Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint mára már mindenki előtt világossá vált, hogy miről szól a nemzeti együttműködés rendszere. Balázs József világossá tette, "azzal működnek együtt, aki együttműködik a narancsszínű Döbrögikkel".
A jövőben a tervek szerint csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnek főiskolára vagy egyetemre a diákok; az iskolai képzés keretei között megszerezhetnék a nyelvvizsga-bizonyítványt is - közölte az oktatási államtitkárság.
A Fidesz frakció a következő hetekben teszi meg javaslatait az új Munka törvénykönyve tervezetéhez - mondta Kara Ákos, a párt országgyűlési képviselője.
Az eMasa információi szerint összeállt a Magyar Rádió új, őszi műsorstruktúrája, amelyben többek között Schmitt Pál köztársasági elnöknek is lehet saját műsora. Értesüléseink szerint sportolókkal beszélgethet az államfő.
A nyár első hónapjában is a Kossuth Rádió volt a leghallgatottabb magyar rádió. A közszolgálati csatornát naponta átlagosan 1 millió 702 ezren, hétköznaponként pedig átlagosan 1 millió 848 ezren választották, 300-400 ezerrel többen, mint más rádiókat - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-t.
Tanúként idézte be Vadai Ágnest a katonai ügyészség. A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke keddi sajtótájékoztatóján agyrémnek minősítette az idézésben foglaltakat.
Schmitt Pál államfő részéről fel sem merült annak lehetősége, hogy a közeljövőben egy rádióműsort vezessen - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője. Kiss Norbert ezzel az eMasa médiaszakmai portál értesülését cáfolta.
Tanúként idézte be Vadai Ágnest a katonai ügyészség. A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke keddi sajtótájékoztatóján elképzelhetetlennek, agyrémnek minősítette az idézésben foglaltakat.
Gazdasági-pénzügyi és személyi kérdésekről tárgyal az esztergomi képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén, amelyet határozatképtelenség miatt félórás késéssel nyitott meg Tétényi Éva (független) polgármester.
A 25 milliárd dollárt kezelő alap ura fénykorában majdnem bedöntötte az angol fontot és a svéd koronát, miközben dollármilliárdokat költött civil szervezetekre és alapítványokra.
Gyanúsítottként hallgatták meg kedden Szegedi Mártont, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miskolci elnök-frakcióvezetőjét a miskolci rendőrkapitányságon, majd rabosították- erről maga a politikus számolt be.
Tanúként idézte be Vadai Ágnest a katonai ügyészség. A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke keddi sajtótájékoztatóján elképzelhetetlennek, agyrémnek minősítette az idézésben foglaltakat.
Az MSZP közös fellépésre, összefogásra hív minden olyan magyarországi pártot, szervezetet és intézményt, amely fontosnak tartja a szélsőséges nézetek és képviselőik elszigetelését.
Az Infiniti szabadidő-autója igazán fantázia dús, bár semmiben sem emelkedik ki konkurensei közül - talán mert mindegyiknél alacsonyabb. Olyan erős prémium ellenfelek mellett kell helyt állnia mint a BMW X3, Audi Q5, vagy a Mercedes GLK.
A tervek szerint a jövőben csak nyelvvizsgával lehetne főiskolára vagy egyetemre jelentkezni. Az oktatási államtitkárság azt is közölte: a diákok az iskolai képzés keretei között szerezhetnék meg a nyelvvizsga-bizonyítványt.
A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást az ellen a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek demonstrációi idején megzsarolta Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét - közölte a hirado.hu.
12 milliárd forintot szán a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására a kormány. Továbbra is Magyarország nemzetstratégiai érdeke a GMO-mentesség fenntartása. A tervek szerint a jövőben csak nyelvvizsgával lehetne főiskolára vagy egyetemre jelentkezni. A nap hírei 2011. július 26-án, kedden.
A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást az ellen a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek demonstrációi idején megzsarolta Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét - közölte a hirado.hu kedden.
Elutasította a rendőrség az atlatszo.hu oknyomozó portál sajtószabadságra és médatörvényre hivatkozó védekezését, amely szerint újságírók nem kötelezhetők információs forrásuk kiadására - derül ki a honlapon közzétett BRFK-határozatból. Vagyis: a rendőrség szerint nem védheti forrását az oldal főszerkesztője a Brokernet informatikai rendszere elleni hekkelésról szóló írás ügyében, Bodoky Tamásnak…
Továbbra is egymásnak ellentmondóak a kormány nyilatkozatai a Munka törvénykönyvének (Mt) tervezett módosításával kapcsolatban. A múlt pénteken nyilvánosságra hozott anyagról akkor még tervezetként beszéltek, az éles kritikák után már csak egy bármikor módosítható munkaanyagnak minősítik a pontosan, paragrafusokra kidolgozott szöveget.
Vihar egy pohár vízben - ezzel reagált Ajka szocialista polgármestere arra, hogy a Fidesz helyi csoportja tegnap lemondásra szólította fel őt, mondván, vezetésével pénzügyi válságba és morális csődbe jutott a város.
Nincs szerencséjük azoknak, akik július második felére időzítették a nyaralásukat. Áznak és dideregnek a pihenésre vágyók a Balatonnál, a fővárosi strandok konganak az ürességtől, mostoha az időjárás a turistákhoz. Egyes szórakozóhelyek viszont jól járnak a lassan már két hete tartó esős, szeles idővel. A meteorológusok szerint augusztus elejéig marad a csapadék és a gyakran borult égbolt.
A "kémügyről" próbált többet megtudni a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke, aki sok illetékesnek küldött levelet, ám a többség válaszra sem méltatta. Ami tájékoztatást viszont kapott, az több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol. Például egy ismeretlen - 2087-ig titkosított - ügyben Vadai Ágnest tanúként idézték be. A szakbizottság vezetője az ügyet megdöbbentőnek találja, de…
Esztergomban nem jött létre kompromisszum a költségvetés módosításáról a képviselő-testület rendkívüli ülésén. Tétényi Éva polgármester csütörtököre újabb soron kívüli tanácskozást hívott össze.
Mintegy 1,6 millió nem nyilatkozó egykori pénztártag kapja vissza reálhozamát, azt nem sokan tudják, hogy mennyire számíthatnak. Az ING átlaga 132 ezer forint, az OTP-é mintegy 60 ezer forint. A reálhozamokat augusztus 31.-éig fizetik vissza a pénztárak.