Az egyik legismertebb francia lap, a Liberation a címlapján ezzel a felirattal jelent meg: „Takarodj, te gazdag idióta!” Az üzenet Bernard Arnault-nak, Franciaország leggazdagabb emberének szól, aki a címlap vulgáris hangvétele miatt a múlt héten pert indított a lap ellen. A heves indulatokat a milliárdos feltételezett adóelkerülő magatartása váltotta ki. Nem Arnault azonban az egyetlen milliárdos…
A Margit híd rekonstrukciója kapta az idén az Európai Acélszerkezeti Szövetség (European Convention for Constructional Steelwork - ECCS) acélszerkezeti nívódíját - közölte a Közgép Zrt. szombaton az MTI-vel.
Lezárta a nyomozást a rendőrség egy nagyszabású pénzhamisítási ügyben; három férfi a gyanú szerint több tízmillió forintnyi hamis tízezrest gyártott, de diplomákat, nyelvvizsga-bizonyítványokat és egyéb okiratokat is készítettek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton az MTI-vel.
A frakció jó döntést hozott, hogy elhalasztotta a 2013-as büdzsé jövő heti végszavazását az IMF-megállapodás miatt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.
Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője Varga Mihály tárca nélküli miniszternek a fogyasztás élénkítésére vonatkozó nyilatkozatára utalva azt mondta: nagy bajban van Magyarország, ha a kormány a hűtők, tévék és mosógépek elromlásától várja a növekedést. Álláspontja szerint nem a berendezések, hanem a kormány cseréje indítaná meg a gazdasági növekedést.
Tüntetők megostromolták szombatra virradóra az Anszar as-Saría nevű iszlamista csoport főhadiszállását a kelet-líbiai Bengáziban és elűzték onnan a szervezet tagjait, fegyvereket zsákmányoltak, majd felgyújtották a bázist.
Az atv.hu olvasói között többségben vannak azok, akik megértik, hogy a hétszeres világbajnok kajakos, Benedek Dalma szerb színekben folytatja pályafutását, és könnyen lehet, hogy Douchev-Janics Natasa is követi a példáját.
Az eurózóna 17 országának szorosabb integrációjáról beszélt péntek este a Brüsszeli Szabad Egyetemen a belga miniszterelnök a felsőoktatási tanévnyitó alkalmából elmondott, Európa jövőjéről szóló beszédében - jelentette a belga hírügynökség.
Erkölcsi példamutatásra szólította fel XVI. Benedek pápa szombaton, Castelgandolfóban a Demokrata Centrumpártok Internacionáléja (CDI) politikusait; a szervezet egyik alelnöke, Orbán Viktor magyar miniszterelnök is jelen volt a pápai audiencián.
Tizenöt kilogramm marihuánát találtak a rendőrök két vietnámi állampolgárnál, akik külföldről érkeztek a budapesti Keleti pályaudvarra – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Az LMP szerint fontos segíteni az embereket abban, hogy az otthonuktól távol is tudjanak munkát vállalni, azonban még fontosabb lenne olyan gazdasági modellt építeni, amelyben a munkavállaláshoz nem szükséges az otthon elhagyása.
Budapesten tart mesterkurzust a filmkészítésről Oliver Stone; az amerikai filmrendező szerint az előadásai iránt érdeklődő magyar közönség nagyon kíváncsi és okos kérdéseket tesz fel.
Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka biztosra veszi, hogy Izrael valamikor megtámadja az országát, és abban is, hogy az izraeliek elveszítik a háborút.
Hétfő délelőtt a budapesti Fehér Házban ülésezik az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága. A harmadik napirendi pont egy határozati javaslat, melyben három jobbikos képviselő – köztük Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető – Horthy-emlékévvé nyilvánítaná 2013-at. A javaslattévők szerint Horthy mai napig az utolsó igazi magyar államférfi.
Kossuth Lajos nemcsak az érdekérvényesítés, hanem az érdekegyesítés szószólója és megtestesítője is volt, az 1848-ban általa kovácsolt társadalmi összefogás, az emberek közös akarata, támogatása és egyetértése nélkül ma sem lehet sikeres nemzet a magyar - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton Cegléden.
Hosszan tartó, súlyos betegség után szombat délután elhunyt Kozma Károly, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának ügyvivője – tudatta Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szövetségének főtitkára az MTI-vel.
Mégsem maradt eredmény nélkül a szocialisták tiltakozása, a kormány tegnap benyújtotta a parlamentnek az özvegyi nyugdíjak csökkentéséről szóló törvény visszavonásáról szóló javaslatot. A tervezetet korábban Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nyújtotta be, a visszavonásról szóló előterjesztés is az ő nevéhez kötődik.
Hiába hangoztatják a témát évtizedek óta nemzetközi szinten is jól ismerő szakemberek, hogy a családon belüli erőszak nem csak férfi-nő konfliktusról szól, tegnap mégis a párkapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport alakult meg a szakminisztériumban.
Kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája tizenhatos főtáblájára az FTC: a magyar csapat szombaton a selejtező dabasi visszavágóján 31:22-re nyert a szlovákiai Nagymihály ellen.
Nevet és alapszabályt módosított a szombaton Füleken tartott XII. országos kongresszusán a Magyar Koalíció Pártja amelyet mostantól Magyar Közösség Pártjának neveznek.
Az alapszabályzat módosítása, az Európai Néppárthoz való csatlakozás és a jobboldali pártokkal való együttműködés és a személyi kérdések voltak a legfontosabb témái a szlovákiai Híd párt hetedik közgyűlésének, amely szombaton zajlott Rimaszombatban. A tanácskozáson a kisebbségi minimumról szóló alapdokumentumot is elfogadták.
