Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kéri a szervezett bűnözés elleni ügyosztály Adrian Năstase volt miniszterelnök ügyében. A vádlottak padján ül a politikus felesége, Dana Năstase is. A korrupciós ügy büntetési tétele három és tíz év között változik - írja a manna.ro.
A Magyar Szocialista Párt az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat visszavonását kéri a kormánypárti beterjesztőktől - mondta a parlament épülete előtt, a Kossuth-szobornál tartott sajtótájékoztatón Ujhelyi István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke.
A kádári puha diktatúrából előbb puha demokrácia, mostanra meg orbáni autokrácia lett. A tárgyalásos, ugyancsak puha rendszerváltás pedig magával hozta a szembenézés elkerülését, a sunyítást - írja legújabb Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.
Az őt ért személyes és szakmai támadásokkal, nevének és eddig elért eredményeinek lejáratásával indokolta döntését Bozsik Yvette. A Kossuth-díjas táncművész, koreográfus tegnap közölte Tarlós István főpolgármesterrel, hogy lemond a Trafó vezetéséről. A szakember július 1-jétől vette volna át a Trafó Kortárs Művészetek Háza irányítását.
Az idei harmadik negyedév előtt már nem valószínű a megállapodás a magyar kormány, az EU és az IMF között, tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre, és bár a jelenlegi külső piaci kondíciók közepette biztosítható a finanszírozás, annak középtávú fenntarthatósága érdekében Magyarországnak később szüksége lesz a megállapodásra - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni…
Az MSZP szerint túlzott hatalmat ad a házelnök kezébe, ezért elfogadhatatlan az új országgyűlési törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó házszabály-módosítás.
A toulouse-i sorozatgyilkost - akit a francia rendőrség elit egységei szerda hajnalban egy helyi lakóházban körülzártak - előző nap titkosszolgálati eszközökkel megszerzett információk és a rendőri nyomozás segítségével sikerült azonosítani - közölte szerdán a rendőrség.
Megdőlni látszik az 22 éves kompromisszum, miszerint a megbukott állampárttal együttműködők széles köréről ne valamilyen bizottság, ne a közéletből való törvényi kitiltás, hanem a szabad választói akarat mondjon végső véleményt, állítja Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint a jelenlegi miniszterelnök is jobban tenné, ha nem állna az ügynökügyek nyilvánosságának útjába.
A kormány szerdai döntése alapján havi néhány ezer forintért bérelhetik vissza a lakásukat, vagy a házukat a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től azok a tulajdonosok, akik már a végrehajtót várják, mert nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket - jelentette be a Parlamentben Giró-Szász András kormányszóvivő.
A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, már attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el, csakhogy komolyan vegyék őket - mondta egy, a hatóságokkal együttműködő tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Törvényszéken szerdán.
A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, már attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el, csakhogy komolyan vegyék őket - mondta egy, a hatóságokkal együttműködő tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Törvényszéken szerdán.
A kormány azért kezdeményezte a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítását a Velencei Bizottság észrevételei után, mert a bizottság több ponton félreérthetőnek tartja a szabályozás szándékait, vagy más szándékot tulajdonít neki, mint a jogalkotó - mondta az közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTV Az este című műsorában kedden.
A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, már attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el, csakhogy komolyan vegyék őket - mondta egy, a hatóságokkal együttműködő tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Törvényszéken szerdán.
A szíriai vezetés számos hibát követ el az orosz külügyminiszter szerint. A megállapítás azt jelezheti, hogy Moszkva keményít Asszáddal kapcsolatos álláspontján. Szergej Lavrov szerint ugyanis a szíriai rezsim a kezdetektől fogva „helytelenül reagált”, amikor a tüntetők még békések voltak. A külügyminiszter szerint Oroszország arra is kész lett volna, hogy támogassa az ENSZ speciális küldöttje,…
Az ukrán biztonsági szolgálat bizonyítottnak látja, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen merénylet készült Ukrajnában - közölte a Kommerszant című orosz napilap.
Két kórházi betegápolóként dolgozó férfi gyilkosság vádjával áll bíróság elé Uruguayban, miután állítólag beismerték: legalább 16 beteget öltek meg az ország fővárosának két kórházában.
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért helyeztek ügyvédi letétbe.
Abel-díjban részesült Szemerédi Endre matematikus, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének, valamint az egyesült államokbeli Rutgers Egyetemnek a tudósa, akit idén március 15-e alkalmából Széchenyi-díjjal tüntettek ki.
Somogy megye kivételével az egész ország területén csökkent az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz forduló betegek száma a múlt héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentésében.
Miközben a Fidesz, az MSZP és az LMP támogatottsága a lassan, de folyamatosan növekszik, addig a Jobbik támogatottsága csökken, a Demokratikus Koalícióé (DK) pedig stagnál, és csökkent a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya is - mutatják az Ipsos március közepén végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények.
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért helyeztek ügyvédi letétbe.
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért helyeztek ügyvédi letétbe.
Solymár tárgyalásokat kezdeményezett a Budapesti Közlekedési Központtal a településre járó két buszvonal fenntartása érdekében - közölte a nagyközség polgármestere szerdán.
