2011. szeptember 28. szerda

szept. 28
20:57
Szigorúbban büntetik a közlekedési szabálysértéseket (Infostart)
A szabálysértések szigorúbb szankcionálását és a járművezetői képzés rendszerének megváltoztatását javasolja a Nemzeti Fejlesztési minisztérium helyettes államtitkára. A cél a halálos közúti balesetek csökkentése.
szept. 28
21:03
Szekeres: semmitmondó a kormány újabb bejelentése (ATV)
Az MSZP országgyűlési képviselője úgy véli: a kormánynak be kellene látnia, hogy elhibázott a jelenlegi gazdaságpolitikája.
szept. 28
21:15
Megszületett a döntés az eszközkezelőről - a nap hírei (Infostart)
A kormány döntött a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról, 2014 végéig öt ezer lakást vásárol meg az állam. Egészségügyi intézmények állami tulajdonba adásának előkészítéséről és parkolási tarifák csökkentéséről döntött a fővárosi közgyűlés. A mozgáskorlátozotti igazolványokról szóló teljes jogi szabályozás áttekintését javasolja az állampolgári jogok biztosa.
szept. 28
21:21
Novemberig kizárják Gyurcsány Ferencet (ATV)
Az Egyenes beszéd szerdai vendége: Horváth Csaba, szocialista politikus volt.
szept. 28
21:23
Florida felboríthatja az amerikai előválasztások menetrendjét (ATV)
Florida 2012. január 31-ére kívánja kitűzni az elnöki előválasztás napját, amivel felborítja a bevált hagyományokra épülő republikánus jelölési folyamatot - jelentette szerdán a CNN.
szept. 28
21:36
Pénzmosás gyanúja is felmerült (Metropol)
A csalás és a hűtlen kezelés mellett nagy értékű pénzmosás gyanúja is felmerül a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társának ügyében - közölte Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán.
szept. 28
21:38
Ha a nő szurkol (Metropol)
A csapatok hálásak voltak, hogy nem kell üres széksorok előtt játszaniuk, a meccs előtt rózsákat dobáltak a nézőtérre.
szept. 28
21:39
Horváth Csaba: novemberig zárják ki az MSZP-ből Gyurcsányt (ATV)
A szocialisták fővárosi frakcióvezetője szerint Gyurcsány többször megsértette a párt alapszabályát, ráadásul magában már korábban eldöntötte, hogy távozik az MSZP-ből.
szept. 28
22:15
A Demokratikus Koalíció áll a kizárás elé (ATV)
Amennyiben Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke úgy gondolja, hogy a párt megújítására tett javaslatok miatt ki kell zárni a Demokratikus Koalíció politikusait, úgy a DK 1600 párttagja ennek áll elébe.
szept. 28
22:30
Horváth Csaba: novemberig zárják ki Gyurcsány Ferencet az MSZP-ből (Alternatív Energia)
Horvát Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt fogja javasolja, hogy még a novemberi pártkongresszus előtt zárják ki Gyurcsány Ferencet a szocialista pártból. A politikus erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt szerda este. A Demokratikus Koalíció reagálásában közölte, ha javaslataik miatt ki kell zárni politikusaikat, állnak elébe.
szept. 28
22:48
Mi volt holnap? (Metropol)
Különös tárgyat hozott valaki egy húsz évvel ezelőtti bulira. Óvatosan tette le a nagy becsben tartott szerkezetet egy biztonságosnak ítélt asztalra. Mobiltelefon, mondta halkan.

2011. szeptember 29. csütörtök

szept. 29
5:09
Kórházba került - Kiverték a magyar műsorvezető szerelmének fogait (ATV)
Egy bevásárlóközpont előtt a pár összeszólalkozott egy társasággal.
szept. 29
5:24
Pórul járnak a korhatár alatti nyugdíjasok (Alternatív Energia)
A korhatár alatti nyugdíjasok ellátása nem emelkedik jövő januártól, bár azt valószínűleg megússzák, hogy a kormány megadóztassa őket. A kormány terve szerint ez vonatkozik majd minden "civilre", aki 62 évnél fiatalabb. Más a helyzet a korhatár alatti szolgálati nyugdíjasokkal. Az 57 és 62 év közöttiek "rendes" öregségi nyugdíjat kapnak, míg az 57 évnél fiatalabbak ellátása szolgálati járandóság…
szept. 29
5:26
Ügyészség elé viszik a politikai vádiratot (Alternatív Energia)
Várhatóan a jövő héten három parlamenti bizottság is tárgyalja majd Balsai István korábbi miniszterelnöki megbízott jelentését a 2006. őszi rendőri fellépésről.
