Véget ért pénteken a Budapesti Víz Világtalálkozó, a nemzetközi tanácskozáson a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, Martonyi János külügyminiszter pedig azt hangoztatta, hogy a víznek az együttműködés, a jólét forrásának kell lennie.
Az ügyészségi felülvizsgálat megállapította, hogy a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság feljelentést elutasító határozata helytálló - értesült a Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészségtől.
Hétfőn politikai nyilatkozatot nyújt be az Országgyűlésnek a Fidesz a rezsicsökkentés megvédése érdekében. Ebben a frakció arra kéri az Országgyűlést és a kormányt, hogy álljon ki a rezsicsökkentés mellett és utasítsa vissza az Európai Bizottság támadását. A szocialisták kijelentették: a rezsicsökkentést továbbra is támogatják, azonban a rezsiharcban nem kívánnak részt venni.
A békemenet megkerülhetetlen intézmény és jelenség lett a magyar belpolitikai életben – jelentette ki Bayer Zsolt, a menet egyik szervezője. Bayer nem kevesebbet állított egy pénteki sajtótájékoztatón, mint azt, hogy október 23-án miattuk rendez közös demonstrációt az ellenzék. Szó szerint azt mondta: „Bajnai Gordon bepuszilt Gyurcsány Ferencnek” és azért állnak majd egy színpadra, mert „meg…
Több fideszes képviselő nyert állami földeket cégeiken keresztül. Farkas Sándor érdekeltsége 82 földet nyert, de hiába hirdettek meg többet is, a politikai támadások elkerülése miatt nem indult több pályázaton.
Elsőként az első helyen kiemelt, világranglista-második szerb Novak Djokovic jutott a 6,2 millió dollár összdíjazású sanghaji férfi keménypályás tenisztorna vasárnapi fináléjába.
És a csárdás sem. Valójában e két felbecsülhetetlen értékű hungaricum miatt vált kiélezetté a vasárnapi időközi választás, legalábbis az ÉS publicistája szerint.
A szíriai felkelők legalább 190 civilt öltek meg augusztusi offenzívájukon Latakia tartományban – közölte a Human Rights Watch. A nemzetközi emberi jogi szervezet szerint a jelentésében leírt esetek az első bizonyítékok az ellenzéki fegyveresek által elkövetett emberiség elleni bűncselekményekre. A szervezet szerint a megölt civilek közül 57 nő és 18 gyerek volt.
Az utóbbi 25 évben mindent megtettek a Hollókőn élők annak érdekében, hogy továbbra is megérdemeljék a világörökségi címet - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton a Nógrád megyei településen.
Csütörtökön délelőtt Abasáron ülésezett a Heves Megyei Védelmi Bizottság. Az ülésen a Bizottság úgy döntött az abasári vízellátás megoldását Mátrafüredről, Pálosvörösmarton keresztül a hálózat ideiglenes összekapcsolásával és az abasári volt honvédségi kutak üzembe helyezésével kívánják megoldani.
Elfogadta a szocialista párt országgyűlési és európai parlamenti (EP-) listáját az MSZP választmánya szombaton: előbbit Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető, utóbbit Szanyi Tibor elnökségi tag vezetheti. A végső döntést az MSZP kongresszusa mondja ki egy hét múlva.
Mindössze három órát töltött szabadlábon az a tizenkilenc éves, előzetes letartóztatásban lévő fiatalember, aki a miskolci kórházból futott el, kezén bilinccsel. Orvosi vizsgálatra vitték rendőri felügyelettel az ügyeletre, de onnan már nem akart a fogdába visszatérni.
A ciprusi bankválság óta a korábban virágzó boltok egymás után zárnak be, a fogyasztás jelentősen csökkent, egyre több a munkanélküli, csökkentek a fizetések. Van azonban újonnan bevezetett ingatlanadó, növekvő kommunális adó, s a lakáshitel törlesztésével elmaradt háztartások tömege – írja a Népszabadság.
„Nem azzal vonul be a magyarországi demokratikus választások történetébe, hogy itt csalt először a Fidesz, hanem azzal, hogy itt kapott először papírt róla”
Szent István-díjat kapott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Az idén tizedik alkalommal odaítélt kitüntetést szombaton adták át az esztergomi Vármúzeum Korona-termében - tájékoztatta Bihari Antal, a KIörzeti Televízió Esztergom vezetője az MTI-t.