A korábban Kadhafi igazságügyminisztereként tevékenykedő Musztafa Abdel-Dzsalíl ígéretet tett arra, hogy nem fognak engedni a szélsőséges ideológiáknak és jóléten, valamint a saríán alapuló jogállamot akarnak létrehozni. Közben a nigeri kormány megerősítette, hogy Szaadi Kadhafi az országban van és őrizetbe akarják venni.
F16-os vadászgépek kíséretében szállt le két utasszállító repülőgép helyi idő szerint vasárnap délután az Egyesült Államokban, miután két belföldi járaton két, illetve három utas szokatlanul hosszú időt töltött a fedélzeti mosdóban.
Orbán Viktor felszólalásával kezdődik ma a parlament őszi ülésszaka, a miniszterelnök az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be. Az Országgyűlés dönt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról, amelynek felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében, hivatali visszaélés miatt, gyanúsítottként hallgathassa ki a szocialista politikust.
Elsőfokú ítélet várható ma az erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolt sorozatszínész, Damu Roland ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A devizahitelesek végtörlesztési lehetősége kapcsán elmondott miniszterelnöki szavak hatására első reakcióként gyengülni kezdett a forint. Az euró 283 forint környékéről először 284,30 forintig erősödött, majd a beszéd végére 283,10 forintra ment vissza.
Távozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkári posztjáról Nyitrai Zsolt, aki a Miniszterelnökséghez kerül át - értesült az Index.
Orbán Viktor felszólalásával kezdődik ma a parlament őszi ülésszaka, a miniszterelnök az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be.
Fegyveresek megöltek egy brit turistát, a feleségét pedig magukkal hurcolták Kenya déli részén - közölte vasárnap a kenyai rendőrség és a brit külügyminisztérium.
Még ebben a hónapban ki kell írni a BKV buszos alvállalkozóit kiválasztó közbeszerzési tendert, amiről Kocsis István vezérigazgató távozása előtt tartott közgyűlésen határoztak - olvasható a Népszabadság hétfői számában.
Ausztráliától a Fülöp-szigeteken át Németországig, világszerte megemlékezéseket tartottak a szeptember 11-i támadások tizedik évfordulóján. XVI. Benedek pápa elítélte az Isten nevében elkövetett terrorizmust, és felszólította azokat, akik sérelmeket szenvedtek el, hogy ne reagáljanak gyűlölettel és erőszakkal.
Az amerikai elnök szerint nem változott a nemzet karaktere, az amerikaiak hite Istenben, a többi emberben, az Egyesült Államokban és abban sem, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett.
Simor András még péntek délután sem kapta meg a terveket, pedig a minisztériumnak már szeptember elsején el kellett volna küldenie az a Költségvetési Tanácsnak.
A fővárosi strandokon a májusi, júniusi és augusztusi hónapok látogatottsága kedvezően alakult, viszont a júliusi rossz időjárás következtében éppen a strandszezon legerősebb időszaka volt mind forgalom, mind bevétel tekintetében veszteséges a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei Zrt. (BGYH) számára - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ.
Fellegi Tamás miniszter a gazdasági válság hatásainak hatékony kezelését célzó kormányzati átszervezésekkel párhuzamosan szeptember 12-től átalakítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. Az első év tapasztalatait figyelembe véve a tárca belső működése egyszerűsödik, miközben hatás- és feladatköre változatlan marad. Az NFM-ben a jövőben a korábbi hat helyett négy szakmai-politikai államtitkárság,…
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett határozat csak annyit közöl: a felfüggesztést a kibocsátók kérték, mivel várhatóan olyan információ válik publikussá hétfőn, amely a bankok részvényeinek kereskedésére jelentős hatással bírhat.
Afrikai vezetőktől érkező kenőpénzek elfogadásával vádolta meg Jacques Chirac volt francia köztársasági elnököt és egykori kormányfőjét, Dominique de Villepint az az ügyvéd, aki a mai napig kulcsszerepet tölt be a francia elnöki hivatal és az afrikai országok közötti kapcsolattartásban.
Mint ahogy nem vett részt az államadósság 2002-2010 közötti alakulását vizsgáló albizottság munkájában, az MSZP a jelentést hétfőn tárgyaló főbizottsági ülésről is távol marad - közölte az MTI-vel Szekeres Imre, az ellenzéki párt gazdaságpolitikai kabinetvezetője.
Az Állami Számvevőszék szerint a feltárt tények megalapozzák a hűtlen kezelés gyanúját a BKV-nál, mert a 2005-ben és 2006-ban lízingelt járművek kapcsán több mint félmilliárdos vagyoni hátrány keletkezett.
Az Állami Számvevőszék szerint a feltárt tények megalapozzák a hűtlen kezelés gyanúját a BKV-nál, mert a 2005-ben és 2006-ban lízingelt járművek kapcsán több mint félmilliárdos vagyoni hátrány keletkezett.
Az Állami Számvevőszék szerint a feltárt tények megalapozzák a hűtlen kezelés gyanúját a BKV-nál, mert a 2005-ben és 2006-ban lízingelt járművek kapcsán több mint félmilliárdos vagyoni hátrány keletkezett.
A legnagyobb európai autógyárcsoport, a német Volkswagen vasárnap szerződésszegéssel vádolta a japán Suzuki autógyárat, és figyelmeztetést intézett hozzá. A panasz közvetlenül az Esztergomban gyártott SX4-es típust érinti.
Belehalt sérüléseibe Alekszandr Galimov, az oroszországi Jaroszlavlban múlt szerdán repülőgép-szerencsétlenségben odaveszett Lokomotív jégkorong-csapat egyetlen túlélő tagja: vele az áldozatok száma 44-re emelkedett.
A korábbi kormányfő az előzetes tervek szerint hétfő este fog felszólalni a plenáris ülésen. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a volt miniszterelnök környezetéből úgy értesültünk, hogy nem egy órás, hanem húsz perces felszólalással készül Gyurcsány Ferenc.
Orbán Viktor felszólalásával kezdődik ma a parlament őszi ülésszaka, a miniszterelnök az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be. A miniszterelnök beszédét a Népszava élőben közvetíti.
Első fokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a családot, amelynek tagjait az ügyészség azzal vádolta, hogy hamisan tanúskodtak, amikor Kaiser Edének alibit igazoltak a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás idejére.
Kivonultak az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának üléséről az MSZP képviselői. Az ellenzéki frakció tagjai az új napirend megszavazása miatt döntöttek így.
Elhalasztotta az adócsalással vádolt Gáspár Győző és társai adócsalási perének tárgyalását hétfőn a Salgótarjáni Városi Bíróság, mert Gáspár Győző egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.
Elhalasztotta az adócsalással vádolt Gáspár Győző és társai adócsalási perének tárgyalását hétfőn a Salgótarjáni Városi Bíróság, mert Gáspár Győző egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.
Magyarország újból a térség egyik legkockázatosabb helyzetébe került, mert az eurózóna új válsága magas és kedvezőtlen szerkezetű államadósság mellett érte el az országot - közölte Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte, a kormány tudatában van a válságnak és válaszol arra.
Tony Blair szerint az al-Kaida ideológiája Oszama Bin Laden halála ellenére is életben van. A volt brit miniszterelnök a szeptember 11-i terrortámadások tízedik évfordulója alkalmából adott interjút a Reuters hírügynökségnek.
Elkezdődött a Kossuth téren az a demonstráció, amellyel négy szakszervezet tiltakozik a kormány elmúlt egy évben hozott, a munkavállalókat érintő intézkedései, és a készülő új Munka törvénykönyve (Mt.) ellen.
Orbán Viktor felszólalásával kezdődik hétfőn a parlament őszi ülésszaka, a miniszterelnök az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet jelent be. A beszédet az InfoRádió élőben közvetíti.
Elkezdődött a Kossuth téren az a demonstráció, amellyel négy szakszervezet tiltakozik a kormány elmúlt egy évben hozott, a munkavállalókat érintő intézkedései, és a készülő új Munka törvénykönyve (Mt.) ellen. Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napjára időzített, „Ne tovább” mottóval megrendezett tüntetést az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos…
Az igazságügyi minisztérium szerint ki lehetne tiltani a tanú ügyvédjét a kihallgatásról kiemelt ügyekben. Ez szerepel egy törvénymódosító tervezetben, amelyet még a kormány nem fogadott el. Az ügyvédi kamara elnöke szerint viszont az ügyvéd jelenléte a jogállami büntetőeljárás egyik garanciája.
Első fokon felmentette hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a családot, amelynek tagjait az ügyészség azzal vádolta, hogy hamisan tanúskodtak, amikor Kaiser Edének alibit igazoltak a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás idejére.
Az előzetes bejelentésnek megfelelően november 1-jétől 13 forinttal emelkedne a gázolaj jövedéki adója, a dohánytermékeké pedig egy év alatt három lépcsőben növekedne. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erről szóló javaslata ma került fel az Országgyűlés honlapjára.