2012. november 13. kedd

nov. 13
11:18
Sólyom László szerint az alkotmányosság jövője a tét (Alternatív Energia)
Az alkotmányosság jövőjét meghatározó döntések előtt áll az Alkotmánybíróság (Ab) Sólyom László szerint. A volt köztársasági elnök úgy látja: kudarcot vallott az a módszer, hogy az alkotmánybírósági vizsgálat kizárása céljából olyan részletszabályokat iktatnak az alaptörvénybe, amelyek ellentmondanak annak alapelveivel.
nov. 13
11:18
Szita Bence megölése: évtizedeket ült már az egyik hajléktalan (ATV)
Szabadulása után alig 20 napot töltött bűn nélkül B. József, az egyik hajléktalan, akit Szita Bence kegyetlen meggyilkolásával gyanúsítanak.
nov. 13
11:36
MSZP: Balog Zoltán és Szócska Miklós mondjon le! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kormány felelőtlen egészségpolitikája miatt került veszélybe az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koraszülött-mentési kapacitása. Az ellenzéki párt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter lemondását követeli.
nov. 13
11:36
Folytatódtak a palesztin rakétatámadások, Izrael az ENSZ-hez fordult (ATV)
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter katonai vezetőkkel egyeztetett, hogyan tudnák elrettenteni a Gázai-övezetben tevékenykedő terrorcsoportokat a rakétatámadások folytatásától. Ezzel párhuzamosan Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arról egyeztetett a kabinettel, hogyan reagáljon Jeruzsálem a rakétatámadásokra.
nov. 13
11:38
Párttá alakult a 4K! - nem csatlakoznak Bajnaiékhoz (ATV)
Párttá alakult a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!), miután a Fővárosi Bíróság bejegyezte kérelmét - jelentette be az új párt elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 13
11:42
Megújítanák a közétkeztetést (Metropol)
A cél az, hogy a gyermekek egészségesen, változatosan, a „kor kihívásainak” megfelelően táplálkozzanak.
nov. 13
11:54
Tízből öt ember 1-est adott az Európai Bizottság munkájára (ATV)
Lesújtó közvélemény-kutatási adatokat ismertetett kedden a hivatali idejének felénél tartó Európai Bizottságról a Burston-Marsteller brüsszeli közvélemény-kutató cég és az Euractiv uniós ügyekkel foglalkozó hírportál.
nov. 13
12:12
Egyelőre családon belül marad az erőszak (Alternatív Energia)
A parlament elutasította a Magyar Szocialista Párt határozati javaslatát, amely a családon belüli erőszak megoldásában komplex, hatékony érdemi megoldásokat kínálhatott volna - olvasható az MSZP közleményében.
nov. 13
12:12
Megint elnapolták Timosenko perét (ATV)
Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök kedden ismét nem jelent meg a harkivi bíróság előtt, ezért tárgyalását november 23-ra napolták el.
nov. 13
12:14
Foglyul ejtette magyar családját egy francia férfi (ATV)
Bora Bora sokak számára álmaik szigete, Nyíri-Kovács Patríciának és családjának azonban maga a pokol. A magyar anya és gyermeke erőszaknak, csalásnak, fogva tartásnak és manipulált jogi eljárásnak esett áldozatul Francia Polinéziában. Azt szeretnék, hogy ügyük az EU normáknak és emberi jogoknak megfelelően, európai tárgyalással záruljon, és kiszabadulhassanak egy éve tartó fogságukból.
nov. 13
12:30
A Matolcsy-csomag "káros intézkedéseinek" kivezetését ígéri az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP azt ígéri, hogy 2014 után kivezeti a közel 800 milliárd forintos Matolcsy-csomag szerintük káros intézkedéseit, és igazságos adórendszert vezet be.
nov. 13
12:48
Kajászói földügyek - A nyertes pályázó jogi lépéseket tett (Alternatív Energia)
Birtokvédelmet kért és további jogi lépéseket fontolgat az állami földpályázaton nyertes kápolnásnyéki vállalkozó azok ellen, akik vasárnap körbekerítették és felszántották kajászói földjei egy részét.
nov. 13
12:48
Nagy Dávid: 10 éven belül komoly gondokat okozhat az új diákhitel (ATV)
Sehol a világon nem lehet a hallgatói befizetésekből a teljes oktatási rendszert eltartani – mondta a HÖOK elnöke az ATV Start című műsorában.
nov. 13
12:50
Alkotmányellenes a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltása (ATV)
Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását.
nov. 13
12:52
Kúria: érvénytelen és semmis a sukorói telekcsere-szerződés (ATV)
Érvénytelen és semmis a sukorói telekcsere-szerződés - mondta ki a Kúria kedden kihirdetett felülvizsgálati döntésében.
nov. 13
12:54
Alaptörvény-ellenes a hajléktalanok közterületen élésének tiltása (Infostart)
Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását.
nov. 13
13:06
Fia végzett a pesterzsébeten holtan talált asszonnyal (Alternatív Energia)
Fia gyilkolta meg azt az 51 éves asszonyt, akit vasárnap este találtak holtan egy XX. kerületi családi ház melléképületében. A 25 éves gyanúsítottat beismerő vallomását követően, hétfőn vették őrizetbe.
