2012. július 3. kedd

júl. 3
7:36
Navracsics támogatja a leányfalui áldozatok apját - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter találkozott Zoltai Bencével, akinek két gyermekét az ír Francis Tobin 2000-ben Leányfalun halálra gázolta.
júl. 3
7:36
Egyre több fegyvert kap Asszad és a szíriai lázadók is (ATV)
A szíriai kormánycsapatok és az ellenük harcoló lázadók is egyre több fegyverhez jutnak, ami táplálja az erőszakot a 16 hónapja tartó konfliktusban - hangsúlyozta hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
júl. 3
7:38
Riadó: tovább tombol a hőség (ATV)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban 16, 24 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 34, 39 fok között valószínű.
júl. 3
7:40
West Balkán-ügy: a telefonos ügyeletes nem felelős (ATV)
Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket tavaly januárban, a három halálos áldozatot követelő tragédia előtt - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel.
júl. 3
7:42
Belső vizsgálat a West Balkán-ügyben (Metropol)
Valóban elhangzott a rendőrségi ügyeletestől az a mondat, hogy „ne járjon buliba, akkor nem lesz tömeg”.
júl. 3
7:42
Széfeket kapnak a börtönben: azt vesznek a rabok, amit akarnak (ATV)
Kábítószert, szexet és különböző szolgáltatásokat vásárolhatnak egymástól a fogva tartottak a cseh börtönökben a büntetés-végrehajtási törvény hiányosságai miatt – írta a hét végén a Právo című cseh napilap.
júl. 3
7:44
Beiktatták a Világbank új elnökét (ATV)
Elfoglalta hivatalát hétfőn a Világbank új elnöke, a koreai származású amerikai Jim Yong Kim népegészségügyi szakember, akit Barack Obama amerikai elnök jelölése alapján áprilisban választottak meg az intézmény élére.
júl. 3
7:54
Minden eddiginél jelentősebb bizonyíték az "isteni részecske" létezésére (ATV)
A többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon, az "isteni" részecske létére utaló eddigi legerősebb bizonyítékokat találták a tavaly szeptemberben leállított Tevatron-gyorsítón végzett ütköztetések "hulladékában" – jelentették be hétfőn a nagyenergiájú részecskefizikára szakosodott amerikai Fermilab kutatói.
júl. 3
7:57
Sokan lógnának munkahelyükről (Alternatív Energia)
Azok sem boldogok egy friss kutatás szerint, akiknek van állásuk. Sok a panasz a kollégákra és a főnökökre, s a megbetegedésen túl egyre több az abszurd kifogás a hiányzásra - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.
júl. 3
8:00
Megnyitják a Budafoki utat (Metropol)
Sikerült helyreállítani a burkolat hibáit. Itt újra járnak a buszok is.
júl. 3
8:12
Kéthavi csúcson a forint: 284 az euró árfolyama (ATV)
Reggelhez képest tovább erősödött a forint az euróval szemben kedd délelőtt, 9 óra után nem sokkal az eurót 284,60 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben; legutóbb május elején járt ilyen alacsony szinten az uniós fizetőeszköz árfolyama.
júl. 3
8:14
Orbán kézbe veszi az uniós fejlesztési források ellenőrzését (ATV)
Egy új testület, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) veszi a kezébe az uniós fejlesztési források felügyeletét - derül ki a Magyar Közlönyben hétfő este megjelent kormányrendeletből.
júl. 3
8:15
Felfüggesztették egy jobbikos képviselő mentelmi jogát (Alternatív Energia)
Felfüggesztette a parlament a jobbikos Lenhardt Balázs mentelmi jogát hétfőn, amiért a politikus tavaly ősszel a kukába dobta a Károlyi-szobornál elhelyezett koszorúkat. Az Országgyűlés annak ellenére döntött így, hogy a szakbizottság a mentelmi jogának fenntartását javasolta, a képviselő ugyanis a kiadását kérte.
