2012. október 3. szerda

okt. 3
9:39
Nyolcszorosára nőtt Orbán ígérete (ATV)
Úgy tűnik, a söralátét méretű adóbevallás a messzi jövő homályába vész. Szakértő interjúalanyunk szerint a technikai feltételei megvannak, csak túl erős az ezt ellenző NAV-lobbi.
okt. 3
9:57
Nyerőgépek - Az E-Casino szövetség az államfőhöz fordult (Alternatív Energia)
Nyílt levéllel fordult a köztársasági elnökhöz az E-Casino Szakmai Szövetség, arra kérve Áder Jánost, kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól a szerencsejáték-törvény kedden elfogadott módosításáról.
okt. 3
9:57
„Lehúzzák a gatyánkat?” Újabb helyeken kell fizetni a parkolásért (ATV)
A Fővárosi Közgyűlés döntésének értelmében a VI. és a XIV. kerületben újabb területeken kell parkolási díjat fizetni - várhatóan októbertől. Az Állatkerti körúton és a Gundel Károly úton például 480 forintot kell majd fizetni óránként.
okt. 3
9:59
Armageddon Esztergomban (Alternatív Energia)
Október 3-a Esztergom életében nem csak a 2 évvel ezelőtti polgármester-választás miatt lesz emlékezetes, hanem azért is, mert az a 400 millió forint, amelyet a Magyar Állam az átvett intézmények miatt ma inkasszált, fizetésképtelenné tette a várost.
okt. 3
10:06
Növelheti a hiánycélt a kormány - 150 milliárdos mozgástér (Infostart)
2,8 százalékra növeli az eredetileg 2,2 százalékos GDP-arányos 2013-as költségvetési hiánycélt a kormány - írta kormányzati forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap szerint ezzel 130-150 milliárd forintos mozgástere lesz a kabinetnek.
okt. 3
10:15
Romagyilkosságok: kizárták az egyik vádlott védőjét a perből (ATV)
Kizárta a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperéből a harmadrendű vádlott védőjét a Budapest Környéki Törvényszék szerdán.
okt. 3
10:24
Drogterjesztő gyerekek buktak le egy dorogi iskolában (Metropol)
Két gyermekkorú diák Dorogon, az iskola fiúvécéjében egy fiatalkorú társának könnyű drogot kínált megvételre.
okt. 3
10:33
Fővárosi Közgyűlés - Az MSZP öt vizsgálóbizottságot állítana fel (Alternatív Energia)
Öt vizsgálóbizottságot hozna létre az MSZP fővárosi frakciója, amelyek egyebek között a busztendert és a 4-es metró építkezését vizsgálnák.
okt. 3
10:33
Ángyán: kiadhatták rám a kilövési engedélyt (ATV)
Ángyán József úgy érzi, hogy frakciójában egyre hidegebbé válik körülötte a levegő, mert sokak egzisztenciáját veszélyezteti. Az utóbbi hetek nemtelen sajtótámadásai miatt pedig arra következtet, hogy felsőbb körökben kiadták rá a „kilövési engedélyt”.
okt. 3
10:35
Kártérítést kapott Cozma támadója (Alternatív Energia)
Rendőrségi kártérítést kapott a Cozma-gyilkosság miatt elítélt Sztojka Iván és testvére, R. Róbert - írja a Blikk.
okt. 3
10:42
Schiffer: Lehet egyetértés az MSZP-vel (Infostart)
A világnézeti különbségek ellenére konkrét kérdésekben lehet közös a véleménye az MSZP-nek és az LMP-nek - mondta Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában. Az LMP országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a két párt már állt ki közösen alkotmányos intézmények megóvása érdekében.
okt. 3
10:51
Több km-es dugó az M1-esen - ha teheti, kerülje el (ATV)
Reggel 7 óra körül egy kamion és egy autó ütközött az M1-es autópálya 28-as kilóméterénél a Budapest felé tartó oldalon, a baleset miatt a külső sávot lezárták.
okt. 3
11:00
Orbán nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt alelnöki posztjára (Infostart)
Nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt alelnöki tisztségére Orbán Viktor - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
okt. 3
11:09
MSZP: Teljes abortusztilalmat akar a kormány? (Alternatív Energia)
Az MSZP üdvözli, hogy a Fidesz-KDNP nagyobb védelmet és megfelelőbb életfeltételeket kíván biztosítani a gyermekeknek. Viszont tiltakozik Nagy Kálmán azon kijelentései ellen, amelyekkel burkoltan az abortusz tiltását kezdeményezi. Ez nem megoldás a magyar társadalom csökkenő népességének problémájára! - olvasható az MSZP közleményében.
