2011. szeptember 12. hétfő

szept. 12
20:26
Magyar Mammut (Metropol)
Ha van jó ebben a történetben, az annyi, hogy még e válságos világban is van olyan üzlet e honban, amely a szó szoros értelmében üzletnek mondható.
szept. 12
20:27
Elkezdődött a VII. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál (ATV)
Kovács Valéria üvegfestőművész kiállításának megnyitójával és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjével hétfőn este elkezdődött a VII. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál október végéig tartó programja az Új Zsinagógában.
szept. 12
20:29
Klórgáz szennyezett Budapesten - öt ember került kórházba (ATV)
Klórgázt találtak egy fővárosi bérházban, öt ember szorult ápolásra - mondta Barta Ágnes, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője hétfő este az MTI-nek.
szept. 12
20:31
Obama-csomag számolná fel a magas amerikai munkanélküliséget (ATV)
A kongresszusnak haladéktalanul el kell fogadnia azt a munkahelyteremtő csomagot, amely országszerte ismét állást teremt az amerikaiak számára - mondta hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében Barack Obama elnök, aki egyúttal bejelentette, hogy a dokumentumot átküldte a szövetségi törvényhozásnak.
szept. 12
21:00
Fészekrakó-hitelesek is igénybe vehetik az árfolyamgátat (Infostart)
Egyhangúlag fogadta el hétfőn az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszer-értékesítésének rendjéről szóló törvény módosítását az Országgyűlés hétfőn. A jogszabályt 324 igen szavazattal fogadták el a képviselők.
szept. 12
21:03
Húszperces felszólalásra készül Gyurcsány (ATV)
A volt miniszterelnök beszédére este tíz óra körül kerülhet sor.
szept. 12
21:18
Országvédelmi akciótervet hirdetett a miniszterelnök - a nap hírei (Infostart)
Hat fejezetből álló országvédelmi tervet jelentett be napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök. Ismét drágulnak szerdán az üzemanyagok. Feljelentést tett a BKV 2005-2006-os lízingszerződésével kapcsolatban az Állami Számvevőszék.
szept. 12
22:30
Felfüggesztették Gyurcsány mentelmi jogát (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés 85%-a, a szükséges 2/3-os többségnél nagyobb arányban megszavazta Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését.
szept. 12
22:32
Felfüggesztették Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés 306 igen és 52 nem szavazattal megszavazta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését. Az exkormányfőt a sukorói beruházással kapcsolatban gyanúsította meg az ügyészség. A parlament a rendszerváltás óta először adott ki a nyomozóhatóságnak egy korábbi kormányfőt.
szept. 12
23:06
Bíróság elé állhat Gyurcsány (Infostart)
Felfüggesztette Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi jogát az Országgyűlés.

2011. szeptember 13. kedd

szept. 13
5:09
Felesége karjai közt halt meg a fiatal színész (ATV)
A színész járt kezelésekre, de a kezdeti remény gyorsan szertefoszlott.
szept. 13
5:24
Indulhat a kormányátalakítás (Alternatív Energia)
A kormányzati struktúra átalakításának előszele, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén álló Fellegi Tamás átrendezte tárcája vezérkarát, és több hetes "hírlapi kacsázás" után távozott államtitkári posztjáról Nyitrai Zsolt is. A jövőben a konzultációs kérdőíveken dolgozó fideszes pártpolitikus mellett új szóvivők is érkeztek a Miniszterelnökségre, ahonnan a következő hónapokban levezénylik a…
szept. 13
5:26
Őszi babaholmi vásár (Alternatív Energia)
Szeptember 17-én, szombaton rendezik meg a Hungexpo "B" csarnokában a 14. őszi BabyMarkt Babaruhabörze és Gyerek Expo-t. A tapasztalat azt mutatja, hatalmas igény van jó minőségű babaruhákra, játékokra, könyvekre és minden egyéb kiegészítőre - babakocsi, kiságy, hordozó - ami az évek során kell a gyerekeknek.
szept. 13
5:27
Bepöccent az anyuka: félholtra verte gyerekét (ATV)
Mindezek után hisztérikusan hívta fel anyját és azt kiabálta, hogy valami baj van a gyermekkel.
