Az 577 képviselői helyből 314-et szerzett meg Franciaországban a Francois Hollande elnököt adó Szocialista Párt (PS) a nemzetgyűlési választások második fordulójában. A zöldek először tudnak önálló frakciót alakítani, de bejutott a szélsőjobb is.
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet egyebek mellett a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, továbbá rögzítheti az egészségügyi dolgozók béremelését is.
Az Országgyűlés háromnapos üléssel kezd bele július 13-ig tartó nyári rendkívüli ülésszakába. A képviselők hétfőn egyebek mellett dönthetnek a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, továbbá rögzíthetik az egészségügyi dolgozók béremelését is.
A Muzulmán Testvériség nevű iszlamista egyiptomi mozgalom hétfőre virradóra bejelentette, hogy jelöltje, Mohamed Murszi megnyerte az elnökválasztást. Riválisa, Ahmed Safík nem ismerte el a vereségét, hivatalos eredmények még nincsenek.
Idehaza sok korábban leszázalékolt ember panaszkodik és kerül egyre lehetetlenebb helyzetbe azóta, hogy új szabályok szerint bírálják el munkaképességét. Olyan embereket nyilvánítottak munkára alkalmasnak, akik sokszor megmozdulni is alig tudnak. Akiről megállapítják, hogy betegségei ellenére dolgozhat, attól az ellátást is megvonják. Van, aki január óta egyetlen fillért sem kapott.
Giró-Szász András kormányszóvivő közlése szerint további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.
Giró-Szász András kormányszóvivő közlése szerint további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.
Pesten szinte biztosan a Hungária körút lesz a behajtási díj egyik fő határvonala, Budán pedig a Margit körút lehet - mondta Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid hangsúlyozta, még nem dőlt el, hogy lehet-e majd bérletet váltani a kijelölt zónákba.
Legalább egy izraeli civilt és egy - más források szerint két - palesztin szélsőségest megöltek egy támadásban hétfőn Izrael déli részén, a zsidó állam Egyiptommal közös határán - jelentette az izraeli média és a hadsereg.
Megérkezett Debrecenbe a Wizz Air-légitársaság első menetrendszerinti járata; a London-Lutonból érkező repülőgép 9 óra 32 perckor landolt a helyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték a begördülő repülőt.
Megérkezett Debrecenbe a Wizz Air-légitársaság első menetrendszerinti járata; a London-Lutonból érkező repülőgép 9 óra 32 perckor landolt a helyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték a begördülő repülőt.
A hőség miatt hétfőre az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, de kedden több megyére már a legmagasabb fokozatot is elrendelhetik.
Korábbi előzetes közlésének megfelelően megindította az Európai Bizottság a Magyarország elleni két kötelezettségszegési eljárást az Európai Unió Bíróságánál a bírák kötelező nyugdíjazásának, valamint az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlensége állítólagos megsértésének ügyében - közölte hétfőn az unió luxembourgi székhelyű legfőbb bírói testülete.
Ez a címe Mészáros Márta filmjének, amely Nagy Imre életéről szól. Ma van 23 éve annak, hogy a rendszerváltás szimbolikus eseménye, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése, lezajlott. Ma van 23 éve annak is, hogy a mai miniszterelnök bemutatkozott az ország nyilvánossága előtt.
Korábbi előzetes közlésének megfelelően megindította az Európai Bizottság a Magyarország elleni két kötelezettségszegési eljárást az EU Bíróságánál a bírák kötelező nyugdíjazásának, valamint az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlensége állítólagos megsértésének ügyében - közölte hétfőn az unió luxembourgi székhelyű legfőbb bírói testülete.
Varga Mihály tárca nélküli miniszter egészséges kompromisszumnak nevezte azt a jegybank-törvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet ezen héten nyújtanak be a parlamentnek, és amelynek elfogadása után elkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) egy elővigyázatossági megállapodásról.
Magyarország nem érintett az olimpiai jegyeladási botrányban, nálunk nincsenek ajándékjegyek és VIP-belépők sem - nyilatkozta Molnár Zoltán MOB-főtitkár a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában, ahol elmondta azt is: Biros Péter olimpiai zászlóvivőt a pólóscsapat választotta ki, az első magyar sportolók július 17-én érkeznek Londonba, doppingoktatás nélkül pedig senki sem szállhat fel a repülőre.…
Az év elején történt merényletsorozatot vizsgáló nemzetközi nyomozás olyan bizonyítékokat talált, amelyek szerint Irán állt az izraeli diplomaták elleni indiai, thaiföldi és grúziai merényletek hátterében – számolt be a brit The Guardian napilap.