Miközben a Fidesz, az MSZP és az LMP támogatottsága a lassan, de folyamatosan növekszik, addig a Jobbik támogatottsága csökken, a Demokratikus Koalícióé (DK) pedig stagnál és csökkent a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya is - mutatják az Ipsos március közepén végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények.
Az ingatlan forgalmi értékének másfél százaléka lesz az éves bérleti díja annak a lakásnak, amelyet megvásárol a bajba került devizahitelestől a Nemzeti Eszközkezelő, a korábbi tulajdonos pedig visszabérli azt a társaságtól - közölte a kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Komoly kritikákat fogalmazott meg jogi szakvéleményében a magyar igazságszolgáltatási rendszer átalakítását célzó törvényekről pénteken a Velencei Bizottság.
Kigyulladt a Szentendrére közlekedő HÉV egyik kocsija szerda délután a Filatorigát megállónál; a tüzet eloltották, senki sem sérült meg - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Egyelőre nincs tervezett látogatása Magyarországra a Nemzetközi Valutaalapnak április közepére sem - jelezte az IMF magyarországi állandó képviselõje a Reuters-nek. A híreket követően gyengült a forint, az eurót délután négy órakor 292,25 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kedd délutáni 289,51 forintos jegyzéssel szemben.
A múlt hét vége óta kialakult szűk sávhoz képest gyengült a forint árfolyama szerda délutánra: az eurót délután négy órakor 292,25 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a délelőtti 289,85 forintos és a kedd délutáni 289,51 forintos jegyzéssel szemben.
Parlamenti tudósítónk belenézett az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága február 13-i ülésének jegyzőkönyvébe és ott újfent megbizonyosodott arról, hogy Wittner Mária a Fidesz képviselőjeként magas színvonalon, mély szakmaisággal végzi feladatát.
A kormány szerdai ülésén elfogadta a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS) - jelentette be Giró-Szász András Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón, hangsúlyozva: a kormány fontos kitörési pontként tekint a mezőgazdaságra.
Megfigyelésre kórházba szállították P. Máriót, azt a mozsgói orvvadászt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy természetjárót megölt, egy vadászt súlyosan megsebesített múlt pénteken Magyarlukafa közelében.
Az MSZP szerint a Nemzeti Eszközkezelő igénybevételének kritériumai "alávaló módon" válogatnak a bajba jutott devizahitelesek között és a "legvégső stádiumban" lévő devizahiteleseknek mindössze az 5 százalékán segít - derül ki az ellenzéki párt szerdai közleményéből.
Ha Magyarország júniusig végrehajtja az Európai Unió által kért kiigazító lépéseket, akkor az IMF-megállapodás feltételei "szinte automatikusan" rendeződnek, vagyis Washingtonba az Európai Unión keresztül vezet az út - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke a Magyarországon működő Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán szerdán…
Alkotmánybírósághoz fordul a Reform és Szabadság Intézet Alapítvány a tavalyi, rohamtempóban meghozott kormányzati döntések miatt. A szervezet a törvények egységes vizsgálatát kéri a testülettől, mert szerintük azok célja a közhatalom kizárólagos birtoklása, ezt pedig a régi, és az új alaptörvény is tiltja.
A kormány arra kérte az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy részletesen értelmezze azt a határozatát, amely alkotmányellenesnek minősítette a médiaszabályozás több pontját. A kabinet várja a testület válaszát, és amint megkapja, a parlament elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, hogy azt május végéig elfogadhassa a Ház - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, miután szerdán Budapesten…
A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, már attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el, csak hogy komolyan vegyék őket - mondta egy a hatóságokkal együttműködő tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében szerdán a Fővárosi Törvényszéken.
Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára konstruktívnak nevezte szerdai budapesti tanácskozásait Orbán Viktor miniszterelnökkel, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és Martonyi János külügyminiszterrel, mint mondta, ezt követően is folytatódik a párbeszéd a magyar kormánnyal.
A magyar lakosság kétharmada vall antiszemita nézeteket egy amerikai zsidó szervezet felmérése szerint. A kutatás alapján például a magyarok 38 százaléka a zsidókat okolja Jézus haláláért.
A kormány arra kérte az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy részletesen értelmezze azt a határozatát, amely alkotmányellenesnek minősítette a médiaszabályozás több pontját. A kabinet várja a testület válaszát, és amint megkapja, a parlament elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, hogy azt május végéig elfogadhassa a Ház - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, miután szerdán Budapesten…
Az Európa Tanács (ET) előzetes megállapítása szerint a magyar médiaszabályozás jelenlegi keretei nem garantálják a politikai befolyásolástól való függetlenséget.
Az alapellátásban dolgozó orvosok munkájukban magányosnak érzik magukat, és hiányolják a szakmai irányítást, támogatást. Az elvárásokat túlzónak érzik, hiszen egyszerre kell orvosként és menedzserként helytállniuk - derült ki a GfK Hungária háziorvosi praxisok körében végzett felmérésének eredményéből. Erre a helyzetre szolgálhat megoldásként a praxisközösségek működtetése, mely a feladatok és a…