2013. december 28. szombat

dec. 28
8:27
Idén 19 millió forint büntetést kaptak országgyűlési képviselők (Alternatív Energia)
A strasbourgi bíróság sürgős eljárást indított a Ház büntetési és bírságolási gyakorlatával szemben.
dec. 28
8:27
19 millió forintra büntették az ellenzéki képviselőket (ATV)
Majdnem 19 millió forint büntetést szabott ki az Országgyűlés idén képviselőkre, az érintettek valamennyien ellenzékiek.
dec. 28
8:29
Elítélte a Külügyminisztérium a bejrúti merényletet (ATV)
A magyar Külügyminisztérium elítélte a Bejrútban pénteken végrehajtott véres merényletet, amelyben életét vesztette mások mellett Mohamed Satah volt libanoni pénzügyminiszter.
dec. 28
8:31
Nem mindennapi felvétel: Simicskó István első ütései (ATV)
15 millió forintos támogatást kap a Magyar Golfszövetség, hogy a magyar versenyzők felkészülhessenek a riói olimpiára, amelyen a golf 112 év után ismét hivatalos szám lesz. A szerződés pénteki aláírásán ott volt a magyar golfsport legígéretesebb tehetsége, Rózsa Csilla, aki már ma is világklasszis. Férfi sporttársait iskolázza le, a sportért felelős államtitkárnak pedig megpróbálta megtanítani a…
dec. 28
8:45
Pokolgép robbant a Kaukázushoz közeli Pjatyigorszkban (Alternatív Energia)
A helyi rendvédelmi szervek terrorcselekményt feltételeznek.
dec. 28
8:45
Kétéves csúcsra ugrott az euró (ATV)
Több mint kétéves csúcsra ugrott az euró a dollárral szemben pénteken. Az euróval 1,3893 dolláron kereskedtek, amire legutóbb 2011 október végén volt példa – írja az Index.
dec. 28
8:47
Fesztbaum Béla kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt (Alternatív Energia)
A színésznő emlékére alapított díjjal 26 éve jutalmazzák a társulat kiválóságait.
dec. 28
9:03
Rálőttek Bangkokban a kormányellenes tüntetők táborára (Metropol)
Az akciónak egy halálos áldozata és három sebesültje van.
dec. 28
9:03
Elítélte a Külügyminisztérium a bejrúti merényletet (Alternatív Energia)
"Magyarország elutasítja és elítéli a terrorizmus minden formáját."
dec. 28
9:04
Kígyózó sorok: elkezdték visszacserélni a karácsonyi ajándékokat (ATV)
Cserélni lehet, de nem kötelező. A valamiért nem megfelelő karácsonyi ajándékokkal pénteken lehetett először visszatérni a boltok vevőszolgálataihoz.
dec. 28
9:21
Egészségtelen a levegő Miskolcon és Sajószentpéteren (Infostart)
Romlott a levegő minősége szombatra az ország északkeleti vidékén, Miskolc és Sajószentpéter levegőjét egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) a szálló por magas koncentrációja miatt.
dec. 28
9:21
Felborult egy autó Budapesten (Metropol)
A jármű vezetője, egy 21 éves férfi nem szenvedett sérülést.
dec. 28
9:21
33 millióba kerültek Szijjártó útjai (ATV)
2012. júniusi kinevezése óta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára 250 ezer kilométert utazott, 34 úton, 28 országban, 33 városban járt, ami összesen 33 millió forintba került - írja a Blikk.
dec. 28
9:23
Szijjártó 33 millióból 28 országban járt (Metropol)
Az államtitkár 2012. júniusi kinevezése óta 250 ezer kilométert utazott.
dec. 28
9:39
A krokodil szájából szedte ki fiát egy férfi, túlélték (ATV)
Igazi hősként emlegetik az apát, aki puszta kezével harcolt a fiára támadó krokodillal Zimbabwéban. Mindketten megsérültek, de túlélték az állat támadását.
dec. 28
10:15
Kiraboltak egy trafikot Szekszárdon (Metropol)
A bűncselekményt elkövető bátaszéki férfit a rendőrök rövid időn belül elfogták.
dec. 28
10:15
Pártok rémálma: megtiltható a személyre szóló kampányolás (ATV)
A választópolgárok a jövő évi országgyűlési választások előtt megtilthatják, hogy a különböző pártok, jelöltek, jelölő szervezetek személyre szóló kampányüzenetekkel keressék meg őket.
