt egy fiatal nő autóbalesetben, Bács-Kiskun megyében, az 5151-es számú úton – közölte a megyei rendőrkapitányság a rendőrség honlapján vasárnap hajnalban.
Minden kislány arról álmodik, hogy eljön érte a hercege, és elviszi őt hatalmas palotájába, ahol szolgák lesik minden kívánságát. Gyönyörû ruhákkal és ékszerekkel veszi körül magát, férje gyengéd bókokkal árasztja el esténként baldachinos ágyukon. Amikor tizenöt évvel ezelőtt, az egyetemről kikerülve Mohameddel megismerkedtem, azt, hittem valóra vált az álmom. Történetem elmesélésével nem az a…
Mikó Gergely, a büntetőkollégium vezetője elmondta: annak ellenére sikerült gyorsítani az ítélkezést, hogy tavaly a nyugdíjazások miatt a kevesebb mint 70 tagú testület ötöde hiányzott.
Kigyulladt egy gumitelep vasárnap hajnalban Boba határában, a katasztrófavédelem kiemelt riasztást rendelt el, mert a tűz a környező erdőket is veszélyezteti - közölte a Vas megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Az árampiac visszaállamosítása lehet a vége a rezsicsökkentésnek, legalábbis számos szolgáltató menni kényszerülhet az októberre várt újabb 10 százalékos tarifacsökkentés miatt. A rezsit visszakalapáló kormány arról nem beszél, hogy az energia Magyarországon sem drága, csak az agyonadóztatott nettó fizetésekből képtelen kigazdálkodni egyre több család.
Sikeresen leereszkedett a 6800 méteren lévő hármas táborig az aradi Török Zsolt vezette romániai expedíció, amely pénteken feljutott a Himalája 8125 méteres Nanga Parbat csúcsára - közölte szombaton Török Zsolt honlapján a hegymászó élettársa, Vincze Minerva.
A szervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombat este 20 órától a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett.
Ötös kiemelt fokozatra emelték a Vas megyei Boba külterületén, a gumitelepen kiütött tűz minősítését, miután az a környező erdőket és a tarlókat is veszélyezteti - közölte a Vas megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap reggel kilenc órakor az MTI-vel.
A múlt század elején nemcsak hittestvérei, hanem a környék lakói is meghökkenve néztek a Kiskőrösön élő Schwarz Sándorra, amikor a község mellett 70 katasztrális hold földet vásárolt. Az új földtulajdonos szakított elődei, rokonai öröklődő tevékenységeivel: a kereskedelemmel, az orvoslással és az ügyvédkedéssel. Szerette a földet, meg akarta művelni, önmagának és környezetének bebizonyítani, hogy…
Letette vasárnap a belga parlament két házának tagjai előtt az uralkodói esküt Fülöp, Belgium 53 éves új királya, a trónról előzőleg lemondott II. Albert legidősebb fia.
Érdemben javult a Fővárosi Törvényszék büntető ügyszakán a ítélkezés hatékonysága - mondta Mikó Gergely, a büntetőkollégium vezetője. A kiemelt ügyekben tehermentesíteni kellene a bírókat, ez azonban megoldhatatlannak tűnik.
Újabb kulturális intézményeket nyit külföldön a Balassi Intézet - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Balatoni Mónika az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: hamarosan Zágrábban és Isztambulban is nyílik ilyen központ.
Az év végére valamennyi megyeszékhelyeken létrehoznak gyermekbarát kihallgató szobát - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A brazil kormány közlése szerint Joe Biden amerikai alelnök felhívta Dilma Rousseff brazil elnököt, és megpróbált enyhíteni a két ország közötti feszültségen, amelyet az okozott, hogy kiderült, az Egyesült Államok telefonálási és elektronikus postai adatok milliárdjait gyűjtötte be Latin-Amerika legnagyobb államából.
A Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt három órát meghaladó várakozás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyen a kilépő személyforgalomban vasárnap délelőtt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t
Kitüntetéseket kaptak hősies munkájukért az árvízi védekezésben résztvevő szakemberek. A júniusi rekordárvíz levonulása után a miniszterelnök már köszönetet mondott a gátakon helyt álló civileknek, most azonban a hivatásos állomány kiemelkedő munkáját köszönte meg Bakondi György. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője szerint a sikeres védekezésnek az előrejelzés, a felkészülés, a…
Csapat, szövetség, partnerség - kívül és belül. Ez kell Magyarországnak. Rendezni fogjuk Magyarország kapcsolatait, erős szövetségeket építünk. Partnerség kell itthon is: nyitott, átlátható, az emberek részvételére építő kormányzásra készülünk. Véget vetünk Orbán háborúinak, hogy végre élni is lehessen. Mesterházy Attila blogja a héten.
Egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült, amikor autójukkal villanyoszlopnak ütköztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukod belterületén, közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
Az MSZP szerint a kormány mézesmadzagot lenget a lakosság előtt és hangulatjavító intézkedéseken töri a fejét, miközben a költségek jelentősen emelkednek, a devizahitelesek problémájára pedig nem született valódi megoldás.
Sem őszi, sem tavaszi szünetet nem tartanak a Szegedi Tudományegyetemen a következő tanévben. A megszokott pihenők azért nem férnek be a tanrendbe, mert a téli szénszünet háromhetesre duzzadt.