Magyarország a tavalyi 42. helyről 2011-ben a 47.-re csúszott a világ országainak versenyképességi listáján, amit az IMD nemzetközi üzleti iskola állított össze, többek között az ICEG European Center közreműködésével.
A kormány új szociálpolitikai elképzelései szerint az állampolgárok által igénybe vehető szociális ellátások színvonalában egy országosan egységes szintet alakítanának ki - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára Tatabányán, ahol a szociális konzultáció keretében a terület szakembereivel találkozott.
Járőrszolgálat, fegyverismeret és lövészet (nagybetűkkel kiemelve, hogy csak AIRSOFT fegyverekkel) – ismét megrendezi immár hagyománnyá vált táborát a Véderő. A Gyöngyöspatán országosan is hírhedté vált szervezet – toborzója szerint – minden olyan, hazáját szerető fiatalt és felnőttet szeretettel vár, akit érdekel a hon- és önvédelmi alapismeretek elsajátítása.
A műtét után javult az Afganisztánban kedden közlekedési balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett magyar katona állapota, szállítható állapotba került, így szerda éjszaka mind a négy sérültet hazahozzák - mondta el Kovács József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka szerdán.
Felháborodást keltett, és bocsánatkérésre kényszerült Dominique Strauss-Kahnnal kapcsolatos, a parlament ülésén, élő televíziós közvetítésben tett kijelentése miatt egy osztrák parlamenti képviselő.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az NNG Kft. iGO My way navigációs szoftvermotoron alapuló autóipari megoldást fejlesztett ki. Az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatás pontos összege 149.545.000 Ft.
Bár még nem tisztázódott pontosan, hogy mi történt azon a bizonyos hétvégi napon egy New York-i szállodában Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezetője és egy szobalány között, máris számos találgatás látott napvilágot arról, hogy ki lesz az utód az intézet élén. Strauss-Kahn megbízatása eredetileg 2012 tavaszán jár le.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében rögzítsék a frank árfolyamát 160 forinton, az euró árfolyamát pedig 250 forinton - jelentette szerdán a Reuters hírügynökség.
A munkanélküliség, az ital és a játékgépek áldozata lett a kecskeméti T. Ferenc, akit egy éve a kislányuk előtt szúrt hasba a felesége. A férfi azonnal meghalt, az asszony viszont tegnap szabadlábon hagyta el a bíróságot.
Az LMP soha nem állította, hogy visszamenőlegesen hozzányúlna a korai nyugdíjba vonulás lehetőségéhez, választási kampányában az szerepelt, hogy a jövőben csökkenteni kell a bizonyos ágazatokhoz, foglalkozásokhoz kötődő nyugdíjba vonulás lehetőségét - hangsúlyozta az LMP frakcióvezetője Rétvári Bence államtitkár kijelentéseire reagálva.
Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt indult eljárás egy bősárkányi férfi ellen, aki ittasnak vélte egyik nőrokonát, holott az nagy mennyiségű gyógyszert vett be - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
A Nemzetközi Valutaalap szexuális zaklatással vádolt vezetője már nem csak esetleges bebörtönzése, hanem egészsége miatt is aggódhat. A New York Post című amerikai lap információi szerint ugyanis nagy esély van arra, hogy állítólagos áldozata HIV-fertőzött.
A vád szerint Budaházy György utasítására emberei 2007 októberében két Molotov-koktélt dobtak az MSZP XIX. kerületi székházára. Az éghető anyaggal teli üvegek nem gyulladtak fel, a kár tízezres nagyságrendű volt.A kispesti szocialista pártház irodavezetője tanúvallomásában elmondta: akkoriban előfordult, hogy az utcafronton végig megdobálták kővel az épület ablakait, folyamatosan kaptak fehér…
A Terrorelhárítási Központnak nincs tudomása arról, hogy Schmitt Pál ellen merényletet kíséreltek volna meg május eleji, hivatalos szerbiai látogatása alatt. Hajdu János, a szervezet főigazgatója egy a Magyar Nemzet weboldalán, szerdán megjelent cikk állításait cáfolta.
Megkapta a főpolgármester Roosevelt unokájának a volt amerikai elnök nevét 65 évig viselő tér átnevezése miatt neheztelő levelét, de ettől még "a döntés végleges". Tarlós István közölte azt is: az átnevezést amúgy Pálinkás József, az MTA elnöke kérte.
A Terrorelhárítási Központnak nincs tudomása arról, hogy Schmitt Pál ellen merényletet kíséreltek volna meg május eleji, hivatalos szerbiai látogatása alatt. Hajdu János, a szervezet főigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményével egy a Magyar Nemzet weboldalán, szerdán megjelent cikk állításait cáfolta.
