Helyi zárlatot rendelt el a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága szeptember 20-án a Kincsem Nemzeti Kft. Kincsem Park lótartó telepére - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.
Akkor jó egy állam, ha polgárainak érdekeit szolgálja, s nincs külső cél, amelyhez a polgárokat eszközként használná fel - erről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, az intézmény és az Európai Újságírók Szövetségének meghívására tartott pénteki előadásán.
Az Európai Unió jövője és a közel-keleti helyzet egyaránt témaként szerepelt pénteken a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléjának (CDI) római tanácskozásán, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök többek között az olasz, spanyol, görög kormányfővel találkozott.
A Lehet Más a Politika (LMP) alternatív költségvetést nyújt be a parlamentnek az őszi ülésszakban - közölte Jávor Benedek, a párt parlamenti frakcióvezetője pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
A szíriai válság és az iszlámellenes film kiemelt téma lesz az ENSZ-közgyűlés jövő héten kezdődő 67. ülésszakán, amelyen Áder János köztársasági elnök is felszólal - mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára egy pénteki budapesti sajtóbeszélgetésen.
Teherautónak ütközött egy kisbusz a 7-es úton Alsótekeresnél, a balesetben négyen sérültek meg - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Azerbajdzsán és Magyarország kapcsolatai úgy fejlődnek mint korábban, és a Safarov-ügy miatt átadott magyar külügyminisztériumi jegyzék nem érintette a kétoldalú kapcsolatokat - jelentette ki pénteken Bakuban Azerbajdzsán magyarországi nagykövete.
A Lehet Más a Politika (LMP) alternatív költségvetést nyújt be a parlamentnek az őszi ülésszakban - közölte Jávor Benedek, a párt parlamenti frakcióvezetője pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Jobbik a halálbüntetés visszaállításával és akasztással oldaná meg Magyarország problémáit - mondta az MTI-nek pénteken Dorosz Dávid. A képviselő arra reagált, hogy a Jobbik egy több méter magas akasztófát állított fel Debrecen belvárosában, így demonstrálva a halálbüntetés visszaállítása mellett.
Európának be kell látnia, hogy a jóléti társadalmak helyét a munkaalapú társadalmaknak kell átvennie és a cél, hogy minél többen dolgozzanak az unió tagországaiban, mert a válságot csak így lehet leküzdeni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Rómában a Kereszténydemokrata Internacionálé plenáris ülésén pénteken. Erről Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára…
Azerbajdzsán és Magyarország kapcsolatai úgy fejlődnek mint korábban, és a Safarov-ügy miatt átadott magyar külügyminisztériumi jegyzék nem érintette a kétoldalú kapcsolatokat - jelentette ki pénteken Bakuban Azerbajdzsán magyarországi nagykövete.
Gyerekek gyújtottak fel szalmabálákat Agárd-Csiribpusztán egy baromfitelep közelében pénteken, több százezer forintos kárt okoztak - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A kormánynak ragaszkodnia kell a munkahelyvédelmi akciótervhez, annak ellenére, hogy talán ezzel kapcsolatosan alakult ki a legtöbb vita a nemzetközi hitelezők szakembereivel a júliusi tárgyalásokkor - mondta Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter péntek este az InfoRádió Aréna című műsorában.
A magyar gazdaságpolitika eredményeiről beszélt Rómában a kormányfő. Alternatív költségvetést nyújt be a parlamentnek az őszi ülésszakban az LMP. A Terror Háza Múzeumban megnyílt a Mindszenty Józsefnek emléket állító kiállítás.
A kormánynak ragaszkodnia kell a munkahelyvédelmi akciótervhez, annak ellenére, hogy talán ezzel kapcsolatosan alakult ki a legtöbb vita a nemzetközi hitelezők szakembereivel a júliusi tárgyalásokkor - mondta Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter péntek este az InfoRádió Aréna című műsorában.
A színész a filmipar ügyeletes botrányhőse lett az utóbbi években, de balhéi semmit nem ártottak népszerűségének. Pedig korántsem az a kedves, bohém fiú, akinek rajongói hiszik.
