2012. május 9. szerda

máj. 9
7:54
Kicsit gyengült a forint: 287 az euró (ATV)
Kis mértékben tovább gyengült a forint a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 287,85 forinton jegyezték, kedden délután 287,50 forint volt.
máj. 9
8:12
Vágó: az ifjúság a legnagyobb vesztes (ATV)
A fiatalok kiltásátalan helyzete miatt tüntettek az LMP-sek.
máj. 9
8:18
Nehéz a talpraállás a börtönévek után (Metropol)
A számlák befizetése, az étel beszerzése – csupán néhány a hétköznapi dolgok közül, melyekre a börtönben ülőknek nincs gondjuk. A büntetés letöltése után azonban egyik pillanatról a másikra kinyílik a világ, helyt kell állni a kinti életben is, a társadalom szabályainak megfelelően.
máj. 9
8:20
Kevés alapítvány kampányol sikeresen (Metropol)
Május közepéig rendelkezhetünk személyi jövedelemadónk kétszer egy százalékáról. A tavalyi felajánlások számait csak nemrég közölték: 8,7 százalékkal kisebb az összeg, mint 2010-ben.
máj. 9
8:22
A zsemle csak a kenyér után jön (Metropol)
A pékáruk tavalyi árbevételének több mint kétharmada a kenyérfélék eladásából származik.
máj. 9
8:30
Kórházba szállították a börtönből Timosenkót (ATV)
Börtönéből kórházba szállították szerda reggel Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.
máj. 9
8:32
Ropi uzsonnára: bajban a gyermekétkeztetés (ATV)
Kormányzati beavatkozást sürget a szakma a gyermekétkeztetésben. A szakmai szervezetek azt kifogásolják, hogy egyre olcsóbb és így egyre silányabb ételek kerülnek gyermekeink elé a bőlcsődétől az érettségig. Az érdekképviseletek szerint szigorúbb ellenőrzések kellenek, tanrendbe kellene iktatni az ebédidőt, valamint újragondolni a közétkeztetésben a közbeszerzési kiírásokat.
máj. 9
8:48
Hoffmann: Magasabb szinten kell teljesíteni az elégséges érettségiért (Infostart)
Az oktatási államtitkár szerint megfontolásra sem méltó az a javaslat, amely ötről háromra csökkentené az érettségi tárgyak számát. Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a kormányzat az elégséges vizsgához szükséges teljesítményszint emelésére készül, és megerősítette, hogy a gazdasági helyzettől függ, hogy 2013-ban, vagy 2014-ben indul-e el a pedagógus életpálya…
máj. 9
8:48
Vereség után a first lady visszatér a zenei pályára (ATV)
Ismét énekesként lép fel és ősszel új albummal jelentkezik Carla Bruni-Sarkozy - jelentette be kedden az énekesnő szóvivője.
máj. 9
8:54
Saját magánál lobbizhat Orbán államtitkára (Alternatív Energia)
Nem tartja be az összeférhetetlenségről szóló szabályokat Kovács Pál, és államtitkárként is az egyik legnagyobb iparági szövetség igazgatótanácsának elnöke. A jogszabályok szerint 30 nap állt volna rendelkezésére, hogy összeférhetetlenségét megszüntesse, de nem tette.
máj. 9
9:06
Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák (Infostart)
Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli érettségi vizsgák szerda reggel országszerte a középiskolákban. Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal (OH) közoktatási elnökhelyettese az MTI-t arról tájékoztatta, hogy sem a hivatalhoz, sem a kormányhivatalokhoz nem érkezett jelzés problémáról.
máj. 9
9:06
Parragh: "frontsebész" technikával zajlanak az átalakítások (ATV)
Az iparkamara elnöke szerint jó az irány, de a sebesség nem mindig megfelelő.
máj. 9
9:12
Pótdíj jöhet annak, aki nem engedi ellenőrizni a kéményt (Metropol)
Rendkívüli ülést tart ma a Fővárosi Közgyűlés. A 15 napirendi pont között szerepel az az előterjesztés, amely szerint a kéményseprés díjával megegyező összegű pótdíjat fizethetnek azok a budapesti ingatlantulajdonosok, akik nem engedik be az előre bejelentett időpontban a Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. munkatársait.
máj. 9
9:42
Európának a megszorítás mellett szüksége van növekedésre is (ATV)
Lengyel László szerint az IMF nem kéri számon a költségvetési hiány betartását.
máj. 9
9:44
Tízből hét hazai kkv váltana energiaszolgáltatót (ATV)
Az MVM Partner Energiapiac Kutatási Program (EKP) 2012. II. negyedévi felmérése keretében a Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy a hazai kis-és középvállalkozások vezetői miképpen vélekednek a liberalizált energiapiacról, és milyen szempontok alapján döntenek, amikor új szolgáltatót választanak.