Várhatóan csütörtökön dönt a bíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezi e Földesi-Szabó Lászlót, akit áfacsalás miatt hétéves letöltendő börtönre ítélt a bíróság első fokon. Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori elnöke az ítélethirdetés után hagyta el a bíróság épületét, majd fél évig bujkált a hatóságok elől.
Jelenlegi formájában a magyar kétszintű közigazgatási rendszer Európában kuriózumnak számít, ezért sem a kerületek megszüntetését, sem pedig a fővárosi önkormányzat felszámolását nem támogatja az MSZP fővárosi frakcióvezetője.
A miniszterelnök-helyettes szerint segély helyett munka, a munkát a gazdasági növekedés hozz, az pedig, aki kis szakra akar járni, fizesse meg képzése költségeit.
Iránban tartották fogva az Al Jazeera English Szíriában őrizetbe vett újságírónőjét, akit szerdán engedtek szabadon az iráni hatóságok - közölte szerdán a teheráni főügyész. Az iráni, kanadai és amerikai állampolgársággal is rendelkező Dorothy Parvaz április 29-én tűnt el, amikor megérkezett Damaszkuszba. Hollétéről még kedden sem tudott semmit családja.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság eljárást indított egy fiatalkorú lány és édesanyja ellen, mert kedd délelőtt Békéscsabán, az egyik általános iskolában bántalmaztak egy negyedik osztályos gyermeket - adta hírül szerda délután a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a vonalkód értelme, hogy amit elláttak vele, egyedileg azonosítható legyen.
A kispesti szocialista pártház irodavezetője a terrorcselekmény vádjával folyó Budaházy-perben szerdán tanúként elmondta, hogy 2006 után sorozatos fenyegetéseket kaptak. A bíró által a tárgyaláson ismertetett iratokból kiderült az is, hogy a köztársasági elnök korábban elutasította Budaházy György kegyelmi kérvényét.
Jogi, szociális, családi, munkaügyi, oktatási és áldozatvédelmi kérdésekben ad segítséget az állampolgároknak az a tanácsadó iroda, amelyet a Heves Megyei Kormányhivatal nyitott szerdán Gyöngyöspatán - tájékoztatta a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott
Nem sikerült elsőre leszállnia szerdán a Barack Obamát szállító elnöki repülőgépnek a connecticuti Hartford repülőterén, a megismételt kísérlet azonban eredményes volt.
Kulturált vita folyik, ez nem ítélőszék, de lehetőség arra, hogy a szocialisták szembenézzenek egymással - mondta ma a szocialista platformok konferenciája közben Hiller István.
Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán levélben fejezte ki részvétét az Afganisztánban kedden hősi halált halt magyar katonák, Róth Orsolya őrmester és Dálnoki András szakaszvezető hozzátartozóinak.
Csak kihirdetett rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején lenne kötelező sorkötelezettség; az állampolgárokat sem adatszolgáltatási kötelezettség, sem sorozás nem terhelné békeidőszakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Most nem záratja le a viszonylag forgalmas utat a felüljáró rozsdásodása miatt Dunaújvárosban az önkormányzat. Gyorsított ütemben készítteti el a statikai vizsgálatot, és annak függvényében teszi meg a szükséges lépéseket - tudta meg a Független Hírügynökség Németh Tündétől, az önkormányzat szóvivőjétől. Szakemberek szerint elrozsdásodott és balesetveszélyes a kis Vasmű út felett átívelő átjáró, a…
A nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében a frank árfolyamát 160 forinton, az euróét pedig 250 forinton rögzítsék.
Csökkentik a külszolgálaton, a NATO-ban és az Európai Unióban lévő tartózkodó állomány létszámát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Fodor Lajos közölte, hogy valószínűleg a külföldi misszióknál is hajtanak végre létszámcsökkentést. Beszélt arról is, hogy az elmúlt években sok képességet veszített el a magyar honvédség.
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán, a volt miniszterelnököt tüntetők egy csoportja várta az MSZP városi székháza előtt.
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán, a volt miniszterelnököt tüntetők egy csoportja várta az MSZP városi székháza előtt.
Nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a szervezet alapítója szerdán újságíróknak Budapesten. Az alapítvány azt akarja elérni, hogy az egyén érezze, ő is felelős az országért - jelentette ki Bajnai Gordon.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint is jól sikerült a szerdai katasztrófavédelmi kommunikációs gyakorlat, a részt vevő médiumok komolyan vették a feladatot.