2013. december 25. szerda

dec. 25
12:21
Moszkva bevetette a nehéztüzérséget és feljelentette az EU-t (Alternatív Energia)
dec. 25
12:21
Autóbombával gyilkoltak egy iraki templomnál: legalább 14 halott (ATV)
Autóbomba robbant szerda délelőtt Bagdad déli részén egy templom közelében. Legalább tizennégy ember vesztette életét, többségükben keresztény hívők - közölte a rendőrség.
dec. 25
12:39
Minden hatóság és minisztérium fittyet hány Orbán Viktorra (Alternatív Energia)
Hiába mondta a parlamentben, hogy senki nem kerülhet adót, a hatóságok nem járnak utána Horváth András kijelentéseinek.
dec. 25
12:39
Amerikai jégvihar: Még mindig nincs áram félmillió háztartásban (ATV)
Éjt nappallá téve dolgoztak a szerelők az Egyesült Államok középső és északkeleti, valamint Kanada keleti részén kedden is, hogy helyreállítsák az áramszolgáltatást félmillió háztartásban, ahol egyelőre kénytelenek hidegben és sötétben ünnepelni a karácsonyt. A térségen a múlt hét végén átsöprő jégvihar legalább huszonnégy ember életét követelte.
dec. 25
12:57
Nyolcszáz lakásban nincs fűtés Szombathelyen (ATV)
Nyolcszáz lakás marad távhőszolgáltatás nélkül egy vezeték meghibásodása miatt szerdán Szombathelyen, az Oladi lakótelepen - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
dec. 25
13:15
Ferenc pápa karácsonyi üzenete (Metropol)
A világ számos háború dúlta térségében sürgetett békét Ferenc pápa a Szent Péter bazilika lodzsájáról szerda délben mondott beszédében.
dec. 25
13:51
Gáncs Péter: karácsony az újrakezdés ünnepe (Infostart)
A Jézus segítségével megtapasztalható együttműködésről és az újrakezdésről beszélt prédikációjában Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerdán, karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.
dec. 25
14:09
Nyolcszáz lakás marad távfűtés nélkül Szombathelyen (Metropol)
Az Oladi lakótelepen egy vezeték hibásodott meg.
dec. 25
14:11
Helyreállt a távhőszolgáltatás Szombathelyen (Metropol)
Az Oladi lakótelepen szerdán kora délutánra a szolgáltató szakemberei kijavították a vezeték hibáját.
dec. 25
14:27
Májat, gyomort, hasnáylmirigyet, vékony és vastagbelet kapott karácsonyra a kisfiú (Alternatív Energia)
Egész életében intravénásan táplálták - soha nem evett egy jó ízűt.
dec. 25
14:45
Baj van a brazíliavárosi stadion tetejével (ATV)
Átereszti az esőt a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra épített brazíliavárosi stadion tetőszerkezete.
dec. 25
15:03
Épp a templomból jöttek ki - 14 embert tépett szét a robbanás (Alternatív Energia)
A merényletben zömmel keresztények haltak és sebesültek meg.
dec. 25
15:05
Májat, gyomrot, hasnáylmirigyet, vékony és vastagbelet kapott karácsonyra a kisfiú (Alternatív Energia)
Egész életében intravénásan táplálták - soha nem evett egy jó ízűt.
dec. 25
15:07
Ferenc pápa: Fordítsa az Úr tekintetét az elrabolt, szenvedő gyerekre (Alternatív Energia)
70 ezer ember hallgatta a Szent-Péter téren a békért könyörgő egyházfejedelmet.
dec. 25
15:39
Tovább vitáznak a minimálbérről a németek (ATV)
Folytatódik a vita Németországban az új kormány egyik fő ígérete, a minimálbér bevezetése körül. Szerdán a munkaadók érdekképviselete kivételeket és az intézmény lépcsőzetes bevezetését szorgalmazta, a szakszervezetek pedig az egységesen kötelező minimálbér mellett álltak ki.
dec. 25
15:57
Karácsony második napján is 10-15 fok lehet (Infostart)
Tovább tart a szokatlanul enyhe idő. Éjszakától a Dunántúlon, csütörtökön napközben keleten is megvastagszik a felhőzet, de a Dunától keletre még több órára kisüt a nap. Csütörtökön hajnalban az Alpokalján, napközben főleg a Dunántúlon másutt is lehet elszórtan eső, zápor.
dec. 25
16:15
Viharos szél és mínuszok jönnek (ATV)
Éjszakától a Dunántúlon, csütörtökön napközben keleten is megvastagszik a felhőzet, de a Dunától keletre még több órára kisüt a nap.
dec. 25
16:33
Újratárgyalnák Hodorkovszkij ügyét (ATV)
Az orosz legfelsőbb bíróság elnöke perújrafelvételt tart szükségesnek az úgynevezett első Yukos-ügyben, amelyben 2005-ben 8 évre ítélték Mihail Hodorkovszkijt.
