2011. augusztus 31. szerda

aug. 31
7:32
Már a 2012-es költségvetést tárgyalja a kormány (ATV)
A kabinet mai ülésén téma lesz az új közoktatási törvény tervezete és az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatos feladatok is.
aug. 31
7:48
Ma döntenek a kerékbilincs szabályainak megváltoztatásáról (ATV)
A tizenkét, fővárosi tulajdonú kórház állami tulajdonba adásáról, a Széll Kálmán tér átépítésének koncepciójáról, közlekedésfejlesztési projektekről és a kerékbilincselés szabályainak megváltoztatásáról is dönt ma a Fővárosi Közgyűlés.
aug. 31
8:03
Ma dönt a kormány a több mint 200 milliárd forintnyi visszatartott áfáról (Infostart)
Még ősszel visszaadhatja a Nemzetgazdasági Minisztérium a cégeknek az eddig a visszatartott 260 milliárd forintnyi áfát. Az Origo szerint a kormány ma dönt a tervezetről.
aug. 31
8:24
Kínzások: többszörösére nőtt a szír börtönökben a halálozások száma (ATV)
Míg az elmúlt években átlagosan öten haltak meg a szíriai börtönökben, idén néhány hónap alatt már 88 haláleset történt.
aug. 31
8:26
Novemberig előzetesben marad Galambos, de kémkedésről már nincs szó (ATV)
A korábban közölt gyanút az ügyészség módosította, és már az államellenes bűncselekmény bűnsegédjeként tartja nyilván, így az eljárás négy szereplője közül jelenleg senkit sem gyanúsítanak kémkedéssel.
aug. 31
8:28
Orbán újabb bejelentésre készül: ismét pénz lesz a nyugdíjrendszerből (ATV)
A kormányfő újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentését jelentette be, szeretné, ha a ciklus végére az államadósság mértéke közelebb lenne a 60, mint a 70 százalékhoz. Varga Mihály közben újabb zárolásokról nyilatkozott.
aug. 31
8:30
Kettős öngyilkos merénylet Csecsenföldön: legalább hét halott (ATV)
Legkevesebb hét ember vesztette életét kedd este az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld fővárosában, Groznijban, két öngyilkos merényletben - közölték orosz hírügynökségek a helyi rendvédelmi hatóságokra hivatkozva.
aug. 31
8:39
Újabb államadósság-csökkentés bejelentésére készül Orbán Viktor (Infostart)
Újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentésére készül a következő egy hétben a miniszterelnök. Orbán Viktor erről az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerdán, közölve, hogy a csökkentés forrása ismét a nyugdíjrendszer átszervezéséből felszabaduló pénz lesz.
aug. 31
8:42
Kemény: barátnője kedvéért sanyargatja magát a sztár (ATV)
Huszonöt esztendővel fiatalabb barátnője van, így teljesen érthető, miért akar a lehető legtökéletesebb formában lenni a világsztár.
aug. 31
9:00
Sukoró-ügy: Bajnait ismét kihallgatják, Gyurcsány átnézi az iratokat (ATV)
A Népszava értesülései szerint csütörtökön délután nézi meg a Sukoró-üggyel kapcsolatos gyanúsításának ügyészségi iratait Gyurcsány Ferenc, aki azonban nem vesz részt a mentelmi bizottság - ügyét tárgyaló - jövő keddi ülésén. A lap arról is ír, hogy Sukoró-ügyben szerdán és csütörtökön ismét kihallgatja az ügyészség Bajnai Gordont.
aug. 31
9:15
Felújítási munkák kezdődtek az M5-ös autópályán (Infostart)
Felújítási munkák kezdődtek az M5-ös autópálya 150-es és 163-as kilométere között; a Szeged-nyugat lehajtónál kialakuló torlódás miatt rendőrök irányítják a forgalmat - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
aug. 31
9:17
Pluszban nyitott a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,19 pontos emelkedéssel, 18.258,40 ponton nyitott szerdán.