szept. 13
5:28
Felmentette a bíróság Kaiser Ede volt barátnőjét (Alternatív Energia)
Első fokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap azt a családot, amelynek tagjait az ügyészség azzal vádolta, hogy hamisan tanúskodtak, amikor Kaiser Edének alibit igazoltak a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás idejére.
szept. 13
5:29
Kiadták Gyurcsányt (ATV)
A volt miniszterelnök szerint szó sincs jogi ügyről, legfeljebb látszólag - valójában Obán Viktor akarja őt politikai értelemben megölni. De Gyurcsány Ferenc szerint vádlottból vádlóvá magasodik, ott, ahol a hatalom basáskodik.
szept. 13
5:30
Követi a nyertes cég Papcsákot? (Alternatív Energia)
Baktalórántháza városközpontját és Budapest XIV. kerületének régi épületeit is ugyanaz a cég újíthatja fel - előbbi település a mostani zuglói polgármester, Papcsák Ferenc választókerülete volt korábban - adta hírül a hvg.hu, megemlítve, hogy a kerületben eközben több korábbi szolgáltatóval indoklás nélkül mondták fel az addigi szerződést.
szept. 13
5:32
Hat év börtön Damunak (Alternatív Energia)
Első fokon hat év börtönre ítélte Damu Rolandot a Pesti Központi Kerületi Bíróság: a Jóban rosszban kirúgott színészt hat évre a közügyektől is eltiltották, illetve az 1,2 millió forintos perköltséget is meg kell fizetnie. "Nevetséges" - kommentálta az ítéletet Damu, míg exmenyasszonya annyit mondott a színészre utalva, "magának köszönheti".
szept. 13
5:34
Ipari kém-ügy: támad a védelem (Alternatív Energia)
Két héttel a várható ítélethirdetés előtt támadásba lendült a védelem a négymilliárdos ipari kémkedési ügyben. Az új ügyvédekkel erősítő vádlottak immár a vádat is törvénytelennek tartják, és hamisítással vádolják a károsultat.
szept. 13
5:36
Játékadó-emelés: önök kérték (Alternatív Energia)
A játékadó beharangozott, bár körül nem írt emelése mellett egy teljesen új adót is "kiosztott" az idei százmilliárdos költségvetési lyukat betömni kívánó Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerencsejáték-szektorra.
szept. 13
5:38
BKV: ezúttal Aba Botond következhet (Alternatív Energia)
Öt-hétszáz milliós károkozást gyanít a BKV-nál, ezért hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az Állami Számvevőszék. Egy belső BKV-s iratra hivatkozva azt állítják: 2005-2006-ban száznál több jármű beszerzésekor a gazdaságilag legrosszabb megoldást, a lízinget választotta a cég, melyet akkoriban Aba Botond irányított. Kérdés, volt-e más választása? A volt vezérigazgató…
szept. 13
5:42
Vesztesek háborúja (Metropol)
Pont került ezzel egy időszak végére, amelyre így fogunk emlékezni: a terrorizmus ellen vívott háború kora.
szept. 13
6:39
A parlamentbe is beszivárgott a WikiLeaks: kérdőre vonták Orbánt (ATV)
A kormánypártok támogatták, az ellenzék azonban elégedetlen volt a kormány intézkedéseivel és az elmúlt időszak gazdaságpolitikájával. A képviselők arra is felszólították a miniszterelnököt, hogy a parlamentben adjon magyarázatot a WikiLeaks által kiszivárogtatott szavaira.
szept. 13
6:54
Jövedékiadó-emelés és energiastratégia a parlament napirendjén (Infostart)
A játékadó, illetve a gázolaj, a dohány- és az alkoholtermékek jövedéki adójának emelésére irányuló kormányzati előterjesztést és a nemzeti energiastratégiát is megvitatja mai ülésén az Országgyűlés.
szept. 13
6:57
Bűncselekménybe keveredett: rendőrök vitték el a focistát (ATV)
Több mint harminc luxusautót, főként BMW-t, Mercedest, Porschét és Audit foglalt le a rendőrség.
szept. 13
7:30
Romagyilkosságok - Ma folytatódik a tárgyalás (Alternatív Energia)
A nyári ítélkezési szünet után ma folytatódik a romák elleni támadássorozat elkövetésével vádolt négy férfi büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon. December 9-ig 26 tárgyalási napot tartanak, de az idén még nem várható ítélet.
