"Mindenki gyalogosnak születik" néven országos közlekedésbiztonsági kampányt indított a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Az akcióhoz több civil szervezet is csatlakozott.
A Magyar Iszlám Közösségből és a Magyarországi Muszlimok Egyházából álló Magyarországi Iszlám Tanácsot ismerheti el egyházként az Országgyűlés, miután a képviselők hétfőn elfogadták a fideszes Demeter Zoltán módosító indítványát.
A Magyar Iszlám Közösségből és a Magyarországi Muszlimok Egyházából álló Magyarországi Iszlám Tanácsot ismerheti el egyházként az Országgyűlés, miután a képviselők hétfőn elfogadták a fideszes Demeter Zoltán módosító indítványát.
A parlament hétfőn úgy döntött, hatályon kívül helyezi az adózás rendjéről szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek a bizonytalan adójogi helyzetre vonatkoznak.
Az Európai Parlament Szocialista frakciójának vezetője nem hallott semmilyen, a miniszterelnök ellen tervezett puccsról, de úgy gondolja, az ehhez hasonló történetetekkel egyfajta hőst akarnak belőle kreálni.
Németországban Norbert Lammert, a törvényhozás alsóházának (Bundestag) elnöke hétfőn hivatalosan összehívta az államfőválasztásra hivatott szövetségi közgyűlést (Bundesversammlung) március 18-ra, s a testület várhatóan Joachim Gauckot választja meg szövetségi elnöknek.
Nigéria északi részében vallási fanatikusok megrohantak egy városi piacot, és legalább harminc embert legyilkoltak - jelentették kórházi források és szemtanúk hétfőn.
Műszaki hiba miatt több mint másfél óráig nem járt a 2-es metró a Deák tér és a Déli pályaudvar között hétfő este - tájékoztatta Erős János, a BKV fődiszpécsere az MTI-t.
Kihallgatják és esetleg őrizetbe is vehetik kedden Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatóját egy észak-franciaországi prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében.
Támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Májusra érkezhet meg Brüsszel véleménye a magyar dohány-kiskereskedelmi törvényjavaslatról. Szerdától emeli az üzemanyagok nagykereskedelmi árát a Mol.
Támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Martonyi János külügyminiszter erről szóló előterjesztését hétfőn fogadta el a parlament.