júl. 3
8:30
Szabó Péter lesz a stop.hu új főszerkesztője (ATV)
Úgy tudjuk, hogy Lenkei Gábor már tíz nappal ezelőtt felmondott.
júl. 3
8:33
Terrorelhárítók törtek rá egy bokodi férfira (Alternatív Energia)
A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai törtek rá egy férfira Dorogon. Az önmagára veszélyes, magát elbarikádozó embert átadták a mentősöknek, akik kórházba szállították - értesült a HavariaPress.
júl. 3
8:48
Karácsony: a Nyugat mellé kell felzárkózni (ATV)
Orbán Viktor 10 pontos akciótervének egyik részével egyetért az LMP - mondta Karácsony Gergely, aki szerint a kormány terveinek jó része az LMP tervei között is szerepelt, mint például a differenciált járulékcsökkentés.
júl. 3
8:51
Tízezrek keresik a kórházi helyüket (Alternatív Energia)
Napról napra többen tájékozódnak az új egészségügyi ellátási rendet ismertető honlapon - közölte az egészségügyi államtitkárság hétfőn az MTI megkeresésére.
júl. 3
9:06
Karvalits: A hatékonyság a további intézkedésektől is függ (Infostart)
Számos kedvezőtlen tényező érvényesül 2014-ig a magyar gazdaságban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Karvalits Ferenc szerint versenyt teremtenek a munkahelyeken a hétfőn bejelentett intézkedések.
júl. 3
9:12
Szigorúan ellenőrzött fesztiválok és strandok (Metropol)
Tegnap indult az adóhatóság nyári ellenőrzés-sorozata.
júl. 3
9:14
Bicskén kezdődik a beilleszkedés (Metropol)
Tavaly ezerhétszázan kértek menedékjogot Magyarországon.
júl. 3
9:24
Mihályi: nincs más megoldás, be kell vezetni a vizitdíjat (ATV)
Mihály Péter közgazdász szerint az Orbán-kormány ugyanazt az utat folytatja, amelyet a Molnár Lajos által vezetett egészségügyi kormányzat kezdett el. A szakember az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a július elsejétől hatályos átalakításokról.
júl. 3
9:26
Tortát akartak vágni a kormány képviselőjéhez, de inkább megették (ATV)
Kürti Gábor szervezője szerint nagy a kísértés, hogy tortát vágjanak a kormány képviselőjéhez, de inkább megették azt.
júl. 3
9:27
Rekordmeleg volt hajnalban (Alternatív Energia)
Keddre virradóra több helyen is 24,8 Celsius-fokot mértek, és ezzel a fővárosi és az országos napi minimumhőmérsékleti rekordok is megdőltek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
júl. 3
9:28
Ismét megdőltek a minimumhőmérsékleti rekordok (ATV)
Keddre virradóra több helyen is 24,8 Celsius-fokot mértek, és ezzel a fővárosi és az országos napi minimumhőmérsékleti rekordok is megdőltek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
júl. 3
9:42
Ismét megdőltek a minimumhőmérsékleti rekordok (Infostart)
Ismét megdőltek a fővárosi és az országos napi minimumhőmérsékleti rekordok. Budapesten több mint százéves rekord dőlt meg: 1905-ben július 3-án 23 fok, most pedig, 24,8 fok volt hajnalban a fővárosban. Az országos napi minimumhőmérséklet eddig 24 fok volt, most Budapest mellett Pécsett is 24,8 fok volt.
júl. 3
9:42
Újabb 82 tálib felkelővel végzett a rendőrség és a NATO-erők (ATV)
Nyolcvankét tálib felkelőt ölt meg az afgán rendőrség és a hadsereg a NATO-vezette erők támogatásával Afganisztán hét különböző területén végrehajtott műveletek során az elmúlt 24 órában - közölte kedden a helyi belügyminisztérium.