dec. 28
10:33
MSZP: 2013 a rombolás éve volt - szeptember (Alternatív Energia)
dec. 28
10:33
Tartalékait éli fel: megint megszólalt az adóellenőr (ATV)
Szombaton (december 28-án) az adóhivatal elé szervez tüntetést a Hallgatói Hálózat (HaHa), amelyet egy sor civil szervezet is támogat. A délután 3 órakor kezdődő megmozduláson felszólal Horváth András is, az áfacsalási botrányt kirobbantó adórevizor. A szervezők kérnek mindenkit, hogy a tüntetésre hozzon magával egy zöld dossziét. A volt adóellenőrrel a Napi.hu készített interjút.
dec. 28
10:35
Fadarabbal fenyegette a trafikost (Alternatív Energia)
Kiraboltak egy trafikot Szekszárdon, elfogták a támadót.
dec. 28
10:35
Kiraboltak egy trafikot Szekszárdon, elfogták a támadót (ATV)
Kiraboltak egy nemzeti dohányboltot pénteken Szekszárdon, a bűncselekményt elkövető bátaszéki férfit a rendőrök rövid időn belül elfogták - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
dec. 28
10:51
Letiltható a személyre szóló kampányolás (Infostart)
A választópolgárok a jövő évi országgyűlési választások előtt megtilthatják, hogy a különböző pártok, jelöltek, jelölő szervezetek személyre szóló kampányüzenetekkel keressék meg őket.
dec. 28
10:51
Megtilthatjuk a személyre szóló kampányolást (Alternatív Energia)
Az év elején érkeznek a nyomtatványok, amelyeken nyilatkozni lehet.
dec. 28
11:09
Vesztegetéssel próbálkozott a forgalommal szemben hajtó autós (Alternatív Energia)
dec. 28
11:10
A város, ahol ingyen parkolhat egész évben (ATV)
Ismét ingyenesen parkolhatnak az autósok Kunszentmártonban a jövő évtől, miután az önkormányzat visszavonta a fizetős parkolásról szóló rendeletét.
dec. 28
11:12
"Hamarosan kórházi osztályok zárhatnak be" (ATV)
Az Együtt-PM szerint az egészségügyben az idei év a hangos sikerpropaganda és a súlyos ellátási zavarok éve volt.
dec. 28
11:27
Gyermekmentő szolgálat - Több munka és kevesebb pénz 2013-ban (Infostart)
Bár a szponzorok visszavonultak és a gazdasági válság is erősen érezteti a hatását, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkatársai és önkéntesei arra törekednek, hogy a hozzájuk beérkező kéréseket teljesítsék, a rászoruló, beteg gyerekeket meggyógyítsák és karácsonykor is örömet szerezzenek nekik - mondta el Edvi Péter, a szervezet elnöke az MTI-nek a 2013-as évet értékelve.
dec. 28
11:45
Hittan-stratégiai munkacsoportot hozott létre az evangélikus egyház (Infostart)
Hittan-stratégiai munkacsoportot hozott létre az evangélikus egyház annak érdekében, hogy megállapítsák, miként lehet az optimumot kihozni a kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatásból, megállapításaikat pedig közlik majd az állammal is - jelentette be Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek adott interjúban.
dec. 28
11:45
Hittan-stratégiai munkacsoportot hozott létre az evangélikus egyház (Alternatív Energia)
Nem lenne jó, ha olyan tantárgy lenne a hittan, amiből "le lehet vizsgázni aztán akár el is lehet felejteni".
dec. 28
11:45
Gyermekmentő szolgálat: több munka és kevesebb pénz (ATV)
Bár a szponzorok visszavonultak és a gazdasági válság is erősen érezteti a hatását, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkatársai és önkéntesei arra törekednek, hogy a hozzájuk beérkező kéréseket teljesítsék, a rászoruló, beteg gyerekeket meggyógyítsák és karácsonykor is örömet szerezzenek nekik - mondta el Edvi Péter, a szervezet elnöke az MTI-nek a 2013-as évet értékelve.
dec. 28
12:03
Együtt-PM: súlyos ellátási zavarok vannak az egészségügyben (Metropol)
Az Együtt-PM szerint az egészségügyben az idei év a hangos sikerpropaganda és a súlyos ellátási zavarok éve volt.
dec. 28
12:03
Török hadsereg: most nem lesz puccs (ATV)
A török hadsereg nem fog beavatkozni a politikai válságba és nem készül puccsra, közölte a török haderő.
dec. 28
12:05
Letilthatjuk személyes adatainkat (Metropol)
Január 1-je után postázzák ki azokat a nyomtatványokat, amelyeken a választók megtilthatják személyes adataik kampánycélú kiadását.
dec. 28
12:21
"Zöld dossziés" tüntetés lesz délután (Alternatív Energia)
Tartalékait éli fel: megint megszólal az adóellenőr.