szept. 29
5:27
Horror - Öt fejet találtak a rendőrök az általános iskola mellett (ATV)
A fejek olyan állapotban vannak, hogy még azt sem tudják megállapítani, milyen neműek lehettek.
szept. 29
5:28
Mesterházy: 2014-ben váltópárt lesz az MSZP (Alternatív Energia)
Váltópárti szerepre készül az MSZP, ennek érdekében elnöksége tegnap elfogadta a stratégiát és meghatározta a párt 2014-ig érvényes menetrendjét.
szept. 29
5:29
Nem lesz béremelés, nagymértékű elbocsátásokra kell számítani (ATV)
Az utazási kedvezmények megkurtítása, a családi pótlék és a GYES befagyasztása is szerepel a kormány jövő évi tervei között - írja az Origo a birtokába került költségvetés tervezetére hivatkozva. A közszférában nem lesz béremelés, és nagymértékű elbocsátásokra kell számítani. A kormányszóvivő ma híradónk kérdésére nem erősítette meg az információkat, csupán annyit mondott, hogy később…
szept. 29
5:30
Felvirrad a D-nap (Alternatív Energia)
A nyugdíjasok és a pedagógusok szervezetei is jelezték, ott lesznek a demokráciáért, a szociális biztonságért valamint a munkavállalói jogokért szervezett szombati tüntetésen. A demonstrációsorozat ma kezdődik, a Clark Ádám téren 15 órától ülősztrájkkal demonstrálnak a kabinet intézkedései ellen. A szombati nagygyűlés pedig várhatóan a rendszerváltás utáni legnagyobb megmozdulás lesz, amire…
szept. 29
5:32
Budapesten kezdik az államosítást (Alternatív Energia)
Minden ingó és ingatlan vagyonával, adósságállományával együtt állami kézbe kerül a fővárosi fekvőbeteg-ellátórendszer. A kizárólag a Fidesz-KDNP által támogatott közgyűlési döntés értelmében szabadon államosíthatják a fővárosi önkormányzat 12 kórházát, amint ennek részleteiről a főpolgármester megegyezik a kormánnyal, s a szükséges jogszabály-módosítások is életbe lépnek.
szept. 29
5:34
Precedensértékű lehet az időközi választás (Alternatív Energia)
Precedensértékű lehet a II. kerületi időközi parlamenti választás, megmutathatja, milyen erők és milyen értékek vannak Magyarországon - fogalmazott lapunknak Lévai Katalin, aki több civil szervezet mellett az MSZP támogatásával áll rajthoz november 13-án.
szept. 29
5:36
Új, polgári Leader-körök alakulnak? (Alternatív Energia)
A jelenlegi Leader akciócsoportok több mint 20 százaléka veszítheti el irányító szerepét az év végével - erről döntött még júniusban a Vidékfejlesztési Minisztérium. Ellehetetlenítésükre nincs szakmai magyarázat, a tárca célja az, hogy a vidékfejlesztést irányító, jelenleg nonprofit gazdasági társaságként működő helyi közösségek helyett új egyesületek alakuljanak.
szept. 29
5:42
Megbírságolták a megölt férfi apját (Alternatív Energia)
A romagyilkosságok tegnapi tárgyalásán a Pest Megyei Bíróság tanácsa azt a mentőápolót hallgatta meg, aki azt vallotta, hogy a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt áldozatok családtagjai halálosan megfenyegették.
szept. 29
5:44
Emlékfát ültettek, gyermekházat létesítenek - Képgaléria! (Alternatív Energia)
"Veled vagyunk Devecser", illetve "Devecser az összefogás városa". E két szlogen szerepel a tavaly októberi iszapömlés sújtotta település új lakóparkjának emlék-pergolájánál, illetve egy emlékfa tövében. Tegnap ugyanis Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Toldi Tamás polgármester néhány helybéli jelenlétében egy hársfacsemetét ültetett.
szept. 29
5:57
Hogyan csökkentsük a gyermekbalesetek számát? (Infostart)
Csökkent a gyermekbalesetek száma Magyarországon. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint tavaly 20 gyerek vesztette életét közlekedési balesetben. A rendészeti főigazgató új, bűnmegelőzési programokat ismertetett.
szept. 29
6:15
Harminc ezres bírság - piros lámpánál koldulásért (Infostart)
Akár harmincezer forintos bírságot is kiszabhat a rendőr, ha valaki koldul vagy újságot árul az autók között, a piros lámpánál. A fővárosban is egyre több ilyen eset fordul elő, amely balesetveszélyes és konfliktushelyzetet is teremthet - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
szept. 29
6:39
Malina Hedvig ügyében mindjárt elismeri a jogsértést a szlovák kormány (ATV)
A szlovák kabinetnek szeptember 30.-áig kell válaszolnia a Malina Hedvig megverését és az eset eltusolását vizsgáló strasbourgi emberi jogi bíróságnak. Az ÚJ Szó szerint a kormány a jogsértést már nem vitatja, és most fogalmazza az elismerő nyilatkozatot.
