Csütörtökön kidobták a radikális Brit Nemzeti Párt (BNP) soraiból a Magyar Szigeten karlendítésen kapott Chris Hurst-ot. A lépésre azt követően került sor, hogy a brit The Sun bulvárlap riportere videóra vette, ahogy "Hitlert élteti egy fasiszta gyűlésen".
A miniszterelnök elégedett a közigazgatási tárca elmúlt egy éves munkájával és nem tervez a közeljövőben átalakításokat az apparátusban - összegezte Navracsics Tibor a kormányfővel pénteken, Alcsútdobozon folytatott négyszemközti találkozóján elhangzottakat.
Budapest hét strandjának forgalma több mint 30 százalékkal csökkent, bevételeik csaknem ugyanennyivel estek vissza júliusban az elmúlt év azonos időszakához képest a rossz időjárás miatt - közölte a Budapest Gyógyfürdői (BGYH) Zrt.
Az MSZP új koncepciót vár a kormánytól a civil szféra szabályozására, a kabinet által társadalmi vitára bocsátott tervezet ugyanis az ellenzéki párt szerint lehetőséget adna a civilek kormányzati kontroll alá vonására és jelentősen csökkentené a közhasznú szervezetek számát - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó.
Hétfőtől már az üzletekben lehet a répából készült cukorral azonos minőségű, Brazíliából importált nádcukor, amelyet a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában, az ország egyetlen működő cukorgyárában dolgoznak fel - közölte Szeles Zoltán, a kaposvári gyár operatív igazgatója.
Meghalt a NATO egyik légicsapásában péntekre virradóra Zlíten városánál Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia, a 27 éves Hamisz - közölték a felkelők.
Kirúgták pártjából azt a szélsőjobboldali brit politikust, aki brit sajtóbeszámoló szerint náci karlendítéssel és a "Sieg heil!" kiáltással üdvözölte a verőcei Magyar Sziget rendezvény egyik előadóját.
A miniszterelnök elégedett a közigazgatási tárca elmúlt egy éves munkájával és nem tervez a közeljövőben átalakításokat az apparátusban - összegezte Navracsics Tibor a kormányfővel pénteken, Alcsútdobozon folytatott négyszemközti találkozóján elhangzottakat.
A miniszterelnök elégedett a közigazgatási tárca elmúlt egy éves munkájával és nem tervez a közeljövőben átalakításokat az apparátusban - összegezte Navracsics Tibor a kormányfővel pénteken, Alcsútdobozon folytatott négyszemközti találkozóján elhangzottakat az MTI-nek.
Legalább 20 ember megsérült - köztük 7 rendőr - amikor a hatóságok kormányellenes tüntetőkkel csaptak össze Madrid belvárosában. A 21 százalékos munkanélküliség és a kormány gazdaságpolitikája ellen tüntetnek már május 15-óta.
Lezárult az új munka törvénykönyve munkaanyagának első konzultációs szakasza. A Nemzetgazdasági Minisztériumba két hét alatt 150 érdemi észrevétel érkezett a tervezettel kapcsolatban. Az első konzultációs szakaszt követően a tervezetbe bekerült a védett kor intézménye és a kismamák munkajogi védelme. A munkavállalókkal és a munkaadókkal jövő héten folytatódik a konzultáció - közölte a tárca.
Közel egymillió utas fordult meg júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, s ezzel minden idők legnagyobb havi utasforgalmát érte el - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
Az önkormányzatokat kivéreztető politika nem javult az elmúlt egy évben sem, és brutális svájci frank árfolyam miatt azonnali segítségre van szüksége a településeknek - mondta Gémes György az Egyenes Beszédben.
Pár hete abortuszt hajtottak végre a kórházban azon asszonyon, aki most öthónapos terhes. A család a baba megtartása mellett döntött, bár attól félnek, hogy a műtét kárt tett a magzatban. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a szülők perlik-e a kórházat vagy sem.
A csempészek igyekeznek kihasználni a szabadságukról Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások okozta torlódást a röszkei határátkelőhelynél, ahol a pénzügyőrök az elmúlt két hétben 422 szabálysértést, valamint 9 bűncselekményt derítettek fel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek 22 ezer 129 nő részére állapítottak meg nyugellátást 40 év jogosultsági idő alapján 2011. június 30-ig, a nyugellátás átlagos összege 93 ezer 724 forint - közölte egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője.
Az erős frank hosszútávon nem tesz jót a svájci gazdaságnak, így a nagy külkereskedelmi hiány miatt egy természetes leértékelődés fog bekövetkezni, mondta Németh Dávid pénzügyi elemző pénteken az ATV Start-ban. Kérdés azonban, hogy erre hány évet kell várnunk – tette hozzá.
