2012. július 3. kedd

júl. 3
13:39
Rengeteg csapdát rejt az új munka törvénykönyv a munkavállalók számára (Alternatív Energia)
A munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a következő hónapokban különösen figyelniük kell arra, hogy az egyéni munkaszerződésekben és a munkahelyi kollektív szerződésekben mely pontokon lehet eltérni a munkavállaló szempontjából kedvezően, illetve kedvezőtlenül az új Munka törvénykönyvétől - hívta fel a figyelmet a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) az MTI-hez eljuttatott keddi…
júl. 3
13:54
Szcientológusok kémkednek Katie Holmes után? (ATV)
Katie Holmes attól tart, hogy miután elvált Tom Cruise-tól, a színész – aki a Szcientológia Egyház prominens tagja – kémeket küldött a nyomába.
júl. 3
13:56
„Az emberek csalódtak” Pénzt kér kampányához az államfő (ATV)
Arra kérte támogatóit Barack Obama amerikai elnök, hogy adjanak neki több pénzt, republikánus riválisa, Mitt Romney ugyanis jóval több forrást tudott eddig kampánycélra mozgósítani. Obama attól tart, hogy ő lehet az első olyan elnök, akinél riválisa többet költ kortestevékenységre.
júl. 3
13:57
Motorosokat ellenőriztek a fővárosban (Alternatív Energia)
Átfogó ellenőrzést tartott a rendőrség a motorbalesetek megelőzése érdekében az elmúlt héten a fővárosban - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden az MTI-t.
júl. 3
13:58
Díszhuszárok életlen kardjaitól féltették Kövér Lászlót Kecskeméten (ATV)
Fegyverletételre szólították fel Kövér László testőrei a Kiskun Huszár- és Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjait a házelnök pénteki, kecskeméti látogatásán.
júl. 3
14:15
Motorosokat ellenőriztek a fővárosban (Metropol)
A járművek műszaki állapotát és a vezetők bukósisakját is ellenőrizték.
júl. 3
14:15
Pénzbüntetésre ítélték a tűzoltókat félrevezető telefonálót (Alternatív Energia)
Jogerősen pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki mintegy féltucatnyi alkalommal tévesztette meg szándékosan a tűzoltókat; a vádlottnak a vaklármák miatti vonulások költségeit is meg kell térítenie - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden az MTI-vel.
júl. 3
14:33
Budapest Pride - Az Amnesty International támogatja a fesztivált (Alternatív Energia)
Támogatja és részt vesz a melegek szombati felvonulásán az Amnesty International Magyarország. A jogvédő szervezet keddi közleményében reményének adott hangot, hogy a rendőrség a rendezvényen biztosítja a résztvevők szabad véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez való jogát.
júl. 3
14:48
Így ügyeljünk a bőrünkre a kánikulában (Infostart)
Hétfőn melegrekordok dőltek meg, és az előrejelzések szerint még a kánikulai napok felén sem vagyunk túl. A vízfogyasztás mellett érdemes fokozottan ügyelni a bőrünkre és a gyógyszerek tárolására is.
júl. 3
14:48
Elhunyt Gruber Hugó (ATV)
Hetvennégy éves korában, keddre virradóra elhunyt Gruber Hugó Jászai Mari-díjas bábművész, szinkronszínész - közölte az MTI-vel a Budapest Bábszínház igazgatósága.
júl. 3
14:50
Életveszélyes balesetet szenvedett a F1-es tesztpilóta (ATV)
Életveszélyesen megsérült Maria de Villota, a Marussia Forma 1-es csapatának tesztpilótája egy balesetben. Az egykori Forma 1-es pilóta, Emilio de Villota 32 éves lánya súlyos sérülésekkel került kórházba.
júl. 3
14:51
Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el (Alternatív Energia)
A rendkívüli meleg és szárazság miatt már több megyében tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
júl. 3
15:06
Kiolvadt egy gleccserből a rendőrségi szóvivő közeli rokona (ATV)
Feltehetően egy 86 éve odaveszett négyfős hegymászócsoport földi maradványai kerültek a felszínre egy olvadó gleccserből Svájc délnyugati részén, Valais (Wallis) kantonban - közölte kedden a helyi rendőrség szóvivője, Max Rieder.
júl. 3
15:09
Hőség - A héten biztosan nem várható jelentős enyhülés (Alternatív Energia)
Folytatódik a kánikula, ezen a héten biztosan nem várható jelentősebb enyhülés - közölte Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
júl. 3
15:24
"Összeférhetetlen polgárok" Komáromi romákat telepítettek ki (ATV)
Komáromban, a Belső körút 51-es szám alatt lévő házakban több roma család élt. A sorozatos problémák után azonban a városvezetés az itt élő családokat kitelepítette a harcsási bérlakásokba.
