Székely László vizsgálata megállapította, hogy a korábbi társasházi törvény a jelenleginél sokkal nagyobb védelmet biztosított a lakások tulajdonosainak
Nehéz dolog az együttműködés az ellenzéki pártok között, ugyanakkor van egy reális elvárás a választók felől, hogy fogjanak össze, ne szórakozzanak már – ezt Horn Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa szerint a nemzetgazdasági miniszternek egy képviselői kérdésre adott válasza is azt bizonyítja, hogy a kiemelt nagyadózókat nem ellenőrzi az adóhatóság, így nagy értékű áfacsalási ügyek maradnak feltáratlanok.
Ötszáz doboznyi adományt indított a határon túlra pénteken a Mikulásgyár. Az erdélyi Gyergyószentmiklósra tartó teherautó mintegy két tonna tartós élelmiszert szállít a rászorulóknak - tudatták a szervezők.
Az Országgyűlés elnöke szerint Antall József egykori miniszterelnök a 20. század végi Európa egyik igazi államférfija volt. Erről Kövér László az egykori kormányfő halálának 20. évfordulója alkalmából a Parlamentben rendezett pénteki emlékülésen beszélt.
Az Európai Beruházási Bank az államigazgatás modernizálása, valamint a kis- és közepes vállalkozások exportjának támogatására a magyar állam számára ötvenmillió, míg a Magyar Export-Import Bank Zrt. számára százmillió eurós hitelkeretet nyújt. Az erről szóló szerződéseket pénteken írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank…
Az ombudsman felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, kezdeményezze a társasházi törvény belső összhangjának megteremtését annak érdekében, hogy a társasházi közösségek lakhatásának nyugalma biztosított legyen - közölte az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala.
Megsemmisítette pénteki ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság az Európai Bizottság határozatait, amelyekkel Brüsszel engedélyezte az EU-ban az Amflora nevű génmódosított burgonya forgalmazását ipari és termelési célokra, valamint jóváhagyta azt is, hogy a krumpliból takarmány készüljön.
A műszaki cikkek, tv-készülékek, tabletek, okostelefonok, laptopok, játékkonzolok népszerű karácsonyi ajándékok, ezért a vásárlás során legfontosabb szakmai és fogyasztóvédelmi szempontokra hívták fel a hatóságok a figyelmet.
A Főtáv egyik távvezetékének meghibásodása miatt hétfő reggel 8 órától várhatóan este 8 óráig nem lesz sem meleg víz, sem fűtés az óbudai és a kaszásdűlői lakótelepen.
Január 9-ig lehet pótolni a keresztféléves felsőoktatási eljárás hiányzó dokumentumait, illetve a jelentkezési sorrendet módosítani - hívta fel a figyelmet az Educatio kft. pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében. A ponthatárokat várhatóan január 23-án hirdetik ki.
Magyarország mind a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP, mind pedig az egy főre eső tényleges fogyasztás tekintetében az Európai Unió öt legszegényebb országa közé tartozik – derül ki a legfrissebb uniós statisztikákból. A lakosság anyagi jóléte Görögországban zuhant a legdrámaibb mértékben 2010 és 2012 között.
Bajnai Gordon,az Együtt-PM vezetője szerint az egykulcsos adó nemcsak igazságtalan, hanem megbénította a gazdaságot és ötvenezer munkahely megszűnését okozta.
Megkülönböztetett figyelmet kap a Sóstói Stadion: a Videoton futballcsapata által használt, önkormányzati tulajdonban lévő létesítményre 2015-ig kilencmilliárd forintot szán a kormány, számolt be róla a Blikk pénteki számára hivatkozva a Propeller.
Az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lép hatályba az új vasúti menetrend december 15-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a MÁV-Start Zrt. az MTI-vel.
Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógép-központját hozzák létre 2014 végére a Debreceni Egyetemen (DE) - jelentette be a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke pénteken.
„Mit mond a medve? Mit mond a malac?” – ezeket a kérdéseket tették fel a pedagógusok a putnoki közmunkások felzárkóztató továbbképzésén, számolt be az ATV Start című műsorában a Közmunkás Szakszervezet főtitkára. Kordás László elmondta, a közmunkás diákoktól a pedagógus elnézést kért, amiért ilyen kérdéseket kell nekik feltennie.
Egymilliárd-kétszázmillió forintot kapott a tapolcai kórház az Új Széchenyi Terv keretében - tájékoztatta a Veszprém megyei város önkormányzata pénteken az MTI-t.
A hidegpárna-jelenség nemcsak azért kellemetlen, mert hosszú ideig nélkülözni vagyunk kénytelenek a napsütést. Előfordulhat, hogy a hatóságok szomgriadót rendelnek el.
Több száz lakásban zárta el a szolgáltató a gázt Dunaújvárosban, ameddig kiderítik, melyik házban szivárog a gáz - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.
Az Aranykéz utcában másfél évtizede felrobbantott Boros Józsefnek a nem sokkal halála előtt, 1997-ben a rendőrségen tett videovallomását mutatták be a P. Tamás és társai ellen Prisztás József 1996-ban történt megölése miatt indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
Az MSZP szerint a pénztárgépcsere komoly veszélyt jelent a kisvállalkozóknak és az ügyfeleknek is, hiszen a kormány hibájából nem áll rendelkezésre elég új eszköz, ráadásul azok is túlságosan drágák. Az ellenzéki párt ezért továbbra is azt várja, hogy a kormány tegyen ingyenessé a pénztárgépek cseréjét a legkisebb vállalkozásoknak.
A Liga Szakszervezetek fő célja a magyarországi munkavállalók gazdasági és szociális körülményeinek érzékelhető javítása, a foglalkoztatás biztonságának erősítése, a törvényesség megszilárdítása a munka világában, vagyis az életminőség, a szociális biztonság javítása - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, az érdekképviselet megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott…