2012. március 20. kedd

márc. 20
10:42
Kamuti Jenő: ez a magyar kard Mohácsa (ATV)
A magyar kardvívás elért a mélypontra, de nincs olyan gödör, ahonnan ne lehetne felállni: nem szabad feladni emiatt az olimpiai kudarc miatt – nyilatkozta a vívó szövetség szakmai alelnöke.
márc. 20
10:44
Kolláth: kéne még vizesárok, vasfüggöny és körmös a parlamentbe (ATV)
"Veszélyes hely a Parlament, nem használ ezeknek csak a gumibot és a gázspray - ez az üzenete az országgyűlési őrségnek."
márc. 20
10:51
A "politikusbűnözés törvényesített formáiról" is szó volt az Országgyűlésben (Infostart)
A mai parlamenti ülésen a Jobbik napirend előtt tiltakozott amiatt, hogy a mentelmi jog a 2014-ben megválasztandó cigány szószólót is védené. Emellett szó volt a szakképzés forrásainak csökkenéséről, a civil szektor küszöbön álló válságáról, Fejér megye agrárgazdálkodásáról, a fogyasztóvédelmi világnapról.
márc. 20
11:00
Toulouse-i mészárlás: Izrael felháborodott Ashton botrányos kijelentésén (ATV)
Cathrine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője egy nagyon megosztó kijelentést tett hétfőn, amikor a provokációmentes, halálos áldozatokkal járó toulous-i zsidó iskola elleni támadást ahhoz hasonlította azt, hogy a Gázai övezetben a terrorista központok elleni támadásokban gyermekek is meghaltak.
márc. 20
11:45
Módosítaná az egyházi törvényt az LMP (Infostart)
Megváltoztatná az egyházügyi törvényt az LMP.
márc. 20
11:51
A taxistól lopott pénzből fizette ki a fuvardíjat (Metropol)
Rablás miatt az előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte a rendőrség egy bágyogszováti férfinak, aki a hétvégén a taxistól lopott pénzből fizette ki a fuvardíjat.
márc. 20
11:54
A szlovákok 42 százaléka havonta egy centet sem tud megtakarítani (ATV)
Noha a szlovákiai statisztikák gazdasági növekedésről szólnak, ez nem igazán mutatkozik meg a háztartások helyzetén, amely gyakorlatilag pont olyan maradt, mint egy évvel ezelőtt
márc. 20
12:12
Ügynökakták: Lázár kontra Schiffer (ATV)
atv.hu
márc. 20
12:14
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
márc. 20
12:16
Meghalt a legendás tévés (ATV)
Temetéséről később intézkednek.
márc. 20
12:27
Újságírót fenyeget Tarlós (Alternatív Energia)
A jelek szerint nem állt meg az állagromlás, az az ok, amire hivatkozva Budapest egyoldalúan szerződést bontott volna a Fővárosi Vízmű francia és német résztulajdonosaival. Így a főváros úgy döntött, fizet, mint a katonatiszt, állítja a Népszabadság.
márc. 20
12:57
"Újabb európai elutasítás Orbán Magyarországának" - külföldi lapvélemények (Infostart)
A Velencei Bizottság igazságügyi reformról szóló jelentéséről közölt tudósítást a Wall Street Journal (WSJ), a Le Figaro és a Die Presse.
márc. 20
13:06
Újra elkötelezte magát II. Erzsébet (ATV)
Nemzeteinek további szolgálata mellett kötelezte el magát a brit uralkodó, aki trónra lépésének hatvanadik évfordulója alkalmából szólt kedden a brit politika és a közélet vezetőihez.
márc. 20
13:08
A damaszkuszi magyar nagykövetség munkatársai nem kerültek veszélybe (ATV)
A damaszkuszi magyar nagykövetség munkatársai, magyar állampolgárok nem kerültek közvetlen veszélybe a hétfőre virradó éjjel zajlott fegyveres összecsapásokban – tájékoztatta a Külügyminisztérium kedden.