aug. 31
9:18
Négygyerekes anyukát gyilkolt az NBA-játékos (ATV)
Javaris Crittenton nem a 22 éves nőnek szánta a golyót, hanem egyik kísérőjének, aki állítólag korábban kirabolta őt.
aug. 31
9:20
Alig mozdul a forint az euróhoz és a frankhoz képest (ATV)
Szerda reggel az alpesi devizát 231 forinton jegyezték, egy euróért pedig 271 forintot kértek.
aug. 31
9:33
Varga Mihály: További zárolások lehetnek a minisztériumoknál (Infostart)
Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a vártnál kisebb gazdasági növekedés ellensúlyozására elképzelhető további zárolás a tárcáknál, és a kormány megvizsgálja más kisebb gazdasági lépések szükségességét is.
aug. 31
9:36
Kétszer akkorát csökkentek a nemzetgazdasági beruházások, mint várták (ATV)
A KSH szerdán közölt friss adatai szerint 2011 második negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első félévben pedig 4 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
aug. 31
9:51
Milliárdokért gyárthat szappanoperát a köztévének Jáksó (Alternatív Energia)
Marslakók címmel napi szappanoperát fog gyártani Jáksó László televíziós műsorvezető cége a közmédiumoknak a Népszabadság információi szerint. A sorozat a jövő év első felében indul a Magyar Televíziónál. A több évre szóló, milliárdos nagyságrendű koprodukciós szerződést hétfőn írták alá.
aug. 31
9:54
Jelentősen nőtt az egyházi iskolák száma (ATV)
A legnagyobb gyarapodás a katolikus egyházban történt, 20 százalékkal több intézményük van, mint tavaly. Közben a kormány megtárgyalta és jóváhagyta a köznevelésről szóló törvény tervezetét. A jogszabály-tervezetet a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra.
aug. 31
9:56
Eljárási hiba miatt újra kell kérni Jozef Rohác kiadatását (ATV)
Nem került bele a kérelembe, hogy lőfegyverrel való visszaéléssel is meg akarják gyanúsítani.
aug. 31
9:58
Fővárosi tulajdonú kórházak: Tarlós visszavonta javaslatát (ATV)
Visszavonta a tizenkét fővárosi önkormányzati fenntartású és egy alapítványi működtetésű egészségügyi intézmény állami tulajdonba adásáról szóló előterjesztést Tarlós István főpolgármester, így erről várhatóan egy későbbi ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés.
aug. 31
10:09
KSH: visszaestek a beruházások (Infostart)
Visszaestek a beruházások a második negyedévben: a nemzetgazdasági beruházások volumene április-júniusban 2,4 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint, míg az első negyedévben 2010 utolsó negyedéhez képest még 1,7 százalékos emelkedést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 31
10:27
A CET fejlesztője felmondta a Fővárosi Önkormányzattal kötött szerződését (Infostart)
Felmondta a Fővárosi Önkormányzattal kötött szolgáltatási szerződését a Duna-parti CET kulturális központ beruházója, a Porto Investment.
aug. 31
10:30
US Open: kiesett az utolsó két magyar is (ATV)
Arn Gréta két, Jani Réka-Luca három játszmában kapott ki az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
aug. 31
10:32
Varga Mihály: lehetnek újabb zárolások (ATV)
Mivel a vártnál kisebb lett a gazdasági növekedés, a kormány vizsgálja több, kisebb gazdasági lépés szükségességét, illetve további zárolások lehetőségét.
aug. 31
11:06
Lengyel elnök: Timosenko pere gátolja Ukrajna közeledését az EU-hoz (ATV)
Bronislaw Komorowski szerint szerint számos országban úgy vélik, hogy a Timosenko ellen indított eljárás politikai indítékú, és ez rossz fényt vett Ukrajnára.
aug. 31
11:08
Kovács: Kína lehet az apánk, az anyánk (ATV)
Az MSZP alelnöke szerint a gazdasági partnerség érdekalapú, a szövetség viszont értékalapú, így Kínával ez nem jöhet szóba.