júl. 3
9:45
Öt szerb embercsempészt fogtak el Bácsborsód közelében (Alternatív Energia)
Öt szerb embercsempészt tartóztattak fel a határrendészek Bácsborsód és Gara között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
júl. 3
9:47
Árokba hajtott egy autó Lentinél, ketten megsérültek (Alternatív Energia)
Ketten megsérültek egy autóban, amikor a jármű vezetője árokba hajtott kedd reggel Lenti és Lentikápolna között - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
júl. 3
9:48
Szmog Miskolcon (Metropol)
Az ózon és a belőle kialakuló szennyezőanyagok fejfájást okozhatnak.
júl. 3
9:50
Hétfőig meghosszabbított hőségriadó (Metropol)
Keddre is harmadfokú figyelmeztetést adtak ki. Folyamatosan osztják a vizet. Tűzgyújtási tilalom több megyében.
júl. 3
10:00
Kamatmanipulálás: lemondott a Barclays vezérigazgatója is (ATV)
Azonnali hatállyal lemondott kedden a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportja, a londoni központú Barclays bankcsoport vezérigazgatója, Bob Diamond, miután a cég a globális pénzügyi szolgáltatási szektorban irányadónak tekintett nagybani bankközi kamatok manipulálásának gyanújába keveredett, és rekord pénzbírságot kellett fizetnie.
júl. 3
10:03
Újabb pengeváltás a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) azért keletkezhet vesztesége, mert a tranzakciós illetéket nem óhajtja áthárítani - mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a TV2 Mokka című műsorában.
júl. 3
10:18
Nézze meg az Európa-bajnokság összes gólját (ATV)
Egy hét és fél perces videóba sűrítve a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság mind a 76 gólja, a lengyel Lewandowszki görögök ellen rúgott góljától kezdve Juan Mata döntőben rúgott utolsó találatáig.
júl. 3
10:21
Dühös magyarok - Együttműködést várnak el az ellenzéktől (Alternatív Energia)
A demokratikus ellenzéki pártokkal való együttműködés erősítését támogatják a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) által megkérdezettek - olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.
júl. 3
10:36
Lelőtte a vadászgépet Szíria: a török pilótákat hibáztatják (ATV)
Nagyon sajnálja Basár el-Asszad szíriai elnök, hogy hadserege figyelmeztetés nélkül lelőtt egy török vadászrepülőgépet, amely megsértette az ország légterét. A damaszkuszi vezető ezzel párhuzamosan igyekezett a török pilótákra terhelni a felelősséget.
júl. 3
10:39
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Esztergomban (Alternatív Energia)
Az esztergomi Palatinus tóba fulladt egy 13 éves, úszni nem tudó piliscsabai fiú - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
júl. 3
10:57
Rács mögött a pedofil - szakértő vizsgálja a lefoglalt kazettákat (Alternatív Energia)
Elfogása után előzetes letartóztatásba helyezték azt a 36 éves budapesti férfit, aki többször intim kapcsolatot létesített egy 13 éves fiúval XVIII. kerületi lakásában, az együttlétekről pedig pornográf felvételeket is készített - értesült a HavariaPress.
júl. 3
11:30
Rogán: nem kritizáljuk Simort, de nem kellett volna így nyilatkoznia (ATV)
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) azért keletkezhet vesztesége, mert a tranzakciós illetéket nem óhajtja áthárítani - mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a TV2 Mokka című műsorában.
júl. 3
11:33
MSZP: káosz van a betegellátásban (Alternatív Energia)
Az MSZP fővárosi frakciója katasztrofálisnak tartja az új betegbeutalási rendszert, hiányolja az átmenetet, és kifogásolja a munka törvénykönyvének az egészségügyi dolgozókra vonatkozó részeit.
júl. 3
11:51
Háromszáz ellenzéki módosítóból egyet sem támogatott a költségvetési bizottság (Alternatív Energia)
A jövő évi büdzséhez benyújtott csaknem háromszáz ellenzéki módosító javaslatból egyet sem támogatott keddi ülésén az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága, míg a 13 kormánypárti módosító indítvány mindegyikét támogatta a testület, ezek közül hármat a kormány álláspontja ellenére.