márc. 20
13:10
Továbbra sem derült ki az igazság Jézus testvérének ügyében (ATV)
Továbbra sem tudni, hogy vajon tényleg Jézus testvéréé lehetett-e az az osszuárium , amelyhez arab kereskedők révén jutott egy izraeli magángyűjtő; a hamisítás vádját a jeruzsálemi bíróság nem találta megalapozottnak.
márc. 20
13:15
Miért kapják késve a keresetüket közmunkások? (Infostart)
A szocialisták szerint a Belügyminisztérium a felelős azért, hogy néhány közmunkás késve kapja meg a fizetését.
márc. 20
13:24
Megváltoztatták az ítéletet, mégis évekre börtönbe megy a magyar színész (ATV)
Jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Damu Roland sorozatszínészt erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt kedden a Fővárosi Törvényszék, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
márc. 20
13:42
Orbán Viktor elismerte: ezt nehéz lesz tartani (ATV)
2012 januárjában a KSH legfrissebb közlése szerint 2,582 millióan dolgoztak hazánkban, ami az előző hónaphoz képest 81100 fővel, az előző év azonos időszakához képest pedig 39100-zal kevesebb. A kormány 10 év alatt egymillió új munkahelyet ígért, igaz, már Orbán Viktor is elismerte, hogy ezt nehéz lesz tartani.
márc. 20
13:44
Bajnai: ma is vállalható a Péti Nitrogénművek megmentése (ATV)
Ma is vállalható, sikeres állami beavatkozásnak tartja Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Péti Nitrogénművek 2009 eleji pénzügyi megmentését.
márc. 20
13:57
Damu Roland 4 és fél évet kapott (Metropol)
Jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Damu Roland sorozatszínészt erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt kedden a Fővárosi Törvényszék, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
márc. 20
14:15
Önálló bűncselekmény lehet az orvvadászat (Metropol)
A tiltott vadászatot és halászatot a hatályos törvények szabálysértésként szankcionálják, de lopás, illetve állatkínzás miatt akár börtönbüntetésre is ítélhetik az elkövetőket; a büntető törvénykönyv módosításával (Btk. ) az orvvadászat már önálló bűncselekményi kategória lenne, így alapesetben akár három év börtönbüntetés is kiszabható lesz.
márc. 20
14:27
86 ezer embert érint az idei egészségügyi alapbéremelés (Infostart)
Az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg idén - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
márc. 20
14:33
Embercsempészeket fogtak el (Metropol)
Előzetes letartóztatásba helyezett két, embercsempészettel gyanúsított embert a Szegedi Városi Bíróság, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai egy közös akció során elfogták egy ezzel foglalkozó szervezet három tagját - közölte az NNI kedden a rendőrség honlapján.
márc. 20
14:33
Damu Rolandot négy és fél év börtönre ítélték jogerősen (Alternatív Energia)
Jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Damu Roland sorozatszínészt erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt kedden a Fővárosi Törvényszék, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
márc. 20
14:36
Ki miért nem beszélt a Parlamentben a náci megszállás évfordulóján? (ATV)
Hétfőn március 19-e volt, hatvannyolcadik évfordulója, hogy Magyarországot a náci Németország megszállta. Parlamenti tudósítónk azt hitte, hogy legalább egy napirend előtti hozzászólás foglalkozni fog a hatvannyolc évvel ezelőtt történtekkel, de tévedett. Tévedésének okáról kérdezett országgyűlési képviselőket.
márc. 20
14:51
A halálbüntetés visszaállítását kéri a Jobbik (Metropol)
A Jobbik a halálbüntetés visszaállítását, illetve egy erről szóló társadalmi vita elindítását kéri a kormánytól — jelentette be Németh Zsolttal közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Staudt Gábor.
márc. 20
14:51
A halálbüntetés visszaállítását sürgeti a Jobbik (Alternatív Energia)
A Jobbik a halálbüntetés visszaállítását, illetve egy erről szóló társadalmi vita elindítását kéri a kormánytól - jelentette be Németh Zsolttal közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Staudt Gábor.
