2012. április 30. hétfő

ápr. 30
13:12
Obszcenitás miatt tiltana a Fidesz-KDNP (Alternatív Energia)
Közterületi obszcenitásra hivatkozva be lehetne tiltani akár a melegfelvonulást is Tarlós István főpolgármester és a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP képviselőinek múlt szerdai - végül elnapolt - indítványa alapján.
ápr. 30
13:13
Nem lesz a két Szudán között háború (ATV)
A két Szudán közötti véleménykülönbség nem fog háborúhoz vezetni - jelentette ki Ali Karti szudáni külügyminiszter hétfői tájékoztatóján.
ápr. 30
13:14
Dolgozata nélkül vádolják Gyurcsányt (Alternatív Energia)
Ugyanaz a témája és a címe is Gyurcsány Ferenc 1984-es szakdolgozatának, mint volt sógora négy évvel korábbi munkájának - derítette ki a HírTv. A Demokratikus Koalíció (DK) elnökét érintő vád előzménye az volt, hogy a plágiumba belebukó Schmitt Pál államfő távozásának másnapján a Pécsi Újság felvetette: a volt kormányfő szakdolgozatot sem írt, úgy kapott diplomát.
ápr. 30
13:15
Május 10-étől lehet köztársasági elnök Áder János (ATV)
Szerdán választ új köztársasági elnököt az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő, a Fidesz-KDNP indulója, aki május 10-én foglalhatja el hivatalát.
ápr. 30
13:30
Időjárás-jelentés (Alternatív Energia)
Várható időjárás az ország területére hétfő estig:
ápr. 30
13:33
UV-ellenőrök a strandokon (Infostart)
UV-ellenőrök vizsgálják, hogy a strandszezon kezdetén a lakosság mennyire van tisztában a nap káros sugárzásának hatásaival.
ápr. 30
14:27
Kifütyülték Novákot a Jobbik majálisán (ATV)
A Jövőnk.info portál szerint tüntetéssé változott a Jobbik edelényi majálisa – Novák Elődöt fújolták ki a résztvevők.
ápr. 30
14:36
Gyurcsány plágiumáról ír a Die Welt (Metropol)
A berlini Die Welt a Gyurcsány Ferencre vetülő plágiumgyanúval foglalkozott. "Nehezen elképzelhető, hogy (Gyurcsány) egyszerűen elvörösödik és elnémul". - írja a lap.
ápr. 30
14:45
A Dunába fulladt a volt miniszterelnök (ATV)
Az előzetes boncolási jelentés szerint vízbe fúlt Sukri Ganem volt líbiai olajipari miniszter, azonban a rendőrség továbbra sem zárja ki az idegenkezűséget sem - közölte hétfőn egy hatósági szóvivő.
ápr. 30
14:47
"Mocskos játék" Gyurcsány visszavág: feljelentést tesz (ATV)
Lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, amiért eltűnt 1984-ben írt szakdolgozata a Pécsi Tudományegyetemről (PTE). A volt miniszterelnök szerint ellenfelei el akarják távolítani a politikából, ezért vádolják plágiummal.
ápr. 30
14:54
Gyurcsány feljelentést tesz (Metropol)
Lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, amiért eltűnt 1984-ben írt szakdolgozata a Pécsi Tudományegyetemről.
ápr. 30
15:03
Így fizetik a dugódíjat külföldön (Infostart)
A dugódíj magyarországi bevezetése mellett érvelők gyakran emlegetnek külföldi példákat. Bemutatjuk két európai ország, Nagy-Britannia és Franciaország városi közlekedésszabályozási gyakorlatát.
ápr. 30
15:18
Gyurcsány feljelentést tesz szakdolgozatának eltűnése miatt (Alternatív Energia)
Lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, amiért eltűnt 1984-ben írt szakdolgozata a Pécsi Tudományegyetemről (PTE). A volt miniszterelnök szerint ellenfelei el akarják távolítani a politikából, ezért vádolják plágiummal.
ápr. 30
15:20
Gyurcsány: "Ilyen az, amikor meg akarnak ölni" (Alternatív Energia)
Mocskos játék zajlik. Nem először - írja Gyurcsány Ferenc blogbejegyzésében, - "Vádoltak anyósgyilkossággal, feleségcsalással, megvádolták gyerekemet, folyik a sukorói eljárás. Így élek, így élünk közel tíz éve. Az eszközök változtak, a célok nem: az első perctől el akarnak távolítani a politikából, pontosabban, politikailag meg akarnak ölni. Eddig nem sikerült, most sem fog sikerülni."
ápr. 30
15:21
A kínai-magyar barátságot méltatták (Infostart)
Kína és Magyarország barátságát méltatta az ázsiai ország miniszterelnökének első helyettese, aki hétfőn érkezett kétnapos magyarországi látogatásra. Li Ko-csiang (Li Keqiang) kedden találkozik Orbán Viktor kormányfővel is.
ápr. 30
15:21
Li Ko-csiang: biztos léptekkel halad a kínai-magyar együttműködés (ATV)
Kína és Magyarország barátságát méltatta az ázsiai ország miniszterelnökének első helyettese, aki hétfőn érkezett kétnapos magyarországi látogatásra. Li Ko-csiang (Li Keqiang) kedden találkozik Orbán Viktor kormányfővel is.
