Réthelyi Miklós volt nemzeti erőforrás miniszter lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke - derült ki a testület alakuló ülésén és közgyűlésén. A bizottság működésének részletes szabályait egy februári kormányrendelet határozta meg.
Rosszul lett egy hetvenéves utas a Lufthansa München és Ankara közötti repülőjáratán hétfő délelőtt, ezért a gépnek technikai leszállást kellett végrehajtania a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren - közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Hosszabb távon nem tartható a bírósági ügyek áthelyezésének jelenlegi gyakorlata, amely nyilvánvalóan egy örökölt helyzet megoldására szolgáló kivételes eszköz - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke egy szakmai konferencián hétfőn.
A Kúria elnöke szerint hosszabb távon nem tartható a bírósági ügyek áthelyezésének jelenlegi gyakorlata. Darák Péter egy szakmai konferencián úgy fogalmazott: a mostani egy örökölt helyzet megoldására szolgáló kivételes eszköz.
Személyiségi jogi pert vesztett Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezető az UD Zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken - közölte a biztonsági cég jogi képviselője hétfőn az MTI-vel.
A Fidesz-frakció bővítené a rendőrök hatáskörét, azzal, hogy megállíthassák és visszakísérhessék az iskolába azokat a 14 év alatti fiatalokat, akik iskolaidőben az utcán vannak és iskolai távollétüket nem tudják igazolni - erről Rogán Antal frakcióvezető számolt be hétfői sajtótájékoztatóján.
5-7 éven belül 230 ezerrel csökkentené a kormány a felsőoktatásban tanuló hallgatók számát – legalábbis erre következtet a volt oktatási miniszter a jövő évi felsőoktatási keretszámokból. Hiller István szerint a kormány nem véletlenül nehezíti a hallgatók helyzetét, Orbánék koncepciója szerint ugyanis kevesebb diplomásra, és több szakmunkásra van szükség az országba.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) áprilisi adatai alátámasztják az építési vállalkozók prognózisát, amely szerint éves szinten az építőipari termelés 7-10 százalékos csökkenése várható az idén - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke hétfőn az MTI-nek.
Gyalogost gázoltak halálra autóval Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Szakoly és Balkány között még szombat este - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
Nyirő József erdélyi író ügyének "nem megfelelő kezelése" miatt váltották le Romániában Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját - ezt maga az érintett nyilatkozta hétfőn.
Csődvédelmet kért a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. - jelentette be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsával szemben jelentős tartozást felhalmozó társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
Iránnak lényegesen mérsékelnie kell az urándúsítást, különben Washington feláll a tárgyalóasztaltól - közölte értesülését hétfőn a Kommerszant című orosz napilap.
Személyiségi jogi pert vesztett Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezető az UD Zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken - közölte a biztonsági cég jogi képviselője hétfőn az MTI-vel.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága tiltott reklám miatt egy tétmérkőzésre szóló eltiltással és 100 ezer eurós bírsággal sújtotta a dán Nicklas Bendtnert.
"Szánalmas hazugságok" terjedtek el a Vatikánról az utóbbi hónapokban az olasz sajtóban - hangoztatta Tarcisio Bertone bíboros, szentszéki államtitkár a Famiglia Cristiana olasz katolikus hetilapnak hétfőn megjelent interjúban.
Jövő héten hétfőn vitatja meg a Fidesz-frakció a 2013-as költségvetésről szóló javaslatot, amelyet az emelkedés költségvetésének tart a képviselőcsoport - közölte Rogán Antal frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján.
Talált egy tanút az ügyészség, aki láthatta a Szaúd Mohamed al-Marzúkival június elején Újszegeden történteket; az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető azt állítja, június elején rendőrök bántalmazták a Tisza-parti városban - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére.
Közösség tagja ellen elkövetett erőszak miatt jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék hétfőn egy 19 éves kaposvári fiatalembert, aki bőrszíne miatt rátámadt egy egyenlítői-guineai származású fiatalemberre; a bíróság egyúttal elrendelte a vádlott pártfogói felügyeletét.
Elhunyt az a 70 év körüli férfi, aki rosszul lett a Lufthansa München és Ankara közötti repülőjáratán hétfő délelőtt, a mentők megpróbálták újraéleszteni, de sikertelenül - tájékoztatta Nagy Zsófia, a mentők sajtóügyeletese az MTI-t.