szept. 29
6:41
"Ceausescu és a csacsiságokat csacsogó csacsi" Színvonalas vita a fővárosi közgyűlésben (ATV)
Bibó Istvánról egy 2. kerületi közparkot, Gundel Károly vendéglősről pedig az Állatkerti utat nevezi el a fővárosi közgyűlés a kerületek javaslatai alapján. A testület mai ülésén döntött arról is, hogy óránkénti 160 forintra csökkenti Budapest a pesti alsó rakpart XIII. kerületi részén a parkolási díj összegét, mert kevesen használják a parkolókat. A legnagyobb szócsata a tizenkét, fővárosi…
szept. 29
6:57
Mubarak árnyától félnek: választási bojkottal fenyeget a Muzulmán Testvériség (ATV)
A szélsőséges szervezet és 59 további formáció azt szeretné, ha a rendszerből kikerülnének az egyéni választókerületek, ahol a volt elnök pártjának emberei szépen szerepelhetnek.
szept. 29
6:59
Történelmi válság fenyeget - Ismét sztrájk bénítja a fővárost (ATV)
Az Európai Bizottság szerint a bankoknak is hozzá kell járulniuk a válság megoldásához, ezért az EB javasolja a tranzakciós adó bevezetését. Jose Manuel Barroso bizottsági elnök szerint az EU évi 57 milliárd euró plusz bevételt vár a pénzügyi tranzakciók megadóztatásától. Közben a görög fővárost ismét sztrájk bénította meg.
szept. 29
7:12
Orbán becsapta, Tarlós elárulta Budapestet (Metropol)
Horváth Csaba szerint Orbán Viktor miniszterelnök becsapta, Tarlós István főpolgármester elárulta Budapestet, a fideszes vezetés egységben rombolja le a főváros évszázados értékeit.
szept. 29
7:15
Felpuhítják a képviselők mentelmi jogát (ATV)
A jövőben a honatyáknak minden intézkedésnél kötelező lesz felfedni képviselői mivoltukat, illetve szabálysértés esetén nyomban lemondhatnak mentelmi jogukról.
szept. 29
7:30
Novemberig kizárhatják Gyurcsány Ferencet az MSZP-ből (Metropol)
Horvát Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt fogja javasolja, hogy még a novemberi pártkongresszus előtt zárják ki Gyurcsány Ferencet a szocialista pártból. A politikus erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt szerda este. A Demokratikus Koalíció reagálásában közölte, ha javaslataik miatt ki kell zárni politikusaikat, állnak elébe.
szept. 29
7:30
Felsőoktatás: újabb változtatás (Alternatív Energia)
Az önköltséges képzésre felvételt nyerő hallgatókkal a képzés részleges állami finanszírozását biztosító állami ösztöndíjszerződést lehetne kötni - többek között ezt tartalmazza a felsőoktatási törvény MTI birtokába került legutolsó változata.
szept. 29
7:33
Szolnokra került a kosaras Szuperkupa (ATV)
A bajnok és kupagyőztes Szolnok hódította el a Szuperkupát, miután szerdán nagy csatában legyőzte az Albacompot a hivatalos kosaras szezonnyitó férfi mérkőzésén a budapesti Körcsarnokban.
szept. 29
7:35
Végtörlesztés: Indulhat a roham (ATV)
Csütörtöktől lehet igényelni a bankoknál a végtörlesztést kedvezményes árfolyamon. December végéig lehet kérni az adósságok visszafizetését, de aki beadja kérelmét, annak 60 napon belül ki kell fizetnie a tartozást. A Széchenyi Hitelszövetség szerint azok lesznek többen, akik forinthitelre váltják át kölcsönüket.
szept. 29
7:37
Még idén recesszióba süllyedhet a magyar gazdaság (ATV)
Még idén újabb recesszióba süllyedhet a magyar gazdaság, szeptemberben már negyedik hónapja zsugorodik a teljesítménye. A kilátások sem sokkal biztatóbbak, szűkös esztendőre kell felkészülni.
szept. 29
7:45
Átvállalhatja az állam az önköltségi képzés árának egy részét - lapszemle (Infostart)
A vidéki városi kórházakról szóló döntést a jövő évre halasztotta a kormány - értesült a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy mégsem kell majd minden önköltséges képzésre felvett fiatalnak teljes egészében állnia a képzési költségeket.
szept. 29
7:48
Októberben az Országgyűlés elé kerülhet a képviselők mentelmi jogáról szóló javaslat (Alternatív Energia)
Várhatóan októberben az Országgyűlés elé kerülhet a képviselők mentelmi jogának újraszabályozásáról szóló törvényjavaslat - mondta el Rubovszky György, a parlament szakbizottságának kereszténydemokrata elnöke.
szept. 29
7:51
Felsőoktatás: az „önköltséges” hallgatók is kaphatnak ösztöndíjat (ATV)
A koncepció szerint a kormány állapítja meg az ösztöndíj-szerződés tartalmi elemeit, különös tekintettel a diploma megszerzése utáni munkavállalási elvárásokra, illetve a szerződés nem teljesülésének következményére.
szept. 29
8:06
Népszámlálás - Négy kérdés vonatkozik a nemzetiségre, a nyelvi kötődésre (Alternatív Energia)
Négy kérdés vonatkozik a nemzetiségre, a nyelvi kötődésre az idei, október 1. és 31. között tartandó népszámláláson - mondta Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.
szept. 29
8:08
Taneszköz-kiállítás péntektől a Millenárison (Alternatív Energia)
A legújabb fejlesztésekkel és szakmai rendezvényekkel várják az oktatási szakembereket pénteken és szombaton a fővárosi Millenárison tartandó HunDidac 2011 taneszköz-kiállításon.
szept. 29
8:09
Olaszországba szerződhet a világhírű NBA-játékos (ATV)
A világhírű kosarasnak 10 mérkőzésen kellene pályára lépnie, amiért 2,5 millió euró ütné a markát.
szept. 29
8:11
Tizenegy kiló plasztikkal akarta felrobbantani a Pentagont (ATV)
Letartóztattak egy férfit, aki egy távirányításos repülőmodellel akarta levegőbe röpíteni a „kígyó fejét és szívét”.
szept. 29
8:27
289 forint az euró, 237 a frank (ATV)
Erősödött a magyar fizetőeszköz. A forint árfolyamát a Görögországgal kapcsolatos hírek mozgatják.
szept. 29
8:29
Elektromos autók, vezeték nélküli töltőrendszerrel (ATV)
A WiTricity Corporation, az IHI Corporation és a Mitsubishi Motors Corporation együttműködik az elektromos autók könnyen telepíthető, vezeték nélküli töltőrendszereinek kifejlesztésében – Az első lépés annak érdekében, hogy elavulttá váljon a vezetékes töltés – Erőinek egyesítéséről állapodott meg a WiTricity Corporation (WiTricity), az IHI Corporation (IHI) és a Mitsubishi Motors Corporation…
szept. 29
8:31
739 egészségügyi intézményt vesz át az állam az önkormányzatoktól (ATV)
A kórház-államosításhoz több törvénymódosításra is szükség lesz, ezzel kapcsolatos előterjesztéseket október közepén tárgyalja a Ház.
szept. 29
8:33
"Buszok százai érkeznek" Százezres tüntetésre készülnek (ATV)
Csütörtökön kezdődök a D-day elnevezésű tüntetéssorozat. A demonstrálók ülősztrájkkal nyitnak a Clark Ádám téren, szombaton lesz a Kossuth téri nagygyűlés, a következő héten pedig országszerte félpályás útlezárásokra lehet számítani. Összesen csaknem száz szakszervezet és civil szervezet csatlakozott az akcióhoz, mindannyian a kormányzati politika ellen tiltakoznak. Közben a Vasutasok…
szept. 29
8:45
8 hónap alatt beszámíthatóvá tennék Giffords merénylőjét (ATV)
Nyolc hónapi kezeléssel ismét beszámíthatóvá tehető az a támadó, aki idén januárban fejbe lőtte Gabrielle Giffords képviselőt és megölt hat másik embert - jelentette ki szerdán a tucsoni szövetségi bíróságon a támadó kezelésével megbízott elmeorvos.
szept. 29
8:47
Sebészeti osztályra került a magyar énekes lánya (ATV)
Abban a pillanatban, mikor lábra áll, már fel kell csatolni a sérült csigolyát tartó eszközt.
szept. 29
8:57
Dux: Drágább lesz az önköltséges képzés, de lesz hozzá új diákhitel (Infostart)
Novemberben kerülhet az Országgyűlés elé az új felsőoktatási törvénytervezet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dux László. A felsőoktatásért felelős helyettes-államtitkár beszélt arról is, hogy a tervezet értelemében drágább lesz a költségtérítéses képzés. Ennek finanszírozására létrehozzák a Diákhitel 2-t, amelynek már zajlik a kidolgozása a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

Keresés