A Jemen déli részén elhelyezkedő Aden kikötővárosban lévő otthona közelében öngyilkos terrortámadás áldozata lett Szálem Ali Katan tábornok, az ország déli területeinek egy részét uraló, al-Kaidához köthető jemeni lázadók ellen harcoló hadsereg főparancsnoka – közölte az AFP hírügynökség.
A hollandok szövetségi kapitánya minden felelősséget magára vállalt, amiért vb-ezüstérmes csapata - három vereséggel csoportjában utolsóként végezve - kiesett a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon, de sokak által várt lemondását nem jelentette be. A továbbjutó németek kapitánya szerint a görögöktől hasonló játék várható, mint a dán válogatottól.
Varga Mihály tárca nélküli miniszter egészséges kompromisszumnak nevezte azt a jegybanktörvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet ezen héten nyújtanak be a parlamentnek, és amelynek elfogadása után elkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) egy elővigyázatossági megállapodásról.
Hat, Szeged belvárosában rablásokat, garázda cselekményeket elkövető, 15 és 17 év közötti fiatalt fogtak el a rendőrök - közölte a csongrádi megyeszékhely rendőrkapitánya hétfőn.
Varga Mihály tárca nélküli miniszter egészséges kompromisszumnak nevezte azt a jegybank-törvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet ezen a héten nyújtanak be a parlamentnek, és amelynek elfogadása után elkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) egy elővigyázatossági megállapodásról.
Az egyiptomi Muzulmán Testvériség, amely az alkotmánybírósági döntés nyomán kiszorulhat a törvényhozásból, elnökjelöltje, Mohamed Murszi sikere nyomán mégis „nyeregbe” kerülhet. A Testvériség radikális ideológusai megihlették többek között az al-Kaida egykori vezetőjét, Oszama bin Ladent, valamint utódját, Ajman al-Zavahirit is. A szervezet egy korábbi vezetője szerint céljuk Európa…
A görög parlamenti választások nyomán rövid távon csökkent annak a kockázata, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, de tartós piaci fellendülés a viszonylag piacbarát választási eredmények ellenére sem várható - vélekedtek első, hétfői értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Csökkenti bruttó 5 és 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Csökkenti bruttó 5 és 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Június 16-án Balatonfüreden első alkalommal került megrendezésre a tervek szerint hagyományteremtő Balatonman triatlon megmérettetés, ahol az ország legkeményebb atlétái győzték le saját korlátaikat. A keménynek született Ford Ranger a Tour de Pelso kerékpárversenyhez hasonlóan ezúttal is jelen volt, és felvezetőautóként szolgált, illetve a logisztikai feladatok ellátásában segédkezett.
Csaknem 20 locsolóautóval hűtik éjjel-nappal a főváros fő- és tömegközlekedési útvonalait és lakótelepeit, miután az országos tiszti főorvos hétfő délben másodfokú hőségriasztást rendelt el - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Holding Zrt. szóvivője.
A Medián Közvélemény-kutató Intézet ügyvezető igazgatója szerint az ellenzéki pártok együttes támogatottsága a Jobbik nélkül meghaladja a kormánykoalíció támogatottságát, és ez növelheti egy koalíció esélyét. A Tárki vezető kutatója azonban úgy véli: amíg ezek a pártok nem vállalják nyíltan, hogy szövetségre lépnek egymással, addig csak találgatni lehet.
Kövér László házelnök megnyitotta a Ház hétfői plenáris ülését, ami egy új kormánypárti képviselő esküjével kezdődött. Az ülés a napirend előtti hozzászólásokkal folytatódott: Szócska Miklós Kökény Mihályt vagy Havas Szófiát hiányolta az MSZP-frakcióból. Ismét volt kormánypárti interpelláció, a magyar parlamentarizmus nagyobb dicségére. A DK „Nyilas Alaptanterv?” címen interpellált, a Jobbik…
Megöltek egy férfit a III. kerületben, a rendőrök a hét végén elfogták a három feltételezett elkövetőt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján.
Holtan találták uszodájában Rodney Kinget, akit egy 1991-ben készült videófelvétel tanúsága szerint a rendőrök agyba-főbe vertek, és rugdostak. Ez a támadás vezetett később a Los Angeles-i tüntetésekhez.
Gyurcsány Ferenc szerint a 2013-as költségvetés a nyilvánosságra hozott javaslat szerint a "leszakadás, a töpörödés és az elszegényedés" költségvetése. A Demokratikus Koalíció elnöke erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt.
Elsősorban nyugdíjazásokkal ötven pedagógus- és tíz más álláshelyet szüntetnek meg a következő tanévtől a városi fenntartású pécsi oktatási intézményekben - várhatóan erről dönt csütörtökön a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése.
Az MSZP véleménye szerint nem lehet a nyár közepén megtervezni a jövő évi költségvetést, mert jelenleg nem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges adatok - mondta hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Tukacs István.