2011. szeptember 5. hétfő

szept. 5
11:45
Basescu mandátuma lejártával nem vállal többé politikai szerepet (ATV)
Miután a nyári egyetem résztvevői kórusban kiabálták, hogy szükségük lenne rá, megtoldotta beszédét egy "majd meglátjukkal".
szept. 5
11:57
Közel száz egyetemi tanárt nevezett ki az államfő (Infostart)
Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn 96 egyetemi tanári kinevezést nyújtott át a nemzeti erőforrás miniszter javaslata alapján.
szept. 5
12:03
Tömegverekedés kíséri Mubarak perét - kitiltották a kamerákat (ATV)
Hétfőn folytatódik Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és fiai tárgyalása – ezúttal már a tévékamerák nélkül. A 83 esztendős elnököt azzal vádolják, hogy tüntetők meggyilkolására adott parancsot a tavaszi forradalom elején. Mubarak tagadja a vádakat, a bíróság előtt pedig rohamrendőröknek kell megfékezni a a volt elnök mellett és az ellene tüntetők csoportjait.
szept. 5
12:05
Lord Lawson: felelőtlen döntés volt az eurót létrehozni (ATV)
Margaret Thatcher korábbi pénzügyminisztere szerint alapvetően politikai és nem gazdasági jellegű program volt az euróövezet megalkotása.
szept. 5
12:21
Matthaus is bocsánatot kért a rasszista szurkolók miatt (ATV)
Bolgár drukkerek az angol válogatott színesbőrű játékosait szidalmazták az Eb-selejtezőn.
szept. 5
12:23
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
szept. 5
12:39
Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (ATV)
A volt kormányfőt a sukorói üggyel kapcsolatban vádolják, de nem kíván részt venni a bizottsági ülésen.
szept. 5
12:51
Újra előzetesbe került a PTE volt főigazgatója (Alternatív Energia)
Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatóját, mert korábbi szabadulása után milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.
szept. 5
12:57
Más is kiásta magát Csepelen: újabb túlélő bukkant fel (ATV)
A férfi állítólag már vallomást is tett a rendőrségen.
szept. 5
12:59
Kikiáltotta függetlenségét egy olasz város (ATV)
Filettinónak össze kellett volna olvadnia a szomszédos várossal, ehelyett alapította meg a polgármester a Filettino Fejedelemséget és még saját pénzt is bevezetett.
szept. 5
13:09
Sukoró-ügy: Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (Infostart)
Nem megy el Gyurcsány Ferenc a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésére, ahol a testület a mentelmi ügyét tárgyalja.
szept. 5
13:11
Most tankoljon! Szerdán hét forinttal drágul a benzin (Infostart)
Emeli bruttó 7, illetve 5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
szept. 5
13:15
7 forinttal emelik a benzin árát (ATV)
A gázolajé 5 forinttal lesz drágább szerdától, de a kutaknál 20-25 forintos különbségek is lehetnek.
szept. 5
13:17
Újra előzetesbe került a PTE volt gazdasági főigazgatója (ATV)
Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatóját, mert korábbi szabadulása után milliós értékben rendelt műszaki cikkeket az intézmény bankkártyájával.
szept. 5
13:19
Origo: alapnyugdíj bevezetését tervezi a kormány (ATV)
A lap nemzetgazdasági minisztériumi forrásokból úgy értesült, hogy a Fidesz csökkentett munkanyugdíjat és egy emellett járó egységes alapnyugdíjat tervez bevezetni.
szept. 5
13:27
Kilencvenhat egyetemi tanárt nevezett ki az államfő (Alternatív Energia)
Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn 96 egyetemi tanári kinevezést nyújtott át a nemzeti erőforrás miniszter javaslata alapján.
szept. 5
13:33
Késelésbe torkollott a focimeccs, egy fiatal meghalt (ATV)
Egy 21 éves drukker halálos szúrást kapott, többen megsérültek.
szept. 5
13:45
Hoffmann: Jövőre is ugyanannyi pénzből lehet majd gazdálkodni, mint idén (Infostart)
Nem romlanak a közoktatási pozíciói a jövő évi költségvetésben - mondta Hoffmann Rózsa újságíróknak, miután a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőségével találkozott hétfőn a fővárosban.
szept. 5
13:45
Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (Metropol)
Nem megy el Gyurcsány Ferenc a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésére, ahol a testület a mentelmi ügyét tárgyalja.
szept. 5
13:45
Sukoró-ügy - Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (Alternatív Energia)
Nem megy el Gyurcsány Ferenc a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésére, ahol a testület a mentelmi ügyét tárgyalja
szept. 5
13:51
Vihar, óriási szél - jön a lehűlés (ATV)
Általában sok lesz a napsütés, de a Dunántúlon egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet és ott délután zápor, zivatar várható, heves zivatar, felhőszakadás is lehetséges.