aug. 31
11:21
Fővárosi Közgyűlés- Egyelőre nem kerülnek állami kézbe a fővárosi kórházak (Alternatív Energia)
Még jó néhány kérdés van, amelyet rendeznünk kell, mielőtt a kormánynak átadnánk a kórházakat, itt csak maga az elképzelés "stabilizálódott", a módja "még picit nyitva van" - válaszolta Tarlós István főpolgármester az MTI kérdésére szerdán, azzal összefüggésben, miért vonta vissza a kórházak állami kézbe adásával kapcsolatos közgyűlési előterjesztést.
aug. 31
11:39
Döntött az új budapesti zászlóról a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
Ismét megváltoztatták a főváros zászlóját és módosították a kerékbilincselés szabályait.
aug. 31
11:41
Csaba László: A nemzetgazdaság nem örömzenélés (Infostart)
A gazdaságnak az a lendületes fejlődése, amire a kormányprogram épült, a ciklus első felében nem lesz teljesíthető - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár szerint szükség van a kiigazítására, amit nem lehet véghez vinni úgy, hogy nincs megszorítás.
aug. 31
11:42
Tarlós: radikalizálódnak a hajléktalanok (ATV)
A főpolgármester szerint vissza kell vezetni ezeket az embereket a társadalomba, ennek érdekében pedig három épületet újítanak fel a számukra.
aug. 31
12:03
Fordulat: Stohl András megúszhatja a börtönt (ATV)
Amennyiben a bíróság elfogadja az újabb orvosi szakvéleményt, enyhíthetik a büntetést.
aug. 31
12:05
Bőrnadrágban, zombikkal küzdve kampányol a szuper-miniszterelnök (ATV)
Megkezdődött a kampány Oroszországban, miután Medvegyev elnök bejelentette, hogy december 4-én lesznek a parlamenti választások. A voksolás egyértelmű esélyese a Putyin miniszterelnök vezette Egységes Oroszország Párt. Továbbra sem tudni azonban, hogy a két orosz vezető közül melyikük indul a jövő márciusi elnökválasztáson. Putyin mindenesetre a napokban folytatta a szuperférfi karakterre…
aug. 31
12:21
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
aug. 31
12:23
Videó: eltört a rúdugró rúdja az atlétika vb-n (ATV)
Bár Dmitrij Sztarodubcev a szőnyegre esett, a rúd megsértette a kezét, így fel kellett adnia a versenyt.
aug. 31
12:25
Megszökött a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja (ATV)
Pál Gábor házi őrizetét előzetes letartóztatásra változtatta a bíróság, a férfi elszaladt a kiérkező rendőrök elől.
aug. 31
12:39
Még sose számoltak fel ennyi céget, ilyen rövid idő alatt (ATV)
Míg tavaly egész évben 13685 céggel szemben indult végelszámolás, addig idén ez az adat nyolc hónap alatt már 15 ezer felett jár.
aug. 31
12:51
Martonyi: Közép-Európa "elsősorban kulturális és spirituális jelenség" (Infostart)
Martonyi János külügyminiszter szerint Közép-Európának nincsenek földrajzi határai, "elsősorban kulturális és spirituális jelenség", amelyet tényleges politikai és gazdasági együttműködéssé kell átfordítani.
aug. 31
12:51
Kihallgatták Bajnai Gordont (Alternatív Energia)
Tanúként hallgatta ki Bajnai Gordont az ügyészség Sukoró-ügyben ma a Magyar Rádió információi szerint. A Központi Nyomózó Főügyészség nem kommentálta a Krónika értesülését.
aug. 31
12:57
Verespataki aranybánya: Basescu meglátogatta a tüntetőket (ATV)
A tüntetők szerint a projekt nem szolgálja az ország érdekeit, az államfő szerint azonban pénzre van szükség és ígéretet tett, hogy minden alkalmazott, még az igazgató is román lesz.
