Másfél év kormányzás után ki kell adni a jelszót: Orbánnak mennie kell - jelentette ki Gyurcsány Ferenc vasárnap délután egy győri MSZP-rendezvényen mondott beszédében.
Négy autó ütközött össze az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjában a 27. és 28. kilométer közötti szakaszon vasárnap délután; a balesetnek két sérültje van, az érintett útszakaszt lezárták.
A kormánynak esze ágában sincs megfogadni a szocialisták javaslatait, mivel azokkal az intézkedésekkel egyszer már mély válságba vitték Magyarországot, és ugyanezt tennék most is - reagált Szijjártó Péter az MSZP vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Az izraeli miniszterelnök szerint megbukik a palesztinok kezdeményezése saját államuk ENSZ-tagságának elfogadtatására, mégpedig azért, mert mellőzi a tárgyalásokat a zsidó állammal.
Magukra maradhatnak a károsultak az egyre szaporodó harkály-falrombolási ügyekben. A madarak többmilliós kárt képesek okozni az új, vagy újonnan szigetelt ingatlanokban.
A kettős állampolgárság felvételére biztatta a clevelandi magyarokat a köztársasági elnök. Aláírta az 1-es és a 3-as villamos-vonal fejlesztésének uniós támogatási szerződését a főváros és a kormány képviselője. Aggályosnak tartja a családi pótlék szabályozását az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.