Bemutatása második hét végéjét is kimagaslóan magas nézettséggel zárta Az éhezők viadala című sci-fi Észak-Amerikában, 61,1 millió (14 milliárd forint) dolláros mozijegyeladást produkálva.
Rendkívüli frakcióülés lesz ma reggel 9 órától a Fideszben, melyen minden képviselőnek kötelező a megjelenés. Lázár János frakcióvezető aláírással ilyen tartalmú smst kapott tegnap késő este minden fideszes parlamenti képviselő - tudta meg a nol.hu munkatársa.
Az eddigi pártelnököt, Mesterházy Attilát választotta újabb két évre elnökké az MSZP tisztújító kongresszusa. A régi-új elnök kétharmados fölénnyel nyert kihívójával, Szanyi Tiborral szemben, így ő irányítja a szocialistákat a 2014-es választásokig. A politikus kijelentette: pártja nélkül nem lehet leváltani Orbán Viktort, majd a korábbi MSZP-kormányok hibáit sorolta, ám megtapsolta Horn Gyulát és…
A következő két év már nem a stabilizációról és az életben maradásról, hanem a győzelmi stratégia tervezéséről szól - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP újraválasztott elnöke. Mesterházy Attila hozzátette: a nyerészkedő politikusok okozták az egyik legnagyobb kárt.
Megerősítette az Országos Választási Bizottság LMP-t elmarasztaló határozatát a Kúria. A testület szerint is jogsértő volt a Parlament épületében tartott aláírásgyűjtés.
A Fidesz-KDNP frakcióülése 9 óra után kezdődött, de alig több mint 30 perc után véget ért a tanácskozás, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök pedig elhagyta a Képviselői Irodaházat. A hírek szerint azért, mert találkozik Schmitt Pál köztársasági elnökkel.
A Kúria megerősítette az Országos Választási Bizottság (OVB) LMP-t elmarasztaló határozatát, megerősítve a választási testület döntését, amely szerint jogsértő volt a Parlament épületében tartott aláírásgyűjtés.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség hétfői ülése tíz óra után néhány perccel véget ért, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - körülbelül félórás részvétele után - távozott a Képviselői Irodaházból. Az [origo] szerint a miniszterelnök azok után távozott az ülésről, hogy egy üzenetet kapott, miszerint Schmitt Pál köztársasági elnök várja a Sándor-palotában. Az államfő ezt követően hétfőn…
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn nem vette tárgysorozatba azokat az ellenzéki határozati javaslatokat, amelyekben lemondásra kérik Schmitt Pál köztársasági elnököt.
A miniszterelnök szerint ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle; Orbán Viktor így nyilatkozott újságíróknak a Fidesz-KDNP hétfő reggeli frakcióülésére érkezőben.
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn nem vette tárgysorozatba azokat az ellenzéki határozati javaslatokat, amelyekben lemondásra kérik Schmitt Pál köztársasági elnököt.
A Kúria megerősítette az Országos Választási Bizottság LMP-t elmarasztaló határozatát, megerősítve a választási testület döntését, amely szerint jogsértő volt a Parlament épületében tartott aláírásgyűjtés.
Elhunyt Miguel de la Madrid volt mexikói elnök, aki 1982-től 1988-ig tartó hivatali ideje alatt megmentette a latin-amerikai országot a gazdasági összeomlástól, de politikai válságot hagyott maga után.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség hétfői ülése tíz óra után néhány perccel véget ért, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - körülbelül félórás részvétele után - távozott a Képviselői Irodaházból.
A Fidesz-frakció sajtófőnökének tájékoztatása szerint "egyéb okok miatt" elmarad Lázár János frakcióvezető 11 órára tervezett sajtótájékoztatója. Krakkó Ákos délutánra ígérte a tájékoztató megtartását.
Véget ért a Fidesz és a KDNP közös frakcióülése. Lázár János, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője a korábbi tájékoztatással ellentétben mégsem tájékoztatja az elhangzottakról a sajtó képviselőit.
Április elsejétől a koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek helyett csak hatóanyagokat írhat fel az orvos, és majd a patikus dönti el, hogy milyen gyógyszert ad. Az egészségügy ért felelős államtitkárság azt közölte, hogy azokban az esetekben, amikor a beteg kezelőorvosa úgy ítéli meg, hogy a hatóanyagnév, a hatáserősség és gyógyszerforma recepten történő kötelező rögzítése mellett indokolt,…
Hámori József neurobiológus akadémikus, az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának "korrekt döntése" mindenképpen kedvező fejlemény az ügyben, hiszen ezzel megvédték a tudomány hitelét - erről Hámori József a Népszabadság hétfői számában beszélt.
