A Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója szerint Magyarországon egymillió háromszázezer ember súlyos veszélyben van, ezért a kormánypártok a devizahitelesek megsegítését tartják az egyik legfontosabb tennivalónak. A hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülés utolsó napján Lázár János bejelentette, javasolják a kormánynak, tegye lehetővé a devizahiteleseknek az adósságuk rögzített árfolyamon történő,…
Új típusú diákhitelrendszert dolgozott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium annak érdekében, hogy a jövőben bevezetendő, a jelenlegi költségtérítéses képzésnél lényegesen drágább önköltséges képzés is megfizethető legyen minden fiatal számára, függetlenül a családi anyagi hátterétől - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
Az elsődleges adatok szerint elaludt a sofőrje annak a kamionnak, amely összeütközött egy román kisbusszal az M0-ás körgyűrű péceli lehajtója közelében pénteken késő este.
Milan Rocen montenegrói külügyminiszter pénteken Belgrádban úgy nyilatkozott, hogy országa szeretné átvenni a stafétabotot Horvátországtól, s bízik abban, hogy október 12. lesz az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontja.
A parlamenti döntések akkor lehetnek sikeresek, ha az emberek azonosulnak velük, azonosulni pedig akkor tudnak, ha megértik őket – erről Giró-Szász András felkért kormányszóvivő beszélt az Egyenes Beszédben.
Felújítják az útburkolatot az M1-es autópálya Biatorbágy és Tatabánya közötti szakaszán szombattól; a november elejéig tartó munkálatok ideje alatt elterelésekre és sávszűkítésekre kell számítani, ennek ellenére az autósok irányonként két-két forgalmi sávot használhatnak.
Az elsődleges adatok szerint elaludt a sofőrje annak a kamionnak, amely összeütközött egy román kisbusszal az M0-ás körgyűrű péceli lehajtója közelében pénteken késő este. A balesetnek a végleges adatok szerint 2 súlyos és 12 könnyű sérültje van - közölte a rendőrség a honlapján szombaton reggel.
Hatékony cafetéria rendszerrel a cégek kis költséggel, legálisan megfelelhetnek az elvárt béremelés követelményének, ráadásul a munkavállalók is jól járnak - vélekedik MTI-hez eljuttatott közleményében az Optisoft Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt.
Valószínűleg legalább két amerikai állampolgár vagy amerikai vízummal rendelkező ember van azon férfiak között, akik az Egyesült Államokhoz a minap eljutott hírszerzési értesülés szerint terrortámadásra készülnek New Yorkban vagy Washingtonban - közölték az AP hírügynökséggel szombat hajnalban meg nem nevezett kormányzati források.
Az MSZP szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetésével megszűnik a bírói önigazgatás fóruma, ezzel a kormány újabb lépést kíván tenni a demokratikus intézményrendszer felszámolása felé.
Elemzői vélemények szerint az euró újabb megingása esetén a svájci jegybank nem lesz képes ellenállni a menekülő befektetők áradatának és alacsony árfolyamon tartani a frankot.
Több jelentős beruházás előkészítésén dolgozik a Budapesti Közlekedési Központ a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra szólóan - írta nemrég a Napi Gazdaság. A többi között meghosszabbítanák a HÉV-et a belvárosig, a metrót kivinnék a külvárosba és korszerűsítenék a földalattit is.
Belső vizsgálat indul a BKV-nál egy csaknem 200 millió forintos szerződés ügyében, amely információink szerint szerepet játszhatott Kocsis István vezérigazgató távozásában.
Egyperces csenddel, istentiszteletekkel, békemenetekkel és egy nagyszabású nemzetközi béketalálkozóval emlékezik Berlin és egész Németország vasárnap az Egyesült Államok ellen 2001 szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások 10. évfordulójára.
A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a szakorvosképzési ösztöndíjprogram feltételeinek módosításával már betelhet a meghirdetett helyek többsége.
Szent István-díjat vehetett át Makovecz Imre Kossuth-díjas építész Hende Csaba honvédelmi minisztertől szombaton, az esztergomi Vármúzeum Korona-termében.
