Elismerte Kuba kedden, hogy egy észak-koreai hajón küldtek több tonna fegyvert az ázsiai országba. A külügyminisztérium közleménye szerint mindazonáltal elaggott, javításra szoruló katonai eszközökről van szó, amelyeknek javítás után vissza kellett volna térniük Kubába.
Egy mintegy 50 kilogrammos, második világháborús légibombát találtak Budapesten, az I. kerületi Pala utcában, emiatt szerda reggel 8 órától mintegy 80 házból kell elhagyniuk otthonukat a lakóknak, továbbá két szállodát, a Francia Intézetet és egy művelődési házat is kiürítenek. Több busz és villamos forgalmát is korlátozhatják a főváros I. kerületében.
Több busz és villamos forgalmát is korlátozhatják szerdán reggel a főváros I. kerületében, ahol kedden egy 50 kilogrammos, második világháborús légibombát találtak - tájékoztatta a BKK fődiszpécsere az MTI-t.
A tűzszerészek elkezdték a fővárosi I. kerületi Pala utcában talált 50 kilogrammos második világháborús légibomba hatástalanítását szerdán délben, emiatt ismét változott a forgalmi rend a környéken.
Az előzetes közlések ellenére Budapesti Közlekedési Központ képviselője nem jelent meg a fővárosi taxik szeptembertől kötelező besárgítását demonstráló eseményen.
Visszatér Törökországba az egykori cseh válogatott labdarúgó, Milan Baros. A 31 éves játékos egy évre szóló szerződést kötött az élvonalbeli Antalyasporral.
Sok változással szembesülnek szeptembertől a szülők, például azzal, hogy a gyereknek egész nap az iskolában kell lennie - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Galló Istvánné beszélt arról is, hogy miután szeptembertől csak részleges béremelést kapnak, azt szeretnék, hogy egy ideig még fizessék ki a túlórát is.
Elromlott Balatonalmádi és Alsóőrs között a Tapolcára közlekedő motorvonat vezérlése, ezért a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon jelenleg áll a forgalom - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet az internetre feltett videoüzenetében szerdán megerősítette, hogy meghalt második számú vezetője, a szaúd-arábiai Szaíd as-Sehri.
A Policy Agenda által készített felmérés szerint a kis- és középvállalkozások cégvezetői körében továbbra sem érződik optimizmus. Az előző negyedévhez viszonyítva lényegében változatlan a Policy Agenda KKV Konjunktúra Index értéke (45,2 százalékról 45,4 százalékra, azaz minimális mértékben emelkedett), és meg sem közelíti azt a hangulatot, amely még két évvel ezelőtt jellemezte ezt a szektort.…
Az előzetes adatok szerint 2013 első öt hónapjában kevesebb gyermek született és kevesebben haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az eddigi árusítóhelyeken kedden már csak elvétve lehetett cigarettát vásárolni, mert szerdától a piacon egyeduralkodóvá válnak a Nemzeti Dohányboltok.
A hülyék a szomszédban laknak, nem akarjuk eltörölni a rezsicsökkentést, sőt, a programunk a fenntarthatóságot is szolgálja, de a gazdagoknak van egy rossz hírem, uszodát támogatott árammal nem lehet majd fűteni - ezt Mesterházy Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP elnöke szerint nem igaz, amit a Fidesz állít, hogy el akarják törölni a rezsicsökkentést, hiszen a szegényeknek…
Ahogy a szolgáltatók egyre inkább megérzik a rezsicsökkentés negatív hatásait, úgy érzik majd meg a dolgozók is - ezt Székely Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint az elmúlt időszakban csökkentek a beruházások, a nagy szolgáltatók már nem rendelnek munkákat, így a beszállítók már érzik a rezsicsökkentés hatásait.
A rendőrség 350 méteres sugarú körben elkezdte kiüríteni az épületeket a fővárosi I. kerületi Pala utca környékén szerda délelőtt, miután előző este egy 50 kilogrammos, második világháborús légibombát találtak egy műemlék épület udvarán kertépítés közben.