szept. 13
7:33
"Köszönöm szépen" Matolcsy Magyarország adósbesorolásáról (ATV)
A miniszterelnök beszéde után megállt a forint zuhanása az euróhoz és a svájci frankhoz képest – míg előbbi 283-on állt, utóbbi 233 körül. Az elemzők szerint kiszámíthatatlan, hogy 3-4 hónapon belül mennyien élnek a rögzített árfolyamú törlesztéssel – abban teljes az egyetértés, hogy egy 10 milliós hitel esetében 2 milliós nyereség jó üzleti lehetőség. A bankok magyarországi helyzetére viszont…
szept. 13
7:48
Orbán Viktor hat pontja (Metropol)
Hat ponból álló országvédelmi tervet jelentett be a parlamentben a miniszterelnök. A Magyar Bankszövetség a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének lehetőségét elfogadhatatlannak tartja, Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió illetékes szerveihez fordul.
szept. 13
7:48
Népszámlálás - A vallási hovatartozás megválaszolása mellett kampányolnak az egyházak (Alternatív Energia)
Az egyházak a vallási hovatartozás megválaszolása mellett kampányolnak a népszámláláskor; arra, hogy ki melyik felekezethez tartozónak érzi magát, nem kötelező választ adni, az egyházak azonban azt szeretnék, ha minél többen felelnének erre a kérdésre október 1-31. között.
szept. 13
7:51
Előkerült a póker a republikánusok újabb vitájában (ATV)
Vetélytársainak kereszttüzébe került a republikánus elnökaspiránsok hétfő esti tévévitájában Rick Perry, aki jelenleg a saját pártján belül a legnagyobb támogatást élvezi a hivatalos jelöltség elnyeréséért.
szept. 13
8:09
Változnak a gyógyszerárak: készlethiány is lehet (ATV)
Több száz gyógyszer ára változik október elsejétől, és az árváltozás előtt a patikusok az esetleges veszteségektől tartva valószínűleg nem tartanak majd készleten számos terméket. Ezért előfordulhat, hogy a betegnek több patikát is fel kell keresnie, mielőtt meg tud venni bizonyos orvosságokat.
szept. 13
8:11
Körbevették a parlamentet, piros lapot kapott a kormány (ATV)
Élő lánccal tiltakozott több szakszervezeti konföderáció a Kossuth Téren a Munka törvénykönyvének tervezett változtatásai miatt. Az érdekképviseletek a tisztességes szociális párbeszéd visszaállítását követelték.
szept. 13
8:24
Év végén dönthetnek a luxusáfáról - lapszemle (Infostart)
Leghamarabb valószínűleg csak év végén veszi napirendre Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter luxusáfáról szóló javaslatát az Európai Bizottság, az áfa-rendszer jövőjéről ugyanis ekkor tárgyalnak - írja az Index.
szept. 13
8:26
Mit hagyott ki beszédéből Orbán? (Infostart)
A kormány szociális bolthálózat létrehozásáról döntött. Ezt hétfőn akarta bejelenteni a miniszterelnök, de végül kihúzta a napirend előtti felszólalásának szövegéből.
szept. 13
8:27
„Gyanús körülmények” között halt meg egy magyar nő Angliában (ATV)
Valószínűleg bűncselekmény következtében meghalt egy magyar nő Angliában.
szept. 13
8:29
Külföldi elemzők szerint „igen veszélyes” a végtörlesztés terve (ATV)
A JP Morgan szerint a parlamenti jóváhagyás után várhatóan EU-bíróságok előtt fogják megtámadni a kormány tervét, mert a kezdeményezés meglévő szerződések egyoldalú felmondásának felel meg.
szept. 13
8:42
Navracsics: Szigorítanák az uzsora-bűncselekmény tényállását (Infostart)
Szigorítanák az uzsora-bűncselekmény tényállását a büntető törvénykönyvben - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Navracsics Tibor hozzátette: a tervek szerint a tényállás pontosításával az egyszeri és a kisebb összegű uzsorakölcsön nyújtását is büntethetővé tennék.