ápr. 30
15:36
Elrabolt magyarok - Válságstáb ült össze a Külügyminisztériumban (Alternatív Energia)
Hétfőn válságstáb ült össze a Külügyminisztériumban, hogy áttekintsék a Szíriában elrabolt magyar állampolgárok ügyében szükséges teendőket - közölte az MTI-vel a miniszterelnök szóvivője.
ápr. 30
15:39
Válságstába Külügyminisztériumban, bekérették a szír ügyvivőt (Infostart)
Hétfőn válságstáb ült össze a Külügyminisztériumban, hogy áttekintsék a Szíriában elrabolt magyar állampolgárok ügyében szükséges teendőket - közölte az MTI-vel a miniszterelnök szóvivője.
ápr. 30
15:39
Emberrablás: válságstáb ült össze a Külügyminisztériumban, bekérették a szír ügyvivőt (ATV)
Hétfőn válságstáb ült össze a Külügyminisztériumban, hogy áttekintsék a Szíriában elrabolt magyar állampolgárok ügyében szükséges teendőket - közölte az MTI-vel a miniszterelnök szóvivője.
ápr. 30
15:41
77 százalék Fidesz-közeli embereknek - Szabó feljelentést tett (ATV)
A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára örül Szabó Rebeka feljelentésének, várja a legfőbb ügyész döntését földbérletek ügyében, de nem kommentálja Ángyán József botrányokat kavaró kijelentéseit.
ápr. 30
16:15
Romantikus vígjáték és szerelmes film tarolt a mozikban (ATV)
A Think Like a Man hozta a legtöbb bevételt 18 millió dollárral az észak-amerikai filmszínházakban az elmúlt hét végén, amikor a szokásosnál jóval kevesebben váltottak mozijegyet.
ápr. 30
16:17
Jön Button: forgalomkorlátozások lesznek Budapesten (ATV)
Jenson Button szerdai autóshow-ja miatt forgalom- és parkolási korlátozások lesznek Budapest belvárosában szerda hajnalig - közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
ápr. 30
16:48
Navracsics: egyre intenzívebbé válnak a magyar-kínai kapcsolatok (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint egyre intenzívebbé válik a magyar-kínai kapcsolatrendszer, amit az elmúlt két év több magas szintű tárgyalása is bizonyít.
ápr. 30
16:51
Feljelentést tesz Gyurcsány (Infostart)
Lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, amiért eltűnt 1984-ben írt szakdolgozata a Pécsi Tudományegyetemről (PTE).
ápr. 30
16:51
New York Times: csökkent az Irán elleni csapás esélye (ATV)
"Jelentősen csökkent" annak az esélye, hogy a közeljövőben katonai konfliktus törjön ki az iráni nukleáris program miatt - írta hétfőn amerikai hivatalos személyekre és elemzőkre hivatkozva a The New York Times (NYT).
ápr. 30
17:09
Navracsics: Egyre intenzívebbé válnak a magyar-kínai kapcsolatok (Infostart)
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint egyre intenzívebbé válik a magyar-kínai kapcsolatrendszer, amit az elmúlt két év több magas szintű tárgyalása is bizonyít.
ápr. 30
17:18
Navracsics: intenzívebbé válnak a magyar-kínai kapcsolatok (Metropol)
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint egyre intenzívebbé válik a magyar-kínai kapcsolatrendszer, amit az elmúlt két év több magas szintű tárgyalása is bizonyít.
ápr. 30
17:27
Megépítené a Titanic pontos mását egy ausztrál milliárdos (ATV)
Meg akarja építtetni Kínában az éppen 100 éve szerencsétlenül járt szupergőzös, a Titanic modernizált, "elsüllyeszthetetlen" mását egy ausztrál milliárdos; Clive Palmer szerint a Titanic II "a fényűzés netovábbja" lesz.
ápr. 30
17:42
Szerda hajnalig forgalmi korlátozások lesznek a Belvárosban (Alternatív Energia)
Jenson Button keddi autóshow-ja miatt forgalom- és parkolási korlátozások lesznek Budapest belvárosában szerda hajnalig - közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.A közlemény szerint az április 28. és május 1. közötti Vodafone Kezdj El Valami Újat hétvége miatt május 2-a hajnalig megváltozik a forgalmi rend Budapest belvárosában.
ápr. 30
17:44
Több hektárnyi bozót gyulladt ki Csömörnél (Alternatív Energia)
Közel négy hektáron égett a bozót Csömör külterületén; a tűzoltók megfékezték a lángokat, jelenleg az utómunkálatok folynak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délután az MTI-vel.
ápr. 30
17:45
Bod Péter Ákos: Tartósak lesznek az új adók (Infostart)
Bod Péter Ákos szerint a bevezetendő új adók tartós bevételi forrást biztosítanak a költségvetésnek, bizonytalan azonban, hogy a tervezetthez képest mekkora lesz a bevétel. Az InfoRádiónak a közgazdász azt is elmondta, kézenfekvőbb megoldás lett volna az szja kulcsának emelése.