A mai választási rendszer úgy van felépítve, hogy kis előnyökből nagy győzelmet faragjon, azaz a relatíve legerősebb párt kormányzóképes erőként jöhessen ki a választásból, mérsékelve a koalíciókötés kényszerét - állítja Szigeti Péter.
Újabb taktikázással szeretné elérni a Fidesz, hogy a kényszernyugdíjazott bírák ne kaphassák vissza régi posztjaikat, és így végrehajthassák a teljes vezetőcserét az igazságszolgáltatásban. Módosítana ugyan a kormánypárt a jogszabályokon, de figyelmen kívül hagyja, hogy az is aggályos, ha 65 évre szállítják le a bírói szolgálati viszony korhatárát és a mindenkori nyugdíjkorhatárhoz kötik a vezetői…
Országgyűlési határozati javaslatot dolgozott ki Gurmai Zita európai parlamenti képviselő a nemek közötti esélyegyenlőségnek a nagyvállalati szférában történő gyakorlati érvényesítéséről. A szocialista nőjogi politikus, illetve az MSZP általa vezetett nőtagozata azt kezdeményezi, hogy legalább 40 százalékos női kvótát írjanak elő a 250-nél több munkavállalót foglalkoztató magyarországi cégek…
Ezentúl kölcsön formájában kaphatnak segélyt a rászorulók, és csak azok számíthatnak segítségre, akik vissza is tudják fizetni a pénzt. Ez lenne az egyik legfontosabb módosítás az önkormányzatoknál igényelhető támogatásokkal kapcsolatban. A másik, hogy ezentúl egy név alatt, önkormányzati segélyként kezelik az átmeneti segélyt, a temetési segélyt és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást.
A felnőttképzés szándékos tönkretételének, majd államosításának irányába mutatnak a kormány Országos Képzési Jegyzékkel (OKJ) kapcsolatos intézkedései. Januártól ugyanis drasztikusan megdrágulnak a népszerű szakképzések is, mivel ésszerűtlenül növelik a képzési időt és a felvételi követelményeket. Például ötszörösére emelik a fűrészgépkezelők óraszámát, illetve csak érettségivel tanulhat valaki…
A bürokrácia csökkentése, a szociális támogatások átalakítása és a fordított áfa kiterjesztése szóba jöhet. Ingatlanadóról, nyugdíj-, vagy jövedelemcsökkentésről azonban nem tárgyal a kormány az IMF-fel – erről Varga Mihály beszélt a Duna tévében. Közben külföldi elemzők euró kötvények kibocsátását javasolják a kormánynak arra az esetre, ha Magyarország mégsem akarja igénybe venni a Valutaalap…
Világszerte több országban demonstráltak a pénteki imádság után a muzulmánok, a Mohamedet kipellengérező amerikai film miatt. Közel-keleti országok számos nagyvárosában több ezres tüntetést tartottak. Irakban az amerikai olajcégek elkergetésével fenyegetőztek a demonstrálók.
Folyamatos jegyellenőrzést és utazási kontrollt ígér a Budapesti Közlekedési Központ, amely májusban vette át az ellenőrök irányításának teendőit. A központ – első intézkedései között – szigorú kvótát, évi ezer pótdíjazást írt elő jegyellenőreinek. A szakma nem tartozik itthon a legmegbecsültebb hivatások közé. Egyre gyakoribbak az ellenőröket ért inzultusok, és a bérek sem túl vonzóak. Egy-egy…
Kétszáz, jelenleg gyermekgondozási ellátásban részesülő szülő vállalkozói vagy alkalmazotti munkába állását segíti elő a "Gyerevissza" elnevezésű program - közölte a projektet koordináló három szervezet.
A rendőrség garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállította és gyanúsítottként hallgatta ki Pars Krisztián kalapácsvető olimpiai bajnokot - erősítette meg a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken este.