dec. 28
12:39
NGM: a SZÉP-kártyának köszönhető az idei fellendülés (ATV)
A turizmus idei fellendülése döntő részben a SZÉP-kártya rendszerének köszönhető, felhasználásának dinamikus növekedése ösztönzőleg hatott a belföldi turizmusra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
dec. 28
12:41
Nem jött rendbe Nagy László sérülése, veszélyben az Eb (ATV)
Nem jött rendbe Nagy László térdsérülése, így kétségessé vált a magyar válogatott jobbátlövőjének részvétele a január 12-én kezdődő dániai kézilabda Európa-bajnokságon.
dec. 28
12:57
Iszlamista diákok gyújtottak fel egy egyetemet Kairóban (ATV)
A Muzulmán Testvériséghez köthető diákok összecsaptak a rendőrökkel Kairóban, ahol felgyújtották az egyik egyetem épületét.
dec. 28
13:16
Adócsalási ügy: a NAV nem adja ki vizsgálati anyagát az LMP-nek (ATV)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adótitok és személyes adatok védelmére hivatkozva tagadja meg az arról a vizsgálatról szóló jelentés kiadását, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Horváth András áfacsalásról szóló állításainak elhangzása után egy hétvége alatt végzett el - közölte az LMP szombaton.
dec. 28
13:33
MSZP: Orbán felemelkedést ígért, a minimálbér viszont elmarad a szükségestől (Alternatív Energia)
"Az igazságtalan adórendszer következtében szétszakadt a társadalom."
dec. 28
13:33
Az MSZP emlékezteti Orbánt az ígéreteire (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök 2011-ben azt ígérte, hogy 2012 az elrugaszkodás, 2013 pedig a felemelkedés éve lesz Magyarországon, ehhez képest a minimálbér nettó értéke ma 25 ezer forinttal marad el a szükséges 85 960 forinttól - jelentette ki Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
dec. 28
13:35
A Fidesz jövőre is a nyugdíjasok kedvében akar járni (ATV)
A kormány a nyugdíjasok mellett áll 2014-ben is, mint ahogy a kormányváltás óta mindig, így a nyugdíjak jövőre is megőrzik értéküket - jelentette ki Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.
dec. 28
13:51
MSZP: Orbán felemelkedést ígért, a minimálbér viszont elmarad a szükségestől (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök 2011-ben azt ígérte, hogy 2012 az elrugaszkodás, 2013 pedig a felemelkedés éve lesz Magyarországon, ehhez képest a minimálbér nettó értéke ma 25 ezer forinttal marad el a szükséges 85 960 forinttól - jelentette ki Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten.
dec. 28
13:51
Stabilizálódott a forint az idén (Alternatív Energia)
A forint árfolyama 2013-ban nagyjából a 296 forint plusz-mínusz 8-10 forintos árfolyamsávban alakult.
dec. 28
13:51
Betiltaná a pofozást a brit gyerekügyi biztos (ATV)
A brit gyerekügyi biztos szerint meg kellene tiltani, hogy a szülők pofonokat adhassanak a gyerekeiknek.
dec. 28
13:53
Stabilizálódott idén a forint (ATV)
Viszonylag stabil árfolyammozgás után az év eleji szint közelében ingadozott a forint az év utolsó napjaiban is.
dec. 28
14:09
Fidesz: a kormánypárt az idén és jövőre is a nyugdíjasok mellett áll (Infostart)
A kormány a nyugdíjasok mellett áll 2014-ben is, mint ahogy a kormányváltás óta mindig, így a nyugdíjak jövőre is megőrzik értéküket - jelentette ki Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján.
dec. 28
14:09
Januártól 2,4 százalékkal nőnek a nyugdíjak (Metropol)
A kormány a nyugdíjasok mellett áll 2014-ben is, mint ahogy a kormányváltás óta mindig, így a nyugdíjak jövőre is megőrzik értéküket - jelentette ki Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján.
dec. 28
14:09
Elfogták a borotvával fenyegetőző rablót (Alternatív Energia)
A rabló a napi bevétellel és több doboz cigarettával gyalog menekült el.
dec. 28
14:09
Elfogták a borotvával fenyegetőző rablót (ATV)
Több száz tanú vallomása, valamint a rabláskor készült videofelvétel alapján elfogták a rendőrök azt a férfit, aki múlt vasárnap egy zalaegerszegi dohányboltban borotvával fenyegette meg az eladónőt, és rabolt pénzt - közölte a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője szombati sajtótájékoztatóján.
dec. 28
14:11
Nem adja ki a NAV az adócsalási vád anyagát (Metropol)
Schiffer András emiatt pert helyez kilátásba Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a NAV ellen.

Keresés