ápr. 30
17:45
Több hektáron égett a bozót Csömörnél (ATV)
Közel négy hektáron égett a bozót Csömör külterületén; a tűzoltók megfékezték a lángokat, jelenleg az utómunkálatok folynak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délután az MTI-vel.
ápr. 30
17:47
Megdőlt az áprilisi melegrekord: 32 fokot mértek Budapesten (ATV)
Április utolsó napján a fővárosban, Újpesten volt a legmelegebb, mostantól a napi budapesti és országos melegrekord egyaránt 32 Celsius-fok - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn az MTI-vel.
ápr. 30
18:00
Hétfőn is megdőlt a melegrekord, a fővárosban 32 fokot mértek (Alternatív Energia)
Április utolsó napján a fővárosban, Újpesten volt a legmelegebb, mostantól a napi budapesti és országos melegrekord egyaránt 32 Celsius-fok - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn az MTI-vel.
ápr. 30
18:03
Ég a bozót Csömörnél (Infostart)
Mintegy négy hektár bozót égett Csömör külterületén; a tűzoltók megfékezték a lángokat, jelenleg az utómunkálatok folynak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
ápr. 30
18:21
Komoly diplomáciai válság az USA és Kína között a szökött aktivista miatt (ATV)
Vezető amerikai szakdiplomata igyekszik tompítani Pekingben az amiatt keletkezett konfliktust, hogy Kínában amerikai védelmet élvez a házi őrizetéből megszökött Csen Kuang-cseng (Chen Guangcheng) emberi jogi aktivista.
ápr. 30
18:30
Hétfőn is megdőlt a melegrekord (Metropol)
Április utolsó napján a fővárosban, Újpesten volt a legmelegebb, mostantól a napi budapesti és országos melegrekord egyaránt 32 Celsius-fok - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
ápr. 30
19:12
LMP: Zátonyra futott a Magyar Rádió cenzúra-kísérlete (Alternatív Energia)
Az LMP szerint sikerült megakadályozni, hogy a Magyar Rádióban (MR) cenzúrázzák az Ütköző című műsor egyik adását.
ápr. 30
19:14
Széll Kálmán Terv 2.0 - Tiltakozó demonstrációt szervez a Jobbik (Alternatív Energia)
Demonstrációt tart a Széll Kálmán Terv 2.0 ellen a Jobbik május 12-én - közölte az MTI-vel hétfőn Vona Gábor, a párt elnök-frakcióvezetője.
ápr. 30
19:18
Labdarúgó Eb: az ukrán rendőrök miatt aggódik az AI (ATV)
Az ukrán kormánynak sürgős rendőrségi reformokat kell kezdeményeznie még a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság előtt, különben az ukrajnai mérkőzésekre látogató szurkolók is veszélybe kerülnek "az ellenőrzés alól kicsúszott" ukrán rendőri erők részéről - áll az Amnesty International hétfőn Londonban kiadott állásfoglalásában.
ápr. 30
19:54
Kövér: a magyar kormány Kínára stratégiai partnerként tekint (ATV)
Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök hétfőn udvariassági látogatáson fogadta Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettest a Sándor-palotában.
ápr. 30
20:12
Schwarzenberg: nehéz lesz Ukrajna európai helyzete, ha romlana Timosenko állapota (ATV)
Ukrajna európai pozícióinak meggyengüléséhez vezetne, ha jelentősen rosszabbodna a bebörtönzött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök egészségi állapota - állítja Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter.
ápr. 30
20:24
Budapest megtorpant (Alternatív Energia)
Rossz irányba mennek a dolgok, a fejlődés megtorpant, Budapest hanyatlik - még a Fidesz-szimpatizánsok majdnem fele is ilyen borúsan látja lakóhelye jelenét-jövőjét a Policy Solution fővárosi felmérése szerint. Kiderült, hogy a BKV-ról aláírt kormány-főváros szerződés minden választói csoport akaratával ellentétes, mert még a jobboldaliak sem értenek egyet az állam kivonulásával a cég…
ápr. 30
20:30
A többség már tudja, hova megy nyaralni (Infostart)
Az utazni szándékozó magyarok többsége márciusban már nekifogott a nyaralás megtervezésének: öt válaszadóból négy már eldöntötte, hogy megy-e idén nyaralni, és konkrét elképzeléssel is rendelkezik leendő úti céljáról - derül ki a KutatóCentrum által végzett internetes felmérésből.
ápr. 30
20:36
Kövér László fogadta a kínai miniszterelnök-helyettest (Metropol)
Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök hétfőn udvariassági látogatáson fogadta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettest a Sándor-palotában.
ápr. 30
21:42
Magyarországon tárgyal a kínai miniszterelnök-helyettes - a nap hírei (Infostart)
Kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett a kínai miniszterelnök első helyettese. Válságstáb egyeztetett a Külügyminisztériumban a Szíriában elrabolt magyar állampolgárokról. Megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord is. A nap legfontosabb hírei április 30-án.

Keresés