Szivárványszínű zászlókkal és esernyőkkel mintegy másfél ezer ember részvételével elindult az idei Budapest Pride rendezvény keretében szervezett meleg méltóság menete szombaton délután a Hősök tere torkolatából. A résztvevők megtöltik az Andrássy út - Hősök tere - Rippl Rónai utca közötti térséget. A felvonulást több száz rendőr biztosítja.
Török Zsolt beszámolója szerint több felszólaló is baloldali fordulatot sürgetett az MSZP szombati kongresszusán. Az MSZP szóvivője elmondta: a párt ősszel is kongresszust rendez, ahol a programtanács által készített, a szocialisták politikájának alapelveit rögzítő dokumentumot tárgyalják meg.
Meghalt az a férfi, aki szombaton dél körül lett rosszul egy balatoni vitorlásversenyen, Csopak közelében - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

Jövőre végrehajthatják az első, anya és leánya közötti méhátültetést Svédországban - közölte a héten a műtét elvégzésére készülő göteborgi nemzetközi orvos csoport.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár korábbi kabinetfőnöke, Izsák Rita lett az ENSZ kisebbségi ügyekkel foglalkozó független szakértője - tudatta a közigazgatási tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.
A múlt héten terjesztette be a kormány azt a törvényjavaslatot, amely szabályozza a közfoglalkoztatás rendszerét. A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálta meg, hogy ezek a változtatások milyen irányba mutatnak, és milyen konfliktusokkal kell számolnia a kormánynak.
Török Zsolt beszámolója szerint több felszólaló is baloldali fordulatot sürgetett az MSZP szombati kongresszusán. Az MSZP szóvivője elmondta: a párt ősszel is kongresszust rendez, ahol a programtanács által készített, a szocialisták politikájának alapelveit rögzítő dokumentumot tárgyalják meg.
A korábbi hatról hét órára növekedett a várakozási idő a kilépő teherforgalomban a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen szombat délutánra - olvasható Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az alkotmány elfogadása után az egyházi ügyekkel foglalkozó törvényjavaslat is a parlament elé került, hogy a jogszabály a több százra tehető hazai egyház között, azok túlburjánzó és kontrolállhatatlan "dzsungelében" rendet tegyen - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára szombaton Jászjákóhalmán, a…
Módosítják a melegfelvonulás útvonalát, hogy kikerüljék az Oktogont, ahol ellendemonstrációt tartanak különböző szervezetek - mondták az MTI tudósítójának a felvonulás szervezői azt hangsúlyozva, erre a menet résztvevőinek biztonsága miatt van szükség.
Hétfőn indul az új, vizuális indításjelzők egy hónapos tesztelése a 3-as metró vonalán. A fejlesztés a könnyebb ki- és beszállást, valamint az esélyegyenlőséget szolgálja.
A BKV 5-ös vonalán közlekedő egyik autóbuszon lesz látható a Műcsarnok által meghirdetett Beton és festék című rajzpályázat győztes alkotása, további 100 munka fotói pedig a múzeum Menü Pont Galériájának szombaton nyíló kiállításán kaptak helyet.
Feljelentést tettek a rendőrségen annak az egyéves kislánynak a szülei, akik szerint gyermekük sorozatos orvosi mulasztások miatt halt meg még márciusban. Összesen hat orvos látta Alízt, de rendre hazaküldték azzal, hogy náthás. A kislánynak veseelégtelensége volt, és tüdőgyulladást is kapott. De ez csak a boncolás után derült ki.
Szuperputyin néven új képregény sorozat hódít Moszkvában. A történet hőse a dzsúdó ruhás orosz miniszterelnök, aki társával, Dmitrij Medvegyevvel együtt veszi fel a harcot a zombi külsejű gonoszok ellen.
Az orvosok és a lakosság véleménye is romlott a hazai egészségügyről, és már a következő öt évre sem várnak jelentős javulást: elsősorban terveket és ötleteket látnak, a megvalósítást nem tapasztalják. Ezzel szemben jelentős forráskivonást észlelnek - derül ki a GfK Hungária egészségügyi bizalomindexéből. A lakosság az egészségügy helyzetének romlását érzékelve egyre inkább úgy gondolja, hogy…
Az emberei jogok védelméről és a valós esélyegyenlőségről beszéltek az idei meleg méltóság menet végén felszólaló szónokok a mintegy másfél ezres tömeg előtt szombaton a Parlament előtti Alkotmány utcában, ahová jelentős rendőri biztosítással, ellentüntetők kíséretében érkeztek meg a Hősök terétől.
Négy embert állított elő a rendőrség a melegfelvonulással kapcsolatban, elszámoltatásuk még szombat este 9 órakor is tartott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Az MSZP kongresszusa úgy döntött, felkéri a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformot, hogy fontolja meg pártszavazási kezdeményezésének visszavonását. A határozati javaslatot a küldöttek majdnem kétharmada támogatta.