máj. 9
10:00
Pótdíjat fizet az, aki nem engedi be a kéményseprőt Budapesten (Infostart)
A kéményseprés díjával megegyező pótdíjat kell fizetnie azoknak a budapesti ingatlantulajdonosoknak, akik nem engedik be az előre bejelentett időpontban a Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) munkatársait. A vonatkozó rendeletmódosításról szerdai, rendkívüli ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés, amely jóváhagyta a Fővárosi Vízművek részvényeinek visszavásárlásához szükséges fedezetigazolás…
máj. 9
10:00
Százmilliós kártérítés magyaroknak: peren kívüli megállapodás Philadelphiában? (ATV)
Peren kívüli megállapodásra akarja rávenni a bíró a peres feleket, a 2010 júliusi philadelphiai vízi baleset kártérítési perében, ezért felfüggesztették a tárgyalásokat. A baleset magyar áldozatainak hozzátartozói kártérítésért perelik az érintett hajók üzemeltetőit.
máj. 9
10:02
Szabó Máté iskolaőrök helyett pszichológusokat szeretne (ATV)
Az alapvető jogok biztosa szerint a médiatörvénnyel is baj van.
máj. 9
10:04
Madarász Tamás dzsúdóssal bővült az olimpiai keret (ATV)
A 25 éves Madarász első olimpiájára készülhet, eddigi legnagyobb sikere a varsói Világkupa-verseny megnyerése volt 2009 márciusában.
máj. 9
10:18
Nyolc bankból csak egy hirdeti a szocpolt (ATV)
Egyelőre kevés helyen elérhető az elvben januártól már ismét élő vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, közismertebb nevén szocpol - írja a Világgazdaság.
máj. 9
10:36
Magyarország egy helyet előrébb lépett a FIFA-világranglistán (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet javítva korábbi pozícióján a 35. a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek a németek és a Copa America-győztes uruguayiak előtt.
máj. 9
10:42
MSZP: hozzák nyilvánosságra a népligeti metrókárokról készült jelentést! (Alternatív Energia)
Horváth Csaba frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés szerdai, rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az első információk alapján úgy tűnik, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) repülőgép-szállításával kapcsolatosak a károk.
máj. 9
11:00
LMP: gazdaságilag életképtelen a ferihegyi gyorsvasút terve (Alternatív Energia)
Az LMP fővárosi frakciója szerint gazdaságilag életképtelen a ferihegyi gyorsvasút megvalósításának azon terve, amelynek alapján úgynevezett pont-pont kapcsolatot hoznának létre a Keleti pályaudvar és a Liszt Ferenc-repülőtér között.
máj. 9
11:30
Eduline: a reformkor, IV. Béla és a kisebbségek a történelemfeladatok témái között (Infostart)
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az Eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
máj. 9
11:30
Romániának engedélyezi az IMF a hiánycél növelését (ATV)
Megállapodott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a bukaresti kormány az idei román államháztartási hiánycél enyhe növelésében, amely a korábban rögzített 1,9 százalékról 2,2 százalékra emelkedhet - jelentette be Jeffrey Franks, az IMF bukaresti küldöttségvezetője szerdán.
máj. 9
11:32
Újabb vád: egy másik férfit is szexuálisan zaklatott Travolta? (ATV)
A második panaszos vallomása egybevág a John Doe 1. néven jelzett texasi masszőrével, aki múlt héten fordult bírósághoz.
máj. 9
11:34
Ügyészségi házkutatás a fideszes polgármesternél (ATV)
A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozói tartottak házkutatást a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatalban, többek között Kapus Krisztián fideszes polgármester irodájában is. Az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás fókuszában a hivatali autó menetlevelei állnak, a bűncselekménygyanús ügyben pedig érintett lehet a polgármester is.
máj. 9
11:48
ENSZ: Szíria sodródik a polgárháború felé (ATV)
Libanonban lefoglaltak egy konténerszállító hajót, amelyen két autóba rejtve 60 ezer lőszert igyekeztek feltételezhetően Szíriába csempészni. Közben az ENSZ és Kofi Annan arra figyelmeztetett: Szíria egyre jobban sodródik a polgárháború felé.
máj. 9
12:06
14 ezer katona vonult fel Moszkva belvárosában (ATV)
Oroszország következetesen fellép a világbéke erősítéséért, a nemzetközi normák és az államok szuverenitásának tiszteletben tartásáért - mondta Vlagyimir Putyin harmadszor hivatalba lépett orosz elnök szerdán, a moszkvai Vörös téren megtartott Győzelem napi díszszemlén.
máj. 9
12:12
Wizz Air: Oszkó már nem igazgatósági tag (Metropol)
Lemondott a Wizz Airben betöltött igazgatósági tagságáról Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.
máj. 9
12:12
Hamarosan bemutatja programjának alapjait az MSZP (Alternatív Energia)
Jövő szerdán mutatja be Mesterházy Attila az MSZP programjának alapját képező vitairatot, amelyet a József Attila Alapítvány készített - tudatta Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője.
máj. 9
12:24
Kiterjeszti vizsgálati körét a Malév-bizottság (Infostart)
Szocialista javaslatok szerint módosították a Malév privatizációját vizsgáló bizottság munkarendjét a testület második ülésén.