okt. 3
11:18
Új eljárás a ballószögi halálos fürdőbaleset ügyében (Infostart)
Hatályon kívül helyezte a 2008-ban Ballószögön történt halálos fürdőbaleset ügyében hozott elsőfokú ítéletet, és új eljárást rendelt el a Kecskeméti Törvényszék.
okt. 3
11:18
Elfogadták az új közterületneveket (Metropol)
Tizennégy utca, út és tér kap új nevet Budapesten.
okt. 3
11:20
Tizennégy közterületet neveznek át Budapesten (Infostart)
Tizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.
okt. 3
11:27
Tizennégy közterület kap új nevet a fővárosban (Alternatív Energia)
Tizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.
okt. 3
11:27
Ismeretlen tettes festékkel öntötte le Károlyi Mihály szobrát - fotó (ATV)
Siófokon Károlyi Mihály a Végh Ignác téren elhelyezett szobrát szerdára virradóra ismeretlenek megrongálták. A város polgármestere ismeretlen tettes ellen feljelentést tett – áll a szerkesztőségünknek megküldött városi kommünikében.
okt. 3
11:36
Nem döntenek ma a Vidám Parkról (Metropol)
Az előterjesztő visszavonta a Vidám Park novemberi végleges bezárásáról szóló javaslatot.
okt. 3
11:38
Beírnák az alkotmányba a választási regisztrációt (Metropol)
A javaslat alapján a választójog csak előzetes regisztrációt követően gyakorolható.
okt. 3
11:40
Az alacsony víz miatt másképp járnak a hajók (Metropol)
A budapesti D11-es jelzésű hajók a D12-es járatok vonalán közlekednek. Két megállót egyik sem érint.
okt. 3
11:45
Oszt' jó napot teret avattak Orbánéknál (ATV)
Felcsútra hirdetett demonstrációt a Demokratikus Koalíció szerda délelőtt 11 órára, hogy az oligarchák ellen tiltakozzanak.
okt. 3
11:47
Magyarország 12 hellyel visszacsúszott a FIFA-világranglistán (ATV)
A magyar válogatott a szeptemberi rangsorhoz képest 12 helyet visszacsúszott, így jelenleg a 49. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.
okt. 3
11:54
Romagyilkosságok: kizárták az egyik védőt (Metropol)
A bíróság tudomására jutott, hogy az ügyvéd egy olyan ember rokona, aki az ügyben korábban eljárt.
okt. 3
11:56
„Esztergom fizetésképtelenné vált” (Metropol)
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam.
okt. 3
12:03
Iszapömlés - Az élhető településekért dolgoznak (Alternatív Energia)
Azon dolgoznak, hogy élhetőek legyenek a vörösiszaptól megtisztított települések, és senki ne akarjon elköltözni a térségből - mondta a vörösiszap-katasztrófa második évfordulóján Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely polgármestere.
okt. 3
12:03
Tétényi: Esztergom fizetésképtelenné vált, a segélyeket se tudják fizetni (ATV)
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, mert az inkasszó kifizetéséig semmiféle önkormányzati feladatra nem lehet pénzt fordítani - közölte a polgármester szerdán az MTI-vel.
okt. 3
12:12
Átmeneti változás a dunai hajók vonalán (Infostart)
A Duna és az Újpesti-öböl alacsony vízállása miatt szerdától bizonytalan ideig D11-es jelzésű hajók is a D12-es járatok vonalán közlekednek. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint egyik járat sem érinti a Meder és a Népfürdő utca megállókat.
okt. 3
12:12
Vizsgálják 4-es metró beruházását (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottságot hozott létre a 4-es metró, valamint a szennyvízberuházások vizsgálatára.
okt. 3
12:14
Az alkotmány rögzítheti a választási regisztráció alapvető szabályait (Infostart)
Az alaptörvényben rögzítené az előzetes regisztráció főbb szabályait az alkotmányügyi bizottság. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár korábban csak annyival egészítette volna ki az alkotmányt, hogy sarkalatos törvény feliratkozáshoz kötheti a választójog gyakorlását.
okt. 3
12:16
Esztergom fizetésképtelenné vált (Infostart)
Fizetésképtelenné vált Esztergom - közölte a város polgármestere.
okt. 3
12:30
Óriási különbség a jövedelmekben - itt a lista (Infostart)
A tavalyi évre vonatkozó szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, míg a Csepelen lakóké a legalacsonyabb. Pest megye viszonylatában Budaörs és Nagykőrös áll a "toplista" elején, illetve végén - közölte a NAV.
okt. 3
12:32
Áttekintik a közfoglalkoztatás tapasztalatait (Infostart)
A következő kormányülésen tekintik át a közfoglalkoztatási program egy évének tapasztalatait, és javaslatokat is megfogalmaznak a területet érintő jogszabályok korrekciójára - jelentette be a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára.
