Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki tavaly októberben két budapesti postát és két pénzváltót is megpróbált fegyverrel kirabolni - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának vezetője keddi sajtótájékoztatóján, a fővárosban.
Parlamenti vitanapot kezdeményez az LMP arról, hogy hogyan lehet növelni a nők közéleti és politikai szerepvállalását - mondta keddi, a Központi Statisztikai Hivatal épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Ertsey Katalin. Az ellenzéki párt a vitanapot október 5-ére tervezi.
"Nagyon alacsony" az euróövezet felbomlásának és az euró "kimúlásának" kockázata, tekintettel arra, hogy ez milyen hatalmas pénzügyi, gazdasági és politikai károkat okozna - vélekedtek Londonban kiadott keddi helyzetértékelésükben a Fitch Ratings elemzői, akik szerint a sokak által egyetlen megoldásnak tartott Európai Egyesült Államok és a valutaunió szétesése között létezik egy "hibrid,…
Hegedűs Miklós annak örül, hogy a kormány elszántan védelmezi a 3 százalékos hiánycélt, ám amiatt aggódik, hogy a különböző intézkedések összességükben milyen célt szolgálnak, és miképp indítják be a gazdaságot.
Nagyon várja Gera visszatérését a Birmingham Mail West Brom-felelős szakírója. A zsurnaliszta úgy véli, hatalmas lökést adhatna a gárdának, ha a magyar ott lehetne a pályán a Fulham ellen, a hétvégén.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén kedden. A forint árfolyama kissé erősödött a jegybank keddi kamattartó döntését követően.
Mielőbb pótolni kell az új alaptörvény korhatárra vonatkozó rendelkezései miatt jövőre nyugdíjba vonuló bírákat, az általuk vitt ügyek nem maradhatnak ellátatlanul - hangoztatta az egyes bírói álláshelyek betöltéséről szóló kormánypárti javaslatot ismertetve a fideszes Papcsák Ferenc kedden az Országgyűlésben.
Pénzt, fegyvereket és vallási tárgyú könyveket is kaptak azok a gyerekek, akik helyezést értek el az egyik szomáliai - iszlamista felkelők által vezetett - rádióállomás énekversenyén.
Nem politikai megrendelésre, hanem kizárólag a 1989. évi III. törvény alapján tiltotta be a rendőrség a szeptember 29-én kezdődő szakszervezeti demonstrációsorozatot, állítja az ORFK szóvivője.
Az idei GDP előrejelzését 2,6 százalékról 1,6 százalékra, a jövő évit 2,7 százalékról 1,5 százalékra rontotta, az idei inflációs prognózis maradt 3,9 százalék, a 2012-est 3,6 százalékról 3,9 százalékra emelte a Magyar Nemzeti Bank.
A volt kormányfő nem megy el a kolontári vörösiszap-katasztrófa ügyét vizsgáló parlamenti bizottság szerdai ülésére - ez olvasható ki Gyurcsány Ferenc keddi Facebook-bejegyzéséből.
Kötelező tantárgyként vezették be a sakkórákat az idei tanévtől az örmény iskolákban. A különleges tantárgy célja, hogy fejlesszék a fiatalok gondolkodásmódját, és önálló döntések meghozatalára bátorítsák őket.
A független szakértői jelentés szerint 26,6 millió euró, azaz mintegy 7,62 milliárd forint kártalanítás és kamatai illetik meg a Suez Environnement céget a pécsi önkormányzatnak a Pécsi Vízmű Zrt.-vel kötött szerződés felbontása és annak következményei miatt.
A jegybank az ország devizatartalékainak terhére kész a devizahitelek végtörlesztéséhez szükséges devizát a magyar bankok igénye szerint rendelkezésükre bocsátani - jelentette be Simor András a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a monetáris tanács keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Ismét elutasította Törökország tervezett európai uniós csatlakozását a német kancellár. A teljes jogú tagság helyett stratégiai partnerséget ajánlott Ankarának, a törökök azonban elutasították a partneri viszonyt.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden elnapolta a döntést annak a polgári pernek a felülvizsgálati eljárásában, amelyben a Csongrád Megyei Főügyészség közérdekű keresetben kérte a szegedi székhelyű Partiscum XI. Takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget adó általános szerződési feltételeinek megsemmisítését.
Nem bánta meg, hogy benevezett a Nemzeti Vágtára lovával az a férfi, akinek állata súlyosan megsérült, majd elpusztult a verseny során. Czike Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: nem volt biztosítva a ló, így nem kap pénzt a baleset miatt, a szervező cégtől pedig nem követel kártérítést.
Merénylet áldozata lett kedden Burhanuddin Rabbani, Afganisztán korábbi államfője - jelentette be egy rendőrtiszt Kabulban. Rabbani volt a tálibokkal tárgyaló Béketanács elnöke.