dec. 25
17:09
Beintett a szurkolóknak: ezzel magyarázkodik az Arsenal középpályása (ATV)
Kisgyermekeinek sértegetése miatt "mutatott be" a Manchester City szurkolóinak Jack Wilshere, az Arsenal labdarúgója, ezért két mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
dec. 25
17:45
Oktatáskutató intézet: pályázat az iskolai közösségi szolgálat program megismertetésére (Infostart)
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) pályázatot hirdet az iskolai közösségi szolgálat programjainak széles társadalmi körben való megismertetésére, a felhívásra január 8-ig a középiskolákban nappali képzésben 2016. január 1. után érettségiző tanulók és a programokat koordináló pedagógusok jelentkezhetnek.
dec. 25
18:39
Terrorszervezetté nyilvánították a Muzulmán Testvériséget (ATV)
Formálisan is terrorszervezetté nyilvánította az egyiptomi kormány a Muzulmán Testvériséget egy keddi robbantásos merénylet nyomán.

2013. december 26. csütörtök

dec. 26
5:09
Fegyveres fogdmegeket küldött nagybátyjára, majd kivégeztette (ATV)
Családon belüli gazdasági leszámolás állhat annak hátterében, hogy az Észak-Korea diktátora kivégeztette saját nagybátyját. A dél-koreai titkosszolgálat azt állítja, Kim Dzsongun nagybátyja túlságosan nagy pénzügyi befolyásra tett szert, és megszerezte az egyik legjobb üzletnek számító halászati jogokat. Emiatt állítólag még fegyveres összetűzés is volt a két vezető csapatai között.
dec. 26
5:28
Eltűntek a közmunkások által készített karácsonyfadíszek (ATV)
Egy alig 180 centiméteres feldíszített karácsonyfa korbácsolt indulatokat a 900 lelkes Derecskén. A járási hivatal előtt álló mindenki karácsonyfájáról a legtöbben azt mondták, ha csak ennyire tellett, akkor jobb lett volna nem is állítani fát a településen. A karácsonyfáról egyébként mára eltűntek azok a díszek, amit a képzésen résztvevő közmunkások készítettek.
dec. 26
5:45
Ferenc pápa szenteste a fényről és a sötétségről beszélt - a nap hírei (Infostart)
Az elcsendesedésre, az egymás felé fordulásra hívták fel a figyelmet a vallási vezetők karácsony alkalmából. A meglévő hét légimentőbázis mellé egy új is épül Sárvár mellett.
dec. 26
6:03
Törődést és békét sürgetett karácsonyi üzenetében a pápa - a nap hírei (Infostart)
Az egymás felé fordulás, a személyes kapcsolatok fontosságát hangsúlyozták a magyar keresztény egyházi vezetők. Sikeres évnek tartja 2013-at a magyar külpolitika szempontjából a külügyminiszter.
dec. 26
6:03
Klenbuterollal fertőzött kínai húsokra figyelmeztetnek (ATV)
Matt White, a GreenEdge csapat sportigazgatója szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI) a jövőben jobban kell figyelnie a kínai húsokra, miután a szezon második felében két olyan versenyző is klenbuterollal akadt fenn a doppingvizsgálaton, aki a távol-keleti országban szerepelt.
dec. 26
6:39
Rekordokat döntött idén a kormány (Infostart)
Harminchétszer ülésezett az idén a kormány, ebből négy alkalommal vidéken. A tanácskozások során mintegy 1700 törvényjavaslatot, kormányrendeletet és -határozatot tárgyaltak meg a miniszterek, a 2010-es kormányváltás óta a legtöbbet - derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) az MTI érdeklődésére készített összeállításából.
dec. 26
6:57
Áldást kért a Szentföldre Ferenc pápa (ATV)
Békét sürget Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a világban zajló konfliktusokról is beszélt, és karácsonyi üzenetében áldást kért a Szentföldre. Itthon Erdő Péter, Bölcskei Gusztáv és Gáncs Péter a karácsony jelentőségét méltatta az ünnep alkalmából.
dec. 26
8:09
Andorrában hobbi, nálunk kormányprogram (ATV)
Hát persze, hogy a futball. Mai összeállításunkban szellemes idézeteket gyűjtöttünk össze 2013-ból. Ami közös bennük: mind az ATV-ben hangzott el.
dec. 26
8:46
Elemzők: Kína gazdasága még sokáig futhat az Egyesült Államok után (ATV)
Az amerikai gazdaság robusztus teljesítménye és a kínai gazdaság növekedésének lassulása miatt Kína legkorábban 15 év múlva előzheti meg az Egyesült Államokat a világ legnagyobb gazdaságaként - jósolták csütörtökön ismertetett távlati előrejelzésükben londoni szakelemzők.
dec. 26
9:39
Könnygázzal a tüntetők ellen Thaiföldön (Metropol)
A demonstrálók be akartak törni annak a bangkoki stadionnak a területére, ahol az előre hozott választások jelöltjeinek regisztrációja folyik.
dec. 26
9:57
Így lehet közlekedni Budapesten (Infostart)
December 26-án a vasárnapi menetrend szerint járnak a fővárosi közösségi közlekedés eszközei, holnap, 27-én pedig a szombati menetrend lesz érvényben. Január 1-jéig díjmentesen lehet parkolni Budapesten. Ez alól kivétel a Budai Vár, a Citadella, a Flórián üzletközpont, a Margitsziget parkolói.
