A bruttó hazai termék (GDP) az idén 0,1, jövőre 1,5 százalékkal nő, miközben az átlagos infláció 2012-ben 5,4 százalék, 2013-ban 2,6 százalék lesz - áll a Századvég Gazdaságkutató Zrt. idei első konjunktúra előrejelzésében, amelyet kedden juttatott el az MTI-nek.
Az egészségügyi szakmai szervezetek többsége egy intézkedéssorozat első lépéseként elfogadhatónak tartja a kormány kedden ismertetett béremelési ajánlatát. A letétbe helyezett felmondólevelek sorsáról még egyeztetnek, a döntést szerdán hozzák nyilvánosságra.
Bizonyítottság hiányában felmentette a Pécsi Ítélőtábla kedden nem jogerősen azt a nőt és két férfit, akik a vád szerint 2009 januárjában a pécsi Frankel Leó utcában megöltek egy idős asszonyt, hogy hozzájussanak értékeihez.
Valamennyi József Attila-díjjal kitüntetett alkotó mögött komoly szakmai teljesítmény áll, ezért méltatlan a díj adományozása körül gerjesztett vita - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Az országos mérés, értékelés keretében a következő tanévben már gondoskodni kellene a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról is a tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet tervezete szerint. A tanév szeptemberben 3-án kezdődne, a kormany.hu oldalon kedden közzétett javaslatot március 26-ig lehet véleményezni.
Az oktatásért felelős államtitkár szerint az új közoktatási és a felsőoktatási törvény, illetve a formálódó Nemzeti alaptanterv (NAT) a hazai oktatási-nevelési rendszer teljes megújítását szolgálja.
Nem született megállapodás a vasutasok családtagjainak utazási kedvezményét megszüntető módosító indítvány visszavonásáról Spaller Endre országgyűlési képviselő (KDNP) és öt vasúti érdekképviselet keddi egyeztetésén - közölték az érintett szakszervezetek.
Az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg az idén - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A Magyar Lapkiadók Egyesületének összesítése szerint 2011-ben a nyomtatott sajtó reklámpiacának kedvezményekkel csökkentett árbevétele 41,6 milliárd forint volt.
Akár 20-30 százalékos olajár-emelkedéshez is vezethet az iráni olajszállítások leállása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint, ugyanakkor a világ elsőszámú olajexportőre, Szaúd-Arábia az exportkiesés esetére a kitermelési mennyiségek erős növelését helyezte kilátásba.
Az NFM előterjesztése alapján megjelent az utazási kedvezményeket szabályozó kormányrendeletnek a nyugdíjrendszer idén hatályba lépett változásai nyomán szükségessé vált módosítása. Az egészségügyi szempontból leginkább rászoruló személyek kedvezményei változatlan formában megmaradnak. Az eddigiekkel megegyező jogosultságokkal élhetnek azok a korábbi rokkantsági vagy korhatár előtti öregségi…
A helyszínen életét vesztette egy férfi, akire kerti traktor borult Budakalászon kedd délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Elindult kedden a dél-franciaországi Toulouse-ból az előző napi lövöldözésben megölt három zsidó gyermek és egy rabbi holttestét szállító repülőgép Párizsba, ahonnan az esti órákban az áldozatokat Izraelbe viszik tovább. A kettős francia-izraeli állampolgárokat a zsidó államban helyezik végső nyugalomra.
A Tatabányai Munkaügyi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint jogellenesen bocsátották el 2009 augusztusában az esztergomi Szent István Gimnázium hét tanárát. Számukra a bíróság összesen mintegy bruttó 70 millió forint kifizetését ítélte meg.
Jogellenesen bocsátották el 2009 augusztusában az esztergomi Szent István Gimnázium hét tanárát – derül ki a Tatabányai Munkaügyi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletéből. A pedagógusoknak a bíróság összesen körülbelül bruttó 70 millió forint kifizetését ítélte meg - mondta a tanárok ügyvédje.