nov. 13
13:06
Kiégett egy vasúti kocsi Maglódnál, az utasok időben leszálltak (ATV)
Eloltották azt a tüzet, amely egy vasúti kocsiban, Rákoskert és Maglód között a nyílt pályán keletkezett kedd délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
nov. 13
13:08
Obamát fényezte: belebukhat a republikánus nagyágyú? (ATV)
New Jersey republikánus kormányzója, Chris Christie feltehetőleg búcsút inthet nagy ívű terveinek, mivel pártja komolyan megorrolt rá, miután a Sandy hurrikán pusztítását követően – a kampány finisében – meglepő nyájassággal vezette körbe a kárfelmérésre érkező Barack Obama amerikai elnököt, akit egy héttel korábban még nyilvánosan bírált.
nov. 13
13:48
Párttá alakult a 4K! (Metropol)
Nem csatlakoznak a Bajnai Gordon volt miniszterelnök "által fémjelzett" Együtt 2014-hez.
nov. 13
13:50
Élhetnek közterületen a hajléktalanok (Metropol)
Az Alkotmánybíróság a közösségellenes magatartások büntetése ügyében is döntött.
nov. 13
14:00
Párttá alakult a 4K! (Alternatív Energia)
Párttá alakult a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!), miután a Fővárosi Bíróság bejegyezte kérelmét - jelentette be az új párt elnöke.
nov. 13
14:18
Ab: alaptörvény-ellenes a hajléktalanok közterületen élésének tiltása (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság közölte: hétfőn meghozott határozatában alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát.
nov. 13
14:18
Áll a bál: tévében jelentette be, hogy lebontaná a piramisokat (ATV)
Egy egyiptomi radikális muszlim vezető szerint az afganisztáni Buddha-szobrok megsemmisítéséhez hasonlóan el kell pusztítani a „bálványimádáshoz” köthető, egyébként pedig a világ hét csodája között számon tartott piramisokat.
nov. 13
14:36
A DK Navracsicshoz fordul a Safarov-kiadatás kapcsán (Alternatív Energia)
A legújabb sajtóértesülések arról szólnak, hogy az azeri baltás gyilkos átadásával kapcsolatban további nyugtalanító kérdések merülnek föl - olvasható a DK közleményében.
nov. 13
14:36
"Nem kért" kenőpénzt a Moltól - cáfol a volt miniszterelnök (ATV)
Ivo Sanadert azzal vádolják, hogy 10 millió euró kenőpénzért játszotta át a vállalat irányítását a magyar cégnek.
nov. 13
14:38
MSZP: Selmeczi Gabriella napirend előtti gyalázatára (Alternatív Energia)
Az országot romboló fideszes törvény- és hazugsággyár termelőkapacitását látva azt hinné az ember, van a szellemi teljesítményhiánynak egy olyan foka, amelyet már nem lehet alulmúlni. Aztán kiderül: a Fideszben mindig van lejjebb - olvasható az MSZP közleményében.
nov. 13
14:38
Kórházba szállítás közben támadt a beteg (ATV)
Mentőápolóra támadt egy férfi Miskolcon, miközben a kórházba szállították - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
nov. 13
14:40
Jogi eljárást kezdeményez Selmeczi ellen az MSZP (ATV)
Az MSZP szerint "az a Selmeczi Gabriella pocskondiázta a szocialista kormányok teljesítményét, akinek a Fidesz nyugdíjvédőnőjeként addig terjedt a tudománya, hogy főszerepet játszott hárommillió munkavállaló időskori megtakarításának lenyúlásában."
nov. 13
14:42
A tulajdon biztonságát félti az LMP (Infostart)
Egy fideszes módosító elfogadása következtében nem kellene vizsgálni a kisajátítással járó közösségi előny és az egyéni kár arányát. Schiffer András LMP-s politikus szerint ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon senkinek sincs biztonságban a tulajdona.
nov. 13
15:18
Ezért tartják szükségesnek a közoktatás átszervezését (Infostart)
Az MSZP kezdeményezésére politikai vitanapot tartanak a parlamentben a köznevelésről. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere expozéjában elmondta, az oktatási rendszer átalakítására azért van szükség, mert több állami ellátórendszerhez hasonlóan már nem volt fenntartható.
nov. 13
15:18
Érvénytelen a sukorió szerződés (Metropol)
A Kúria fenntartotta a magyar állam által Joav Blum magyar-izraeli befektető ellen indított polgári perben hozott jogerős ítéletet.
nov. 13
15:30
Holnap köd, lehűlés, fagy (Alternatív Energia)
Kedden napközben mindenhol megszűnik a csapadék, eleinte még keleten, délkeleten eshet az eső, majd észak felől elkezd felszakadozni a felhőzet; 9-13°C köré melegszik a levegő. Az Alpokalján és keleten, északkeleten élénk, olykor erős lesz az északi szél.
