Az MSZP szerint több kérdést is felvet a kormány Mol-részvényvásárlása, ezekre nemcsak a parlament, hanem az ország teljes nyilvánossága előtt is válaszokat kell adniuk.
A szabadidőautók kategóriájában egyedülállóan gazdag alapfelszereltségű Infiniti EX az idén nyártól még több újdonságot kínál. Az év közepén esedékes felszereltség-módosítás következtében a belépő szintű EX30d kivételével valamennyi EX modell felszereltsége – számos egyéb újdonság mellett – az Infiniti különleges Connectiviti+ navigációs és szórakoztató platformját, valamint a prémium minőségű…
Azok számára, akik ma állampolgársági esküt tesznek, vége a jelzős szerkezetes magyarságnak; a mai eskü valódi választóvonal az egész magyarság életében - mondta a nemzeti összetartozás napján ünnepi beszédében Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője Hódmezővásárhelyen szombaton.
Műszaki hiba miatt jelentős fennakadások voltak a bankkártya-elfogadásoknál, és idegen ATM-ekből sem lehetett pénzt felvenni szombaton 11 órától kora délutánig.
A június elején Reifnitzben, a Wörthi-tónál megrendezett idei GTI-Treffen találkozó immár harmincadik alkalommal vonzza magához a tuningrajongókat egész Európából. A ŠKODA ezúttal is kitesz magáért a rendezvényen, ugyanis bemutatja a kifejezetten erre a jubileumi találkozóra készített Fabia RS 2000 dizájntanulmányt, a Fabia Super 2000 raliautót, a sportos Fabia RS-t és az izgalmas Fabia Monte…
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint a 44 órás munkahét bevezetésének lehetőségét tartalmazó törvényjavaslat azt jelenti, hogy a kormány a tőke szolgálatába szegődött, és fokozza a munkavállalók kizsákmányolását - fejtette ki Varga László, az SZEF elnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
Még néhány nap és a GT Academy győztes Lucas Ordonez minden álma valóra válik. A Le Mans-i versenyen a Signatech Nissan LMP2-es versenyautójával állhat rajthoz. 2008-as GT Academy győzelme óta Lucas villámgyorsan feltornázta magát a professzionális autóversenyzők szintjére.
Heves zivatarokra, nagy mennyiségű csapadékra kell számítani szombat este, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) riasztást adott ki az ország területére.
Az Emlőrák ellen, a nőkért kampány üzeneteit idén a budapesti Andrássy úton elhelyezett próbababák segítségével közvetíti az egyik szépségipari vállalat hétfőtől.
Az ötödik és a hatodik rajtkockából indulhatott Michelisz Norbert a Túraautó Világbajnokság magyarországi versenyhétvégéjén a Hungaroringen. A Zengő Dension Team versenyzője nagyon jól rajtolt a vasárnap déli első futamban és a verseny elején megszerzett 2. helyét a célig is meg tudta tartani.
A Madártani és Természetvédelmi Egyesület egy tanösvényt létesített Budapest egyik legjelentősebb helyi védettségű területén, a rendkívül ritka homoktövis újpesti élőhelyén, a Megyeri híd pesti hídfője közelében.
Június 1-től az Audi hazai márkakereskedői hálózata is bevezette a 4 éves garanciát, ezzel a Porsche Hungaria által képviselt valamennyi márka ügyfelei élvezhetik a 4 évre kiterjesztett teljeskörű garancia előnyeit.