A volt kormányfő a választások óta először adott tévéinterjút, szerinte az ügyészség megalapozatlan indokok alapján hallgatná ki elődjét a sukorói beruházás kapcsán.
Több jelentős beruházás előkészítésén is dolgozik a Budapesti Közlekedési Központ a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra szólóan - írta a Napi Gazdaság. Meghosszabbítanák például a HÉV-et a belvárosig, a metrót kivinnék a külvárosba és korszerűsítenék a földalattit is.
Öt hónapot biztosan egy börtön falai között tölt majd Stohl András, miután a bíróság kedden úgy döntött, hogy csupán a tíz hónapos börtönbüntetés felének letöltése után helyezhetik a színész-műsorvezetőt feltételes szabadlábra. A szakértő úgy véli, csupán az első hét kritikus, utána feltehetően Stohl is ugyanolyan rabbá lesz a többiek szemében, mint ők maguk.
A csatorna nemcsak a magyar televíziózás egyik meghatározó arcát igazolta le, hanem számos újdonsággal igyekszik a legjobbat nyújtani nézőinek a hírversenyben és világértelmezésben: így többek között Havas Henrik új, tabudöntögető műsorral jelentkezik.
Az LMP szerint a Lázár János által pénteken bejelentett javaslat a "gazdasági ámokfutás egy újabb lépése", amely csak pár tízezer embernek nyújtana segítséget, miközben milliók isszák meg a levét - véleményezte a Fidesznek a devizahitelek csökkentett árfolyamon történő végtörlesztéséről szóló elképzelését Vágó Gábor.
Intenzív időszak elé néz ősszel a magyar politika - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nézőpont Intézet vezető elemzője. Mráz Ágoston Sámuel szerint ez azzal magyarázható, hogy a kétharmados többség folyamatos teljesítménykényszer alatt van.
Polgár Judit világossal kikapott az orosz Peter Szvidlertől a negyeddöntő második, szombati partijában az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló, kieséses rendszerű sakk Világkupán, amelyen így kiesett.
A miniszterelnök szerint a kormány tovább fog menni az államadósság csökkentésének útján; Magyarországnak egy új világrendben kell sikeresnek lennie a válság után, ehhez az ország kiszolgáltatottságát okozó államadósságot kell csökkenteni - mondta a miniszterelnök szóvivője szombaton újságíróknak Kötcsén.
Azt a célt tűztük magunk elé, hogy helyreállítjuk a magyar vadászat becsületét, és hathatós lépéseket teszünk a magyar vadászok vegzálásának megszüntetéséért - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Kalocsán az Országos Vadásznapon.
A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a szakorvosképzési ösztöndíjprogram feltételeinek módosításával már betelhet a meghirdetett helyek többsége.
A Diákhitel Központ II. létrehozását javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormánynak - idézi a Magyar Nemzet információját az index.hu. A lap szerint azért van szükség az új intézményre, mert az állam fokozatosan kivonulna a fizetős szakok társfinanszírozásából, a terheket így egy idő után kizárólag a diákok fizetnék.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Tóth Károly alelnököt választotta a szervezet ügyvezető elnökévé a szombati rendkívüli küldöttgyűlésén. A szövetség - miután meghallgatta Eötvös Pál elnök megnyitó beszédét - felkérte a MÚOSZ ellenőrzőbizottságát, hogy vizsgálja ki azokat a vádakat, amelyek az ingatlanügyletei és vagyongazdálkodása miatt érte a szervezetet.
A Nemzetközi Valutaalap arra is kész, hogy tájékozódó küldöttséget menesszen Líbiába, hogy előkészítsék a líbiai gazdaság talpra állításához szükséges pénzügyi segítség megadását.
A Fidesz-frakció által javasolt megoldással jól járhatnak az emberek, mert kiléphetnek az adósságcsapdából, és jól járhatnak a bankok is, hiszen pénzhez juthatnak fizetésképtelen adósok helyett, és jó Magyarországnak is, hiszen minden egyes fizetéssel csökken az ország deviza-kitettsége - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szombaton az MTI-nek.