A kijevi Petserszkij kerületi bíróság letartóztatta a korábbi ukrán miniszterelnököt, Julija Timosenkót. Az ügyészség szerint a volt kormányfő egy gázüzlet során visszaélt hatalmával. Timosenko tolmácsot követelt, mert "nem tud oroszul", de tolmács helyett 30 rendőr vitte el, mert sértegette a bírót és az ügyészeket.
Sehová nem fordulhatnak a panaszaikkal azok a vevők, akik MBT cipőt vásároltak, mert a forgalmazó cég jogutód nélkül megszűnt, a boltok pedig sorban zárnak be. Pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz sok panasz érkezett a domború talpú lábbelikre - tudta meg az InfoRádió Fülöp Zsuzsannától, a hatóság szóvivőjétől.
Két héten belül háromszor bántalmazták súlyosan a Parking Kft. parkolóőreit Budapesten - közölte a társaságot felügyelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Tízezreket evakuáltak, hajók ezreit hívták vissza a tengerről, közel másfélszáz repülőjáratot töröltek, Sanghajban pedig óvatosságra intik a lakosságot, mivel Kína felé tart az idei év kilencedik tájfunja, a különösen pusztítónak ígérkező Muifa - jelentette a kínai média pénteken.
Szivattyún végzett karbantartási munkálatok közben - egyelőre ismeretlen mennyiségű - ecetsav folyt ki a sanofi-aventis/Chinoin Zrt. újpesti telephelyén, a dél körüli órákban.
Nagy riadalom támadt az egyik veszprémi nagyvállalat telepén pénteken, amikor az egyik kamionszállítmányban skorpiót találtak - tájékoztatott a veszprémi állatkert menedzsere.
Nem tervez kormányátalakítást és elégedett volt a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium egy éves munkájával Orbán Viktor, mondta Navracsics Tibor, miután négyszemközt találkozott a kormányfővel Alcsútdobozon. A miniszterelnök-helyettes kiemelte a következő időszak feladatai közül a sarkalatos törvények megalkotását, illetve a járási rendszer megalkotását. A miniszterelnök szeptemberig…
A Budakörnyéki Bíróság 30 napra, szeptember 5-ig előzetes letartóztatásba helyezte a milliárdos csalással gyanúsított Tolnai Sándort, az Újpest FC tulajdonosát és két társát.
Ezen a hétvégén még igazi nyári idő lesz, ám utána már nem valószínű, hogy e visszatér a nagy meleg - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Keddtől hidegfront érkezik a Kárpát-medencébe, sokfelé lesz eső és olykor viharos széllökésekre kell számítani.
Pápán, az egykori pápai gettó bejáratánál, a Rákóczi utca sarkán tartott megemlékezést a szociáldemokrata szellemiségű pápai Petőfi Asztaltársaság a porajmos, vagyis a roma holokauszt emlékére 2011. augusztus 4-én, csütörtökön délután. A megemlékezés a Cigány Himnusszal kezdődött ifj. Kozák János cigány kisebbségi képviselő előadásában, majd Kapcsándi Klaudia középiskolai tanuló Ady Endre Intés az…
Mintegy bruttó egymillió forintos havi illetményt kapnak és Skodával járnak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) vezetői; célprémiumot, jutalmat sem az államtitkárok, sem a tárcavezető nem kapott.
Kész olasz kötvényeket vásárolni az Európai Központi Bank, a hírre erősödött a forint. Elégedett a közigazgatási tárca elmúlt egy éves munkájával a miniszterelnök. Két hét alatt 150 észrevétel érkezett az új munka törvénykönyve tervezetéhez. A nap legfontosabb hírei augusztus 5-én.
Az 1983-ban megszűnt járások és a kisebb parlamentbe választott egyéni képviselők körzetei egybeesnének a kormány kiszivárgott tervei szerint. Pénteken a közigazgatási miniszter a járások kialakítását híradónk kérdésére a legnagyobb feladatnak nevezte, amelyről már a kormány is tárgyalt – és még augusztusban határoz. Választási szakértők arra utalnak, hogy a közigazgatási határokkal történő…
Sok tízmilliárd frankot bukott a svájci jegybank, a kedvező amerikai adatok hatása egy óra alatt elillant, világgazdaság okozta csapásokat pedig nem sokáig fogja fel külső bajként a nép, hanem a kormányra lőcsöli a felelősséget – tombol a frankválság.
A Standard & Poor's szerint túl magas az államadósság szintje, a 2500 milliárdos költségvetési konszolidáció pedig kevés. A leminősítés hírére gyengültek az állampapírok, így még nehezebb lesz az amerikai adósságszolgálat.