Elhunyt Székely György színháztörténész, rendező, műfordító. Az alkotót csütörtökön, kilencvennégy éves korában érte a halál – tudatta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet az MTI-vel szombaton.
Szombattól hivatalosan is a Szabadság kerékpárhíd nevet viseli az a Dévényújfalut és az ausztriai Schlosshofot összekötő híd, amelynek az erről tartott népszavazás szerint a Chuck Norris-híd nevet kellett volna kapnia.
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kozma Károly, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának ügyvivője.
Hét kamaszt gázolt halálra egy részeg autós szombaton egy moszkvai buszmegállóban. Az egyes adatok szerint legalább kétszáz kilométer per órás sebességgel száguldó Toyotával az orosz főváros nyugati részén, a Minszkaja utcában rohant bele a buszmegállóban várakozókba.
Kölcsön formájában kaphatnának önkormányzati segélyt ezentúl a rászorulók a kormany.hu oldalon olvasható előterjesztés szerint és azt is csak akkor, ha vissza tudják fizetni. Az előterjesztést a kormány társadalmi vitára bocsátotta, ennek határideje tegnap járt le. Az általunk megkérdezett szakemberek és érdekvédő szervezetek jó része azonban még nem is hallott róla. Az MSZP felháborítónak tartja…
A hidegháború idején az egykori magyar-jugoszláv határon épített katonai betonbunkerek felkutatására szervezett túrát a mórahalomi Zöld Közösségi Ház. Ezeknek a bunkereknek annak idején azt a feladatot szánták, hogy fedezéket nyújtsanak a magyar katonáknak egy Jugoszlávia felől érkező esetleges támadás esetén. Több száz ilyen bunker készült el, de végül egyiket sem használta senki.
Tizenegyedik alkalommal rendezték szombaton meg Magyarországon eredetileg az Egyesült Államokból indult autómentes napot. Az Európai Mobilitási Hét zárónapján az Andrássy úton és a város több pontján várták az érdeklődőket. Több mint száz vidéki település is csatlakozott a rendezvényhez, így Spanyolország után Magyarország lett a második legtöbb helyszínt felvonultató ország a mobilitási héten.
Az Országgyűlés háromnapos ülést tart a következő héten. A képviselők kedden folytathatják le az előzetes regisztrációt is tartalmazó választási eljárási törvényjavaslat általános vitáját, míg az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tárgyalása szerdán kezdődhet meg.
A lázadó Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) vezetői közölték szombaton: áthelyezték főparancsnokságukat Törökországból Szíriába, hogy egyesítsék a lázadók erőit és felgyorsítsák Bassár el-Aszad elnök rezsimének bukását.
Novemberi megállapodásra számít a Nemzetközi Valutaalappal a magyar főtárgyaló. A nyugdíjigazgatás régi rendszerének visszaállítását kéri a kormánytól az MSZP. Megnyílt Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb sörfesztiválja. A nap hírei 2012.szeptember 22-én, szombaton.
Németország és Franciaország alkotja Európa szívét, ezért az egész kontinens számára létfontosságú a két ország együttműködése - mondta Francois Hollande francia köztársasági elnök szombaton a németországi Ludwigsburgban, Charles de Gaulle egykori francia államfő német ifjúsághoz intézett beszéde elmondásának 50. évfordulóján.
Múlt vasárnap túrázni indult, de azóta nincs hír arról a magyar férfiról, akit a skóciai Lewis szigeten keresnek a rendőrök és családtagjai. A férfi egy éjszakéra indult sátorozni az erdőbe, szerdán hazaindult volna, de azóta nincs róla hír.
Kettős évfordulót ünnepelt szombaton a hazai kosárlabdázás. A sportág pontosan száz éve indult el Magyarországon, és húsz éve rendezték meg az első utcaikosárlabda-bajnokságot. A két jeles évforduló tovább emelte a városligeti műjégpályán megrendezett országos utcaikosárlabda-bajnokság rangját. A Magyar Kosárlabda Szövetség a centenáriumról egy sportágtörténeti kiállítással is megemlékezett.
Megütöttek egy utast a csütörtökről péntekre virradó hajnalon a budapesti 6-os villamoson – írja az Index egy olvasói beszámoló alapján. Az eset szemtanújaként azt látta, hogy „csütörtök éjjel 2-kor a 4-6 villamoson [...] az egyik ellenőr tenyérrel vagy ököllel ütötte az egyik utas fejét, többször egymás után”. Az olvasó levele szerint a konfliktust az válthatta ki, hogy az utas biciklivel szállt…
Kedden kezdődik a Kúrián a Cozma-ügy tárgyalása. A korábbi jogerős ítélet jelentősen enyhítette az elsőfokú döntésben kiszabott büntetéseket, ez ellen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfőbb Ügyészség a legfelsőbb bírói fórumhoz új eljárás elrendelése érdekében.
A magyar családok felének nincs autója, a hazai háztartások tulajdonában lévő autópark pedig a két évvel ezelőtti szinten stagnál - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Bosch megrendelésére a Medián készített el 2008 és 2010 után immár harmadszor.
Ha mindössze annyi van a Nemzetközi Valutaalapnak küldött levélben, mint amennyit most szivárogtat a kormány, akkor fényévekre vagyunk a hitelszerződéstől, ilyen tételekkel nem lehet megállapodást kötni – ezt Vértes András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.