Az országgyűlési törvény elfogadása után már nincs szükség állandó etikai bizottság létrehozására a parlamentben a fideszes Berényi László szerint. A kormánypárti képviselő alapvetően átírná azt az MSZP-s határozati javaslatot, amelyet - ebben a ciklusban az első szocialista indítványként - kedd este kezd tárgyalni a Ház, mondván, hogy a mentelmi jog szűkítése után a közösség elleni izgatást…
Őzeket lőtt ki vadászfegyverével Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy férfi, aki a tetemeket szállítva megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de végül elfogták.
A parlament alkotmányügyi bizottsága lehetővé tenné, hogy közérdekű munkára is átválthassák a 16 éven felüli fiatalkorúakra kiszabott, behajthatatlan pénzbüntetéseket.
Fél napig demonstrált békésen harminc idősgondozó a Magyar Államkincstár veszprémi fiókjánál, mert két hónapja nem utalják nekik az állami normatívát. A kihívott rendőrök a sajtó nagy számban megjelent munkatársait kitessékelték az épületből, mondván, az szerintük nem közintézmény - írja a veszport.hu
Feltehetően ételmérgezés miatt több mint félszázan lettek rosszul baranyai tűzoltók és hozzátartozóik közül a napokban - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.
Ötödik alkalommal is Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója került a Marketing Media kommunikációs szaklap által összeállított, "Top 50 - A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban" lista élére.
A bizottsági meghallgatásokon már túl van Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, így május 14-től átveheti a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának irányítását, amelyet Emberi Erőforrások Minisztériumának hívnak majd.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arról egyeztet a bankszövetséggel, hogy hogyan lehetne egy olyan, a gazdaságpolitikai célokhoz jobban illeszkedő adószerkezetet kialakítani, amellyel a pénzügyi intézmények is megfelelő részt vállalnak a közterhekből.
Steven Gerrard, a Liverpool futballsztárja és Jamie Oliver szakács közösen próbálnak tenni a britek egészségéért: bevezetnék a főzésoktatást a szigetország iskoláiban.
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a pártállam titkai továbbra is rejtve maradjanak és a mágnesszalagokon tárolt információk sorsa ne tisztázódjon.
Kína minden olyan megoldást támogat a szíriai kérdésben, amely a szíriai emberek alapvető érdekeit szolgálja, és minden szíriai fél számára elfogadható - hangoztatta kedden Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter Pekingben fogadva a szíriai ellenzék vezető politikai szervezetének első emberét.
Szent László elnevezéssel új mozgalmat indít el Endrésik Zsolt, a Jobbikból kizárt országgyűlési képviselő, a párt leváltott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke - jelentette be a képviselő kedd este Miskolcon.
"Csendes, méltóságteljes" tiltakozó demonstrációra készül a Környezet-Ifjúság és Gyermekvédelmi Egyesület (KIGYE) Gyömrőn. Azt akarják elérni, hogy a városban ne nevezhessenek el teret Horthy Miklósról.
„Már évek óta figyelem, ahogy nálunk, Magyarországon szinte lépésről lépésre ugyanaz történik, mint amit Franciaországban látok. Csak pár év késéssel.”
Gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális visszaélésekben mondott ki bűnösnek egy kilenctagú bandát kedden az angliai Liverpool koronabíróságának esküdtszéke. Ítéletet várhatóan szerdán hirdet az eljáró bíró.
Előzetes letartóztatásba helyezett a Székesfehérvári Törvényszék kedden két perkátai férfit, akik a hétvégén több fiatal kiraboltak, megzsaroltak, illetve a tinédzsereket személyi szabadságukban korlátozták - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak május 23-án a gazdasági növekedés támogatásának lehetőségeiről. Már jövőre 20-ról 25 százalékra emelné az érettségi vizsgákon az elégségeshez szükséges szintet az oktatási államtitkárság. Ukrajna elhalasztotta a közép-európai államfők péntekre és szombatra tervezett jaltai csúcstalálkozóját.
A Magyarországról kialakult nemzetközi képről, és annak megváltoztatásának lehetőségeiről vitáztak külföldi médiumok tudósítói és kommunikációs szakemberek a siófoki Media Hungary konferencián, kedden este.