Magánvéleményét közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti elnöke Schmitt Pál államfő ügyében; nyilatkozatának meglesz a következménye - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője hétfőn újságírói kérdésre válaszolva, távozóban a Fidesz-KDNP frakcióüléséről.
Stabil az állapota, ám továbbra is mélyaltatásban tartják Dobrádi Zsoltot, a magyar ökölvívó-válogatott 52 kilós versenyzőjét, akit a budapesti Szent László kórházban ápolnak agyhártyagyulladással.
Magánvéleményét közölte a Kereszténydemokrata Néppárt budapesti elnöke Schmitt Pál államfő ügyében; nyilatkozatának meglesz a következménye - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője hétfőn újságírói kérdésre válaszolva, távozóban a Fidesz-KDNP frakcióüléséről.
Magánvéleményét közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti elnöke Schmitt Pál államfő ügyében; nyilatkozatának meglesz a következménye - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője hétfőn újságírói kérdésre válaszolva, távozóban a Fidesz-KDNP frakcióüléséről.
A G2 Bulletin nevű, titkosszolgálati forrásokra támaszkodó portál értesülései szerint növekszik az Al-Kaida terrorszervezet jelenléte Libanonban, különös tekintettel a Szidón városához közeli Ain al-Hilweh palesztin menekülttáborra.
Az Országgyűlés ma szavaz az adatvédelmi törvény módosításáról. A módosításba a kormány kénytelen-kelletlen azért kényszerült bele, mert az Európai Bizottság kifogásolta: a független adatvédelmi biztos posztját megszüntették, helyette a miniszterelnöktől függő intézmény jött létre - írja az MSZP közleményében.
Jávor Benedek szerint a Fidesz személyzeti politikája taposta sárba a demokráciát, Vona Gábor szerint közvetlen elnökválasztás kell, Mesterházy Attila szerint a nemzet egységesen söpörte el Schmittet, így a demokratikus pártoknak közösen kell megtalálniuk az új államfőt - így kommentálták a frakcióvezetők Schmitt Pál lemondását.
Az ATV Egyenes Beszéd óriási nézettséget produkált pénteken, újabb rekordot felállítva. Az AGB Nielsen adatai szerint volt olyan időszak, amikor 740 ezer ember követte a műsort, amely elsősorban Schmitt Pál interjújával foglalkozott.
Számos bűnözőt, köztük gépkocsi-feltörőt, ittas vezetőt és betörőt is elfogtak a fővárosi rendőrök az új, úgynevezett "egy járőr-egy gépkocsi" program keretében - számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Jogszerűen járt el a Semmelweis Egyetem, amikor visszavonta Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori fokozatát - erősítette meg az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában hétfőn elhangzottakat az MTI-nek Balázs Ervin, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke.
Az elsődleges vizsgálatok eredménye szerint nem sérült meg Szombathelyen a Zanati úti aluljáróban történt robbanás miatt a vasúti híd - közölte a GYSEV Zrt. szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésre.
Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára új csúcsra kerül, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Az MSZP egyetlen olyan rendezvényen sem vesz részt, ahol Schmitt Pál köztársasági elnökként megjelenik, beszédet mond - ismertette a szocialista frakció hétfői döntését Mesterházy Attila.
Az államfő előző nap az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a plágiumügyével összefüggésben egyebek között azt mondta, hogy szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján csak bíróság vonhatta volna vissza a kisdoktoriját.
Az MSZP egyetlen olyan rendezvényen sem vesz részt, ahol Schmitt Pál köztársasági elnökként megjelenik, beszédet mond - ismertette a szocialista frakció hétfői döntését Mesterházy Attila.
Az MSZP egyetlen olyan rendezvényen sem vesz részt, ahol Schmitt Pál köztársasági elnökként megjelenik, beszédet mond - ismertette a szocialista frakció hétfői döntését Mesterházy Attila.
Az államfő döntését hétfőn jelentette be az Országgyűlésben, napirend előtt. Mint mondta, személyes ügye a nemzetet inkább megosztotta, mint egyesítette. Schmitt ezután a kormányfő társaságában a parlamenti dolgozószobájába ment.
Jogszerűen járt el a Semmelweis Egyetem, amikor visszavonta Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori fokozatát - erősítette meg az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában hétfőn elhangzottakat az MTI-nek Balázs Ervin, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke.
Schmitt Pál 1942. május 13-án született Budapesten. 13 évesen kezdte párbajtőrvívó pályafutását. 1968-ban és 1972-ben csapatban olimpiai bajnok, 1970-ben és 71-ben csapatvilágbajnok. 1971-ben egyéni világkupa-győztes. A 130-soros magyar válogatott vívó 1977-ben vonult vissza az aktív sporttól.