Az Európai Unió bővítése, a keleti partnerségben közreműködő országoknak nyújtandó európai perspektíva nem veszély, hanem a megoldás része - hangsúlyozta Orbán Viktor pénteken Varsóban, az Európai Unió keleti partnerségi csúcsértekezletét záró sajtóértekezleten.
A horvát parlament pénteken megszavazta Ivo Sanader volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését az állítólagos Mol-INA vesztegetési üggyel kapcsolatban.
Detonáció rázott meg egy török katonai épületet Antalijában – jelentette a CNN Turk hírcsatorna. Áldozatokról nincs információ. Tíz napja Ankarában történt halálos robbantás: három ember vesztette életét.
A Fidesz szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslat legnagyobb "erénye", hogy segíti a "görög út" elkerülését, és hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország el tudjon rugaszkodni az európai válságzónától. Az MSZP úgy véli, pótköltségvetésre lesz szükség, az LMP pedig "pénzbehajtásnak" értékelte a 2012-es büdzsét.
Az esztergomi képviselő-testület pénteki ülésén a fideszes többség inkasszós jogot biztosított mindazoknak, akiknek az adósságrendezés értelmében szeptember 30-ig jogos követelésük van a várossal szemben. Tétényi Éva független polgármester az MTI-nek elmondta, nem járul hozzá az inkasszóhoz, mert a bankok követelése mellett nem képes bért fizetni a dolgozóknak.
Akár százezernél is többen lehetnek a mai Kossuth téri szakszervezeti tüntetésen. Több száz szervezet jelezte ugyanis a részvételét a kormány munkavállaló- és demokráciaellenes intézkedései ellen tartott megmozdulásra, ami hétfőn félpályás útlezárásokkal folytatódik. A kormányszóvivői iroda közleményben reagált a csütörtökön kezdett, D-nap elnevezésű demonstráció-sorozatra. Jelezték, a kabinet nem…
Jogerőssé vált a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete, így Centrum Parkoló Rendszer Kft. köteles kiadni szerződéseinek adatait - közölte az LMP pénteken.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetén belül az oktatás területén az előző évhez hasonlóan 2012-ben is kiemelt figyelmet kap a közoktatásban a határon túli kapcsolatok erősítése, fenntartása, valamint a kisiskolák további támogatása, amely már nemcsak újraindítást, hanem a finanszírozási problémákkal küzdő iskolák megsegítését is jelenti - olvasható a jövő évi büdzsé Országgyűlésnek pénteken…
Az ügyészség szerint Budaházy 2007 folyamán az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára létrehozta a Hunnia mozgalom elnevezésű szervezetet annak érdekében, hogy 2007-2009-ben terrorcselekményeket hajtson végre.
Október elsejével lemond a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatói posztjáról Heim Péter. Utóda Fürjes Balázs Zoltán, aki egy hónappal ezelőtt lett a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felügyelőbizottságának elnöke.
Nyilvánosságra hozták az új köznevelési törvény koncepcióját pénteken. A kormany.hu oldalon közzétett, összesen 74 oldalas dokumentumot a kormány augusztus 31-én fogadta el, majd szerdai ülésén megerősítette.
Elsősorban a társadalmi párbeszéd fontosságára hívták fel a figyelmet a felszólalók péntek délután a fővárosi Vértanúk terén. A Kossuth tér szomszédságában tartott társadalmi kerekasztal elnevezésű rendezvényen több százan részt vettek.
Megszüntette a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György előzetes letartóztatását és házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság. Az elsőfokú döntés azonnal végrehajtható. A per november végén folytatódik.
Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.
Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.
Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.
Szombaton torlódás várható a Petőfi hídnál, mivel egy-egy forgalmi sáv lezárása mellett napközben mossák majd a hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
Éjjeli őrjárat címmel hétköznap esti kulturális műsorsávval debütál október 3-án a művészeti adóvá alakuló Duna2 - tájékoztatta az MTI-t a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken.
Az I. kerületben a Győző utcában és a Mészáros utcában buszsávot építenek. Emiatt forgalomkorlátozásra kell számítani Budapesten a Lánchídra vezető budai főútvonalon október első két hétvégéjén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Szollár Domokos tölti be a Mol-csoport nemzetközi kommunikációs és társasági marketing vezető pozícióját ez év október 1-jétől - tájékoztatta az olajcég az MTI-t pénteken.
Szollár Domokos tölti be a Mol-csoport nemzetközi kommunikációs és társasági marketing vezető pozícióját ez év október 1-jétől - tájékoztatta az olajcég az MTI-t pénteken.
Az észak-koszovói Jarinje határátkelő környékén levő dombokon csatárláncba fejlődve kétméterenként fegyveres amerikai KFOR-katonák várakoznak és szemmel tartják a térséget, senkit sem engednek a helyszín közelébe. Az átkelőhöz folyamatosan érkeznek a katonákat és az üzemanyagot szállító helikopterek - jelentette pénteken a helyszínről a Beta szerb hírügynökség.
Tarthatónak nevezte a jövő évi költségvetés sarokszámait a nemzetgazdasági miniszter. Bírálták a jövő évi büdzsé tervezetét az ellenzéki pártok. Az Európai Unió bővítése mellett foglalt állást a magyar miniszterelnök Varsóban. A nap legfontosabb hírei szeptember 30-án.
A költségvetésről szóló törvényjavaslat szerint létrehozzák a Nemzeti Szociálpolitikai Alapot, amely a szociális ellátások egy meghatározott körét, valamint a Nyugdíjbiztosítási Alapból kikerülő, korai nyugdíjakat tartalmazza; az alapból ezekre 863 milliárd forintot fordíthatnak jövőre.