A Magyarországról kialakult nemzetközi képről, és annak megváltoztatásának lehetőségeiről vitáztak külföldi médiumok tudósítói és kommunikációs szakemberek a siófoki Media Hungary konferencián, kedden este.
Ötödik alkalommal is Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója került a Marketing Media kommunikációs szaklap által összeállított, "Top 50 - A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban" lista élére.
A Fidesz kettős beszédére és a szélsőjobb szavazóinak megszólítására is jó példa volt Orbán Viktor hétfői reagálása az Országgyűlésben. A kormányfő egyetértett azzal a jobbikos állítással, hogy a jogerős ítélettel "egyedül a gyilkosok elégedettek". Ezzel azonban egyúttal minősítette is a bíróság, mint független hatalmi ág munkáját, ami a politológusok szerint se nem megszokott, se nem szerencsés.
Nem zár be, sőt, a funkcióváltó kórházak mintapéldánya lesz a komáromi Selye János Kórház - állították a kormánypártok helyi erői, miután nyilvánosságra kerültek az intézményt gyakorlatilag teljesen feltrancsírozó tervek. Ismert, május 1-jével összesen 70 egészségügyi intézmény került át az önkormányzatoktól az államhoz, köztük Komárom-Esztergom megye mind a hat városi kórháza.
Áder János új államfő leendő hivatalvezetője a Quality Invest Rt.-ben, a Kaya Ibrahimnak "eladott" cégek egyikében volt felügyelőbizottsági (fb) tag - derítette ki a hvg.hu. Haszonicsné Ádám Mária jelenleg a Budapest Fővárosi Kormányhivatal főigazgatója, a hírportál szerint a Fideszhez régóta közel álló, a párt munkáját korábban is segítő hivatalnok, akivel még az 1990-es években ismerkedett össze…
Visszatért a közéletbe az antiszemitizmus a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint, mivel a stop.hu hangfelvétele alapján "bizonyítást nyert: Székhelyi József színművészt zsidósága miatt nem engedték fellépni Egerben". A fideszes polgármester tagadja a városból kitiltott művészek listázását, a zsidózó vezérigazgató szerint pedig "csak ironizált". A felvételen azonban ez…
"Elhanyagolhatónak" nevezte lapunknak adott válaszában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. azt a néhány napos késedelmet, amelynek eredményeként a BKV hétfő helyett csak ma kap pénzt a Vitézy Dávid vezette BKK-tól.
A médiaalapot értesítette az MTV, az örökös tagok viszont lapunkból tudták meg, hogy nem kapják tovább a 240 ezer forintos életjáradékot. Vitray Tamás úgy fogalmazott: a köztévé mindenhatóként járt el. Közben az ombudsman a médiatörvény több pontjának megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabály szerint a médiahatóságnak akár két elnöke is lehet.
A Gyurcsány Ferenccel szembeni plágiumvádról a választók mondanak majd ítéletet 2014-ben - jelentette ki Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja arra a kérdésre válaszolva, hogy a párt elfogadja-e majd a Pécsi Tudományegyetem (PTE) ez ügyben folytatott vizsgálatának eredményét.
Két per vádlottját is felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla kedden, mert rendőröket akartak megvesztegetni Somogy megyei közúti ellenőrzések során; mindkét ítélet jogerős.
Pintér Sándort kívánják gyengíteni vezető fideszes politikusok, ezért kerülhet el a Belügyminisztériumtól a titkosszolgálatok irányítása - értesült lapunk. Úgy tudjuk, a kormánypárt "nagy öregjei" már a ciklus elején is megpróbálták elérni, hogy Orbán Viktor ne hozza vissza korábbi belügyminiszterét, ezt azonban akkor nem sikerült megakadályozni.
Fél évre elvenné azoknak az autóját, akik jogtalanul használják a mozgássérültek parkolóit - nyilatkozta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint ezeknek a szabálysértéseknek is be kellene kerülniük az objektív felelősség kategóriájába. Tegnap Pintér Sándor belügyminiszter szolgálati kocsija is mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt.