A Munkástanácsok szerint bár vannak pozitív elemei a jövő évi költségvetésről pénteken benyújtott törvényjavaslatnak, 2013 nem a munkavállalók éve lesz költségvetési szempontból, míg az Autonómok szerint "álomszerű" és instabil büdzsét vetít előre a tervezett költségvetés.
Közösség tagja ellen elkövetett erőszak miatt jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék hétfőn egy 19 éves kaposvári fiatalembert, aki bőrszíne miatt rátámadt egy egyenlítői-guineai származású fiatalemberre. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlott pártfogói felügyeletét.
A görög parlamenti választások nyomán csökkent annak a rövid távú kockázata, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből (Grexit), de ez a veszély hosszabb távlatban továbbra sem szűnt meg, és ezért tartós piaci fellendülés a viszonylag piacbarát választási eredmény ellenére sem várható - vélekedtek hétfői értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
A vádirat szerint egy használtcikk-kereskedőt és egyikük rokonát rabolta ki, illetve lopta meg az a három gyöngyösi, illetve Gyöngyös környéki férfi, akiknek első fokú tárgyalása hétfőn kezdődött meg az Egri Törvényszéken.
A nol.hu információi szerint egy Kövér Lászlónak címzett levélben mond le magas magyar állami kitüntetéséről Elie Wiesel magyar származású Nobel-békedíjas író. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke hétfőn az MTI-nek megerősítette, hogy az író június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, hogy lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről. A levélre a házelnök…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint a Neo FM tulajdonosai által felajánlott váltó elfogadásának jogi és gyakorlati akadálya is van, ezért a hatóság számára az nem más, mint egy darab papír.
A kormány a stabilitási törvényt módosító törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlés elé, amely szerint a Költségvetési Tanács véleményt nyilváníthat a költségvetés megalapozásához szükséges törvényjavaslatokról, amely az adótörvényekre is kiterjed.
Életének 84. évében hétfőn délelőtt elhunyt Dobai Vilmos rendező, Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Temetéséről később intézkednek - tudatta a Magyar Színházi Társaság az MTI-vel.
Döntött a bortörvény módosításáról a kormány. Az Országgyűlés elé kerülő javaslat a többi között lehetővé teszi, hogy a hegybírók dönthessenek a szőlőültetvények telepítéséről és kivágásáról.
Kiemelt fontosságú beruházásnak nyilvánította a kormány a paksi atomerőmű telephelyén létesítendő új blokk, illetve blokkok megvalósítását. Az erről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.
Vizet osztanak a rendkívüli meleg miatt a nagyobb vasútállomásokon az utasoknak kedd délelőttől, a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a sínek hőmérsékletét, és ha valahol eléri a kritikus szintet, fokozott pályafelügyeletet vezetnek be - közölte a a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Három újabb külföldi vállalattal bővíti stratégiai együttműködését a kormány "Magyarország külföldön történő hiteles és pozitív megjelenése érdekében" - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel. Az ügynökségeknek - amelyek Franciaországban, Németországban, Ausztriában és az Egyesült Államokban segítik a magyar érdekérvényesítést - idén 284 millió forintot fizet a…
A görög parlamenti választások eredményeként csökkent annak a kockázata, hogy Görögország szabályozatlan körülmények között, rövid időn belül távozni kényszerül az euróövezetből - vélekedett hétfői londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings hitelminősítő, egyben közölte, hogy ennek megfelelően - korábbi jelzésével ellentétben - egyelőre nem veszi gyors leminősítést valószínűsítő negatív…
A Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint az elmúlt egy év fejleményei azt mutatják, hogy a magyar törvénymódosítások eurokonformnak bizonyultak, a kormány pedig alkalmazkodókész volt.
A kormány által korábban kezdeményezettnél szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége, miután a parlament hétfőn több, ezt célzó módosító javaslatot is támogatott. Így a lakásba vagy a kertbe éjjel vagy fegyveresen, illetve felfegyverkezve történő vagy csoportos behatolás elhárításakor nem lesz a büntetlenség feltétele, hogy fennállt-e a személy elleni támadás veszélye.