Nekem nem állás kell, hiszen egy biztonságos állást, a családapaságot tettem félre azért, hogy ebből az országból fejlődő, gyarapodó országot csináljak - ezt Bajnai Gordon mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Együtt - PM Szövetség vezetője szerint az MSZP-vel közös jelöltállításkor azt kell előtérbe helyezni, akinek a legnagyobb esélye van a győzelemre, szavazat maximalizálásra kell…
Az Ab megsemmisítette a Magyar Állami Operaház átvilágításával kapcsolatos adatkérést elutasító jogerős ítéletet, továbbá kimondta, hogy sérti a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való alapjogot, ha az azokhoz való hozzáférést formális hivatkozással tagadják meg - közölte az Ab szerdán a honlapján.
Az Ab megsemmisítette a Magyar Állami Operaház átvilágításával kapcsolatos adatkérést elutasító jogerős ítéletet, továbbá kimondta, hogy sérti a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való alapjogot, ha az azokhoz való hozzáférést formális hivatkozással tagadják meg - közölte az Ab szerdán a honlapján.
Ndileka Mandela, a nagybeteg Nelson Mandela unokája nagyon csalódott a családi perpatvar miatt. Miközben a volt államfő továbbra is kritikus állapotban fekszik a pretoriai kórházban, a família három elhunyt gyermeke sírhelyének áthelyezése fölött polemizál.
Az előzetes adatok szerint 2013 első öt hónapjában kevesebb gyermek született és kevesebben haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
A rendőrség 350 méteres sugarú körben lezárta a fővárosi I. kerületi Pala utca környékét szerda délelőtt, miután előző este egy csaknem 50 kilogrammos, második világháborús légibombát találtak egy épület udvarán - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI tudósítójával a helyszínen.
Csütörtökön megkezdődik a Margit híd műemléki helyreállításának utolsó szakasza: a nyolc pillérszobor felújítása, illetve pótlása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
Az MSZP szerint Orbán Viktor kormányfő valótlanságokat állított a magyar gazdaság állapotáról a nagyköveti értekezleten. Tukacs István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai tájékoztatóján azt mondta: az államadósság valójában növekszik, és fontos beruházások maradnak el.
Muszbek Mihály sportközgazdász alapvetően nem lát kivetnivalót a kormányzati stadionépítésekben, sőt úgy véli, mindez nem áll ellentétben Orbán Viktornak a választási kampányban elhangzott mondatával, miszerint profi labdarúgásra nem szabad közpénzt áldozni. Kollégája, Dénes Ferenc viszont a piaci viszonyok fontosságára hívta fel a figyelmet.
A kormánynak nem fáj a feje amiatt, hogy külföldre megy 2-300 ezer olyan nyugatiasan gondolkodó fiatal, akinek nem tetszik a rendszer, és amúgy sem szavazna rájuk - ezt Vásárhelyi Mária mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A szociológus szerint a fiatalok többsége szívesebben maradna itthon, ha biztonságot és perspektívát látna maga előtt.
Több mint 100 kilogrammos tüzérségi lövedéket találtak a székesfehérvári Maglódi János óvoda kertjében szerda délelőtt, emiatt a környéket - várhatóan csütörtökön - 400 méteres körzetben kiürítik - tájékoztatta Várkonyi Melinda, az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t.
A Fidesz szóvivője szerint jobb ma vállalkozni, mint 2010 előtt, a kormánytöbbség ugyanis számos eszközzel segíti a hazai kis- és középvállalkozásokat (kkv), köztük olyan térségek cégeit, amelyekről korábban a Gyurcsány-Bajnai-kormányok lemondtak.
A tűzszerészek elkezdték a fővárosi I. kerületi Pala utcában talált 50 kilogrammos második világháborús légibomba hatástalanítását szerdán délben, emiatt ismét változott a forgalmi rend a környéken.
Jelenleg 700 ezer aktív bizonytalan szavazó van és 600 ezer passzív pártválasztó, ez azt jelenti, hogy egy szűk másfélmilliós mozgósítható erő még van - ezt Závecz Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint az MSZP-nek és az Együtt - PM Szövetségnek közösen 1,5 milliós szavazótábora van, míg a Fidesznek 2 milliós.