aug. 31
13:15
Szűcs: még a héten megkapják a nevelőszülők a támogatást (ATV)
Az önkormányzat elnöke szerint azért vannak nehéz helyzetben, mert Budapest után náluk van a legnagyobb ellátórendszer.
aug. 31
13:27
A közétkeztetésre vonatkozó szabályrendszer felülvizsgálatát kezdeményezte az ombudsman (Infostart)
A közétkeztetésre vonatkozó szabályrendszer átfogó felülvizsgálatát kezdeményezte a kormánynál Szabó Máté ombudsman, mert álláspontja szerint a szabályozás hiányából adódó ellátási egyenlőtlenségek, a mennyiségi és minőségi problémák sértik a gyermekek kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, valamint a jogbiztonság követelményét - közölte az országgyűlési biztos hivatala szerdán az MTI-…
aug. 31
13:51
„Altatógáz” segítségével rabolják a milliárdosokat (ATV)
A rendőrség szerint a Szardínia szigetén, Costa Smeralda tengerpartján kiépült Porto Cervo üdülőhelyen az összesen 315 ezer euró körüli értékű készpénzt és ékszert zsákmányoló betörők altatógázzal biztosították, hogy ne zavarják meg őket betörés közben.
aug. 31
13:53
Megszorít a kormány: csak a gazdagok úszhatják meg (ATV)
Elemzők szerint nem nyugtatja meg a piaci aggodalmakat az, hogy az olasz kormány módosít a megszorításokon. Az elmúlt hetekben ugyanis koalíciós feszültséget okozott, hogy az államháztartás hiányát a magasabb jövedelműekre kivetett külön adókból és az önkormányzati támogatások lefaragásából akarják elérni.
aug. 31
13:55
Ügynököt faragott volna a CIA a világhírű énekesből (ATV)
Az atlantai központban akarták kiképezni.
aug. 31
14:21
Narancsos üzem a fővárosban is (Alternatív Energia)
Tizenkét fővárosi tulajdonú kórház állami tulajdonba adásáról, a Széll Kálmán (volt Moszkva) tér átépítésének koncepciójáról, a budapestiek szociális bérlakásainak elajándékozásáról, a lopókocsik visszatéréséről, és az újpesti uszoda eladhatóságáról is dönthet ma a fővárosi közgyűlés. A több mint száz, főként a főpolgármester háza tájáról származó ötlet azonban mintha nem a helyiek érdekeit…
aug. 31
14:27
Árok: civil munkát kaphat a hivatásos állomány (ATV)
Azokat a rendvédelmi dolgozókat, akik maradnak a korkedvezményes nyugdíjrendszerben, a személyi jövedelemadó mértékével sújtják majd.
aug. 31
15:03
Falunyi ember költözött ki barlangokba (ATV)
Több ezren keresnek barlangokban menedéket Jemen hegyvidékes részein a nyolc hónapja húzódó harcok elől. A kormányerők és az ellenzékiek közti rendszeres összecsapások miatt ugyanis a nagyobb városok lakosai nem érzik magukat biztonságban. Január óta már közel 400 ezren kényszerültek elhagyni otthonukat az arab országban.
aug. 31
15:05
Levágta a vonat a mozdonyvezető lábát Kiskunhalason (ATV)
A MÁV egyelőre nem adott tájékoztatást a múlt héten szerdán történt balesetről.
aug. 31
15:07
Alaptörvény Asztala: „asztalszolgát” kell biztosítani a gondozáshoz (ATV)
Ma kapták a levelet, holnap már állnia kell az asztalnak a polgármesteri hivatalokban és a körjegyzőségeken.
aug. 31
15:15
Együttműködési megállapodást kötött az OKF és az Országos Polgárőr Szövetség (Infostart)
Mostantól a katasztrófaveszélyek feltárásába is bevonják a polgárőröket - ezt is tartalmazza az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) által szerdán aláírt új együttműködési megállapodás, amelynek célja, hogy veszélyhelyzet esetén szervezettebben és hatékonyabban legyenek mozgósíthatók a polgárőrök.

Keresés