okt. 3
12:39
Kitüntették Erdélyben Orbán Viktort (ATV)
Bocskai István Díjjal tüntette ki szerda délelőtt Marosvásárhelyen Orbán Viktor miniszterelnököt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
okt. 3
12:41
Fizikus, színésznő, filozófus, miniszterelnökök és papok Budapest utcáinak új névadói (ATV)
Tizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.
okt. 3
12:48
Elindult a Nemzeti Könyvtár-sorozat (Infostart)
Útjára indult a Nemzeti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelynek első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre, az alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.
okt. 3
12:48
Megnyílt a 116. BNV (Metropol)
A retro jegyében szervezett BNV hangulatával a múltat, tartalmával a jelent és a jövőt mutatják be.
okt. 3
12:57
Új eljárás a ballószögi halálos fürdőbaleset ügyében (Alternatív Energia)
Hatályon kívül helyezte a 2008-ban Ballószögön történt halálos fürdőbaleset ügyében hozott elsőfokú ítéletet, és új eljárást rendelt el a Kecskeméti Törvényszék szerdán.
okt. 3
12:57
Kórházakkal finanszíroztatná a kormány a bv-intézeteket (ATV)
Kökény Mihály szerint végtelenül cinikus ez a megoldás és a kórházak adósságának enyhítése miatt a számlát végső soron az államnak kell megfizetnie.
okt. 3
12:59
Összetűzések a kirgiz fővárosban: lőtt sebeket kaptak a rendőrök (ATV)
Több száz ellenzéki tüntető csapott össze rendőrökkel szerdán a kirgiz főváros központjában. A tiltakozók megpróbáltak betörni a kormánypalotába, de a rendőrök ezt megakadályozták. A kirgiz egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint összesen kilencen sérültek meg az összetűzésekben, három embert lőtt sebekkel szállították kórházba. Ketten közülük rendőrök.
okt. 3
13:06
Elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá a rendőrt (Metropol)
F. István egy kocsmai inzultust követően bozótvágó késsel és egy viperával megsebesített egy férfit.
okt. 3
13:15
Megkérdezték a piacot: semmit nem ér Orbánék terve (Alternatív Energia)
A kis- és középvállalkozások 68 százaléka nem hiszi, hogy a Munkahelyvédelmi Akcióterv munkahelyeket teremt; a cégek 65 százaléka szerint nem lesz IMF-megállapodás az idén; sokan úgy vélik, hogy ha a Nemzetközi Valutaalap biztosítja is a kért hitelkeretet, a forint és a gazdaság gyengülése akkor sem áll meg - ez van a piac fejében.
okt. 3
13:24
Gyermek- és ifjúsági országgyűlés a Parlamentben (Infostart)
A gyermekek világnapja alkalmából rendezték meg a második Magyar Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlést a parlament Felsőházi termében szerdán Budapesten.
okt. 3
13:24
Októbertől leállítják az analóg sugárzást (Metropol)
A digitális földfelszíni adás vételéhez dekóderre van szükség.
okt. 3
13:33
Gödöllői késelés - Elmeorvosi vizsgálat következhet (Alternatív Energia)
A bizonyítékok begyűjtése és vizsgálata, valamint a tanúk meghallgatása után a szakértő kirendeléséhez szükséges orvosi papírokra vár a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség - közölte a szeptember 19-ei gödöllői késeléssel kapcsolatos nyomozás állásáról a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
okt. 3
13:51
MSZP: ne vonjanak ki több pénzt a szociális ellátórendszerből! (Alternatív Energia)
A segélyplafon bevezetését bírálta és a szociális ellátórendszerből való pénzkivonás ellen emelt szót a szocialisták szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
okt. 3
13:51
Több száz probléma van az európai atomerőművekkel (ATV)
A japán fukusimai nukleáris katasztrófa után jelentés készült arról, hogyan viselnének egy hasonló vészhelyzetet az európai atomerőművek. A tanulmány eddig kiszivárgott adatai szerint több száz probléma merült fel a közel 143 európai nukleáris létesítmény – köztük mind az 58 francia atomreaktor – esetében, amelyek kijavítása 25 milliárd euróba kerülne. A BBC információi szerint a teljes jelentés…
okt. 3
13:53
A hullámvasút és a körhinta a Városligetben marad? (ATV)
Október 31-én lesz döntés a Vidám Park további sorsáról, ám az nem kérdés, hogy az intézmény ebben a formában megszűnik - mondta Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében újságíróknak.
okt. 3
14:09
Jogerősen életfogytiglanra ítélték az ecsegfalvi gyilkost (Alternatív Energia)
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla egy ecsegfalvi férfit, aki meggyilkolta ismerősét, majd az áldozat holttestét egy fagyasztóládába rejtette.

Keresés