szept. 5
13:53
Videóra vették, ahogy öt katona erőszakolta a tinédzser fiút (ATV)
Uruguay elrendelte öt olyan békefenntartójának Haitiről történő visszavonását, akikről azt feltételezik, hogy egy tinédzser fiú elleni szexuális erőszakban vettek részt. A Haitin állomásozó uruguayi tengerészeti egység vezetőjét szintén felmentették egy, az eseménnyel kapcsolatos megjegyzése miatt.
szept. 5
14:03
Ma véget ér a nyár? (Infostart)
Hétfőn az ország nagy részén még kitart a kánikula, de a nap folyamán érkező hidegfront miatt már heves zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre is fel kell készülni. Nagyon úgy tűnik, hogy véget ért a nyár.
szept. 5
14:03
Megvalósíthatósági tanulmány a Budapestet elkerülő vasútvonalra (Alternatív Energia)
A "V0" Budapestet délről elkerülő vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége.
szept. 5
14:09
Az utolsó pillanatban csökkent a magyar válogatott kerete (ATV)
Az utolsó pillanatban húszról tizenkilenc fősre csökkent a hétfőn Chisinauba elutazott és kedden 19:45-től Moldova csapatával Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszó magyar labdarúgó-válogatott kerete.
szept. 5
14:21
Buszbaleset Nógrád megyében - Altatásban tartják a fővárosba szállított sérültet (Alternatív Energia)
A 21-es főúton történt hétfői Nógrád megyei buszbaleset életveszélyes koponyasérülést szenvedett áldozatát a fővárosi Honvédórház-Állami Egészségügyi Központba szállították; folyamatos altatásban tartják - közölte a kórház központi intenzív osztályának vezetője az MTI-vel.
szept. 5
14:27
Magyar nyelvű plakátokkal hirdeti magát Szlovákiában egy olasz cirkusz (ATV)
"A szlovák nyelvű plakátok elkészítésére már nem volt idő" - magyarázkodott a Szlovákiában turnézó, magyar nyelvű plakátokkal hirdető olasz cirkusz.
szept. 5
14:29
Szijjártó: jöhet az IMF, ha nem csökkentjük az államadósságot (ATV)
Magyarországnak tovább kell csökkentenie az államadósságot, illetve tartani kell a kitűzött hiánycélt, különben nagyon nehéz helyzetbe kerülünk – jelentette ki Szijjártó Péter az ATV Start című műsorában.
szept. 5
14:39
Iszapömlés - Kármentő alap: eddig 534 millió forint kifizetéséről döntöttek (Alternatív Energia)
A Magyar Kármentő Alapba a befizetett több mint kétmilliárd forint pénzadományból eddig 534 millió forint kifizetéséről döntöttek, ezt a pénzt a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában érintett Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely önkormányzatai kapják - közölte az alapot irányító bizottság elnöke hétfőn az MTI-vel.
szept. 5
14:45
Botrány: váratlanul lemondott a kereszténydemokrata politikus (ATV)
A bejelentés váratlan volt, a tekintélyes politikus ugyanis mindeddig nem szólalt meg a botránnyal kapcsolatban, s nem válaszolt a lemondását követelő ellenzéki kijelentésekre sem.
szept. 5
14:47
Terjed az éhínség Szomáliában – 750 ezer ember veszhet oda (ATV)
Szomáliában egymás után már a hatodik régiót nyilvánította éhínség sújtotta területté az ENSZ, és arra figyelmeztet, hogy a helyzet a következő hónapokban csak romlani fog. A súlyos éhínség a Szomáliával szomszédos országokban is komoly problémát jelent.
szept. 5
14:49
Ellopták a csodatévő Mária-szobrot (ATV)
Ellopták a csodatévőnek tartott forrás feletti Mária-szobrot a csatkai búcsúban; a rendezvény egyik résztvevője azonnal felajánlotta a kegytárgy pótlását - közölte a Csatkai Mária Kegyhelyért Alapítvány elnöke hétfőn az MTI-vel.
szept. 5
15:03
Bíróságon a Szebb Jövőért Polgárőrök elleni ügyészségi kereset (ATV)
A Békés Megyei Bírósághoz megérkezett a megyei főügyészség keresete, amely a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatását indítványozza.
szept. 5
15:05
Bíróság elé állították a volt szlovén kormányfőt (ATV)
Janez Jansa a vád szerint két millió euró kenőpénzt fogadott el finn harcjárművek beszerzésekor.
szept. 5
15:33
Embertelen körülmények a márianosztrai börtönben (Metropol)
Az ágyakon levő szivacsmatrac erősen szennyezett, és nincs rajta huzat. Az emeletes ágyak instabilak, nincs rajtuk sem leesésgátló korlát, sem létra. A zárkák túlzsúfoltak, a WC-k pedig csupán függönnyel vannak leválasztva.