máj. 9
12:24
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
máj. 9
12:30
A jövő héten mutatja be programját az MSZP (Metropol)
Jövő szerdán mutatja be Mesterházy Attila pártelnök az MSZP programjának alapját képező vitairatot, amelyet a József Attila Alapítvány készített - tudatta Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője szerdán sajtótájékoztatón.
máj. 9
12:32
A XII. kerületben lakók tovább élnek, mint a svédek (Metropol)
Őszre elkészülhet a főváros népegészségügyi programja, amely arra is kitér, mely városrészekben kell nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, vagy egészségnevelésre - tájékoztatott Szentes Tamás egészségügyi főpolgármester-helyettes szerdán.
máj. 9
12:48
Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen (Metropol)
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán — mondta el a volt frakcióvezető. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
máj. 9
12:48
Sajátosan szemléli a történelmet a fideszes polgármester (Alternatív Energia)
A napokban zajlott le az a sashalmi bál, melynek bevételét Horthy Miklós lovas szobrának fölállítására szánja a bált jegyző Vitézi Rend - írja az atv.hu. A bál egyik fővédnöke Kovács Péter XVI. kerületi polgármester, a másik Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár volt, mindketten fideszes képviselők.
máj. 9
12:50
Történelem érettségi - Ezek voltak a feladatok (Alternatív Energia)
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
máj. 9
13:00
Schiffer szerint Jobbik-aktivisták támadták meg őket (ATV)
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán – mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
máj. 9
13:18
Galcsikné: nevetséges egy 10 milliós ház árverezése után 75 ezret adni (ATV)
„A felajánlott összeg egyáltalán nem csökkenti a végrehajtás költségeit, holott a kormány éppen ezzel érvel”.
máj. 9
13:24
Rátámadtak Schiffer Andrásra - A Jobbik tagad (Alternatív Energia)
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán - mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
máj. 9
13:36
Vésztanácskozás az EU-ban: Hollande szétrobbanthatja az eurózónát (ATV)
Az európai vezetők attól tartanak, hogy a megszorításokkal szembeni ellenállás miatt szétszakad az eurózóna és szakadék keletkezik Franciaország és Németország között. A francia és a görög választásokat követően Olaszország is erre utaló jelet adott.
máj. 9
13:54
Be akart törni az európai piacra, de 46 utassal eltűnt a cég első repülője (ATV)
Egyelőre nem tudni, hogy a gép lezuhant-e, Indonéziában tűnt el a radarokról.
máj. 9
13:56
„Képen lesz vágva” Megfenyegették az ATV műsorvezetőjét (ATV)
Azt tanácsolják a műsorvezetőnek, hogy ne nagyon menjen törzskocsmája közelébe, mert "képen lesz vágva".
máj. 9
13:58
ENSZ megfigyelők konvoját támadták Szíriában (ATV)
Robbanás történt az ENSZ megfigyelők konvoja mellett Szíriában. A detonáció egy szíriai katonai jármű mellett történt, néhány másodperccel azt követően, hogy az ENSZ alkalmazottakat szállító jármű elhaladt a helyszín mellett. Az ENSZ és Kofi Annan közben arra figyelmeztet: Szíria sodródik a polgárháború felé.
máj. 9
14:00
Oszkó Péter már nincs a Wizz Airnél (Alternatív Energia)
Lemondott a Wizz Airben betöltött igazgatósági tagságáról Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.
máj. 9
14:00
Minden hatodik rákos megbetegedés fertőzés szövődménye (ATV)
A legújabb kutatások szerint világszerte minden hatodik rákos megbetegedés - jórészt kezelhető vagy megelőzhető - fertőzések következménye.
máj. 9
14:02
Nem kívántak változtatni az egészségügyi dolgozók munkaidején (Alternatív Energia)
Az egészségügyi dolgozók munkaidejére, ügyeleti idejére vonatkozó szabályozáson nem kívántak változtatni, az ehhez kapcsolódó félreértéseket az egészségügyi államtitkárság is tisztázni szeretné - mondta Szócska Miklós államtitkár az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának szerdai ülésén.
máj. 9
14:18
"Álláshalmozás" miatt mondatnák le a szocialisták Orbán államtitkárát (Alternatív Energia)
Ha Kovács Pál nem mond le államtitkári posztjáról, az MSZP az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága elé viszi ügyét. Nevezetesen azt, hogy nem mondott egy igazgatótanácsi elnökségről, noha ez a pozíció a jelenlegi szabályozás szerint összeférhetetlen az államtitkársággal. Kovács Pál lapunknak jelezte: önmaga kér jogszerűségi vizsgálatot.
máj. 9
14:30
Puyol szerint lehetetlen, hogy felépüljön az Eb-ig (Infostart)
A térdműtét előtt álló Carles Puyol szerint lehetetlen, hogy felépüljön a labdarúgó Európa-bajnokság rajtjáig, így aztán biztosra vehető, hogy kihagyja a lengyel-ukrán közös rendezésű tornát.

Keresés