dec. 26
10:15
Pápa hajnala: megdőlt a melegrekord (Infostart)
Megdőlt az 1983-as hajnali hőmérsékleti rekord karácsony második napjának reggelén: Pápán hajnalban 10,2 fokot mért az Országos Meteorológiai Szolgálat.
dec. 26
10:15
"Külföldi összeesküvés" Hullanak a fejek török kormányban (ATV)
Törökországban történt az eset, ahol Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök nagyarányú kormányátalakítást hajtott végre szerdán, azt követően, hogy három fontos minisztere lemondott egy kiterjedt megvesztegetési botrány miatt, amelyben vizsgálat indult fiaik és más, a kormányfőhöz közel álló személyek ellen.
dec. 26
10:17
Mise közben ugrott az oltárra egy félmeztelen nő a kölni dómban (ATV)
Félmeztelenül tüntetett a Femen nevű nemzetközi feminista csoport egy aktivistája szerdán a katolikus egyház ellen a kölni dómban mise közben.
dec. 26
11:09
Melegrekord karácsony másnapján (Metropol)
Pápán a leghidegebb órában is 10 Celsius-fok felett maradt a hőmérséklet.
dec. 26
12:21
"Agresszív támadás" Piranhák téptek meg több tucat fürdőzőt (ATV)
Több mint hatvanan sebesültek meg könnyebben piranha halak támadásában az argentínai Paraná folyóban - közölte a helyi sajtó szerdán.
dec. 26
12:23
Rekordot döntöttek Orbánék (ATV)
Harminchétszer ülésezett az idén a kormány, ebből négy alkalommal vidéken. A tanácskozások során mintegy 1700 törvényjavaslatot, kormányrendeletet és -határozatot tárgyaltak meg a miniszterek, a 2010-es kormányváltás óta a legtöbbet - derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) az MTI érdeklődésére készített összeállításából.
dec. 26
12:58
Tucatjával fogták el a bűnözőket a rendőrök karácsonykor (ATV)
Nyolcvankilenc embert fogtak el a rendőrök szerdán, karácsony első napján, közülük huszonkilencet bűncselekmény elkövetésén értek tetten - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata csütörtökön a rendőrségi honlapon.
dec. 26
13:15
Karácsony első napján csaknem 140 esethez riasztották a tűzoltókat (Infostart)
December 25-én, szerdán 139 esetben riasztották a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön Facebook-oldalán.
dec. 26
13:15
Sok vállalkozás számára kaotikus volt az idei év (ATV)
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint vállalkozói szempontból vegyes év volt 2013: továbbra sincs gazdasági jogbiztonság, ami kedvezőtlen a cégeknek, ugyanakkor például a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményei és a jegybank növekedési hitelprogramja segítette működésüket.
dec. 26
13:51
Életeket mentett a szén-monoxid-érzékelő (Metropol)
Három ember került kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten.
dec. 26
13:51
Izraeli lap: Folyamatosan kapcsolatban állt az izraeli és palesztin vezető (ATV)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök évek óta titokban folyamatosan kapcsolatban állt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel – állítja a Yediót Ahronót című lap Ynet című hírportálja csütörtökön, beharangozva egy a lap pénteki számában megjelenő tényfeltáró írást.
dec. 26
13:53
Ismét Vettel Európa legjobbja (ATV)
Az idén sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnoki címét begyűjtő német Sebatian Vettel bizonyult a legjobb európai sportolónak a kontinens hírügynökségeinek választásán.
dec. 26
14:09
Az elmúlt két napban csaknem háromezer emberen segítettek a mentők (Infostart)
December 24-én és karácsony első napján országszerte csaknem háromezer esetben nyújtottak sürgős segítséget a mentők - közölte Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
dec. 26
14:09
Karácsonykor sem pihenhettek a tűzoltók (ATV)
December 25-én, szerdán 139 esetben riasztották a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön Facebook-oldalán.
dec. 26
14:45
Veszélyesnek minősítették Dunaújváros levegőjét - Szálló por (Infostart)
A magas szálló por (PM10) koncentráció miatt veszélyesnek minősítette Dunaújváros levegőjét az Országos Környezetegészségügyi Intézet csütörtökön.
dec. 26
14:45
Dolgoztak a kéklámpások (Metropol)
Csaknem 3000 emberen segítettek a mentők, 90 embert fogtak a rendőrök és 140 esethez vonultak a tűzoltók.
dec. 26
15:03
Veszélyes Dunaújváros levegője (Metropol)
Az ország több pontján, köztük a fővárosban is kifogásolható a levegő minősége.
dec. 26
15:04
Nem várható fordulat Hodorkovszkij ügyének újratárgyalásától (ATV)
A Yukos (Jukosz) orosz olajcég volt vezető jogásza szerint nem várható radikális fordulat Mihail Hodorkovszkij büntetőügyeinek újratárgyalásától.

Keresés