Mitt Romney amerikai republikánus elnökjelölt jövedelme 2011-ben 13,7 millió dollár volt, ami után 1,94 millió dollár, azaz mintegy 14,1 százaléknyi adót fizetett - jelentette be pénteken a politikus kampányszervezete.
Brüsszel nem tudja rákényszeríteni Szerbiát arra, hogy elismerje Koszovó függetlenségét - közölte pénteken Ivica Dacic szerbiai miniszterelnök, s hozzátette, hogy a volt szerbiai tartomány megosztása az egyetlen lehetséges megoldás a jogállás rendezésére.
George Soros százezer dollárt adományozott a Barack Obama ügyét támogató, formailag független szervezetnek - írta pénteken internetes kiadásában a The Wall Street Journal.
Lezárták a mauthauseni mészárosnak is nevezett feltételezett náci háborús bűnös, Aribert Heim elleni eljárást a német hatóságok, miután megállapították, hogy az egykori náci haláltábor orvosa meghalt.
Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) azért, hogy a magyar tannyelvű oktatás is megfeleljen az akkreditációs feltételeknek - közölte Ecaterina Andronescu oktatási miniszter pénteken, miután a MOGYE tanáraival folytatott megbeszélést a Maros megyei prefektusi hivatalban, Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében.
A Demokratikus Koalíció közleménye szerint az Európai Unió Bizottságának alapjogi biztosát, az Emberi Jogok Európai Bíróságát és az Európa Tanács Velencei Bizottságát kérik föl vélemény-nyilvánításra, illetve a "jogfosztás megakadályozására".
Jelentős leépítésre készül a központi közigazgatásban a kormány, 6-8 ezer állás szűnhet meg a minisztériumokban és a háttérintézményekben - írta a Népszabadság egy kormányközeli szakemberre hivatkozva.
Újabb levélben fordult Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Viviane Redinghez, az Európai Bizottság igazságügyi felelőséhez a Magyarországon halálos gázolásért elítélt Francis Ciarán Tobin ügyében, akinek kiadatását az ír hatóságok elutasították - írta a Magyar Nemzet.
Ismét lesz magyar versenyzője a The World Strongest Man viadalnak: Nagy Ákos erőember is részt vesz a hétfőn kezdődő és október 1-ig tartó versenyen Los Angelesben.
Kétszáz, jelenleg gyermekgondozási ellátásban részesülő szülő vállalkozói vagy alkalmazotti munkába állását segíti elő a "Gyerevissza" elnevezésű program - közölte a projektet koordináló három szervezet pénteken az MTI-vel.
Razziát tartott a nyíregyházi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely az akció során több százezer forint adóhátralékot fizettetett ki a feketéző kereskedőkkel - tájékoztatta a hatóság adószakmai szóvivője szombaton az MTI-t.
Az Orbán-kormány hívta fel az Európai Unió figyelmét, hogy nem elég csak akkor büntetni, ha egy tagállam konkrét szabályokat sért, akkor is meg kell regulázni, ha az unió szellemiségével megy szembe – ezt Kovács László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) több európai országban vásárolt minták segítségével tesztelte a Fanta üdítőitalt, a vizsgálat kimutatta, hogy jelentősek az országonkénti eltérések a termék minőségét illetően.
Lezárta a nyomozást a rendőrség egy nagyszabású pénzhamisítási ügyben; három férfi a gyanú szerint több tízmillió forintnyi hamis tízezrest gyártott, de diplomákat, nyelvvizsga-bizonyítványokat és egyéb okiratokat is készítettek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.
A belső átcsoportosítások nyomán csökkent az ügyhátralék és a bírói munkateher, de még vannak további belső tartalékok a Fővárosi Törvényszék munkaerő-gazdálkodásában - mondta Fazekas Sándor, az ország legnagyobb bíróságának elnöke.
Varga Mihály szerint novemberre lehet IMF/EU-megállapodás, Magyarország továbbra is elővigyázatossági konstrukcióban gondolkodik, 2-3 évre szóló, 12-15 milliárd eurós keretmegállapodásra van esély - írta a Magyar Nemzet.