júl. 3
11:53
Vonattal ütköztek - életveszélyben a sofőr és utasa (Alternatív Energia)
Életveszélyes az állapota annak a két férfinak, akik hétfőn kora este ütköztek össze egy személyvonattal Nyírmihálydiban, mikor autójukkal a tilos jelzés ellenére behajtottak a vasúti átjáróba - értesült a HavariaPress.
júl. 3
12:09
Hende Csaba: a találmányok után is érdeklődik a honvédség (Alternatív Energia)
A szabadalmi hivatallal kötött megállapodás értelmében a bejegyzett találmányokat is figyeli a honvédség, és ha használhatót talál, akkor felveszi a kapcsolatot a feltalálóval - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt tartott beszámolójában.
júl. 3
12:24
Késve kezd működni a Betegdokumentációs Központ (Infostart)
Az InfoRádió úgy tudja: a korábbi ígéretekkel ellentétben nem kezdte meg a munkát az Országos Betegdokumentációs Központ. Az intézmény létesítésével a kormány célja az volt, hogy hatékonyabbá tegye az orvosok és a betegek közötti kommunikációt, csökkentse a műhibaperek költségét, és hatékonyabban dolgozza fel a kórházi kórlapokat.
júl. 3
12:24
Csőtörés a Gellért téren: százmilliós kár is lehet a 4-es metróban (ATV)
A százmillió forintot is meghaladhatja az a kár, amelyet a múlt vasárnapi csőtörés okozott a készülő 4-es metróvonal Szent Gellért téri állomásán – közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság kedden az MTI megkeresésére.
júl. 3
12:27
West Balkán-ügy - ORFK: nem követett el vétséget az ügyeletes tiszt (Alternatív Energia)
Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket tavaly januárban, a három halálos áldozatot követelő tragédia előtt - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel.
júl. 3
12:45
Sűrűbben járnak a D12-es hajójáratok (Metropol)
A járatsűrítés a rendkívüli utasforgalom miatt vált szükségessé.
júl. 3
13:03
Leugrott a mozgó vonatról - odalett a lába (Alternatív Energia)
Maradandó sérülést szenvedett az a férfi, aki a már mozgó vonatról leugorva próbált leszállni hétfőn este a vámosújfalui vasútállomáson - értesült a HavariaPress.
júl. 3
13:21
Rendőri sajtóguru a Heti Válasznál (Alternatív Energia)
A Figyelő hetilap nemrég távozni kényszerült főszerkesztője, Illisz L. László megállapodást kötött a Heti Válasz Kiadó Kft.-vel - közölte a kiadó. A megállapodás szerint Illisz, aki múlt pénteken megegyezésre hivatkozva távozott a függetlennek mondott Figyelőtől - állítólag egy, a kormányt bíráló cikk miatt - szeptember elsejétől felelős szerkesztői minőségben irányítja a Heti Válasz online…
júl. 3
13:23
LMP: összegyűltek a MÁV ügyeit vizsgáló bizottság felállításához szükséges aláírások (Alternatív Energia)
A szocialista és a Jobbikos képviselők támogatásával az LMP 89 aláírást gyűjtött össze, így a házszabály alapján felállhat a MÁV ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. Az LMP benyújtotta az Országgyűlésnek a testület létrehozásáról szóló javaslatot.
júl. 3
13:36
AP: Amerikáig dagadhat Róbert Bezák ügye, a pápát is vádolják (ATV)
Leváltotta Róbert Bezák nagyszombati érseket hétfőn XVI. Benedek pápa. Az 52 éves egyházi méltóság leváltása arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a logikával a pedofilügyekben érintett papokat is leválthatná, de eddig még nem tette meg – írta az Associated Press hírügynökség (AP).

Keresés