Az MSZP szóvivője szerint - a Fidesz kijelentéseivel ellenkezőleg - ma teljes bizonytalanság jellemzi a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetét Magyarországon.
A magyar férfi vízilabdacsapat aranyérmet szerzett az oroszországi Kazanyban zajló 27. nyári Universiadén, miután a szerdai zárónapon rendezett döntőben 5-4-re legyőzte a házigazda oroszok együttesét.
Csak azért lassult némiképp a magyar társadalom fogyása, mert az idősek hosszabb életet élnek. Ám az elöregedő országnak egyre gyengébb a demográfiai utánpótlása: durván visszaesett a gyermekvállalási kedv.
Varju László (DK) független országgyűlési képviselő szerint összefogtak a demokrácia intézményrendszere ellen azoknak a dohányboltoknak a tulajdonosai, amelyeket a Fidesz "saját politikai testületei keretében" dohánytermékek árusítására jelölt ki.
Hétfő reggel tragikus hirtelenséggel elhunyt H. Sándor Péter, aki családi vállalkozásban öt szórakozóhelyet üzemeltetett a Hajógyári-szigeten. Családja boncolást kért és azt is, hogy a vizsgálatok terjedjenek ki a méreganyagok kimutatására is.
Edward Snowden nem akarja egyelőre elhagyni Oroszországot és nem zárja ki, hogy a jövőben orosz állampolgárságért folyamodik - közölte szerdán Anatolij Kucserana orosz ügyvéd.
Részletes, érdemi vallomást tesz a Központi Nyomozó Főügyészségen Vizoviczki László, és kérdésekre is válaszol szerdán - közölte az MTI érdeklődésére új védője, Futó Barnabás ügyvéd.
Rendkívül kínos és kellemetlen, hogy egy olyan ország, amely évtizedeken át azon dolgozott, hogy az unió tagja lehessen, most úgymond visszaszól a vele szemben kritikákat megfogalmazó európai intézményeknek – mondta az ATV Startban Hegedűs István, a Magyarországi Európa Társaság elnöke.
A Balaton déli partján már menetrend szerint közlekednek a vonatok, de az északi parton csak a késő délutáni órákra állhat helyre az eredeti menetrend - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese szerda délelőtt az MTI-t.
Több mint 4700 cég, illetve magánszemély szerepel a NAV feketén foglalkoztatókat feltüntető listáján, a minap aktualizált lajstrom száz új szereplővel bővült - írta a Napi Gazdaság szerdán.
A tűzszerészek elkezdték a fővárosi I. kerületi Pala utcában talált 50 kilogrammos második világháborús légibomba hatástalanítását szerdán délben, emiatt ismét változott a forgalmi rend a környéken.
Több mint 400 ezer boszniai nyugdíjas az éhenhalás küszöbén van, ezért utcai tiltakozást terveznek, ha nem változik helyzetük - írta szerdai számában a boszniai Nezavisne novine napilap.
Idén eddig több mint ezer bomba miatt kapott bejelentést a honvédség. Tavaly 2500-2600 bejelentés érkezett - mondta az InfoRádiónak Várkonyi Melinda a Magyar Honvédség Első Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred kommunikációs tisztje. A robbantótestek nagy része mezőgazdasági területekről, építkezésekről kerülnek elő, ritka, hogy társasházak kertjéből ássák elő a robbantótestet.
Nemzetközi akció keretében, június 18-a és 25-e között 99 ország 201 hatósága vizsgált hamis és illegális gyógyszereket árusítókat. Hazánk részéről a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI), a BRFK, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatósága és a Hamisítás Elleni Nemzeti…
Áder János köztársasági elnök 2013. július 15-i hatállyal nevezte ki Horváth Attila Imrét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárának.
Két rendőrt megfigyelésre kórházba szállítottak, miután szolgálati kocsijuk karambolozott egy másik autóval szerdán Budapesten - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.
A szerdai 4 forint után pénteken bruttó 2 forinttal emeli a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.