Mintegy négyszázan gyűltek össze Cegléd külterületének néhány utcájában, többek között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai.
Baleset miatt torlódik és a vészsávon (leállósávon) halad a forgalom az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjában, Székesfehérvárnál - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfő délután az MTI-nek.
Menő dolog Pussy Riotnak lenni - nyilatkozták név nélkül az orosz punkegyüttes szabadlábon lévő tagjai a Novaja Gazeta című független napilapnak, amely hétfőn közölte az interjút.
A brit királynő férjét húgyúti fertőzéssel kezelték, amely már harmadszorra újult ki. Fülöp hazafelé menet azt mondta, megy és kihasználja a maradék szabadságát.
A Déli Áramlat Magyarország helyett Horvátországon áthaladva szállíthatná a földgázt Szlovéniába és Olaszországba - jelentette hétfőn meg nem nevezett informátorokra hivatkozva az orosz Gazprom és a horvát állami gázvállalat, a Plinacro tárgyalásairól a Jutarnji List című horvát lap.
Önkezével vetett véget életének egy nyíregyházi rendőr, hétfőn. A rendőrség szekértő bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit - értesült a HavariaPress.
Szent István megteremtette a kereteket, és egy eszmével, a kereszténység eszméjével kötötte azt össze - hangoztatta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Szombathelyen, augusztus 20-ai ünnepi beszédében.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) furcsállja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztérium semmi kézzelfogható jelét nem adta megállapodási szándékának.
Folytatódik a kánikula, alig lesz légmozgás, és 32 és 37 fok között alakul majd a hőmérséklet. Egész Európában tombol a nyár, csak északon alakul ki néhol zápor, zivatar. A várható hőség miatt keddre Nógrád és Vas megye kivételével az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Rendőrségi kihallgatáson kellett megjelennie hétfőn Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnoknak, mert állítólag megharapta a vele szemben intézkedő rendőr kezét, amikor előállították egy, a Pussy Riot orosz punkegyüttes melletti tüntetés alatt.
Halálos áramütés ért egy várandós nőt Somban, a héthónapos magzat életét megmentették - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, aki elsőbbségadás nélkül hajtott egy kereszteződésbe, hétfőn délután, Somogy megyében, a 67-es elkerülő úton, és egy személyautó elgázolta - értesült a HavariaPress.
A kora esti órákig 44 embert kellett ellátniuk a mentőknek a hétfői állami ünnepi rendezvények helyszínein - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést hétfőn a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj 2012 versenyen a Puskás Ferenc Stadionban.