Súlyos fennakadásokat okozott Európa fővárosának közlekedésében csütörtök délelőtt a közterület-fenntartásban foglalkoztatottak spontán tiltakozó akciója.
Az Országgyűlés várhatóan hétfőn határoz a gázolaj, a dohány- és az alkoholtermékek, valamint a szerencsejáték jövedéki adóját növelni kezdeményező, az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló kormányzati javaslatról.
Ha Gyurcsány Ferenc kezdeményez, az a dolga, hogy itt legyen - közölte az MSZP rendkívüli frakcióülésére érkezve Kovács László. A politikus hozzátette: az elnökség szerda este egyértelműen elutasította a volt kormányfő javaslatát.
Tarlós István szerint a demokráciában szükség van arra, hogy a főpolgármestert a választók válasszák meg és "ne körülbelül 17 ember, valamiféle pártelhatározás alapján".
A fővárosban egyre több gondot okoz az autósoknak, hogy hiába váltanak jegyet a legközelebbi parkolóórából, mégis bírságot kapnak, mert az adott automata másik parkolás-üzemeltető társasághoz tartozik. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége azt tanácsolja, hogy ilyen esetben, amennyiben nem sikerül rendezni a vitás ügyet a parkolás-üzemeltetővel, akkor a fogyasztók forduljanak a…
Támogatja a józsefvárosi polgármester hajléktalan-problémával kapcsolatos törekvéseit Tarlós István. A főpolgármester erről csütörtökön beszélt újságírói kérdésre.
A volt miniszterelnök a 168 órának adott interjújában arról beszél, hogy szerinte már a vádirat is kész van ellene és „Polt Péter csak arra vár, hogy a mai hatalom által kinevezett bírók közül választhassa meg, ki is ítélkezzen felettem.”
Az LMP azt szeretné, ha a kormány egy egyszerű, többkulcsos adórendszert vezetne be, mert a jelenlegi fékezi a gazdaság növekedését - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt választmányi szóvivője.
Traian Băsescu kedd este Leonard Orban beiktatási ceremóniáján kacagva mondta a jelenlévő újságíróknak, hogy Románia 2008-ban néhány hosszú hatósugarú rakétával rendelkezett, és kész volt háborút indítani.
A gazdasági válságra nem lehet az a válasz, hogy csökkentik a munkavállalói jogokat, mert e nélkül nem lesz fenntartható az átmenet - mondta Elisabeth Schroedter európai parlamenti képviselő (Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség) csütörtökön Budapesten az "Ökopolitika és munkavállalói jogok a XXI. században" című konferencián.
A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a kabinet szerdai ülésén nem került szóba a kormányszóvivői kommunikáció. A szóvivői iroda mindezt azt követően közölte, hogy az origo arról írt, értesülése szerint éles bírálatot kapott a miniszterelnöktől a Giró-Szász András vezetésével felállt új kormányzati kommunikációs csapat a szerdai kormányülésen.
A devizahitelesek problémájának megoldása a bankokra nézve kockázattal jár, de még elviselhető terhet jelent. Ezzel együtt a kormány nem tart attól, hogy kivonulnának a bankok az országból, de ha két-három bank eltűnne a magyar piacról az még nem volna olyan nagy tragédia" - mondta Varga Mihály a miniszterelnökséget vezető államtitkár, a csütörtökön megjelent Heti Válasznak adott interjújában.
Fokozott biztonsági intézkedésekkel készültek Németországban XVI. Benedek pápa fogadására. A katolikus egyházfő ma kezdi meg négy napos látogatását szülőföldjén. De nem mindenki örül a látogatásnak.
A kormány által kialakított sajtószerkezet jól működik, azok a félelmek pedig, amelyek a médiatörvénnyel kapcsolatban megjelentek, nem igazolódtak be – mondta Pálffy István az ATV Start-ban.
Gyurcsány Ferenc és támogatóinak távollétében tartotta ülését csütörtökön az MSZP képviselőcsoportja. A frakciót Mesterházy Attila hívta össze, miután a volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció Platform azt javasolta: a szocialista képviselők erősíttessék meg mandátumukat az őket jelölő párttagokkal, pártszervezettel.
Továbbra is fenyegetést jelentenek a polgári lakosságra egyes, Moammer Kadhafi elűzött vezetőhöz hű erők Líbiában - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a NATO líbiai műveleteiért felelős parancsnok, Charles Bouchard.
Új közlekedési módot honosít meg a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban. Az Európában már sikeres közbringa-rendszerek mintájára 2013-tól Budapest számos pontján ülhetnek közkerékpárra a közlekedők, hiszen elindul a Budapest Bicikli, azaz a BuBi. A rendszer kiépítéséhez szükséges 900 millió forint európai uniós támogatásról szóló szerződést Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium…
Új közlekedési módot honosít meg a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban. Az Európában már sikeres közbringa-rendszerek mintájára 2013-tól Budapest számos pontján ülhetnek közkerékpárra a közlekedők, hiszen elindul a Budapest Bicikli, azaz a BuBi.
Bár a Palesztina teljes jogú ENSZ- tagságával kapcsolatos vita megfeneklett, most Nicolas Sarkozy francia elnök tett javaslatot egy lehetséges megoldásra: a palesztinok státuszát át kellene értékelni és a Közel-Keleten a béketárgyalásokat folytatni kellene. Párizs egy időtervet állítana föl.
A horvát államügyészség nem kommentálta a Vecernji list című zágrábi napilapnak azokat a nem hivatalos információkat, amelyek szerint állítólag Budapestnek engednék át a Mol egyik vezetője elleni eljárás lefolytatását az INA-Mol-ügyben elkövetett állítólagos vesztegetési ügyben.
