A kohéziós, vagyis a fejletlenebb térségek felzárkóztatását szolgáló uniós támogatás eddigi összegét meg kell védeni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak Brüsszelben, a "kohézió barátaiként" emlegetett országcsoport csúcstalálkozóján.
A Vidékfejlesztési Minisztérium minden európai uniós forrást fel tud és fel fog használni - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Hajdúböszörményben sajtótájékoztatón.
A BBC figyelmeztethette volna a magyar zsidóságot arra, hogy milyen sors vár rá Magyarország német megszállása esetén, ám politikai meggondolásokból ezt nem tette meg - ez derül ki a brit közszolgálati médiatársaság által saját archívumaiban elvégzett kutatásokból.
Súlyos, gyógyíthatatlan betegségben kedden meghalt Xantus János filmrendező. Az 59 éves művész a hetvenes-nyolcvanas évek ellenkultúrájának egyik leghíresebb filmese volt, két legnépszerűbb alkotása az Eszkimó asszony fázik és a Rocktérítő - írja az Index.
Szombaton folytatódnak a tárgyalások a kormány és a pedagógus-sztrájkbizottság között - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felek keddi tárgyalása után, Budapesten.
Szombaton folytatódnak a tárgyalások a kormány és a pedagógus-sztrájkbizottság között - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felek keddi tárgyalása után, Budapesten.
A gyereknek nem azt kell adni, amit kér, hanem azt, amit kérnie kellene; a Fidesz kikéri magának az államosítást; a szakszervezeteket leszocizták; jelentkezzen az a képviselő, aki két éve azt ígérte jelöltként, hogy mindjárt elviszi a költségvetés az iskolát - iskolaállamosítási vitanap a parlamentben.
A kohéziós támogatások jelenlegi összegének védelméről beszélt Brüsszelben Orbán Viktor kormányfő. Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes a hajléktalanok közterületen élésének tiltása. 59 éves korában elhunyt Xantus János; Balázs Béla-díjas filmrendező.