júl. 3
15:42
Orbán válasza a kongresszusnak: szüntessék meg az Amerikából támogatott antiszemita provokációt! (Infostart)
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden…
júl. 3
15:42
Orbán válaszolt: az antiszemita provokációk megszüntetését kéri (ATV)
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden…
júl. 3
15:45
A SOTE-n is zöld utat kapott a hálapénz (Metropol)
Július elsejétől a hálapénz elfogadása bűncselekménynek számít, kivéve akkor, ha a munkáltató máshogy rendelkezik.
júl. 3
15:45
Orbán: szüntessék meg az Amerikából támogatott antiszemita provokációt! (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden…
júl. 3
16:00
Hétfő éjszakáig marad a hőségriadó (Infostart)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése és az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szakmai ajánlása alapján hétfő éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriadót. Ezeken a napokon a napi átlag hőmérséklet meghaladhatja a 27 fokot, ami fokozott óvatosságot követel minden állampolgártól saját és környezete egészsége érdekében.
júl. 3
16:21
Alkotmánybírósághoz fordult a Politikatörténeti Intézet és az MSZOSZ (Alternatív Energia)
Alkotmánybírósághoz fordult a levéltári törvény rájuk vonatkozó megsemmisítését kérve a Politikatörténeti Intézet (PTI) és az MSZOSZ. Az intézet illetve a szakszervezet azért élt alkotmányjogi panasszal, mert jogászaik szerint az alaptörvény értelmében nem lehet államosítani a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár jelentős részét. Az alaptörvény szerint a magániratok kisajátítása azonnali…
júl. 3
16:23
Meghosszabbították a III. fokú hőségriadót (Alternatív Energia)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése és az Országos Környezetegészségügyi Intézet szakmai ajánlása alapján, június 9-ig meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást.
júl. 3
16:36
Gyurcsány: nem valószínű, hogy Mesterházy és Bajnai az ellenfelem lesz (ATV)
Az atv.hu politikusbajnoksága után szocialista és DK-s politikusokat szólaltattunk meg a bajnokságot kommentálandó.
júl. 3
16:39
MSZP: tehernövekedést hozhat a munkahelyvédelmi terv (Alternatív Energia)
Az MSZP-kormány kedvezőbb szabályokat hozott a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű csoportok foglalkoztatása érdekében azoknál, amiket Orbán Viktor a munkahelyvédelmi terv részeként bejelentett - mondta a szocialisták szóvivője.
júl. 3
16:54
Karadzic felmentése: fellebbeztek az ügyészek (ATV)
Fellebbeztek a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészei kedden a bíróság múlt heti döntésével szemben, amely felmentette egyrendbeli népirtás vádja alól Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetőt.
júl. 3
16:57
Vizuális művészeti fesztivál Budapesten (Metropol)
Egy központi helyszínnel, több művészeti ág megjelenésével jelentkezik az idén az Art Moments; a kortárs vizuális művészeti fesztivál csütörtöktől egy héten át a kiállítások mellett filmvetítésekkel, irodalmi, zenei eseményekkel és workshopokkal várja a közönséget Budapest belvárosában, az Erzsébet téren.
júl. 3
16:57
Kamerával figyelik a viaduktot Veszprémben (Alternatív Energia)
Így próbálják megelőzni a Szent István völgyhídon elkövetett öngyilkosságokat.
júl. 3
17:12
Az államadóssággal szembeni fellépésre kérte a franciákat a kormányfő (ATV)
A "példátlan válsággal" és a "nyomasztó államadóssággal" szembeni fellépésre kérte kedden a franciákat Jean-Marc Ayrault miniszterelnök a kormányprogramot ismertető beszédében a nemzetgyűlésben.
júl. 3
17:30
Készültségbe léptek az EU-harccsoport magyar katonái (ATV)
Készültségbe lépett az Európai Unió Harccsoportjának (European Union Battlegroup - EU BG) magyar állománya, amely hat hónapon át, december 31-ig vethető be a világ bármely, az EU érdekeltségébe tartozó területén - tájékoztatta Böröndi Gábor dandártábornok kedden az MTI-t.
júl. 3
17:48
Ab: alkotmányellenes a hallgatói szerződésről szóló kormányrendelet (Infostart)
Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) kedden az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg - tájékoztatta Sereg András sajtófőnök az MTI-t .
júl. 3
17:48
Iniesta jótékony célra ajánlotta fel 300 ezer eurós prémiumját (ATV)
Andres Iniesta, a spanyol válogatott játékosa, akit az Európa-bajnokság legjobbjának is megválasztottak, jótékony célra ajánlja fel az aranyérem megszerzéséért kapott célprémiumot, amely 300 ezer euróra rúg.