Szabó Máté ombudsman szerint a végrehajtási eljárásban az ügy értékéhez viszonyítva aránytalanul magas lehet a hitelező jogi képviselőjének és az önálló bírósági végrehajtónak a díja, amelyet az adóssal fizettetnek ki.
Jeffrey Levine, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivője ott volt, amikor a Fidesz, 2010-es választási győzelmének biztos tudatában 2009. november 18-án beszámolt a külföldi diplomatáknak a párt gazdasági terveiről és külpolitikai irányvonaláról. Matolcsy György a szocialista bűnöket ostorozta, és a bürokrácia csökkentésével 7 százalékos GDP növekedést prognosztizált. Martonyi…
Hat százalék mínuszban zárt a pesti tőzsde, a világ vezető mutatói pedig mind jelentősnek esnek. A piacok így reagálnak a Fed szerdai bejelentésére, amely egy 400 milliárd dolláros kötvénycseréről és negatív gazdasági kilátásokról szól, illetve arra, hogy három amerikai nagybankot leminősített a Moody's. Az OTP árfolyama több mint 10 százalékkal esett, ezért délután négy óra előtt felfüggesztették…
Nem kötelező az MSZP tagjának lenni azoknak, akiknek ez folyamatos vívódást, vállalhatatlan kompromisszumot jelent - mondta Mesterházy Attila a szocialista frakció csütörtöki rendkívüli ülése után. Gyurcsány Ferenc és támogatói nem vettek részt a tanácskozáson, amit azután hívtak össze, hogy a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezte, a listán mandátumot szerzett…
Nem kötelező az MSZP tagjának lenni azoknak, akiknek ez folyamatos vívódást, vállalhatatlan kompromisszumot jelent - mondta Mesterházy Attila a szocialista frakció csütörtöki rendkívüli ülése után újságíróknak.
Október 3-án hallgatja ki az ügyészség Gyurcsány Ferencet. A korábbi miniszterelnök csütörtökön azt közölte: október 3-án, délután vesz részt az ügyészségi meghallgatáson.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - első nyolc havi hiánya 1.544,6 milliárd forint volt az előzetes adatok szerint, amely a módosított éves előirányzat 130,4 százaléka. Az augusztusi deficit 50,1 milliárd forint volt, ami több mint 33 milliárddal alacsonyabb a tavaly augusztusinál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az előzetessel megegyező adatot a kormany.hu…
Ebrendészeti hozzájárulás kivetésére adna lehetőséget az önkormányzatoknak a vidékfejlesztési miniszter által az Országgyűlésnek csütörtökön benyújtott új törvénymódosítás.
Egyösszegű előtörlesztéssel, több mint 860 millió forinttal csökkenti hitelállományát a hódmezővásárhelyi önkormányzat szeptember végén - döntött csütörtöki ülésén az alföldi város közgyűlése.
Az arányos adórendszer az egyetlen eszköz arra, hogy Magyarországon ismét gazdasági növekedés legyen, munkahelyek jöjjenek létre, és megérje dolgozni - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön, Miskolcon, a Bosch új gyártócsarnokának avatása után újságíróknak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese szerint a jelenlegi szabályozók, a komoly adó- és járulékterhek "önmagukban generálják" a feketegazdaságot.
A palesztinoknak joguk van az önálló államhoz, de ennek feltétele az erőszakmentesség, illetve hogy egyik fél se tegyen egyoldalú lépéseket, mondta az ATV Start-ban Izrael állam magyarországi nagykövete.
Újabb tanú vallott az erzsébetvárosi önkormányzati ingatlanpanamáról a Hunvald-ügyben a Fővárosi Bíróságon csütörtökön; a fiatalembernek, aki a vevői oldalon ügyvédjelöltként került kapcsolatba a vádbeli ügyletekkel, közvetlen, konkrét tudomása inkább csak az ügyészség tanúinak jogellenes cselekményeiről volt.
Jogilag megtámadja a devizahitel-átváltásokról szóló törvényt, de Magyarországról nem vonul ki a Raiffeisen Bank. A bank kockázati igazgatója szerint a törvény középtávon árt Magyarországnak.
Legalább tíz ember halt meg csütörtökön a jemeni fővárosban a hadsereg egymással rivalizáló egységei közötti összecsapásokban, illetve az államfőhöz hű, valamint annak távozását követelő törzsek összetűzéseiben.
Kormányügyeleti rendszer létrehozásáról döntött a kabinet a kormányzati intézkedést igénylő rendkívüli eseményekről való tájékoztatás, illetve ezen eseményekről készült jelentések gyűjtése, értékelése és továbbítása érdekében.
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely - közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után.
Többen összefüggést látnak a most napvilágra került esztergomi hitelezői lista egyik neve és a dorogi polgármester választáson Fidesz-színekben induló Merényi Tamás között. Merényi ugyanis a biztos vereség tudatában vállalta az indulást, viszont sokak szerint nem ingyen.
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely - közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után.
Magabiztosan, 13 góllal nyert a Szolnok férfi vízilabdacsapata a LEN Kupa örökébe lépett Eurokupa első selejtezőkörében az isztambuli Heybeliada ellen, csütörtökön az olaszországi Bogliascóban.
Kivonultak a nyugati – köztük a magyar – diplomaták csütörtökön az ENSZ-közgyűlés ülésterméből, miután Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az Irak és az Afganisztán elleni támadás ürügyéül használta fel a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat.