Ingyenesen szállítják az érvényes jeggyel rendelkező szurkolókat a Formula-1-es Magyar Nagydíjra. A buszok az Árpád hídtól indulnak majd - közölte az InfoRádióval a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, Gazsi Júlia.
Új pihenőparkok és játszóterek épülnek az észak-borsodi Kazincbarcikán, a településen két ütemben kilenc játszótér újul meg mintegy 320 millió forintos beruházási költséggel. A fejlesztéssel együtt a rongálások is megkezdődtek, ezért kamerákat szereltek fel, legutóbb pedig rendeletet alkotott a helyi képviselő-testület a játszóterek megvédéséért.
A skandinávok átemelték az „új jobbot”, visszaépítették hitvilágukba a kereszténységet, hogy vallásháborúzhassanak, és etnikai alapon villongjanak – mert úgy érzik, rájuk szakad a globalizmus és elvesztik polgári jólétüket.
393 esetben rendeltek el nyomozást a mozgáskorlátozottaknak kiadott parkolási igazolványokkal való visszaélés miatt az év első felében – írta a Magyar Nemzet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság adatait idézve a lap beszámol arról, hogy 340 esetben közokirat-hamisítás, 50 alkalommal okirattal való visszaélés, három esetben pedig lopás miatt indult eljárás.
Leégett egy húsfeldolgozó üzem Nyírbogdányban; a kár az elsődleges becslések szerint meghaladja a 100 millió forintot - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletvezetője kedden.
Szerdától kezdheti meg partraszállási gyakorlatait az észak-koreai hadsereg a Kína és a Koreai-félsziget között elterülő Sárga-tengeren. Szöuli források úgy tudják, a hadgyakorlatban részt vesz majd a légierő, a haditengerészet és szárazföldi csapatok is.
Az amerikaiak 9-8-as legyőzésével bejutott az elődöntőbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a sanghaji vizes világbajnokságon, ahol a szerb-német párharc továbbjutójával csap majd össze a fináléért.
Leégett egy húsfeldolgozó üzem Nyírbogdányban; a kár az elsődleges becslések szerint meghaladja a 100 millió forintot - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletvezetője kedden az MTI-vel.
Aki Norvégiában bűncselekményt követ el, annak legfeljebb 21 évi börtönbüntetéssel kell számolnia, így rendelkezik a büntető törvénykönyv. A pénteki merényletek óta, amelyek legalább 76 ember életét oltották ki, sokan szigorítanák a büntetési tételeket, hogy a példátlan mészárlás elkövetője élete végéig rács mögé kerüljön.
Csaknem száz, pontosan 99,97 százalékos volt a részvétel az Észak-Koreában vasárnap tartott helyhatósági választásokon, és minden szavazó az egyedül induló hivatalos jelöltekre adta szavazatát.
Az új alkotmánnyal és saját kommunikációjával is szembemegy a kormány a Munka törvénykönyve (Mt) módosításának tervezetében. A miniszterelnök szóvivője a kormany.hu-n olvasható dokumentumot egy "bárhonnan származó konzultációs munkaanyag"-nak minősítette, és a védett kor intézményének megtartásáról beszélt, miközben a javaslatban ennek éppen az ellenkezőjéről van szó. A családoknak sem kedvez a…
A médiatörvény értelmében a jelentős befolyásoló erővel rendelkező televíziók esti, illetve a rádiók reggeli hírműsoraiban a bűnügyi hírek hosszának aránya nem haladhatja meg éves szinten a 20 százalékot. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ezentúl a műsorszolgáltatók részére hetente, a nagyközönség számára pedig havonta ad tájékoztatást az adatokról.
Kútba fulladt egy 48 éves férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Fehértón, a szerencsétlenül járt ember pszichiátriai kezelés alatt állt - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Lehet, hogy eljön az az idő, „amikor mindenki elmegy a munkába reggel, aztán este felrobbant valamit.” Zagyva Gyula munkatársa márciusban beszélt mozgalmuk lehetőségeiről.
A Dél-Alföldön 3 milliárd forint áll rendelkezésre ipartelepítési-, míg 5 milliárd forint telephelyfejlesztési pályázatokra - közölte a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. projektmenedzsere, Dobi János kedden Szegeden.
Az év első öt hónapjában egyedül a TV2 hírműsoraiban haladta meg a bűncselekményekről szóló tudósítások aránya a 20 százalékot, január és május között a Tények adásaiban átlagosan 24,8 százalékban láthattak a nézők bűncselekményről szóló híradást - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának honlapján.
Többször járt már hazánkban, Budapestet kedvenc városai között emlegette, s idén nyáron a Sziget Fesztiválon készült "nagy bulira" Anders Behring Breivik - írja a Bors
Putnok fideszes polgármestere, a térség országgyűlési képviselője szerint meg kell vizsgálni, hogy történt-e rémhírterjesztés a helyi állítólagos lövések ügyében.
A nyár első felében uralkodó száraz, csapadékmentes és nagyon meleg időjárás miatt jelenleg kevesebb szúnyog van a vízpartokon, irtani sem kellett annyit, mint a korábbi években.
Tizenhét orosz, illetve német gyártmányú, második világháborús robbanószerkezetet találtak egy építkezésen Dunakeszin, a Duna közelében; az aknák és kézigránátok egy része éles volt — erősítette meg a helyi polgárőrség vezetője kedden a város honlapján közzétett információt.
"Jelentősen meghaladhatja" a jövő évi magyar államháztartási hiány a kormány által várt mértéket, a lassuló gazdasági növekedés veszélyezteti a kabinet terveit - válaszolta a Bloomberg kérdésére a Nomura bank feltörerkvő piacokkal foglalkozó londoni elemzője.
A magyar bankrendszer a leggyengébb a közép-európai négyek - Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia - bankrendszerei közül a Moody's Investors Service kedden ismertetett új, éves jelentése szerint, amelyben a nemzetközi hitelminősítő közölte, hogy fenntartja a magyar bankrendszerre 2009 júniusa óta érvényes negatív kilátását.
Napirendre tűzik az európai uniós tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek szeptember végi brüsszeli találkozóján a radikalizálódás (így az idegengyűlölet és a szélsőségesség) elleni fellépés témáját - jelentette be az Európai Bizottság szóvivője kedden.
Sárga tengeralattjárót fabrikált egy 73 éves brit nyugdíjas a hajdani Beatles zenekar tiszteletére és nagyon szeretné, hogy Ringo Starral lemerülhessen a járműben.
Két célja van annak a parlamenti bizottságnak, amely a korábban magyar tulajdonban lévő cukorgyárak privatizációjának körülményeit és következményeit vizsgálja.
Putnok fideszes polgármestere, a térség országgyűlési képviselője szerint meg kell vizsgálni, hogy történt-e rémhírterjesztés a helyi állítólagos lövések ügyében.
A pszichológus szerint a hideg agresszió egyfajta vadászállapot, és bármeddig fenntartható – így gyilkolhatott a norvég mészáros is másfél órán át anélkül, hogy a legcsekélyebb érzelem zavarta volna a koncentrációban.
Schiffer András arra kéri az elszámoltatási kormánybiztost, hogy vizsgálja meg a nyertes és vesztes Heves megyei fejlesztési pályázatokat és a fideszes képviselő szerepét a pályázatok elbírálásában.
A gyermekek étkezési szokásai az egész életükre kihatnak. A helytelen vagy éppen nem megfelelő ritmusban történő táplálkozás könnyen szokássá válik, és később is nagyon nehéz megszabadulni tőle. A táplálkozástudomány szakértői már régóta figyelmeztetnek, hogy a gyermekkori étkezési szokások fontos szerepet játszanak a felnőttkorban kialakuló betegségek megelőzésében - áll a WELL PR Ügynökség…
Az MSZP a miniszterelnök szóvivőjének hétfői nyilatkozata után azt várja, hogy mégse bocsássák el "azokat az ötven feletti médiamunkásokat, akiket néhány hete tömegével tettek utcára".
A tervek szerint a jövőben csak nyelvvizsgával lehetne főiskolára vagy egyetemre jelentkezni. Az oktatási államtitkárság azt is közölte: a diákok az iskolai képzés keretei között szerezhetnék meg a nyelvvizsga-bizonyítványt.
Egy új szuperszámítógép beüzemelésével elkészült az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) kistérségi szintű időjárási veszélyjelző rendszere, és augusztus 1-jén kezdi el működését - mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár az OMSZ keddi sajtótájékoztatóján.
Több uniós fejlesztési program révén összesen tizenkétmilliárd forintos forrás jut a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Szócska Miklós közlése szerint az ehhez kapcsolódó pályázatok szeptemberben jelennek meg.
Breivik drogokat vett be, hogy erős, éber és hatékony legyen, állítja az oslói gyilkos ügyvédje. Édesapja pedig úgy döntött, soha nem látogatja meg fiát a börtönben, soha nem akarja látni.