júl. 3
17:50
Alkotmányellenesnek minősítette a "röghöz kötést" az Ab (ATV)
Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg.
júl. 3
18:06
Olimpia: légvédelmi rakétaütegeket telepítenek Londonba (ATV)
Hat helyszínre telepít légvédelmi rakétaütegeket London belterületén a brit hadsereg a július 27-én kezdődő olimpiai játékok biztosítása érdekében - jelentette be kedden hivatalosan a brit védelmi minisztérium.
júl. 3
18:24
Íme a férfi vízilabda-válogatott olimpiai kerete (ATV)
Kemény Dénes, a címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a londoni olimpián részt vevő 13 fős keretét.
júl. 3
18:26
Autós üldözés Budapesten: fekete autóval tűnt el a tolvaj (ATV)
Autós üldözés közben szalagkorlátnak csapódott egy rendőrautó a fővárosi XV. kerületben kedd délelőtt - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
júl. 3
18:45
Alkotmányellenes a hallgatói szerződések szabályozása (Alternatív Energia)
Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) kedden az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg - tájékoztatta Sereg András sajtófőnök az MTI-t.
júl. 3
19:00
Lezuhant két brit vadászgép - két pilóta eltűnt (ATV)
Lezuhant a brit királyi légierő két Tornado típusú vadászgépe kedden Skóciában kedden. Keresik a roncsokat.
júl. 3
19:03
Zárt körben ünneplik Horn Gyula 80. születésnapját (Metropol)
A volt szocialista miniszterelnök betegsége miatt nem lesz jelen a csütörtöki rendezvényen.
júl. 3
19:05
Lezuhant két vadászgép Nagy-Britanniában (Metropol)
Két katonát kimentettek a tengerből, a másik két eltűnt pilótát még keresik.
júl. 3
19:18
37,4 fok: megdőlt a budapesti napi melegrekord (ATV)
Az országos nem, de a budapesti napi melegrekord kedden is megdőlt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
júl. 3
19:54
Itt a Toyota GT86 - bemutató képekkel (ATV)
Kedden délelőtt volt a Toyota új sportautójának a Magyarországi premierje, méghozzá mindjárt élesben: a kiskunlacházi reptéren próbálgathattuk a 2 literes boxermotoros 200 lóerős GT86-ost.
júl. 3
19:57
A Semmelweis Egyetem az új rendben is garantálja a biztonságos betegellátást (Alternatív Energia)
Az új egészségügyi ellátási rendben esetlegesen jelentkező problémák a Semmelweis Egyetemen nem veszélyeztetik a betegellátás biztonságát - fejtették ki az egyetem vezetői egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
júl. 3
20:12
Pokolgép robbant Belgrádban - egy halott (ATV)
Pokolgép robbant Belgrádban kedd délután, egy férfi meghalt, egy pedig megsebesült - jelentette be a szerb belügyminisztérium.
júl. 3
20:15
Hagyományteremtő díszvacsora (Metropol)
A köztársasági elnök olyan magyar emberek tiszteletére ad díszvacsorát, aki kiemelkedő teljesítményével kiérdemelte az ország polgárainak megbecsülését, és öregbítette a világban a magyarság hírnevét.
júl. 3
20:15
Munkahelyvédelmi terv - Adószakértők szerint segíthet (Alternatív Energia)
A miniszterelnök által hétfőn bejelentett intézkedéscsomag adószakértők szerint segítheti a munkahelyek megtartását, az MTI-nek nyilatkozó szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a részletszabályok még nem ismertek.
júl. 3
20:17
Boldog turkálást! (Metropol)
Amikor kevés a pénz, először a tartós fogyasztási cikkek vásárlását halasztjuk el, aztán ruhára költünk kevesebbet.
júl. 3
20:30
Titkos randevúk? Házkutatást tartottak a volt államfőnél (ATV)
A volt elnök védője szerint "felesleges cselekmény" volt a házkutatás, mert az utóbbi két hétben minden kért dokumentumot megküldött a vizsgálóbírónak a volt államfő.
júl. 3
20:33
MSZP: Az Alkotmánybíróság még nem döntött a család meghatározásáról (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság (Ab) még vizsgálja a családnak a családvédelmi törvényben meghatározott definícióját - hívta fel a figyelmet a szocialista Lendvai Ildikó.
júl. 3
20:51
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 3-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 1 2 7 9 12 14 17 30 31 37 42 50 55 58 61 62 70 71 76 78
júl. 3
20:51
Hallgatói szerződés - Emmi: a kormány tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését (Alternatív Energia)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében kiemelte: ennek megfelelően módosul majd - az eredeti célokat követve, és az Ab határozatát figyelembe véve - a felsőoktatásról szóló törvény.

Keresés