Az MSZP szerint Orbán Viktor kormányfő valótlanságokat állított a magyar gazdaság állapotáról a nagyköveti értekezleten. Tukacs István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai tájékoztatóján azt mondta: az államadósság valójában növekszik, és fontos beruházások maradnak el.
Muszbek Mihály sportközgazdász alapvetően nem lát kivetnivalót a kormányzati stadionépítésekben, sőt úgy véli, mindez nem áll ellentétben Orbán Viktornak a választási kampányban elhangzott mondatával, miszerint profi labdarúgásra nem szabad közpénzt áldozni. Kollégája, Dénes Ferenc viszont a piaci viszonyok fontosságára hívta fel a figyelmet.
A kormánynak nem fáj a feje amiatt, hogy külföldre megy 2-300 ezer olyan nyugatiasan gondolkodó fiatal, akinek nem tetszik a rendszer, és amúgy sem szavazna rájuk - ezt Vásárhelyi Mária mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A szociológus szerint a fiatalok többsége szívesebben maradna itthon, ha biztonságot és perspektívát látna maga előtt.
Több mint 100 kilogrammos tüzérségi lövedéket találtak a székesfehérvári Maglódi János óvoda kertjében szerda délelőtt, emiatt a környéket - várhatóan csütörtökön - 400 méteres körzetben kiürítik - tájékoztatta Várkonyi Melinda, az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t.
A Fidesz szóvivője szerint jobb ma vállalkozni, mint 2010 előtt, a kormánytöbbség ugyanis számos eszközzel segíti a hazai kis- és középvállalkozásokat (kkv), köztük olyan térségek cégeit, amelyekről korábban a Gyurcsány-Bajnai-kormányok lemondtak.
A tűzszerészek elkezdték a fővárosi I. kerületi Pala utcában talált 50 kilogrammos második világháborús légibomba hatástalanítását szerdán délben, emiatt ismét változott a forgalmi rend a környéken.
Jelenleg 700 ezer aktív bizonytalan szavazó van és 600 ezer passzív pártválasztó, ez azt jelenti, hogy egy szűk másfélmilliós mozgósítható erő még van - ezt Závecz Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint az MSZP-nek és az Együtt - PM Szövetségnek közösen 1,5 milliós szavazótábora van, míg a Fidesznek 2 milliós.
Az MSZP szóvivője szerint - a Fidesz kijelentéseivel ellenkezőleg - ma teljes bizonytalanság jellemzi a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetét Magyarországon.
A magyar férfi vízilabdacsapat aranyérmet szerzett az oroszországi Kazanyban zajló 27. nyári Universiadén, miután a szerdai zárónapon rendezett döntőben 5-4-re legyőzte a házigazda oroszok együttesét.
Csak azért lassult némiképp a magyar társadalom fogyása, mert az idősek hosszabb életet élnek. Ám az elöregedő országnak egyre gyengébb a demográfiai utánpótlása: durván visszaesett a gyermekvállalási kedv.
Varju László (DK) független országgyűlési képviselő szerint összefogtak a demokrácia intézményrendszere ellen azoknak a dohányboltoknak a tulajdonosai, amelyeket a Fidesz "saját politikai testületei keretében" dohánytermékek árusítására jelölt ki.
Hétfő reggel tragikus hirtelenséggel elhunyt H. Sándor Péter, aki családi vállalkozásban öt szórakozóhelyet üzemeltetett a Hajógyári-szigeten. Családja boncolást kért és azt is, hogy a vizsgálatok terjedjenek ki a méreganyagok kimutatására is.
Edward Snowden nem akarja egyelőre elhagyni Oroszországot és nem zárja ki, hogy a jövőben orosz állampolgárságért folyamodik - közölte szerdán Anatolij Kucserana orosz ügyvéd.
Részletes, érdemi vallomást tesz a Központi Nyomozó Főügyészségen Vizoviczki László, és kérdésekre is válaszol szerdán - közölte az MTI érdeklődésére új védője, Futó Barnabás ügyvéd.
Rendkívül kínos és kellemetlen, hogy egy olyan ország, amely évtizedeken át azon dolgozott, hogy az unió tagja lehessen, most úgymond visszaszól a vele szemben kritikákat megfogalmazó európai intézményeknek – mondta az ATV Startban Hegedűs István, a Magyarországi Európa Társaság elnöke.
A Balaton déli partján már menetrend szerint közlekednek a vonatok, de az északi parton csak a késő délutáni órákra állhat helyre az eredeti menetrend - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese szerda délelőtt az MTI-t.
Több mint 4700 cég, illetve magánszemély szerepel a NAV feketén foglalkoztatókat feltüntető listáján, a minap aktualizált lajstrom száz új szereplővel bővült - írta a Napi Gazdaság szerdán.
A tűzszerészek elkezdték a fővárosi I. kerületi Pala utcában talált 50 kilogrammos második világháborús légibomba hatástalanítását szerdán délben, emiatt ismét változott a forgalmi rend a környéken.