nov. 13
15:30
Hatástalanították a Mercedes-gyárban talált bombát (ATV)
Feltehetőleg egy második világháborús robbanószerkezetet találtak kedd délelőtt a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár területén. A szerkezet sérült gyújtószerkezetét a tűzszerészek kiszerelték, és a helyszínen megsemmisítették - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
nov. 13
15:36
Távozik az Államkincstár elnöke (Infostart)
Egyéb megbízatása miatt november 15-ével távozik Thuma Róbert a Magyar Államkincstár éléről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.
nov. 13
15:36
Takarékossági intézkedések a mentőszolgálatnál (Metropol)
A koraszülött-mentési kapacitás csökkentése nem szerepel a tervek közt.
nov. 13
15:38
Távozik az Államkincstár elnöke (Metropol)
Egyéb megbízatása miatt november 15-ével távozik Thuma Róbert .
nov. 13
15:48
56 éves asszonyra támadt egy farkas - csúnya vége lett (ATV)
Asszonyra támadt egy farkas Oroszországban, de az 56 éves nő egy fejszével megölte az állatot.
nov. 13
16:06
Boór: nem volt jogtalan a kajászói akció (ATV)
Nem volt sem alaptalan, sem jogtalan az Őszi szántás elnevezésű akció - közölte a kajászói gazdatanács kedden az MTI-vel.
nov. 13
16:12
Magyar gépek fognak járőrözni Szlovénia és a balti államok fölött (Infostart)
A magyar légierő gépei járőröznek Szlovénia és a balti államok fölött egy NATO megállapodás alapján a közeljövőben - mondta Hende Csaba kedden egy miskolci rendezvényen.
nov. 13
16:24
Ismét növekedésnek indult a repülőtéri autóbérlés (Alternatív Energia)
A MALÉV csődjének hatására jelenleg a reptéri forgalom mintegy 53 százalékát a fapados társaságok adják. Az átalakulás és forgalom csökkenés automatikusan magával hozta az utasösszetétel változását, ezt pedig az autókölcsönzők is megérezték.
nov. 13
16:24
Elutasították Gyurcsány kérelmét: íme a részletek (ATV)
Első fokon elutasította a Pécsi Törvényszék Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a pecsiujsag.hu üzemeltetője ellen benyújtott sajtó-helyreigazítási kérelmét abban a perben, amelyben a politikus azt kifogásolta, hogy a portál cikke plagizálást sugallt.
nov. 13
16:30
Az ellenzék szerint nem a gyermekek érdekét szolgálja a törvény (Infostart)
Az ellenzéki képviselők szerint az új köznevelési törvény nem csökkenti majd az oktatásban kialakult különbségeket, és nem a gyermekek érdekeit szolgálja - hangzott el az MSZP által kezdeményezett, a köznevelés helyzetéről szóló vitanapon.
nov. 13
16:30
Póbapernek szánták Gyurcsányék a helyreigazítási kérelmet (Metropol)
Első fokon elutasította a Pécsi Törvényszék Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a www.pecsiujsag.hu üzemeltetője ellen benyújtott sajtó-helyreigazítási kérelmét .
nov. 13
17:00
Mesterházy: nem lehet visszatérni a 2010 előtti önkormányzati rendszerhez (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke szerint változtatni kell a mostani kormányzat által kialakított önkormányzati rendszeren, ugyanakkor nem lehet mindenben visszatérni a 2010 előtti önkormányzati rendszerhez sem. Mesterházy Attila kedden, pártja önkormányzati koncepciójának vitairatát ismertetve szükségszerűnek mondta a korábbi önkormányzati rendszer hatékonyabbá tételét.
nov. 13
17:42
Felülvizsgálnák az önkéntességről szóló törvényt (Metropol)
A megváltozott körülményekhez kell igazítani, mert az önkéntes szervezetek száma két év alatt közel duplájára nőtt.
nov. 13
17:54
Lezárta irodalmi munkásságát Kertész Imre (ATV)
Kertész Imre lezárta irodalmi munkásságát, nem kíván többet írni. A Berlinben élő Nobel-díjas magyar író erről a Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy csütörtökön Berlinben megnyitják a Kertész Imre-archívumot.
nov. 13
18:00
Kertész Imre lezárta írói munkásságát (Infostart)
Kertész Imre lezárta irodalmi munkásságát, nem kíván többet írni. A Berlinben élő Nobel-díjas magyar író erről a Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy csütörtökön Berlinben megnyitják a Kertész Imre-archívumot.
nov. 13
18:12
Orbán: meg kell védeni a kohéziós támogatás összegét (ATV)
A kohéziós, vagyis a fejletlenebb térségek felzárkóztatását szolgáló uniós támogatás eddigi összegét meg kell védeni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak Brüsszelben, a "kohézió barátaiként" emlegetett országcsoport csúcstalálkozóján.
nov. 13
18:36
Újabb változás Ferihegyen (Infostart)
Újra változik az utasok kiszolgálása a Liszt Ferenc Repülőtéren. A Wizz Air keddtől újra buszokkal viszi az utasokat a gépekhez.

Keresés