Befejezték a sérült vasúti tartály mentesítését a balatonfűzfői gyártelepen, ahol a negyvenezer literes tartálykocsiból sósav szivárgott, amelyet egy másik szerelvénybe kellett átfejteni - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délután.
Verekedésbe keveredett két nővel a tállyai polgármester, Osika József - tudta meg a Független Hírügynökség. Az ügyben a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást.
Orbán fel akar lépni a magyar szélsőjobboldallal szemben címmel közölt beszámolót a Gyöngyöspatán kialakult helyzetről és annak politikai következményeiről hétvégi számában a Le Monde című napilap.
Kedvezményesen vonatozhatnak és hajózhatnak azok, akik vasúttal utaznak a Balatonhoz és a tavon hajós kirándulást is terveznek. A tóhoz utazók májusban a kerékpárjaikat is jelentősen csökkentett áron vonatoztathatják a Balatonhoz.
A NATO és a líbiai felkelők elutasították szombaton Moammer Kadhafi líbiai vezető tűzszüneti és tárgyalási ajánlatát. Kadhafi korábban is ajánlott tűzszünetet és tárgyalásokat, de a NATO - amely azt a felhatalmazást kapta az ENSZ-től, hogy miközben a líbiai hadsereg megpróbálja leverni a kormányellenes felkelést, védje meg a civil lakosságot - mindannyiszor elutasította. A felkelők szervezete, az…
A Fidesz maga alá gyűri az igazságszolgáltatást és adminisztratív eszközöket felhasználva akar "leszámolni" politikai ellenfeleivel - áll az MSZP Országos Választmányának szombati állásfoglalásában. A testület egyhangúlag kiállt a volt pártelnök Gyurcsány Ferenc mellett, akit az ügyészség a sukorói kaszinóberuházás miatt hivatali visszaéléssel gyanúsít. Elnapolta viszont a vitát a választmány a…
Felhőszakadás miatt a domboldalakról lezúduló sárfolyam öntött el két települést Zala megyében - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete szombaton az MTI-t.
Egy magánházban tartott baráti összejövetel valójában a Gyöngyöspatára szervezett I. országos bátor magyar család találkozó, amelyet így be sem kell jelenteni. A településen egyébként sok rendőr van jelen, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság területére - ide értve Gyöngyöspatát is - a szombatig elrendelt fokozott ellenőrzést pedig meghosszabbították hétfőn éjfélig.
Villanyoszlopnak ütközött autójával Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajban szombat délután; a politikus nem sérült meg a balesetben - erősítette meg az MTI információját Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője.
Felhőszakadás miatt a domboldalakról lezúduló sárfolyam öntött el két települést Zala megyében - tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete szombaton.
Villanyoszlopnak ütközött autójával Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajban szombat délután; a politikus nem sérült meg a balesetben - erősítette meg az MTI információját Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője.
Súlyosabb rendbontások nélkül zajlott le Vilmos herceg és Katalin hercegnő esküvője. Pedig a hercegi párt egymillióan köszöntötték az esküvői menet útvonalán. Az esküvő átszámolva mintegy 15 milliárd forintba került, de ajándéktárgyakból várhatóan ennek többszöröse érkezik majd vissza.
Villanyoszlopnak ütközött autójával Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajban szombat délután; a politikus nem sérült meg a balesetben - erősítette meg az MTI információját Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője.
A szervezők szerint 30 ezer kerékpáros vett részt a CriticalMass szombati, budapesti kerékpáros felvonulásán, az "I. Utolsó CriticalMass"-en. A rendezvényre elhívták a holland nagykövetet is, aki a holland királynőnek tolmácsolja majd a magyar bringások születésnapi jókívánságait, hiszen a kerékpáros felvonulás ötlete és a "Budapest kerékpáros város" ötlete is holland mintán alapul.
Oszlopnak rohant autójával Veres János. A volt pénzügyminiszter Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szenvedett balesetet. Nem sérült meg és a rendőrség szerint ittas sem volt.
Hiba nélkül, balesetmentesen zárult az UNIQA Lotus Ladies Cup első versenye. 13 egyforma Lotus Elise várta a Hungaroring rajtrácsán a rajtlámpák megfelelő jelzését, hogy megkezdje a 30’+1 körös futamot.
Nagyon jó hangulatban, 20-30 ezer ember részvételével, balesetek és komolyabb fennakadások nélkül zajlott le a szombat délután a Critical Mass kerékpáros felvonulás Budapesten - vont villámmérleget László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a rendezvény egyik főszervezője, miután este fél hét körül a hagyományos közös bringaemeléssel a városligeti Királydombnál véget ért a rendezvény.