Guido Westerwelle német külügyminiszter felbosszantotta európai kollégáit azzal, hogy mindössze néhányukat hívta meg egy keddi munkavacsorára, ahol Európa jövőjéről egyeztetnek a felek - közölte kedden az EUobserver című brüsszeli hírportál.
Enyhített Damu Roland első fokú ítéletén a másodfokú tanács: a színészt 6 év helyett jogerősen 4 és fél év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék nemi erőszak és fogvatartás miatt. Elmaradt ugyanakkor a várt fordulat: az első fokon ítélő bíró a törvényszék szerint ugyanis nem állt rokonságban a Damut feljelentő Palácsik Tímeával. A jogerős végzés indoklása szerint közvetett bizonyítékok…
Ügyvédei szerint nem tudja felidézni tettét az az ámokfutó amerikai katona, aki 16 civilt, köztük kilenc gyereket agyonlőtt jó egy hete a dél-afganisztáni Kandahár tartományban.
Erős, az amerikai skálán mérve 7,9 fokú földrengés rázta meg kedden délben Mexikó csendes-óceáni partvidékét Acapulco térségében - jelentette az Egyesült Államok szeizmológiai intézete.
Még az ellenzéki szocialista frakció vezérszónoka is elismeréssel szólt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkájáról, miután meghallgatta Szalai Annamária elnöki beszámolóját a hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2010-es tevékenységéről.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az Európai Uniónak a polgárok Európájának kell lennie, de ez csak akkor lehetséges, ha a nemzeti kisebbségek és az ezekhez közösségekhez tartozó polgárok egyenlőségére kellő figyelmet fordítanak.
A rendőrség közlése szerint a férfi egyedül dolgozott a Holló utcai telken, amikor eddig ismeretlen körülmények között felborult a jármű, és a férfi alá került.
Április 20-án indul újra a Zöld Pardon – erősítették meg a szórakozóhely vezetői. Az újbudai képviselő-testület döntése nyomán a ZP-nek tavaly szeptemberben kellett elhagynia a korábbi helyszínt, a Petőfi híd budai hídfőjét.
Már idén ősszel megérkezik a hazai márkakereskedésekbe a Ford 2014-ig teljesen megújuló haszongépjármű-kínálatának legújabb modellje, a Tourneo Custom, amelynek tanulmányautó változatát a Genfi Autószalonon leplezték le, sorozatgyártásra érett változata pedig a Birminghami Haszonjármű Kiállításon mutatkozik majd be áprilisban. A nyolc és kilenc üléssel, rövid, illetve hosszú tengelytávolsággal is…
Csaknem 86 ezer egészségügyi dolgozó alapbérét emelik meg az idén. Visszavásárolhatja a Fővárosi Vízművek eredeti kisebbségi részvénycsomagját Budapest. Legkésőbb a jövő héten dönt a Puskás Ferenc Stadion és környéke ügyében a kormány. A nap legfontosabb hírei március 20-án.
Visszavásárolhatja a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját - mondta Tarlós István főpolgármester kedd este az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve, hogy az erről szóló döntést hétfőn, rendkívüli ülésen hozhatja meg a Fővárosi Közgyűlés.
A víz világnapja (március 22.) alkalmából idén is színes programokkal várja az érdeklődőket a Fővárosi Vízművek Zrt., a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., valamint a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Kft.
Újabb kettős IRC-győzelmet aratott a ŠKODA a „Rally de Islas Canarias“ idei futamán: Jan Kopecký a ŠKODA Motorsport versenyzőjeként Andreas Mikkelsen, a ŠKODA UK Motorsport pilótája előtt hódította el a Kanári-szigeteki rali első helyét. A két Fabia-pilóta egészen a befutóig izgalmas párharcot vívott egymással. Sorozatban immár második kettős győzelmével a ŠKODA megerősítette vezető pozícióját az…
Teherautó gázolt halálra egy kerékpárost kedd délután Tamásiban. Az 58 éves tamási nő a Honvéd utcából hajtott ki a 61-es főútra, és a forgalommal szemben haladt kerékpárjával.