márc. 20
14:54
Halálos baleset Dunakeszin: tagadta bűnösségét a pilóta (ATV)
Tagadta bűnösségét kedden a Dunakeszi Városi Bíróságon az a pilóta, akinek kisrepülőgépe 2009 júliusában a dunakeszi repülőnapon lezuhant, emiatt egy férfi meghalt és egy kisfiú súlyosan megsérült.
márc. 20
14:56
Brüsszeli szóvivő: fontos a Velencei Bizottság szakvéleménye (ATV)
A Velencei Bizottság szakvéleménye fontos hozzájárulást jelent az Európai Bizottság Magyarországgal kapcsolatos jogi értékelő tevékenységéhez - mondta kedden az uniós javaslattevő-végrehajtó testület igazságügyi alelnökének, Viviane Redingnek a szóvivője.
márc. 20
14:58
Moszkva cáfol: nincsenek orosz hadihajók Szíria partjainál (ATV)
Az orosz védelmi minisztérium után Szergej Lavrov külügyminiszter is cáfolta kedden, hogy orosz hadihajók állomásoznának Szíria partjainál.
márc. 20
15:09
Keresik a Föld órája magyar fővárosát (Metropol)
A címet az a magyar település viselheti a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint, ahonnan a legtöbben regisztrálnak a www.foldoraja.hu oldalon március 31-ig.
márc. 20
15:12
Kizárólag futballcélokra építhetnek stadiont Orbánék (ATV)
A héten vagy a jövő héten születhet kormánydöntés a Puskás Ferenc Stadionról és környékéről; a területen Orbán Viktor miniszterelnök szerint egy kis olimpiai központ valósulhat meg.
márc. 20
15:30
Pogátsa: hónapokon belül újabb válság jöhet (ATV)
A kormány lépésein túl külső tényezőktől is függ, hogy az Unió végül felfüggeszti-e a Magyarországnak szánt kohéziós támogatásokat – mondta Pogátsa Zoltán az ATV Start című műsorában.
márc. 20
15:45
Visszaélnek az UniCredit Bank nevével (Metropol)
Az UniCredit Bank tájékoztatja az érintetteket, hogy a http://tavmunka.net internetes oldalon megjelent hivatkozások a banknak az akcióhoz való bármiféle hozzájárulásáról félrevezetőek és minden alapot nélkülöznek - közölte a hitelintézet márkamenedzsment és kommunikációs igazgatósága.
márc. 20
15:47
Bírósághoz fordult a földi kiszolgáló cég üzemi tanácsa (Metropol)
A Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult a Malév Ground Handling üzemi tanácsa, az elbocsátásokról hozott munkáltatói döntés érvénytelenítése érdekében, mert úgy vélik, hogy a cégvezetés nem adta meg az egyeztetésekhez törvény szerint szükséges adatokat a munkavállalói oldalnak.
márc. 20
15:48
„Megalázóan kevés” Időnyeréssel taktikáznak Orbánék? (ATV)
Az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg idén - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden, Budapesten sajtótájékoztatón. Az MSZP szerint "a kabinet szándéka az időnyerés lehet", mert bizonytalanok a kedden bejelentett egészségügyi bérrendezés forrásai. Az LMP szerint a béremelésre szánt összeg „megalázóan kevés” és nem állítja meg…
márc. 20
15:49
Civilek tiltakoztak a Cigányút ellen (Metropol)
Az m1 csatorna Pesty Fekete Doboz című, a roma társadalom életével foglalkozó, március 7-én vetített műsora ellen tiltakoztak civil aktivisták kedden Budapesten.
márc. 20
15:50
"Felkelt és a Dunába esett" A Szentendrei-szigeten találták meg (ATV)
Esztergomnál kikötött egy bolgár lobogó alatt hajózó áruszállító, és a kapitány közölte, hogy a hajóról eltűnt egy matróz - mondta el Bindics István kikötőmester.
márc. 20
15:51
BKK: nőttek a jegyeladások, csökkent a bliccelés (Metropol)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatai szerint 1 milliárd forinttal nőttek a BKV bevételei a 2011 januári adatokhoz képest, és a trend idén is folytatódhat.