Az MSZP elnöke szerint a kormány a felsőoktatásban tervezett intézkedéseivel, "a tandíj bevezetésével" újabb választási ígéretét szegi meg, és ismét a jómódúaknak kedvez a kiskeretűek rovására.
A Fővárosi Bíróság nem engedélyezi a 2011. szeptember 29-én 10 órától 2011. október 2-án délután 14-óráig tartandó demonstrációt, mely a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalat érintené. Ugyanakkor lehet szervezni tüntetést a Parlament elé és a rendvédelmisek végigvonulhatnak a Clark Ádám tér - Szent György tér - Széll Kálmán tér - Csalogány utca - Fő utca - Clark Ádám tér útvonalon is…
A bíróság keddi döntése szerint a szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációjukat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon; október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak az előre kijelölt útvonalon.
A bíróság keddi döntése szerint a szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációjukat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon. Október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak az előre kijelölt útvonalon.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság nem tárt fel politikai hátteret a Yukos (Jukosz) volt kőolajkonszern ügyében - állapította meg az orosz igazságügyi minisztérium kedden a honlapján közzétett közleményében, amelyben rámutatott arra is, hogy a bíróság nem adott helyt a kompenzálásra vonatkozó követelésnek.
Az MSZP szerint a kormánynak egyetlen célja van az önkormányzati reformmal: a központosítás. Botka László szegedi polgármester ezt azután mondta újságíróknak, hogy a szocialista frakció szakpolitikusai Pintér Sándorral tárgyaltak a készülő önkormányzati törvényről.
A pécsi önkormányzat nem ért egyet azon szakvéleménnyel, amely szerint a városnak 7,62 milliárd forint kártalanítást kellene fizetnie a Suez Environement cégnek a vízszolgáltató Pécsi Vízmű Zrt.-vel kötött szerződés két évvel ezelőtti felbontása miatt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy 12 főből álló külön nyomozócsoportot állított fel az uzsora-bűncselekmények felderítésére, emellett az ország hat régiójában megerősítik a rendőri erőket - mondta Garamvölgyi László szóvivő.
A havi bruttó 202.000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak a 16 százalékos jövedelemadón felül is fizetniük kell. Persze, csak "átmenetileg". Ez azonban mégiscsak azt jelenti, hogy megszűnik az egykulcsos adórendszer.
Huszonnyolcan megsérültek, amikor menetrend szerint közlekedő Volánbusz ütközött össze kamionnal kedd délután Debrecen és Mikepércs között - közölte a regionális mentőszolgálat vezetője a helyszínen az MTI-vel.
A kormány a minimálbér 92000 forintra és a garantált bérminimum 108000 forintra történő emelésére tesz javaslatot a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Huszonnyolcan megsérültek, amikor a menetrend szerint közlekedő Volán autóbusz egy kamionnal ütközött kedd délután a 47-es főúton Debrecen és Mikepércs között.
A Fővárosi Bíróság keddi döntése szerint a szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációikat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon. Október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak az előre kijelölt útvonalon.
Akár bírósági útra is terelheti az osztrák pénzügyminisztérium a magyarországi devizaadósok rögzített árfolyamú végtörlesztésének ügyét - jelentette kedden az APA osztrák hírügynökség.
Munkaközpontú munka törvénykönyvére van szükség, amely megvédi a munkahelyeket, segíti az újak létrejöttét, védelmet biztosít a munkavállalóknak, és hozzásegít ahhoz, hogy a munka felértékelődjön, a fizikai munkát megbecsüljék az országban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetést követően újságíróknak.
A Fővárosi Bíróság keddi döntése szerint a szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációikat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon; október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak az előre kijelölt útvonalon.
Nincs pénz a hivatalos levelek postára adására, a tömegközlekedési pályázat hirdetési díjának kifizetésére, a közműszolgáltatók több intézményt kikapcsolással fenyegetnek, a szállítók az ingyenes tankönyvek visszavételére készülnek.
Elfogyott a polgármesteri hivatal pénze Esztergomban, nincs pénz a hivatalos levelek postára adására, a tömegközlekedési pályázat hirdetési díjának kifizetésére, a közműszolgáltatók több intézményt kikapcsolással fenyegetnek, a szállítók az ingyenes tankönyvek visszavételére készülnek - mondta el a város kedd esti képviselő-testületi ülésén Tétényi Éva független polgármester.
Bizalmi szavazáson kedden megbukott a szlovén kormány. A szociáldemokrata Borut Pahor vezette testület távozására 51, maradására 36 képviselő szavazott. A ljubljanai kormány bukása miatt egyes elemzők szerint csúszhat az EU tervezett mentőalapjának ratifikációs folyamata is.
92 ezer forintra emelné a minimálbért a kormány. Az MSZP elnöke szerint a nyugdíjvagyont is fel kellene használni a gazdaság élénkítéséhez. A jegybank elnöke szerint rontja Magyarország növekedési kilátásait a devizahitelesek végtörlesztési lehetősége.