szept. 13
8:45
Romagyilkosságok: folytatódik a per (ATV)
A nyári ítélkezési szünet után ma folytatódik a romák elleni támadássorozat elkövetésével vádolt négy férfi büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon. December 9-ig 26 tárgyalási napot tartanak, de az idén még nem várható ítélet.
szept. 13
9:00
Kész a kerékpáros alagút (Metropol)
Forgalomba helyezték a Margit híd budai parti pillérén átvezető kerékpáros alagutat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
szept. 13
9:21
Szigorították a bolíviai törvényeket: Tóásó 30 évet is kaphat (ATV)
Bolíviában szigorították a terrorizmus és a szeparatizmus elleni törvényeket - jelentették múlt csütörtökön az ABI hivatalos bolíviai hírügynökség és a helyi lapok. Az új törvények szerint a Bolíviában terrorizmus gyanújával előzetesben tartott Tóásó Elődöt akár 30 évre is ítélhetik.
szept. 13
9:36
Szigorítanák az uzsora-bűncselekmény tényállását (Alternatív Energia)
Az uzsorával kapcsolatos új szabályozás miatt szükség lesz a büntető törvénykönyv módosítására, a tervek szerint szigorítanák a már létező uzsora-bűncselekmény tényállását - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
szept. 13
9:39
Gyurcsány: alig akad, aki ne fogadott volna el törvénytelen pénzt (ATV)
A korábbi miniszterelnök a Facebookon elemezte mentelmi jogának felfüggesztését. A büntetőjogász szerint hivatali visszaélésért akár három év börtön is adható, ugyanakkor mivel Gyurcsány esetében nem életszerű szökéstől tartani, meglepő lenne, ha kényszerintézkedést alkalmaznának vele szemben.
szept. 13
9:41
3,6 százalékkal nőttek az árak tavalyhoz képest (ATV)
A fogyasztói árak augusztusban 0,1százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
szept. 13
9:57
Teljesen kiakadt a magyar színész - nézze meg a videót (ATV)
Elsőfokon 6 év börtönt kapott Damu Roland. A volt sorozatsztárt erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolták meg volt barátnője, P. Tímea feljelentése alapján, akivel 2008 szeptemberétől 2010 októberéig élettársi kapcsolatban élt. Az ítélethirdetés után az ügyész súlyosbításért, Damu Roland és ügyvédje felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem…
szept. 13
10:12
Liptai Klaudia végleg befejezte? (Alternatív Energia)
Ulmann Mónika válthatja Liptai Klaudiát a Jóban rosszban című sorozatban - tudta meg a Blikk.
szept. 13
10:14
Az MSZP nemet mond a kórházak államosítására (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt nemet mond a kórházak és a szakrendelők "az önkormányzatoknak anyagi és morális veszteséget, a betegeknek ellátási bizonytalanságot okozó" államosítására - közölte Kökény Mihály, az MSZP Országos Választmányának tagja.
szept. 13
10:15
Szigorítanák az uzsora-bűncselekményt, jobban védenék a tanúkat (ATV)
Az uzsorával kapcsolatos új szabályozás miatt szükség lesz a büntető törvénykönyv módosítására, a tervek szerint szigorítanák a már létező uzsora-bűncselekmény tényállását - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
szept. 13
10:30
Matolcsy: Kész a turizmusról szóló törvény tervezete (Infostart)
Elkészült a turizmusról és vendéglátásról szóló törvény tervezete, amely ősszel kerülhet a parlament elé - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.
szept. 13
10:30
Ketten meghaltak egy éjszakai tűzben Nógrádon (Metropol)
Leégett egy lakóház Nógrádon, két ember meghalt a tűzben.
szept. 13
10:30
Tárki: nemzeti-etnikai hovatartozás és diszkriminációs tapasztalat (Alternatív Energia)
Az elmúlt egy évben a felnőtt magyar népesség négy százaléka tapasztalt hátrányos megkülönböztetést etnikai vagy nemzetiségi hovatartozása, három százaléka pedig neme miatt - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából; az MTI-hez kedden eljuttatott elemzés szerint nagyjából minden huszadik megkérdezett számolt be arról, hogy az elmúlt évben életkora miatt diszkriminálták.

Keresés