márc. 20
15:57
Így ismerkedhetnek az uniós ügyekkel a diákok (Infostart)
Magyarországon tizedik alkalommal tartják meg középiskolásoknak az Európai Parlament Modell Nemzeti Ülését. Csapodi Zoltán koordinátor elmondta, a hatnapos rendezvényen a diákok az igazi Európai Parlament munkájához hasonlóan bizottságokban dolgoznak, és vitatnak meg olyan kérdéseket, amelyekkel Brüsszel is foglalkozik.
márc. 20
16:21
Biztonsági vezetők szakmai konferenciája (Alternatív Energia)
A Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesülete 2012. március 21 és 23 között Egerszalókon a Saliris Resort és Spa & Konferencia Hotelben tartja tizenharmadik konferenciáját.
márc. 20
16:24
Újabb csalással gyanúsítják Aczél Zoltánt (ATV)
Aczél Zoltán labdarúgóedzőt az eddigi két, siófoki után egy újabb, ezúttal egy REAC-mérkőzés eredményének manipulálásával gyanúsítják a nemzetközi fogadási csalások kapcsán.
márc. 20
16:26
"Suttogó propaganda, rémhírek" Kamerák előtt ekézte a Fideszt (ATV)
Rémhírek terjesztésével próbálja ellehetetleníteni a Fidesz az LMP népszavazási kampányát – erről a párt frakcióvezetője beszélt az ATV Start című műsorában.
márc. 20
16:33
Mit mond az ellenzék az egészségügyi béremelési javaslatról? (Infostart)
Az ellenzék kevesli, és bizonytalannak tartja az egészségügyi bérrendezés tervét.
márc. 20
16:39
MSZP: bizonytalanok az egészségügyi béremelés forrásai (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető sajtótájékoztatón azt mondta: minden megvalósuló béremelés jó az egészségügyi ágazatnak. A kedden ismertetett kormányzati tervekkel kapcsolatban viszont úgy foglalt állást, hogy finanszírozásuk bizonytalan, így a kabinet szándéka az időnyerés lehetett.
márc. 20
17:00
Továbbra sem kaptak fizetést a Kamaraszínház dolgozói (ATV)
Továbbra sem kapták meg fizetésüket a Budapesti Kamaraszínház dolgozói. A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szóvivője kedden az MTI-nek elmondta, hogy az érintett miniszterek jóváhagyására várnak, amint azt beszerezték, a lehető leggyorsabban átutalják a színháznak megítélt támogatást.
márc. 20
17:15
Hét évet ült ártatlanul a szállodás (Metropol)
A fekete sereg néven ismertté vált banda egyik ártatlanul bebörtönzött áldozatát mentette fel perújítási eljárásban kedden jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. Szántai Károly és ügyvédje, Jován László egymilliárdos kártérítési pert helyezett kilátásba a magyar állammal szemben az ártatlanul fegyházban töltött hét év miatt.
márc. 20
17:15
Egyházügyi törvény - Az MSZP azonnali módosítást sürget (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Velencei Bizottság véleménye az egyházügyi törvényről épp a jogszabály lényegét zúzza szét, amikor az egyházkénti elismerés folyamatát bírálva kifogásolja, hogy a parlamenti többség dönti el, mely vallási közösség működhet egyházként és melyik, akár évtizedek óta működő vallási közösséget fosztják meg ettől.
márc. 20
17:18
Obama: Irán "elektronikus függönnyel" sújtja állampolgárait (ATV)
Az eszmék és az információ szabad áramlását akadályozó "elektronikus függöny" leeresztésével vádolta meg kedden Teheránt Barack Obama amerikai elnök és egyben megígérte: az Egyesült Államok erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megkönnyítse az irániak hozzáférését az internethez.
márc. 20
17:20
Több ezer felmondást aktiválhat holnap a rezidensszövetség (ATV)
Az atv.hu értesüléseit Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta, annyit közölt portálunkkal, hogy a szövetség vezetősége ma este tart ülést a kialakult helyzettel kapcsolatban. Álláspontjukat holnap hozzák a közvélemény tudomására.

Keresés