Annyi rendőrt vezényelnek a Balatonhoz, ahányra szükség van a közbiztonság fenntartásához - jelentette ki tegnap Halmosi Zsolt, az ORFK rendészeti főigazgatója Tihanyban, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) szezonnyitó értekezletén. Magyarázatul hozzátette: az idegenforgalomnak kell a magyar gazdaság egyik motorjának lennie, márpedig az a vendég, aki egyszer sérelmet szenvedett,…
Újrakezdődött a Győri Törvényszékena helyi egyházmegyénél vélelmezett sikkasztás miatt indult büntetőper. Máté Kinga bíró, a törvényszék szóvivője elmondta: azért kellett elölről kezdeni a bírósági eljárást, mert a januári indulás óta változás állt be az ügyet tárgyaló tanács összetételében.
Fáklyás felvonulással emlékezik ma este az MSZP arra, hogy 67 évvel ezelőtt, 1945. május 9-én Európában véget ért a II. világháború. A Békenap elnevezésű rendezvény 19:45-kor kezdődik a Batthyány-örökmécsesnél.
A Fővárosi Közgyűlés mai rendkívüli ülésén dönthetnek a Parking Kft. beolvasztásról és a kéményseprési pótdíjról is. A testület az eredeti tervekkel szemben mégis tárgyal a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásával kapcsolatos intézkedésekről.
Az idén ötödik alkalommal rendezték meg az ebike.hu Kupát a határ túloldalán lévõ Slovákgyarmaton (Slovenské Darmoty). Ebben az évben ez a futam az XCO Magyar Kupa elsõ fordulója is volt egyben.
Több értékre több szabadságra és kulturális elkötelezettségre van szükség, ezt kell szolgálnia az állami kultúrpolitikának, amelyet európai értékek és a nemzeti identitás megőrzése jellemez - ezt mondta Balog Zoltán a kulturális bizottságban, ahol megerősítette: államtitkári szinten is változást tervez. Ma négy bizottság kormánypárti igenekkel alkalmasnak találtak a feladatra. A jelölt Észak-…
A következő két évben mintegy 10 milliárd forintos uniós forrás révén jelentős fejlesztések várhatóak az elektronikus egészségügyben - nyilatkozta az egészségügyi államtitkár.
Miközben Mitt Romney a papírformának megfelelően győzött mind a három államban, ahol kedden republikánus előválasztást tartottak, a forduló szenzációja, hogy Richard Lugar indianai szenátor, a párt egyik leghosszabb ideje szolgáló honatyája elvesztette az újrajelöléséért folytatott küzdelmet.
Az al-Kaida jemeni bombagyártós sejtjébe beépült belső forrásnak köszönhetően sikerült leleplezni a terrorszervezet legújabb, repülőgép ellen készülő merényletét – közölte kedden hivatalos forrásokra hivatkozva az ABC News televízió.
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
Az Országgyűlés szerdai ülésén folytatja egyebek mellett a gyöngyöspatai konfliktus feltárásáról készült bizottsági jelentés vitáját, de a képviselők ismét hozzászólhatnak például a kormány járások kialakításáról szóló előterjesztéséhez is.
A közműszolgáltatók nem számolhatnak fel pótdíjat, ha ügyfelük postai átutalással rendezni a számláját - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság az energiafelhasználás csökkentésének módszeréről ír.
A szélsőséges megnyilvánulásokat szankcionáló parlamenti etikai bizottság felállításáról szóló szocialista előterjesztés vitájával ért véget az Országgyűlés keddi ülése. A vitában a Fidesz és az LMP is egyetértett az MSZP által megfogalmazott célokkal, míg a Jobbik szánalmasnak nevezte és kikarikírozta a javaslatot, majd egy képviselője ezúttal is a tiszaeszlári vérváddal azonosuló kijelentést…
10 forinttal csökkentették a 95-ös benzin, 6 forinttal pedig a gázolaj nagykereskedelmi árát.Előbbi átlagára így 431 forintra mérséklődött, míg utóbbié 430 forint lett.
A Volánbusz volt vezérigazgatója szerint nem kellett vizsgálnia azt, hogy offshore cégek részt vettek-e a cég reorganizációjában. A vizsgálóbizottság Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentése alapján arra is kíváncsi volt, hogy az előző kormány idején miért adtak el értékes Volán-telepeket, amelyeket aztán visszabéreltek. A Volánbusz egykori vezetője méltatlannak találta az egész…
Egyelőre kevés helyen elérhető az elvben januártól már ismét élő vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, közismertebb nevén szocpol - írja a Világgazdaság.