szept. 5
15:35
Folytatódik Stohl büntetőpere (Metropol)
Folytatódik az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András elleni büntetőper másodfokú tárgyalása kedden a Pest Megyei Bíróságon.
szept. 5
15:37
Álrendőrnő rabolt ki egy férfit (Metropol)
Magát rendőrnek kiadó nő rabolt ki egy férfit Balkányban, a 23 éves nyírmihálydi gyanúsítottat elfogták, s kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését.
szept. 5
15:51
Ombudsman: embertelen, megalázó körülmények a márianosztrai börtönben (Infostart)
Az ombudsman szerint embertelen, megalázó és veszélyeztető körülményeknek vannak kitéve a Márianosztrai Fegyház és Börtönben fogva tartott rabok. Az Országgyűlési Biztos Hivatala közölte: Szabó Máté egy fogvatartott panaszai alapján vizsgálódott.
szept. 5
15:51
Ellopták a csodatévőnek tartott forrás feletti Mária-szobrot a csatkai búcsúban (Alternatív Energia)
Ellopták a csodatévőnek tartott forrás feletti Mária-szobrot a csatkai búcsúban; a rendezvény egyik résztvevője azonnal felajánlotta a kegytárgy pótlását - közölte a Csatkai Mária Kegyhelyért Alapítvány elnöke hétfőn az MTI-vel.
szept. 5
15:53
Lezuhant kisrepülőgép: megműtötték az életveszélyesen megsérült utast (Infostart)
Megműtötték a Fejér megyében vasárnap lezuhant kisrepülőgép életveszélyesen megsérült utasát - közölte a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ központi intenzív osztályának vezetője. Nagy László elmondta: a sérült gerincét stabilizálták, de valószínűleg további operációkra lesz szükség.
szept. 5
15:55
Távozik az Indextől Uj Péter (Infostart)
2011. szeptember 30-án - saját elhatározásból, közös megegyezéssel - távozik az Indextől Uj Péter főszerkesztő. A kiadó nevében dr. Spéder Zoltán, a Közép-Európai Média Zrt. elnöke megköszönte a távozó főszerkesztő munkáját, és sok sikert kívánt további terveihez.
szept. 5
15:57
Elájult a magyar színésznő, infúzióra kötötték (ATV)
"Kiesett minden, nem tudtam, hogy mi történt velem."
szept. 5
16:15
Dél-Korea: megduplázódott az öngyilkosságok száma (ATV)
A világon az egyik legmagasabb öngyilkossági ráta Dél-Koreában van. A kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy tegyen lépéseket a növekvő tendencia megfékezésére.
szept. 5
16:33
Uj Péter távozik az Indextől (ATV)
2011. szeptember 30-án – saját elhatározásból, közös megegyezéssel – távozik az Indextől Uj Péter főszerkesztő.
szept. 5
16:35
Gépfegyverrel támadtak a katari emírre: nyolc halott (ATV)
Merényletet követtek el hétfőn a katari emír ellen, aki megsebesült, kíséretének nyolc tagja meghalt - jelentette a Trend azerbajdzsáni hírügynökség.
szept. 5
16:37
Kifizettetné a külföldön elhelyezkedő diplomásokkal a képzést Hoffman Rózsa (ATV)
A Szegedi Tudományegyetem ünnepélyes tanévnyitójának vendége volt Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára. Hoffmann szerint szerződést kötnének a felvételizőkkel, hogy a külföldön elhelyezkedő államilag finanszírozott diplomásokkal utólag kifizettessék a képzésük költségét.
szept. 5
16:45
Távozik az Indextől Uj Péter főszerkesztő (Metropol)
Szeptember 30-án - saját elhatározásból, közös megegyezéssel - távozik az Indextől Uj Péter főszerkesztő.
szept. 5
16:45
Jobbik: az alaptörvény asztalánál "retorikailag nincs lejjebb" (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint az alaptörvény asztalának megalkotását és az ahhoz kapcsolódó kommunikációt "bármely bolsevik diktatúra megirigyelhetné" - jelentette ki Z. Kárpát Dániel hétfői sajtótájékoztatóján.
szept. 5
17:03
Ombudsman: embertelen, megalázó körülmények a márianosztrai börtönben (Alternatív Energia)
Szabó Máté ombudsman szerint embertelen, megalázó és veszélyeztető körülményeknek vannak kitéve a Márianosztrai Fegyház és Börtönben fogva tartott rabok - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala.
szept. 5
17:09
Nyolcezernél több légicsapás Líbiában (ATV)
Anders Fogh Rasmussen főtitkár szerint pozitív tanulságokkal szolgált a NATO számára a várhatóan hamarosan sikerrel befejeződő líbiai művelet, amelynek célja a rezsim által fenyegetett polgári személyek védelme volt.

Keresés