Több mint 400 ezer boszniai nyugdíjas az éhenhalás küszöbén van, ezért utcai tiltakozást terveznek, ha nem változik helyzetük - írta szerdai számában a boszniai Nezavisne novine napilap.
Idén eddig több mint ezer bomba miatt kapott bejelentést a honvédség. Tavaly 2500-2600 bejelentés érkezett - mondta az InfoRádiónak Várkonyi Melinda a Magyar Honvédség Első Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred kommunikációs tisztje. A robbantótestek nagy része mezőgazdasági területekről, építkezésekről kerülnek elő, ritka, hogy társasházak kertjéből ássák elő a robbantótestet.
Nemzetközi akció keretében, június 18-a és 25-e között 99 ország 201 hatósága vizsgált hamis és illegális gyógyszereket árusítókat. Hazánk részéről a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI), a BRFK, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatósága és a Hamisítás Elleni Nemzeti…
Áder János köztársasági elnök 2013. július 15-i hatállyal nevezte ki Horváth Attila Imrét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárának.
Két rendőrt megfigyelésre kórházba szállítottak, miután szolgálati kocsijuk karambolozott egy másik autóval szerdán Budapesten - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.
A szerdai 4 forint után pénteken bruttó 2 forinttal emeli a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
Megérkezett az ügyészségre Hende Csaba feljelentése, amelyben három szerződés szerepel - közölte az MTI-vel Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerdán. Az egyik szerződés a honvédségi államtitkári honlappal függ össze - erősítette meg.
Megszüntették a terület lezárását szerda délután, nem sokkal három óra előtt Budapesten, a Vízivárosban, miután a tűzszerészek hatástalanították a Pala utcában előkerült bombát - tájékoztatta az MH Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t.
Csütörtökön is folytatódik a napos, nyári idő, ekkor már kánikula várható, 28 és 33°C közé melegszik a levegő. Az UV-sugárzás elérheti a nagyon erős, helyenként az extrém erős fokozatot, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!
Vizsgálat lefolytatására kérte fel a fővárosi Szent János Kórházat érintő betegpanaszok miatt az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatóját Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára - tájékoztatta a központ szerdán az MTI-t.
Több mint tízezer embert érint Székesfehérváron a csütörtöki kitelepítés, amelyet a szerda délelőtt a Rákóczi úti Mancz János óvodában talált 100 kilogrammos tüzérségi lövedék miatt kellett elrendelni - hangzott el a témában tartott szerdai rendkívüli sajtótájékoztatón.
Az antiszemitizmus elleni küzdelem céljából életre hívott Tett és Védelem Alapítvány, valamint az Anti-Defamation League - Rágalmazásellenes Liga (ADL) kezdeményezésére a több mint 70 ezer követővel rendelkező kuruc.info neonáci hírportál oldalát törölték a Facebookról.
Sírrongálás miatt indult eljárás a Tolna Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának osztályvezetője ellen. A kormányhivatal szerdán együttérzését fejezte ki a rongálásban érintett családoknak.
Több mint tízezer embert érint Székesfehérváron a csütörtöki kitelepítés, amelyet a szerda délelőtt a Rákóczi úti Mancz János óvodában talált 100 kilogrammos tüzérségi lövedék miatt kellett elrendelni - hangzott el a témában tartott szerdai rendkívüli sajtótájékoztatón.
Az előzetes közlések ellenére Budapesti Közlekedési Központ képviselője nem jelent meg a fővárosi taxik szeptembertől kötelező besárgítását demonstráló eseményen.
Az atlatszo.hu munkatársai még februárban jutottak be az 5 évvel korábban eladott MSZP-székházba. Minden gond nélkül bejutottak, kétszer is. Senki sem szólt hozzájuk, ellenben találtak egy rakat bizalmasnak minősített dokumentumot. Az adatvédelmi hatóságnál vizsgálatot indítanak.
Még ha megkínoznák sem adna ki olyan információkat Edward Snowden, amelyekkel ártana a saját nemzetének - olvasható az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja és egy volt amerikai szenátor közötti levelezésben, amelyet a The Guardian című brit napilap tett közzé honlapján.
Mintegy 100 hektáron lángol a borókás, valamint a fenyveserdő koronaégéssel Tatárszentgyörgy közelében. A 5-ös, kiemelt riasztási fokozatú, lakott terület nincs veszélyben - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerda este az MTI-vel.
Az idén már 337 ember halálát okozták az áradások Kínában, és további 213-an vannak az eltűntek listáján - közölte szerdán az állami árvízvédelmi központ.
Az úszó Szilvási Gréta és Matyasovszky Dalma, valamint a kalapácsvető Halász Bence aranyérmes lett az utrechti Európai Ifjúsági és Olimpiai Fesztivál (EYOF) szerdai versenynapján.
A Vasembert alakító Robert Downey Jr. a legjobban fizetett hollywoodi színész: becslések szerint 75 millió dollárt (mintegy 17 milliárd forintot) keresett az utóbbi egy évben. A tavalyi első Tom Cruise volt, ő most csak a nyolcadik.